Szabó Imola Julianna májusban megjelenő Kinőtt szív című új könyve egy felnőttmesekönyv. A könyv első meséje egy gyászoló kislány naplója: ez a Szélkislány firkantásai. A második mese, a Zsilike kabátja egy megvakuló kislány naplója, mely a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége segítségének köszönhetően Braille-írással is olvasható lesz a könyv mellékleteként. A kötet a L'Harmattan Kiadó gondozásában jelenik meg. A könyvet Maros Krisztina illusztrálta.
Szabó Imola Juliannával Elekes Dóra készített interjút.
Van úgy, hogy egy tragédiáról nem tehetünk, nincs kit és nem is kell senkit hibáztatnunk érte, egyszerűen csak megtörténik velünk. A Kinőtt szív két kislányhőse is ilyen, csupán megtörténtek velük a dolgok: egyikük az édesapját, másikuk a szeme világát veszítette el. Az elfogadáson túl mit lehet ilyen helyzetekben tenni? A Szélkislány firkantásai naplóban és szabad ötletekben mesélő főszereplőjét önkéntelenül a rendteremtés szándéka vezérli: újra helyretenni mindent, újra belakni a hétköznapokat egy apa nélküli világban. A Zsilike kabátja főhősének meg kell tanulnia színek nélkül élni. Útkeresése hasonlóképpen kettős, erős szellemi és érzelmi munka egyszerre, s talán még az előbbinél is nehezebb feladat: az ismeretlen letapogatása. Szabó Imola Julianna nagy empátiával és hitelesen beszél olyan dolgokról, amelyekről nagyon nehéz. De ha mégis kell, akkor valahogy úgy, ahogyan ő a Kinőtt szívben teszi. (Kiss Ottó)
Két különálló, hangulat-, gondolat- és történetfoszlányokból építkező szöveget olvashatunk a Kinőtt szívben. Mindkét szöveg alapmotívuma valamiféle feldolgozhatatlan veszteség, és mindkettő hasonló utat jár be a veszteség kimondásától a továbblépésre tett első kísérletekig. Variációk egy témára. A te ötleted volt, hogy egymás mellé helyezd ezt a két, önmagában is megálló szöveget? Mit gondolsz, hogyan hatnak egymásra?
A Szélkislány firkantásai című rész már évek óta kész. Maros Krisztivel körülbelül öt éve készülődünk, várjuk, hogy megjelenhessen. Amikor megírtam ezt a szövegrészt, akkor tudtam, hogy olyan történeteket szeretnék írni, amiknek tétje van, amik nehéz témákkal foglalkoznak, és műfajilag sehova sem sorolhatóak. Érdekes látni, hogy az évek alatt sok minden változott, és már merészebb könyvek is megjelenhetnek. Négy téma mocorgott még a fejemben, aztán egy reggel leültem a géphez, és megszületett Zsilike. A Varratok kiadásánál megkérdezte a kiadó, hogy van-e még anyagom. Félve mutattam meg a Szélkislányt és a félkész Zsilikét, mert tudtam, hogy rendhagyó a szövegviláguk. Ők pedig akarták, pályáztak vele, és nyertek is rá támogatást. Így lett a Kinőtt szív. A Zsilike érdekessége, hogy lesz egy Braille-írásos melléklet is belőle a könyv mellé, ez nagy álmom volt. Szerintem pont annyira hasonlítanak, mint két ember, akikben fellelhetőek közös vonások, de mégis mások alapvetően. Szomszédok, akik külön testben, de egy házban élnek.
Nagyon jó a cím – elgondolkodtató, sokféleképpen értelmezhető. Mesélnél róla? Te találtad ki? Voltak más címötletek is?
Köszönöm, örülök! Amikor kialakult, hogy egy kötetben jelenik meg a két történet, rögtön tudtam, hogy ez lesz a címe. Ez volt az első szókapcsolat, ami eszembe jutott. A cím nálam mindig összerántja a szövegtestet. A Kinőtt szívben külön szeretem, hogy sokféleképpen értelmezhető, és mind érvényes a könyvre. Maros Kriszti „szirmai“ pedig újabb jelentésréteget tettek hozzá.
E két szöveg alapján legalábbis úgy tűnik, hogy erősen foglalkoztat a veszteség témája – az olyan veszteségé, amit sem visszafordítani, sem feldolgozni nem lehet, legfeljebb megtanulni együtt élni vele. Miért?
Engem pont az a vékony mezsgye érdekel, amikor a gyerekkor átfolyik a felnőttkorba. És ez esetenként nem az életkor mentén, hanem a történések mentén alakul. Ez a könyv ilyen értelemben nem „mesekönyv“, mert nem teremt egy képzeletbeli világot. A valóságot teremti újra. Az életet, amiben nem lehet varázsolni. Itt nincs harmadik kívánság, se tündér, se boszorka, se varázspor, se hős, aki majd megment. Itt a van van. És ez a megszokás és elfogadás a gyerekkor elvesztése, szerintem. Amikor megérted, hogy nem tudsz rajta változtatni, de élni kell valahogy. Nekem ebben a két történetben ez a fontos. Ennek van tétje. Tét nélkül nem tudok írni. Ezekben a történetekben szinte mindegy, hogy mi a veszteség: a gyász vagy a vakság, vagy a szegénység. Valami elvész, és az emberi élet, akárhogy nézzük, veszteségek sorozata is.
Mindkét szöveget markánsan meghatározza a különféle prózastílusokat, gondolkodási sémákat, narrátori attitűdöket egymás mellé helyező és egymás ellen kijátszó, töredékes forma. Hogyan alakult ki?
Ösztönösen. Belül így állt össze bennem. Mindkét szövegnél szerettem volna két-két szálat fonni, kötögetni, és aztán összecsomózni. A töredékességgel, a hallgatással, úgy érzem, hogy többet mondok el róluk. A nyelvben még mindig ugyanaz foglalkoztat. Lakatlan területeket fedezni fel, és a leghitelesebb módon lakni be.
Maros Krisztina illusztrációi mintha egy kicsit megszelídítenék, elviselhetőbbé tennék a szövegeid már-már elviselhetetlenül szorongató légkörét. Te hogy látod ezt?
Nekem ezek a szövegek humorosak és játékosak is. Nem gondolom őket sötétnek. Mindkét kislány csak mesél, inkább naivan, kíváncsian és őszintén. Vagyis a legtörékenyebb módon, ahogy beszélni lehet a fájdalomról. Kriszti rajzai szerintem pont ezen a törékenységen erősítenek. Finomak, játékosak, de a színvilágukban és a kompozícióikban pont arra a titkos szomorúságra mutatnak rá, ami ott rejtőzik minden alatt. Azért erősek nekem, mert nem durván és direkt módon akarnak hatni, hanem sokkal mélyebben. Összképben. Nagyon szerettem a munkát Krisztivel, mert évek óta van egy közös képzeletbeli szobánk, ahol erről a könyvről sokat álmodoztunk. És mire oda jutottunk, hogy megszületett, már szavak nélkül értettük egymást. Így ő számomra nem illusztrálja, hanem színezi a leírt szavakat. Ez nagy ajándék. A képekben ugyanaz a levegő, mint a szövegekben. Aki vizuális típus, annak talán ez fog először ajtót nyitni, aki pedig verbális, annak a szöveg. A lényeg, hogy a végén mind összeérjen.
Elekes Dóra
„Egy ideje a mama mindent múlt időben mond. Csupa két té az életünk. Míg más az autójával, mi az idővel tolatunk. “ (Szélkislány firkantásai)
„ Áfonyaszemű akarok lenni. Fekete fák alatt feküdni. Ég a szemem. Korom, minden kormos. Már nincs kék. “ (Zsilike kabátja)
Szabó Imola Julianna: Kinőtt szív
Illusztrálta: Maros Krisztina
L'Harmattan Kiadó Budapest, 2015
oldal
Ft
Kapcsolódó bejegyzések:
http://centrifuga.blog.hu/2015/04/29/epizod_felnottmesek_ii_elekes_dora_a_muter_meg_a_dzsinnek
http://centrifuga.blog.hu/2014/04/23/kreativity_varratok
http://centrifuga.blog.hu/2014/03/21/fem-x_szabo_imola_julianna_iv
http://centrifuga.blog.hu/2014/03/17/fem-x_szabo_imola_julianna_iii
http://centrifuga.blog.hu/2014/03/14/fem-x_szabo_imola_julianna_ii
http://centrifuga.blog.hu/2014/03/10/fem-x_szabo_imola_julianna_i
