"Ifj. Varga Istvántól vehette át, onnan épült bele észrevétlenül aktív, személyes szótárába, mint valami fátyolos, de kétségkívül játékosan hangzó, valahogy mégis pejoratív értelemmel bíró kifejezés. [...]

„De hát mi a jóistenért jobb annak a lánynak, ha egy másik lányra főz meg takarít?? (a huncutkodnit nem egészen értette). A Babika, ott a padon, él inkább egyedül, mint velem??” morfondírozott tovább István."

Bak Zsuzsa írása az ide LIFT megnyitóján hagzott el.

 Nevezzük nevén, avagy

idősebb Varga István miért buzizik

 
„Ejj, te rusnya, öreg leszbi” mormogta idősebb Varga István az erkélyen állva. Ha bemutatkozna, talán hozzátenné: nyugdíjas ház, hatodik emeleti lakos, nyugalmazott katonatiszt. Nem összekeverendő ifj. Varga Istvánnal, az unokájával, akit a napokban hagyott el a barátnője, de erről majd később. 

„Ejj, te rusnya, öreg leszbi” mondta ismét, megszívta a fogát, és visszavonult a nappaliba. A megszólítás egy padon ülő, szintén idős nőnek szólt, aki kosarat adott a mi fotelban elterülő Pistánknak. István erejét felülmúló szótári eszmefuttatásba látszott bocsátkozni. Nagyon meg akarta érteni ezt a dolgot. Saját reakcióit, és hogy miért nem kellett a nőnek. 

Ejj, kezdte, ez egy indulatszó; falun ezt így volt szokás, ahol nevelkedett. Te, folytatta, személyes névmás. Rusnya az egy jelző, amit a düh formált a tudatában. Leszbi… itt tulajdonnév, hosszabb formájában… és itt elakadt. Leszbikus? Honnan ez a szó?

Ifj. Varga Istvántól vehette át, onnan épült bele észrevétlenül aktív, személyes szótárába, mint valami fátyolos, de kétségkívül játékosan hangzó, valahogy mégis pejoratív értelemmel bíró kifejezés. Használjuk azon nők esetében, akik érthetetlen módon nem rajonganak értünk, férfiakért, gondolta István. Használta ifj. István a volt párjára, aki egy másik nővel él inkább (és huncutkodik, panaszkodott minap az unoka), szóval nővel él inkább, mint a szeretett unokával. „De hát mi a jóistenért jobb annak a lánynak, ha egy másik lányra főz meg takarít?? (a huncutkodnit nem egészen értette). A Babika, ott a padon, él inkább egyedül, mint velem??” morfondírozott tovább István.   

Leszbikus. Lesz-bi-kus. Ízlelgette a szót az idősebb. Mit is jelent ez? Leszbikus. Olyan nő, aki egy férfival kevesebb, mint a többi nő. Aki más nőkért elhagyja a férfit, vagy egyáltalán nem is bonyolódik kapcsolatba egy férfival, hogy más nőkkel huncutkodhasson. Olyan nő, aki nem mondja, hogy „jó estét, István, milyen délceg maga még most is”. Aki mégis különös, kislányos bájjal mosolyog, ha átjön hozzá teázni a szomszédasszony esténként. Leszbikus az, aki táncra perdül a közös vasárnapi kóruspróbán, ha mellé ül az Editke, és végig susmutolhatnak, mint két kamaszlány. 

A Pisti viszont nem mondta, hogy mi lesz velünk ezután. Hogy a barátnők visszatérnek-e férjeikhez, párjukhoz. Hogy mikor unnak rá egymásra, a két lány, a két nő, a Babika és az Edit. Meddig alkotnak még, és harcolnak, makacsok a lányok, mi meg itt ülünk a fotelben kirekesztve. Csak nyalják-falják egymást, mézes bödön az ő testük, méhet rajzolnak az ajkaikra, miket hordok itt össze. 

Édes, drága Babikám.