A Hunnia Records és a Hangvető közös gondozásában izgalmas zenei „kísérlet” látott napvilágot. Tóth Evelin és Hamid Drake világhírű, amerikai dzsesszdobos Énekek énekére felfűzött albumán olyan nemzetközileg elismert, magyar kiválóságok is megszólalnak, mint Dresch Mihály, Fassang László, Lantos Zoltán, vagy Benkő Róbert. A színész-énekesnőt Karafiáth Orsolya faggatta mozgalmas életútjának állomásairól az Andrássy úti Klassz étteremben rendezett sajtótájékoztatón, bevezetve minket a közös lemez születésének kulisszatitkaiba is.

 

 

Tóth Evelin hét éves kora óta énekel. A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában szerezett zenei érettségi után mesterkurzusokon képezte tovább magát, majd több éven át a dél-indiai énektechnika elsajátításával foglalatoskodott. Hét éve a Szőke Szabolcs által vezetett Hólyagcirkusz Társulat oszlopos tagja, az idén harmadik lemezét készítő Ektar Quartett énekesnője. Jogos tehát a kérdés, a szólóalbum miért csak most jelent meg? Tóth Evelint persze nem lehet zavarba hozni semmivel, mint mondja, most érett meg benne az érzés, hogy ne csak mások zenéjét engedje át magán, nyújtson is valamit közönségének.

A kórusiskola elvégzése után a bölcsészkar rozoga padjait koptatta, ahol a csöndben ismét felszínre törtek belőle a hangok. Először 18 évesen, Kiss Erzsi zenéjét hallgatva döbbent rá, hogy valami hasonlót szeretne létrehozni. Elementáris erővel hatott rá az új élmény, az újfajta zenemegközelítés. Karrierje beindulásában a véletlen is közrejátszott, vagy nevezzük inkább sorsnak. Evelint Palya Bea kérte fel, hogy helyettesítse egy koncerten. Másnap két felkérést is kapott. A Hólyagcirkusz Társulat és az Amorf Ördögök is megkereste. Egy ideig párhuzamosan szerepet vállalt mindkettőben, majd az előbbi mellett döntött, fél év múltán megalakult első zenekara is, Kardos Dániel, Benkő Róbert és Szőke Szabolcs részvételével.

Karafiáth Orsolya nem veszik el a szövevényes életpálya útvesztőjében, kérdéseivel frappánsan egyensúlyoz múlt és jelen között. A szót hamar Hamid Drake-re tereli, aki a Who is Who Chicago szerint „Talán a város legizgalmasabb dobosa”. A két kimagaslóan tehetséges zenészt a győri Mediawave Fesztivál sodorta egymás hálójába, a több évi, közös műhelymunkából végül barátság született. A barátságból pedig közös duó és egy igen izgalmas lemez. „Hamid igazi mestere volt mindnyájunknak. Függetlenül korábbi művészi eredményeitől, egy emberként követtük és fürödtünk abban a fényben, szeretetben, örömben és zenében, ami ebből az emberből árad. Felemelt és megtanított minket repülni.”.

Apropó lemezek. Tóth Evelin idén nemcsak első szólóalbumával jelentkezik, további öt korongon is közreműködik majd. Többek közt Karafiáth Orsolyával próbálja meg összeházasítani a zenét a költészettel, dehogy műfajok tekintetében (is) mi mindenre képes, azt jól példázza az a norvég elektronikus zenésszel, Erikk McKenzievel rögzített „live act” formáció, ahol az elektronikus zene hideg technikája lesz hangszerré, amint az énekesnő páratlan, emberi hangjával találkozik.

Talán mindezekből ki is derül, mennyire fontos Tóth Evelin számára az improvizáció. „Az énekhang tere az egész test, még a kis lábujjat is lehet használni valamire. A hang utaztatása meglepő hangszíneket képes kicsalni az emberből, néha magam is meglepődöm, mik jönnek elő belőlem.”. Tóth Evelin stílusának lényegét a test egyfajta hangszerként való szabad improvizatív használata adja, ahol az általa elsajátított klasszikus és tradicionális, dél-indiai, afrikai, szefárd énektechnikák nem izolálva jelennek meg, utat nyitva egymásnak, egyesült erővel szolgálják a hang szabadságát. Ez a megszállott hangszeretet, hangfelszabadítás adja Tóth Evelin hangkereső kurzusainak alapját is, amikre turnéi során szakít időt, még Velencében is. Mint mondja, ezek a kurzusok nem a tehetség felfedezéséről szólnak, ez egy fajta élmény és lehetőség a kommunikációra.

Tóth Evelin nyitottságra vall az is, hogy elismert művész létére az utcazenéléstől sem riad vissza. A romantikus olasz városban az általa mesterének tekintett polihisztor (zenész, színházcsináló, festőművész, stb…) Szőke Szabolcshoz szokott csatlakozni, ha úgy adódik. Hogy a velencei hallgatóság mennyire hálás lehet ezért, mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2004-es első olasz fellépése óta Evelin még mindig tartja a kapcsolatot a kinti muzsikusokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A dal egy témát, egy gondolatot jelent az énekesnő számára, amit igyekszik minél alaposabban körbejárni. A lemezfelvétel során, pontosan így jártak el Hamid Drake-vel is. A közös munkát némileg nehezítette ugyan a kontinensnyi távolság, de végül ezt is sikerült leküzdeniük. A küldött dobszólókra a legihletettebb pillanatokban íródott ének, amit Evelin akkor énekelt fel, amikor úgy érezte valóban eljött az ideje, hisz a „stúdió ajtaja mindig nyitva állt”. S bár a hangszerek is csak később csatakoztak az imigyen létrejött improvizatív duóhoz, a végeredmény olyan, mintha minden egyszerre történt volna. Az albumon a zenei ínyencségek között egy populárisabb különlegességet is találunk, a szefárd dal popos feldolgozásának ötlete Hamid Draketől ered.

A sajtótájékoztatót záró produkció még a kételkedőket, ha ugyan vannak, is meggyőzi. Míg az indiai harmóniumot hajtogatja, Tóth Evelinnek lelkéből szakad ki a muzsika, ami átjárva minden porcikáját nemcsak őt, az újságírókból verbuválódott hallgatóságot is átlényegíti. Csoda, melyért érdemes volt eljönni, ha csak hosszú percekre tart is ki.