Egyike azoknak a fiatal alkotóknak, akik 1990 körül forradalmasították a lengyel művészeti szcénát, s az identitás, a test, a női fizikum, a szépség kortárs felfogásának kérdéseit boncolva a lengyel képzőművészetet a nemzetközi képzőművészeti palettára festették. "Bármit is csinálok, mindenben sikerem lesz, mert a tehetség lehetősége minden területen bennem rejlik." - mondja magáról provokatívan. Ő Katarzyna Kozyra szobrász, video-installációs művész, filmes és performer.
Az 1963-ban született alkotót főként video-művészként tartják számon, de nehéz besorolni, mert annyi területen próbálta már ki magát. Botrányoktól sem mentes alkotói útja húsz évét tekinti át az először Varsóban, a Zacheta* szervezésében megrendezett kiállítás, mely november 15-től 2012. január 15-ig a társszervező Krakkói Nemzeti Múzeum főépületében látható. Az emberi identitás mibenlétével, a társadalmi sztereotípiákkal és az emberi testtel kapcsolatos tabuk áttörésével és a halál átjárhatóságának kérdéseivel is foglalkozó alkotó számos munkát tudhat maga mögött.
1993-ban végzett a Varsói Művészeti Akadémián. Diplomamunkája az Állatok piramisa széles körű médiavisszhangot váltott ki hazájában. A művet a Varsói Művészeti Akadémia szobrászati részlegén mutatták be. Az Állatok piramisa négy egymásra helyezett, kitömött állat, egy ló, egy kutya, egy macska és egy kakas szobra, valamint egy videofilm, melyben megölnek és megnyúznak egy lovat. A videót és a szobrot kísérő szerzői kommentárok a mű szerves részét képezik, ezeket angolul ide kattintva olvashatod el.
1995-ben Blood Ties címmel nagyméretű fotósorozatot készített, melyeken az előtér meztelen alakjai a háttér vallási szimbólumaival álltak termékeny vitában. 1996-os Olympia című fénykép- és film-sorozatában saját, rákkal folytatott küzdelmét örökítette meg – ezt kommentárjában egyfajta visszahatásként jeleníti meg, mely a diplomamunkája kapcsán támadt értetlenség nyomán az én-határok átjárhatóságát is boncolja. Az Olympia három nagyméretű fénykép és egy 12 perces video együttese. Az első fotón ő maga Manet Olympia című képének pózában és beállításában látható, a következő képen egy mozdítható kórházi ágyon látható ebben a pózban, a harmadik képen pedig egy idős nő látható hasonló ágyon.
1997-es Női fürdő és 1999-es Férfi fürdő című filmjeiben a rejtett kamerás felvételek a természetes emberi viselkedés lenyomataiként érdekelték. A koncepció alapja az volt, hogy megnézze, vajon természetes körülmények között is annyira különböznek-e a férfi és női reakciók, mint amennyire a nemi sztereotípiáink alapján ezt elvárjuk, a végeredmény azonban a voyeurizmusról és a nárcizmusról, a szépségről és a korról alkotott elképzelésekre is referál.
Hozzánk kapcsolódó érdekesség, hogy mindkét filmet a Gellért fürdőben vette fel, nejlonzacskóba rejtett, padokra helyezett kamerákkal dolgozva, a filmezettek tudta nélkül. Bár ezek az installációk így a személyiségi jogokkal kapcsolatos kérdéseket is felvetettek, s a nemzetközi szaksajtó akkortájt sokat vitatkozott ezen, Kozyra úgy véli, hogy egyedül a titkos filmfelvétellel tudott valamit megmutatni a társadalmi, társasági viselkedésmód és a privát viselkedés közötti különbségből.
Arra az eredményre jutott, hogy a nők és férfiak más-más okból járnak fürdőbe. A nők a relaxáció és a társaság miatt, így részt vesznek egymás intim cselekvéseiben, mint a mosdás, a törölközés, a szárítkozás. A férfiak látni és látszani mennek, s sokkal kevesebb az egymás közötti interakció.
A férfi fürdőben készült felvételek érdekében Kozyra férfinak öltözött, hamis testszőrzetet ragasztott s törölközővel takarta el a felsőtestét. Bár sokan megnézték, nem bukott le, a video nézői számára azonban látható a fondorlat, Kozyra mozdulatai, járása és ülésmódja – egy alkalommal keresztbe teszi a lábait a padon – megmutatják nemét. A nézői figyelem ekképpen maga mutat rá a két nem közötti különbségekre.
A női fürdőben készült felvételek jelenetei emlékeztetnek Ingres, Rubens és Degas fürdős festményeinek világára. A sárgás fényektől romantikus hangulatot is kap a film. Ezekre is figyelemmel Kozyra maga is Ingres Törökfürdő című képével indítja a filmet.
A Férfi fürdőt az 1999-es Velencei Biennálén bemutatták és díjazták, ennek nyomán 2002-ben Sao Paoloban ő képviselte Lengyelországot a művészeti biennálén.
2002-ben készült, A tavasz rítusa című video-installáció az idős kort állítja középpontba, nemesíti meg, s elmossa a nemek közötti különbségeket. E művét Vaszlav Nizsinszkij Igor Sztravinszkij művére készített, 1913-ban Párizsban bemutatott különleges koreográfiája ihlette. A balett egy pogány rítust ünnepel, melyben egy fiatal szűz őrjöngő táncával a földnek adja energiáit, hogy újjászülethessen halálából – az újjászületés, Nizsinszkij avantgárd koreográfiája Kozyra számára a marionettek táncát idézi, s újraalkotja a koreográfiát idős férfiakat és nőket használva táncosként. Őket fehér háttér előtt állóképről állóképre fotózza, s stop animation video technikával ezeket a képeket filmmé fűzve alkotja újra a mozgásukat, így saját energiáinak átadásával éleszti újra a nehezen mozduló testeket.
2002 áprilisában New Yorkban a Postmasters Gallery mutatta be munkáit – itt, a lengyel alkotó első New York-i szólókiállításán két munkája kapott nagy hangsúlyt, a Boys (Fiúk) és a Punishment and Crime (Büntetés és Bűn). Ezekben a játék mint háború és a háború mint játék megjelenítésével fordítja egymásba a fogalmakat. A Boys három rövid video és egy fényképsorozat együttese. Majdnem meztelen fiatal fiúk a Zacheta neoklasszikus és neobarokk tereiben állnak a fotós kamerája előtt. Meztelenségüket egy vaginát imitáló zacskó takarja csak. Nem kaptak utasítást, így saját eszközeikre hagyatkoznak, s kliséket vonultatnak fel, akár szépművészeti pózokban, akár amerikai filmek pózaiban mutatják magukat. A játékos és ártatlan céltalanság múlékony erotikus feszültségcsomókká áll össze majd bomlik szét megint, és úgy jeleníti meg az ellentétes áramlatokat, mint Pier Paolo Pasolini filmjei vagy Wilhelm van Gloeden fotói - írták a munkáról a kiállítás kurátorai.
A "Punishment and Crime" több kivetítőn és videomonitoron látható egyszerre, s férfiak csoportját paramilitáris szerveződés tagjaiként mutatja meg. Számukra a fegyverek nem csupán hobbi, hanem mélységes elköteleződés és szenvedély is. Ideológiai célok nélkül atavisztikusnak tűnik viselkedésük, s e csoport játékait rögzítve az egyik szinten a gyermekkori háborús játékok újraélését is megteremti, másrészt, mivel a veszély valódi, a fegyverek, a lőszerek valódiak, a jelenkori katonai összecsapások világára is referál. A résztvevők arcát színésznők és Playboy-modellek arcát mutató maszkok fedik, ami lágyítja a veszély érzetét és a félelmet.
Kozyra későbbi munkáiban saját nemi karakterjegyeinek elkendőzésével a nemi szerepekre kérdez rá, s igyekszik elmosni a határokat a maszkulinitás és a femininitás között. 2009-ben egy hároméves munkaperiódust befejezve hozta létre A művészetben az álmok valóra válnak című sorozatát, melyben a nőiséggel kapcsolatos kliséket és sztereotípiákat forgatja ki a vizuális művészet, a színház, a film és az opera segítségével.
-gyg
--------
*Az 1860 decemberében alapított Zachęta, avagy a Zachęta Nemzeti Művészeti Galéria Lengyelország kortárs művészettel foglalkozó kiállítótereinek legjelentősebbike, Varsó központjában található, jelenleg Hanna Wróblewska igazgatása alatt áll. (Történetéről bővebben itt)
