Juhász Tiborral Nagy Csilla irodalomtörténész, kritikus, a Palócföld folyóirat szerkesztője készített interjút.
Juhász Tibor (1992, Salgótarján) költő, versei 2012-től jelennek meg folyóiratokban. A Debreceni Egyetem hallgatója. Tavaly októberben a kulter.hu R25-ös válogatásában is szerepelt, hamarosan megjelenik első verseskötete Ez nem az a környék címmel.
A város poétikája
Hamarosan megjelenik az első versesköteted, az Apokrif és a FISZ közös, most induló könyvsorozatának első darabjaként. Mesélj, kérlek, a pályakezdésedről!
Nehéz volt, hiszen a legtöbb folyóirat nem válaszolt a leveleimre. Ezért igencsak meglepett, mikor az Ezredvég egyszer csak küldött egy tiszteletpéldányt. A következő, számomra azóta is meghatározó lépcsőfok a Palócföld volt. Mizser Attila, a lap főszerkesztője elsőként adott olyan tanácsokat, amik a mai napig hasznomra vannak. Ez három éve volt, ekkoriban születtek meg az első versek is a kötetből. Ezután pedig az Apokrif adott fogódzót, lehozta egyszerre négy versemet, ami azért volt nagy dolog, mert addig csak egy-kettő jelent meg egyszerre nyomtatásban. Így mikor pályázatot hirdettek, adott volt, hogy hozzájuk adjam a kötetet. Igaz, még nem voltam kész vele, szóval ha a lap főszerkesztője, Nyerges Gábor Ádám nem beszél a lelkemre, még most is a fiókban heverne a kézirat.
A kötet meghatározó eleme a tér- és várospoétika, a költői nyelv helyeket, városokat, vidékeket teremt, tesz belakhatóvá. Jól érzékelhető, hogy az általad felépített világ mögött van egyfajta személyes tapasztalat. Hogyan dolgozol az élményanyaggal, hogyan és mire figyelsz a körülötted lévő világból?
Könnyebb megfognom a dolgokat, ha atmoszférát teremtek. Az utcák, terek, városok nevei kiindulópontot biztosítanak a számomra, ami köré feltekerem a valóság többi elemét. Elsősorban az érdekelt a kötet írása során, hogy az életkörülmények hogyan ékelődnek bele az emberbe, és hogy a tér hogyan határozza meg a benne élőket. Rájöttem, hogy a környezet felveszi az egyének identitását, tehát fizikailag azonos lesz belső világukkal, de az is világossá vált számomra, hogy ez fordítva is igaz. Sokat segített az, hogy én is ebben a közegben éltem, hogy általam ismert személyekről mintázhattam a karaktereim többségét. Így jött létre a kötet városa, amelyen átvezetem az olvasót, feltárva előtte a közeg húsbavágó erejét.
Apokrif-est a Roham Bárban: Mészáros Márton, Juhász Tibor és Nyerges Gábor Ádám (2014. november 27.)
A kötet egyik fontos vonulata a szegénység. A szegénység morális vagy szociális fogalom/kategória nálad?
Én nem tudom elválasztani egymástól ezt a két kategóriát. Ha arra gondolok, hogy a valóság beleszól abba, hogy a benne élő emberek mire vágyjanak, miről álmodjanak, akkor morális kategória. Viszont meg kell értenünk, hogy a társadalom szintjei különböző igazságokat termelnek ki. Ezeknek a különbségeknek számos vonzatuk van. Én azt látom, hogy az alsóbb néprétegek igazsága eltávolodik a felettük lévők álláspontjától. Így olyan törések jönnek létre, amelyek miatt annál bűnösebb lesz valaki, minél lentebb van. Ez miatt a rétegződés miatt a szegénység szociális kategória. De nem hiszek abban, hogy létezne az egyik fogalom a másik nélkül.
A kötet címe: Ez nem az a környék. Mihez képest „nem az”, úgy értem, mi az, ami alapján meghatározható, kiemelhető a környék, amelyről írsz?
Ez a környék hermetikusan el van zárva a valóságtól. Zárkózottsága egyfelől az időbeliség számlájára írható, hiszen olyan, mintha a szóban forgó iparváros még mindig az aranykorában élne. A rendszerváltás a város számára hatalmas változást jelentett, amit egyik lakója sem képes megemészteni. Miközben az épületek funkciótalanná váltak, és minden egyre mélyebbre süllyedt a nyomorban, addig a Kitartó állandó vendégei mindent megtettek azért, hogy a kiüresedett gyárak ne dőljenek össze. Az utcák és a terek emlékeznek, de a Kitartó közösségén kívül senki sem tudja, hogy mire. Ez a zárkózottság másfelől tragédiaként is értelmeződik. Jellemző a környék karaktereire, hogy mennek valahová, vagy éppen két állomás között vannak, például egy váróteremben. Igazából a semmiben lógnak. Csak a bizonytalanság állandó számukra, mely eleve kizárja az előrejutás lehetőségét.
Gyenes Gábor - illusztráció az Ez nem az a környék c. kötet borítótervéhez
Ha a kötet egyébként nagyon egyedi nyelvét kötni lehet valamilyen beszédmódhoz, azt mondanám, az egyik végpont Kassák (akihez a mottó is szól), a másik talán Petri. A téma vagy a nyelv volt meg előbb? A város „átpoetizálásához” választottál beszédmódot, vagy a beszédmód volt adott, és a téma később talált meg?
Rengeteget alakult a beszédmódom a kötet írása alatt, de azt hiszem adott volt. Sokáig az volt a problémám, hogy nem tudtam miről írjak. Ez a nyelv nem alkalmas arra, hogy olyan, egyébként mindenki számára feltáruló témákról beszéljek, mint mondjuk a szerelem. Vagy nem tudom. Bár tagadhatatlan, hogy Kassák és Petri költészete nagy hatással volt rám, Petrire sokáig példaképként is tekintettem, mégis, ha a kötet lelkületét nézzük, akkor talán József Attilát lehetne megemlíteni, akinek nyelve a szerelemre is alkalmas volt. Nekem a leírások mennek, és a város még segített is ebben, hiszen nem mozdult meg. A kötet utolsó oldalán majd ki fog derülni, hogy miért nem.
A borító tervezőjét, Gyenes Gábort te választottad. Miért esett a választásod rá?
Már régóta szemezgettem a műveit, sűrűn látogattam a honlapját, mikor a Palócföldnek köszönhetően személyesen is megismerkedtünk Pozsonyban. Urbanic és Paris texas című sorozatai nagyon tetszettek, láthatóan őt is foglalkoztatta a tér és a város. Egyébként is azt szerettem volna, ha egyéni borító készül a kötethez. Az illusztráció, amit a borítóhoz készített, minden várakozásomat felülmúlta. Hihetetlenül passzol, mélyebbé és kifejezőbbé teszi a könyvet. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom a munkáit, senki sem fogja megbánni, ha megnézi azokat.
Ha egy ilyen tematika jellemzi az első debütáló kötetet, milyen kondíciókkal lehet az elkövetkező kötetet, köteteket megírni?
Mikor elkezdtem kötetbe rendezni a verseimet, észrevettem, hogy néhányukban határozottan felfedezhető egy másfajta tematika. Végül sikerült találnom egy olyan koncepciót, amely ciklusokba rendezte és ívet adott ezeknek a szövegeknek. Az első kötetem szerkesztése során sok mindenre rájöttem a költészetemmel kapcsolatban, így a könyv verseivel párhuzamosan csiszolgatni kezdtem ezeket az írásokat is. Más lesz, mint ez a kötet, de nem akarom elsietni. A várospoétikát is szeretném továbbvinni, valamint prózaírással is foglalkozom, szóval vannak terveim. Egyelőre kíváncsi vagyok a kritikákra, remélem be tudtam bizonyítani, hogy ez nem az a környék.
Nagy Csilla
