A FEM-X olvasói az elkövetkezendő két hétben ismét egy rendkívül izgalmas, sokoldalú szerzővel, összetett személyiséggel "találkozhatnak".


Décsy Eszter így ír önmagáról: „Nehéz feladat az életemből egyetlen momentumot kiragadni, és azon át bemutatni magam. Most írok, tehát ezen keresztül határozom meg az identitásomat. Este koncertre megyek, mert gyerekkorom óta rajongok a rockzenéért, akkor a közönség része leszek, egy pár fül. Nemrég tetováló versenyen voltam műértőként, sőt, újságíróként. Ha a szüleimet látogatom, lusta kislány leszek. Ha a barátaimmal találkozom, akkor barátként funkcionálok. Néha utazom, akkor hátizsákos vagyok, ha az ablakon nézek ki, reménytelen álmodozó. Egyébként meg Décsy Eszter, és szeretem a sajt minden fajtáját.”

Décsy Eszter 1987-ben született Budapesten. Az egyetemi évei alatt kezdett el komolyan tetoválni és írni, majd két évre Londonba költözött, ahol többek között tetoválással is foglalkozott. 2011-ben megkapta az Indonéz állam független művészeti ösztöndíját, a Darmasiswa-t, ösztöndíjasként festészetet és tradicionális művészeteket tanult. Az ott töltött hét hónap alatt bejárta a szigetek nagy részét, legendák és helyi történetek után kutatva. Magyarországra visszatérve indonéz élményeiből született meg első regénye, a Helló miszter, áj láv jú! Fotós barátjával, Zsiga Pállal megalapították a NOWmagazin.hu-t, aminek főszerkesztője. Rendszeresen ír zenei, művészeti interjúkat és kritikákat. 2012-ben csöppent a FISZ prózaműhelyébe, aminek azóta is aktív tagja. Novelláit az ÚjNautilus-on publikálja.

részletek a készülő regényből

Minden készen volt. Ott állt az ajtó előtt, kulcs a kezében. Remegett. Öt éve, mikor azt a két szar fecskét véste, meg sem fordult a fejében, hogy idáig jut majd. Jó, annyira nem volt szar, első tetováláshoz képest egészen vállalhatóan sikerültek. De ez közel sem jelenti azt, hogy jól. Végignézett a bejáraton, határozottan elégedett volt ezzel a minimál-dizájnnal. Egyszerű fehér fal, koptatott rusztikus faajtó és ablakkeret, régi írógép-tipográfia. A cégér tetszett neki a legjobban, elég sokba is került hozzá a kovácsoltvas. Egyszerű fa táblán hirdette: Rockin’ Needle Tattoo. Mekkora mázli, hogy sikerült megszereznie ezt a helyet. Olyan nincs, hogy itt ne menjen a szalon. Mély levegő. Az ajtóhoz lépett, bedugta a kulcsot a zárba, elfordította. Belépett.
A friss festés nedves illata és a fertőtlenítőszerek szaga betöltötte a helyet. Kéne még képeket rakni a falra, gondolta. Arra már nem volt idő. Nem bírt volna még egy hetet várni a nyitással. Amúgy is, már március közepe volt. Félt a nyártól.
Több mint három hete varrt utoljára, minden idejét kitöltötte a készülődés. Nem is sejtette, mennyi agyfájással jár normálisan berendezni egy stúdiót. Festés, kanapéválogatás, vitatkozni az asztalosokkal, a villanyszerelőkről nem is beszélve. Azok félelmetesek. És mindig jobban tudják, hova szeretnéd a cseszett lámpát. Ha az apja nem segített volna lerendezni őket, igen hamar szaladt volna el sírva.
Viszketett a tenyere, hogy végre újra kesztyűt húzhasson és belemártsa a tűt a festékbe. Addig még három üres órája volt. Igazából itt se kellett volna lennie ilyen korán, de nem bírt aludni. Az első nap a saját szalonjában. A gyomra enyhén ugrált köldök tájt. Ledobta dzsekijét a fotelbe és kilépett az utcára. Egy pillanatig habozott, merre induljon, aztán beugrott, hogy a Madách sarkán van valami kávézó. Annyira csak nem lehet rossz kávéjuk. Ott aztán rájött, hogy a kávé minőségének kérdése visszacsúszott a második helyre, pontosan a pultos srác mögé. Tudatosan otthagyott borosta, lazán feltűrt ujjú póló, izmos kar és bizsergető mosoly.

Fotó: Zsiga Pál

András gondolataiba merülve gyalogolt végig a Liffey partján. Sötét volt, a vízen sárgás foltokban csillant vissza a város. Csak a pubokból hallatszott ki a szokásos kocsmazaj. Szerette ezeket a tavaszi estéket, a folyó felett beúszott a tenger sós, nedves illata. Jó kis próba volt, gondolta, fasza lett az új szám. Közben ujjai a zsebében egy öngyújtót forgattak. Talán előző este rakta el véletlenül. A csaj egy zsúfolt tetőtéri lakásban lakott a túlparton. Dús, vörös haj, fehér bőr, halvány szeplők. Az egyik kocsmában szedte össze és dicséretesen hamar kötöttek ki a lakásán. Cseszettül jól smárolt. Végignézte, ahogy elgurul mellette egy szakadt merci, megigazította a haját és elnevezte a lányt Gingernek. Ezzel csak az volt a baj, hogy Írországban rohadt gyakori a vörös haj, és már legalább nyolc Ginger volt a telefonjában, sorszámozva, az egyikhez még helyet is kötött: Ginger 3 a pubból. De melyikből?  
Megállt, nézte egy kicsit a folyót, rágyújtott. Nagyon szerette a várost, egy ideje viszont nem találta a helyét. Állandóan mehetnékje volt, amivel kezdett a haverjai agyára menni. A csajok már nem mozgatták meg a fantáziáját úgy, mint két éve. Bulik helyett értelmetlen lerészegedések voltak. A munkái jól fizettek, a banda viszont erősen stagnált. Valami mégsem volt kerek. Majd elmúlik, gondolta, és továbbsétált. A Parliament Streetnél jobbra fordult, és néhány méter után megállt egy omladozó vakolatú kapualjnál. Az ajtó nehezen nyílt. Lábával tolta be, aztán hangosan csapódott be mögötte. Tornacipője csoszogott a lépcsőfokokon, visszhangzott a csendben. Sült csirke szaga töltötte be a lépcsőházat. Megkordult a gyomra, egész nap nem evett. Belépett a lakásba, felakasztotta a dzsekijét, ledobta a kulcsát az asztalra, a pizzás doboz mellé. Felnyitotta a tetejét, maradt még két erősen száradásnak indult szelet. A sonka szélei barnásra oxidálódtak, a sajt egybefüggő gumiréteggé aszalódott. A kopott kanapéra dobta magát, maga mellé tette a dobozt. Csócsálta a pizzát, váltogatta a csatornákat, aztán megállt egy régi angol sorozatnál. Könyvesbolt, másnapos szakadt fickó hajtja ki a vevőit és egy bolondnak magyaráz. Erről eszébe jutott a Kerouac regény. Még az előző heti próbán odaígérte Kierannak. A pizza szélét visszadobta a dobozba és feltápászkodott, hogy megkeresse a könyvet. Akkor olvasta, amikor Dublinba költözött. Tehát valahonnan nagyon mélyről, kétévnyi könyv, ruha és mindenféle kacat alól kellett kibányásznia.
Elővett egy sört a hűtőből, kinyitotta, a kupakot odahajította a túltömött kukára. A tetejéről legurultak a zsebkendőgalacsinok. Nagyot húzott az üvegből, végignézett a nappalin. Megsárgult tapéta, giccses csendéletek a falon és lepukkant bútorok. Polcok, tömve az előző lakó rongyosra olvasott sci-fijeivel. A fal mentén és a kanapé mögött könyvtornyok, beléjük ékelődött zenei magazinok. A lakásnak enyhe könyvtárszaga volt, keverve a kanapé alá bemászó zoknikéval. Egyetlen növény figyelt a szobában, egy fuldokló aloe vera, az ujját kenegette vele, ha a gitár húrjai letépték a bőrét. Félt, hogy kiszárad, ezért folyton túlöntözte. Volt egy kicsi kandalló is, gázzal működött. Télen imádták a csajok. Hangulatos lakás, saját egyéniséggel. A fürdőszoba csempéjére száradt ismeretlen eredetű koszt András úgy tűntette el, hogy teleragasztgatta újságokból kivágott cikkekkel, zenészek fotóival és koncertjegyekkel. Reggelente szívesen olvasgatta a vécén ülve. Egy hálószoba is tartozott a lakáshoz, amiben a másfélszemélyes ágyon és egy komódon kívül semmi nem fért el. Csak akkor aludt ott, ha felhozott valakit. Bírta azt a szétült kanapét.

Sziget

Szofi a szalonban ült a gép előtt. Nem nagyon volt dolga, de azért bejött, és facebookon cseszte el az idejét. Új üzenet: Tibor Murzsicz. Ha megosztod, olvasta Szofi, azt külön megköszönöm. Hát persze. Rákattintott a linkre, hogy meghallgassa. Feljebb vette a hangerőt. Húzós riff, kemény basszus, monumentális hangzás. Jó kezdés.
- Mi ez? – jött elő Peti hátulról – Egész jó.
- Violet Rage.
- Mi a szar az? – hajolt fölé Peti - Milyen név ez?
- Peti, a számba lóg a dzsuvás rasztád!
- Honnan találtad ezt elő? Amerikaiak?
- Nem. – Szofi próbálta eltartani Peti haját – Tibi küldte. Az új bandája.
- Ne bassz! Hát ez kurva jó!
Még meghallgatták néhányszor. Petiben nem csak azt szerette, hogy laza volt és vicces, de jó füle volt a zenéhez. Hobbiból dobolgatott is, és már néhány éve egy progresszív bandával szenvedett, de túlságosan agyalós számokat írtak ahhoz, hogy széles körben népszerűek legyenek. Legalábbis Szofi szerint ez lehetett a baj, mert amúgy nem játszottak szarul. Ritkán vitatkoztak azon, hogy milyen zene szóljon a szalonban, ha mégis, azt maximum elvi meggyőződésből tették, a vita kedvéért.
- Na jó, nekem rajzolnom kéne.
- Hát csináljad. – mondta Peti, és fütyörészve hátrament.
Szofi ott ült a papír felett és a fejét támasztotta. Hófehér, üres lap. Kezében a ceruza, radírdarabokat görgetett oda-vissza és nézte a fotót. Jim Morrison, nem sokkal a halála előtt, napszemüvegben, közönyös arccal. Még így, alkoholtól nyúzottan is jól nézett ki. Felállt, odament a géphez és lecserélte a zenét Doors-ra. Mégiscsak jobban passzol a munkához. Egy idézetet kellett összedolgoznia a portréval. „Köszönöm, uram, jól vagyok. Élek és haldoklom, ahogy eddig is.” Próbálta felidézni, hogy vajon melyik verséből való az idézet, de sehogy nem jutott eszébe. Talán nem is versből való, de a dalszövegek között sem volt ismerős ez a két sor. Egyszerre beugrott, a betűket úgy fogja megcsinálni, mintha fába lennének karcolva. Fogta a ceruzát, és próbálgatni kezdte, milyenek is legyenek valójában. Vállra kérték a tetkót, a szöveget a nyak alá illesztette. De mégsem lóghatott csak úgy a levegőben. Törte a fejét egy picit, aztán elővett egy piros tűfilcet és átírta azzal. A fekete-szürke arcképhez jól ment a piros, de valamit még hozzá akart tenni. Nézte, árnyékolgatta a betűket, és rájött a megoldásra; úgy fogom megcsinálni, gondolta, mintha pengével lenne a bőrbe karcolva az idézet. Piros vér, kicsit meg is folyik helyenként, a szétnyíló bőrt pedig élethűen tudta elővarázsolni. Elkezdte kidolgozni a mintát a saját szórakoztatására. Teljesen belemerült, észre se vette, hogy valaki bejött.

w rick barton (ex dropkick murphis)
Fotó: Zsiga Pál

Andrást egy kicsit émelyítette a vaníliás autóillatosító. Letekerte az ablakot. Miközben Tibi magyarázott, a mellettük suhanó épületeket figyelte. Végig az Üllőin. Próbálta felfedezni a különbségeket. A csövesek a helyükön voltak, a kukák félig kiborulva, ez is rendben volt. A megállókban várakozó öregek is ugyanolyan izgatottak voltak, hogy odaérnek-e a piacra. Kicsit borult volt az idő, de messze a nap is sütött, a fények és színek élesek voltak. Budapest ragyogott. Mintha az egész csak az ő tiszteletére történt volna így. Át a hídon, a Duna kékesszürkén, lustán hömpölygött. Kellemes, nyugodt érzés ömlött szét benne, ilyet már régen nem érzett. El a Gellért előtt, a Moszkva tér felé. A Mammut környéke tele volt a fogyasztói társadalom büszkeségeivel. Nem, nem sok minden változott. Legalábbis egyelőre nem vett észre különbséget. Csak a belső nyugalom volt más. Kápláron el, balra felfelé a Filléren. Megálltak a ház előtt, kiszálltak mindketten. András végignézett régi-új otthonán és Tibihez fordult.

Décsy Eszter az ÚjNautilus-on:

http://ujnautilus.info/author/decsy-eszter