Ez alkalommal a FEM-X II. részében baráti bemutatást közlünk. Deres Kornéliáról Fenyvesi Orsolya írt.

Aki emlékszik a másik gyerekkorára

Aki ismeri a fény és a tükrök természetét, sejtheti, hogy az esőcseppek bepillantást engednek egy másik világba. Hamar felszáradnak, ez igaz, de hirtelen természetemnek köszönhetően, időm kezdetén így ismertem meg egy kis boszorkányt, akinek Csupa volt a neve. Így hívták: Csupa, mert minden tulajdonsága egészen áthatotta. Még az is, ami nem.

Nagy záporok és zivatarok után rendszeresen mellém pottyant. Szabadkozott mindig, hogy hát nem maradhat sokáig, tudhatom, hogy úgy gondolnak ők a Napra és a levegőre, mint mi az erkölcsi törvényeinkre.

Szerettem volna, ha mesél nekem arról a másik világról, de ő folyton csak kérdezett. Gyakran elkeseredett és fényre fakadt - a könnyek, hiszen egy vízcseppben élt, nem lettek volna elég hatásosak. Így aztán szivárványokat szórt mindenfelé, mint egy igazi kis hisztérika.

Prága - Deres Kornélia felvétele

Próbáltam rájönni, mi bánthatja, miért kérdezget állandóan, kivéve, ha süt a nap, erről-arról, királyokról és bolondokról. Végül elmondta, hogy az ő világukban, amikor felnőnek a boszorkányok, mintha csak szakmát választanának, dönteniük kell: jó vagy rossz boszorkányok lesznek-e. De őneki az a szörnyű sejtelme támadt, hogy az élet nem fekete-fehér. ”Különben is, senki sem száradhat meg nyakig a vízben” – vallotta.

Csupából így lett költő, Deres Kornélia, és én végre egész sokat kikövetkeztethettem arról a bizonyos másik világról, ahol felcsep(p)eredett, mielőtt úgy döntött, meghal, átköltözik ebbe a világba, és felnő újra. ”És ahogy egyik bőrből a másikba / lépnek, azt nehezebb megszokni, / mint a sötétet, a szívet.”

Minden, amit fentebb írtam, színigaz, ha mégse lenne az, akkor is csak így tudom megmagyarázni, hogy lehet, hogy Deres Kornéliát háromszor, ha láttam életemben, mégis ő az egyetlen ember, akinek nem átallok hosszabbnál is hosszabb leveleket írni. Tudom, hogy találkoztunk a szélben, ami felszárítja az esőcseppeket.

Szőrapa - dedikálás, 2011
82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok
Fotó: Gadó Klára

De olvassátok csak újra első kötetének, a Szőrapának kezdőversét a fentiek - fényében:

Pedig apa
 


Egy ideje úgy van,
hogy félek a fényben.
Az évnek ebben a felében
mindig bevitted a virágokat
az udvarról, pedig apa
még öntözte őket.
Te akkor is csak üvegházakban gondolkodtál,
hiába tanultuk meg magunknak,
hogy a levegő.
 

Az udvar felett közben
összegyűrődött a fény.
Ha koncentrálódik, akkor mindig
jobban fáj.
A poharak felett még látni,
valaki bedobta üvegházad ablakát.
Talán apa volt, nem emlékszem.
Lehet csak azt akarta persze,
hogy többet levegőzz.
Engem nem tudott kicsalni a napra.
Félelmetes trükkjei voltak.
Látod, már arra sem emlékszem,
ki tűnt el előbb, ő vagy te.
 

Azóta könnyebbek a szárítókötelek.
Lóg rajtuk a fény.

European Borderlands (From Belgrade to Pécs)
Literature on the Road II. - 2010 szeptember

Egyébként meg ki más tudna ennyire okos, összefüggéseiben lehetetlen, rafinált és sosem látott képekkel teli, csupa verseket írni, mint az, aki emlékszik egy másik gyerekkorára? Ami engem illet, én szeretek magyarázatot találni arra is, amit már megmagyaráztak.

Fenyvesi Orsolya