Hiú és hanyag: a két véglet. Ellentétek, amelyeknek látszólag, semmi közük sincs egymáshoz. Ha azonban figyelmesebben vizsgáljuk meg a dolgot, csakhamar rájövünk arra, hogy mindkét hiba ugyanabból a forrásból ered. Úgy a hanyag, mint a hiú ember tévesen értékeli ugyanis a megjelenés külsőségeinek fontosságát. A hiú a külsősé- geket túlságosan fontosnak tartja. A hanyag túlságosan jelentéktelennek.

Bizonyos, hogy egy kikent-kifent ficsúr kellemetlen jelenség. De vajon kellemes látvány-e az olyan ember, aki mit sem ad külsejére s elhanyagolja magát? 66. § Úgy a hiúság, mint a hanyagság: túlzás és aki túloz, vét az illendőség ellen. A művelt ember mindent céljának tudatában tesz, de sohasem lő túl a célon. 67. § A hanyagra sem kell túl sok szót vesztegetnünk. A hanyagság a legtöbb esetben túlságos kényelemszeretet vagy közömbösség következménye. a művelt ember azonban a mások rovására sem nem kényelemszerető, sem nem közömbös. Sok fiatalember egészen különös okból hanyag. Azért hanyag, mert ezzel feltűnést akar kelteni.

A legsajátosabb eszköz igénybevételétől sem riad vissza, hogy magára vonja a figyelmet. Jó tulajdonságaiban nem bízik, más módon akar tehát feltűnni: például azzal, hogy elhanyagolja külsejét. Ha környezete még ezután sem törődik vele, fiatal barátunk úgy érzi, hogy igazságtalan hozzá mindenki, elkeseredik, s első hibáját még nagyobbal tetézi. Nem szorul bizonyításra, hogy ez az út nem vezethet célhoz s útnak nem út, hanem zsákutca.

A hanyagsággal szemben a hiúság áll.

Mi a hiúság?

Vágy. a hiú embert az a vágy vezérli, hogy jótulajdonságait észrevetesse, kiemelje, hangsúlyozza. Ezt azért cselekszi, hogy megnyerje embertársai tetszését. Kárhoztassuk e őt? Nem lehet egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni erre a kérdésre. Ha valaki tetszeni akar: az még korántsem hiba. Sőt. Minden attól függ, hogy mily módon és milyen eszközökkel igyekszik céljait elérni.

68. § Ha a hiúság minden áron való tetszeni akarássá fajul,

69. § ha külsőségekre helyezi a hangsúlyt, 

70. § ha az a célja, hogy olyan értékes tulajdonságok színlelésével kápráztassa el a világot, amelyek a hiú emberből hiányoznak; akkor a hiúságot, helyesebben: a hiúságnak ezeket a kinövéseit menteni nem lehet. 

71. § A hiúságnak bizonyos foka azonban nemcsak megbocsátható, de nélkülözhetetlen is a társasági életben. Megkönnyíti az embereknek egymással való érintkezését, s az önnevelésnek eredményes eszköze, mert hiszen, aki tetszeni akar, aki meg akarja nyerni az emberek rokonszenvét, annak elsősorban hibáit, gyöngeségeit kell leküzdenie.

Hová jutnánk, ha mindenki úgy gondolkodnék:

–Olyan vagyok, amilyen vagyok. Akinek nem tetszem, tegyen róla.

Nem szívesebben érintkezel olyan emberrel, aki értékes lelki tulajdonságok a külső megjelenés csinosságával párosulnak, mint olyannal, aki semmilyen szempontból sem törődik magával és ráadásul még büszke is rá, hogy „nem olyan hiú, mint a többiek” ?

A hiúság tehát egy bizonyos mértékben erény. De vigyázz! Csak egy bizonyos mértékben az! 72. § Minden túlzás, mesterkéltség, ami nem természetes, ami felfuvalkodott, ami negédes – akár öltözködésben, akár beszédben, akár mozdulatban – ellenszenvessé tesz és azt bizonyítja, hogy a társasági érintkezés művészetében még nem jutottál túl az inaséveken.

73. § A hiúság könnyen fajul hivalkodó úrhatnámsággá, azzá a valamivé, amit németül Potzentum-nak mondanak, amiről az újgazdagok legtöbbjét mérföldnyire meg lehet ismerni és ami épp ellenkezője annak, amit belső, lelki kultúrának szokás nevezni. Te talán most nem érzed magadat találva, mert nem vagy újgazdag, nem tudtál vagyont gyűjteni, tehát nem csörgetheted zacskóban pénzedet, mint – képletesen – az új gazdagok legtöbbje. Nem a pénz teszi az urat, azonmód szegény ember is lehet – lélekben – édestestvére az újgazdagnak. Azzá lesz, ha hivalkodik, ha saját kiválóságát hangsúlyozza. Ezt a jómodorú ember akkor is kerüli, ha valamiben, vagy sok mindenben valóban különb a többieknél. Mert hiszen, ha külömb: nem szükséges, hogy ő maga mutasson rá a saját kitűnőségére és a tájékozatlanok kedvéért állandóan bengáli fényt gyújtson érdemei tiszteletére. Eredményeidet épp ezért sohase nézzed a hiúság nagyítólencséjén keresztül. 75. § Ne játsszad a félreismert lángész szerepét se, ha munkádat nem becsülnék meg érdeme szerint.

76. § Bien faire et laisser dire! – tartja a francia. Tedd kötelességed és ne törődj azzal, hogy az emberek mit beszélnek. 77. § Dolgozz, tökéletesítsd magad ernytelenül.

78. § És igyekezz megérteni a többieket. Ha megérted őket, egészen bizonyos, hogy ők is meg fognak érteni téged.

• A könyv: AZ ÚJ IDŐK ILLEMKÓDEXE Budapest, 1911. • Szerző: Ilse Meister és az Új Idők • Kreatív szerkesztő: iCa és munkatársai • Dizájn&vízió: Evu •