"Marlene szemüregében
megfejthetetlen kristálygömbök,
acéllal tört végtelen tükörben
tükröződnek a filmmúzeum
ultramodern falai,
sétálok, itt is,
néha
tompán koppannak a padlón
szteppelt csizmám
kaucsuk sarkai,
két lábbal állok
többemeletnyi
spirálmélység fölött,
felhőkarcolónyi
körfolyosós bérház alatt,
ilyen a beépített Senkiföldje,
szétszór, mint a prizma,
látványos,
sokotthonos forgatag."

Mai versvasárnapunkban Debreceni Boglárka verseit olvashatod a Panoráma című kötetből. "A Panoráma körkép, a jelenben felbukkanó múlt, a megélt történelem rekonstrukciója, az újrahasznosított terek madártávlatból készített látképe. Egykor volt nagyutazásunk, emlékezetünk által felvázolt, eltorzított lenyomat, a kívülálló bennfentes sztorija." - írja a sorozatról a szerző.

"2008-ban elterveztem, hogy beutazom Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa hajdani szocialista országait, és ellátogatok azok fővárosaiba. A kötet létrehozásának ötlete varsói utazásomhoz köthető, akkor döbbentem rá, hogy a régvolt, a múltban kialakult magatartásformák, az elvont fogalomként is értelmezhető emlékművek megléte jelentősen befolyásolja egy ország, város vagy népcsoport önmagáról való gondolkodásmódját. Érdekesnek találtam, hogy mit érzékel ebből egy turista, aki csupán néhány napot tölt el az adott helyszínen, illetve, miként fonódik össze a magánmitológia a társadalom mítoszaival. A párhuzamos történetekben keveredik a hétköznapi az ún. magaskultúra elemeivel, az útikönyvek leírásai összegabalyodnak a saját élményekkel, miközben a kapcsolódási pontok mentén élesen kirajzolódnak az útvonalak.
A sajátos megközelítésmód a korábban kialakult lírai műfajoktól eltérő formát követelt. Komixaim versek, de a képregények technikai megoldásait használják, a pillanatról pillanatra, cselekményről cselekményre, szereplőről szereplőre, jelenetből jelenetre, nézőpontból nézőpontba történő átmeneteket és a logikai ugrást, egy speciális szabadrím-képletet alkotva.
A Panoráma című kötet megírásának idején Móricz-ösztöndíjban részesültem."
Íme, a Panoráma Berlini falak, mozaikok című ciklusa.

Berlini falak, mozaikok

I.

Az Oranienburger Straßén
szépek a kurvák, szebbek,
mint abban a moszkvai hotelben,
két gyermekárny tűnik el
a 41-es számnál,
a graffitivel televarrt
Tacheles-szel szemben,
nem tudni, kik és honnan,
pár fillérért
teljesítik a kívánságokat,
a szellemfal repedéseiben
huncut centekbe olvadtak
az NDK-cukorkák,
a legendák aprópénzre váltanak.

II.

Marlene szemüregében
megfejthetetlen kristálygömbök,
acéllal tört végtelen tükörben
tükröződnek a filmmúzeum
ultramodern falai,
sétálok, itt is,
néha
tompán koppannak a padlón
szteppelt csizmám
kaucsuk sarkai,
két lábbal állok
többemeletnyi
spirálmélység fölött,
felhőkarcolónyi
körfolyosós bérház alatt,
ilyen a beépített Senkiföldje,
szétszór, mint a prizma,
látványos,
sokotthonos forgatag.

III.

Potsdamer Platz, Schaumküsse,
fogaink áttörik az ostyafalakat,
csokoládé roppan
puha négercsókba,
nyelvünkön olvad a vaníliahab,
alig férnek a szánkba
a hatalmas, krémes falatok,
epres, kávés, pisztáciás,
mogyorós, málnás, kókuszos,
azt hittük, magyar találmány, de
ha Negerkopf, rasszista édesség,
veszélyes dolog a propaganda,
ám minket nem érdekelnek
az ikszéves tervek,
csak a kövér ínyencség.

IV.

Ampelmann és Ampelfrau
Ampelshopba megy,
kar, láb lendít a zebrán,
kar, nyak tilosban
dupla derékszöget zár,
sie sind zwei Berliner,
masíroznak a menőmanók,
korzóznak a DDR-turisták,
ampelkötényt, ampeltésztát vesznek,
ampelvágódeszkát,
az ebéd bolognai lesz,
Ampelmann ampelsörnyitóval
elvágja az ujját,
kap egy sebtapaszt a boltban, ampelest.

V.

A Bebelplatzon üres könyvespolcok,
üres szobában, átlátszó üvegfal alatt,
jól mondta Heine,
ahol könyveket égetnek,
ott végül embereket fognak,
Untern Linden, Untern Linden,
elpusztultak az öreg hársfák,
Berlin sem legyőzhetetlen,
a Hotel Adlonban terrortámadás,
kinn rekedünk
a Branderburger Tornál,
heil Niké!
Orosz Nagykövetség a közelben.

VI.
(Christo és Jeanne-Claud csomagol)

A megfelelő pillanatban
láthatatlanná váltak a Reichstag falai,
mint egy hullazsák,
eltemette több ezer,
formára húzott redő,
lassan tűnt el a múlt,
elidegenedett a tér,
akár a bolgár búzamező,
titokzatosba fulladt a mindennapi,
új darabra készültek,
csillogó drapéria alatt,
szimbólumában egyesült ismét
a bebábozódott kelet és nyugat.

VII.
(Aleksey Taraninnak)

Az East Side Gallery-n van egy nyúllak,
csíkos padló, világra nyíló ablakok,
nyúlmama ül hintaszékén,
a kandúr álomba gombolyodott,
nyúlpapa stíröli a nagyvilágot,
az első ablakból a Kreml falára lát,
mellette kínai kőfal tekereg,
a negyedik helyről Mauer kiált,
a harmadik üveg mögött
tömör, magas kerítés,
a kép felirata Everywhere,
az ajándékbolt előtt csüggedt turisták,
Check Point-pecsétre várnak, csak…
otthon hagyták az útleveleiket.

VIII.

Részt vettünk egy hidegháborús metró-bunkertúrán,
repülő alakú mézeskalácsformát vettünk
a repülősboltban, a Tempelhof mellett,
meghallgattuk Duruflé 9. Requiemjét a dómban,
7200 Sauer sípon szólt a Múzeumsziget,
régi Beyer mikrofonokba énekeltünk a bolhapiacon,
retro Lego figurákat találtunk és analóg Zeniteket,
incselkedtünk a szexmúzeumban,
erogén zónákat keresve bökdöstünk szürke próbababatesteket,
az Alexanderen rábámultunk a Világórára,
bezárt előttünk a híres Lafayette,
Panorama Punktról néztük a kivilágított fogpiszkálót,
a történet nélküli óriáskereket,
pávás bögrét fényképeztünk Charlottenburgban,
hiába vártunk hajóra a szelíd Spree mellett,
maszk pléhfejeken tapostunk a zsidómúzeumban,
kézműves medvéket csodáltunk a Nikolaiviertelen,
köszöntöttük Mann, Brecht, Hoffmann síremlékét,
gepárd-Trabanton szaggattuk az aszfaltot,
Probably the best postcards, hirdette a felirat,
hát küldtünk sok képeslapot,
végül elolvastuk a táblát a Checkpoint Charlie-nál,
You are leaving the American Sector!
kein Problem Menschen,
a fal már rég nem áll.

Niemand hat die Absicht,
eine Mauer zu errichten!