1. rész
- Gladness, hol vagy? — kiált Igor, a fiam. — Gyere, vegyél fel!- Hát vasárnap reggel sem érnéd be a te öreg Apuddal?
Átölel és erősködik, persze hogy beéri Apuval, reggel és este és mindig - de hol van hát Gladness?
- Cassandratownban. Otthon, a saját gyerekénél. — Igor féltékeny lesz és azt feleli, hogy ő Gladness gyereke, és hogy ő is el akar menni Cassandratownba.
Legfőbb ideje már, hogy Gladness elkerüljön a házból. Eleinte megfelelt, amikor Igor még betegeskedett a hajóút után és nem bírta az ételt; Gladness akkor szoptatta a gyerekét és Igort is a mellére vette. Soha nem volt szándékomban addig magamnál tartani, amíg a fiú túlságosan hozzá¬szokik. De hát mit csináljon az egyedülálló apa, aki látástól vakulásig dolgozik? Igazán nem tudja ellenőrizni, mi történik a fiával. Igor annyit nyúz ma reggel, hogy félek, talán már késő.
Felteszem a „Childrens corner"-t* - mesék meg dalok -, ő pedig letérdel a lemezjátszó elé, és nézi a lemezt, ahogy forog. Az én fiam.
Megkérdezem, kié az a lemez. - Igoré. - Senki másé? - Nem, Igoré! - De talán egy kicsit másé is? - Nem, csak és csak Igoré! - Kitől kapta Igor? - Aputól. - Igor szeret ajándékot kapni Aputól? - Felnevet: Oh, yes ** - Vajon Igor szereti-e Aput vagy csak Apu ajándékait szereti? — Erre felpattan a padlóról és megölel.
Senkinek nincs olyan drága gyereke, mint nekem. Senki nem tudja úgy szeretni a gyerekét, mint én.
Reggelit készítek magunknak, és a szemközti házra mutatok: ott laknak azok az apátlan gyerekek, akiknek a verekedésétől és kiabálásától harsog az egész utca. Vajon Igor szívesebben lakna abban a házban vagy jobban érzi magát Apuval?
Az anyjuk zsíros hajú, lompos nő. Nemigen törődik magával, és mintha merőben idegenül szemlélné gyermekeit, meg azokat az érzelmeket, amelyek arra ösztönzik őket, hogy rugdossák, karmolják egymást. Erőtlen ámulattal szemléli őket. Hetenként egyszer megjelenik löttyedt hasú szerelője, és megveri az asszony gyerekeit. A férfi mintha már belefáradt volna egy hasonló családba, és alkalmilag inkább más nőknél és gyerekeknél vendégeskedik. Milyen boldogok vagyunk mi ketten, Igor meg én; egymásnak élünk, és senkire nem kell tekintettel lennünk.
Egy darabig elnézzük a szomszédék viszálykodását. Nevetnem kell, mekkora az ellentét az én fiam uralkodói helyzete és azoknak a kölyköknek a polgárháborúja között. De az én kis hercegem mintha nem örülne az összehasonlításnak. Amikor két gyerek sípcsonton rúgja egymást, üvölt a fájdalomtól és a dühtől, Igor sírva fakad és az ölembe bújik. Az én fiam. Azt hiszi, vele is megtörténhet ilyesmi?
Amíg Apu él, Igornak semmitől sem kell félnie.
Egyetlen bűnöm, hogy nem szerettem Igort már születése előtt is. De hát Ruth olyan formátlan volt és csúnya. Én meg azelőtt csak néhány szörnyű, nedves embercsomagot láttam. Nem sejtettem, hogy Igor már első pillanatban, amikor az ölembe veszem, egészen más lesz; páratlan gyerek. Üzleti úton voltam, amikor megszületett, és kijelentettem: legkevesebb kéthónapos kora előtt nem is akarom látni. Akkor még semmi jót nem vártam az élettől. Egyhetes volt, amikor találkoztunk; egy egész hétig megvárakoztattam. Pedig hát ő volt Igor..!
Méltatlanul ajándékot kapni: büntetés. A következő pillanatban már tudom, hogy méltatlanságom érzete Biztos Jele annak, hogy szeretetem nagy és tiszta.
*„A gyermekkuckó" (angolul)
** Ö, igen (angolul)
Folytatjuk.
Forrás:
Sara Lidman: Én és a fiam, 1970, Bp, Kossuth. Fordította: Lontay László.
A könyv közlését a magyar kiadás egy példányának szkennelése tette lehetővé, amit Molnár Ágnes készített, a blogra szerkesztette Vári Sasa, díszítősorral ellátta Evu, olvasta és értelmezte Gordon Agáta, Orbánné Vica és József Etella.
http://elofolyoirat.blog.hu/2012/03/03/vilag_tanitonoi_sara_lidman
Sara Lidman 1923-2004.
http://en.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman
http://sv.wikipedia.org/wiki/Sara_Lidman