Emine Saner a The Guardian június 14-i számában gyűjtötte össze a parlamenti szexista beszólások Top10-es listáját, melyben helyet kapott angol, olasz, dél-afrikai, francia, sri-lankai, dél-koreai, amerikai és ausztrál példa is. Nem kellett hosszan keresgélni, hogy kiegészítsem a listát 'egy kis hazaival'. Mik verték ki a biztosítékot másfelé, s mi a helyzet nálunk?
Az Emine Saner által összeállított listán első helyre került David Cameron, aki egy hirdetésből átvett 'Calm down, dear' ("Nyugi, kedves") szlogennel intézte el Angela Eagle képviselőnőt 2011 áprilisában, mikor a miniszteri kérdések ideje alatt kérdést intézett hozzá (video itt). Sok későbbi kommentár szerint Cameron egyetlen mondattal rombolta le az évek hosszú során át épített tory-imázst, s mutatott rá a tényre, hogy számára egy nő még most is csupán racionális gondolkodásra képtelen hisztérika lehet. Cameron még hónapokkal később is bocsánatot kért. Saner megjegyzi, hogy Cameron ugyan szóban gyakran emlegeti a nők egyenjogúságának fontosságát, ugyanakkor csupán öt nő kapott miniszteri pozíciót a kabinetjében. (Gondolom, boldogan szomorkodnánk ilyen arányokon itthon.)
Rosy Bindi (kép forrása)
A második helyet szerezte meg Silvio Berlusconi, akitől inkább a vonatkozó idézetek bősége miatt volt nehéz választani - az egyik mondása akkor hangzott el, mikor 2008-ban José Luis Zapatero női többségű kabinetet állított össze. "Zapatero túl rózsaszín kormányt alakított... lesznek gondjai a vezetésével"- mondta Berlusconi. Ugyanakkor a jobboldali nők szerinte csinosabbak, a baloldaliaknak nincs ízlésük, s a New York-i tőzsdén elmondott beszéde szerint azért érdemes Olaszországban befektetni, mert itt csinosak a nők. De 2009-ben érkezett el a pillanat, amikor egyetlen megjegyzésével új erőt adott az olasz feminista mozgalmaknak: Rosy Bindinek, a demokrata párt elnökének egy tévé-vitában, miután kritizálta megjelenését, azt mondta "sokkal szebb, mint amennyire intelligens". Akkor százezer ember írta alá a megjegyzés ellen tiltakozó petíciót.
Lindiwe Mazibuko (kép forrása)
A harmadik helyen a dél-afrikai "tea girl", Lindiwe Mazibuko ellenzéki vezető szerepel, akinek öltözködési stílusát is kritizálták parlamenti társai idén júniusban a költségvetési vita során, de egy képviselő jóval messzebbre kalandozott, mikor azt mondta: "Bár meglehet, hogy a tiszteletreméltó Mazibuko jelentős súlyú, de kérdéses, mekkora formátumú politikus". Mazibuko az öltözködését érintő vita során konzervatív fekete ruhát, harisnyát és egy vörös dzsekit viselt - még hitt benne, hogy a parlament és az aréna két könnyedén elkülöníthető földrajzi helyszín. Nem ekkor kellett először szembesülnie hasonló megjegyzésekkel: 2011-ben Julius Malema elutasította, hogy vitába kezdjen vele, egy ilyen "senkivel, egy tea girl-lel". Máskor beszéde közben állt fel egy képviselő, s szakította azt félbe a hajára vonatkozó kérdéssel.
Cecile Duflot (kép forrása)
Cecile Duflot francia miniszter egy 2012-es beszéde során szembesült azzal, hogy bármennyire konzervatívnak tűnjön is virágos ruhája, melyben beszédet tartott, a képviselőtársak füttyögését ezzel is kiválthatja - a későbbi képviselői kommentárok szerint "maga választotta a ruháját, s mikor abban megláttuk, egyszerűen nem tudtuk meghallgatni, amit mondott", mások a miniszter-asszony elismeréseként és tiszteletük jelenként kommentálták a füttyögést.
Louis Mensch (kép forrása)
Regényíró, médiasztár, a közösségi hálózatok királynője és politikus: Louis Mensch mégis úgy döntött, egy idő után búcsút int Cameronnak és a politikának, s visszavonul, hogy a családjával foglalkozzon. 2012 augusztusában nagy port kavart a visszavonulása, de még inkább egy munkáspárti képviselő későbbi twitter-megjegyzése. 2012 októberében férje úgy kommentálta egy, a Sunday Times-nak adott interjúban felesége visszavonulását, hogy nem csupán a családi élethez való visszavonulás vezérelte, hanem pozíciójának megőrzésében is kételkedett. Austin Mitchell munkáspárti képviselő ekkor a twitteren így kommentálta az interjút: "Fogd be, Meschkin. Egy jó feleség nem mond ellent nyilvánosan a mesterének, és egy jó kislány nem hazudozik arról, miért hagyta el a politikát". Nem csak Mensch, de számos munkáspárti támogató is kritizálta a bejegyzést, s bár Mitchell utóbb azt állította, csak ironizált és viccnek szánta, amit írt, a saját pártja válaszolta, hogy egyáltalán nem volt vicces, érthető, ha az emberek támadásként értékelték, s egyáltalán nem tükrözi a munkáspárt álláspontját.
Rosy Senanayake (kép forrása)
A sri lankai ellenzéki Egyesült Nemzeti Párt tagja, Rosy Senanayake több mint húsz éve politizál, volt már jószolgálati követ és malajziai főbiztos is. S mégis, mikor feltett egy kérdést a Parlamentben, Kumara Welgama közlekedési miniszter úgy kezdte válaszát: "Boldog vagyok, hogy egy szépségkirálynő kérdésére válaszolhatok" (Senayake valóban volt korábban Miss World). "Ön annyira gyönyörű nő! Képtelen vagyok itt kifejezni az érzéseimet. De ha a Parlamenten kívül találkozunk, szívesen leírom őket.... össze-vissza futkorásznak a gondolataim.... Nem akarom őket a nyilvánosság elé tárni." Senayake, aki maga is a női egyenjogúság mellett tör lándzsát, nem volt elragadtatva a választól: "Még mindig szépségkirálynőként tartanak számon, bár voltam főbiztos is és évtizedek óta politizálok. Nőként sosem azt nézik, mennyi mindent tettél már, hanem azt, mennyire gyönyörű voltál fénykorodban".
Park Geu-Hye (fotó)
A hetedik helyre került a dél-koreai Park Geu-Hye, aki múlt évben a választásokon indulásával számos szexista megjegyzés kereszttüzébe került. Emine Saner szerint, bár sok dolog kritizálható Park Geu-Hye politikájában (tekintve, hogy egy dél-koreai diktátor jobboldali lányáról beszélünk, aki Margaret Thatcher-t hősként tiszteli), de ezek nem épp azok, amik miatt kritikával illették. Egyik vetélytársa szerint azért alkalmatlan a pozícióra, mert Dél-Korea vezetőjének az ország védelméért is felelnie kell, s erre nem lehet alkalmas egy olyan személy (nő), aki maga nem vett ebben részt (azaz nem volt katona). Egy másik vetélytársának szóvivője azért kritizálta, mert nincs gyermeke, amiből egyenesen következik szerinte, hogy nincs női személyisége, mert sosem élt olyan életet, amelyben a gyerekszülés, a gyermekek ellátása, oktatása vagy a bolti árak lettek volna az aggodalma főbb tárgyai. Miután decemberben megnyerte a választásokat, Észak-Koreától is kapott egy szexista sortüzet: Phenjan egy márciusi nyilatkozatban azt állította, "dühös szoknyasuhogtatása" csak növeli a két ország közötti feszültséget. A "szoknyasuhogtatás" Koreában sértőnek szánt kifejezés: az agresszív és dominanciára törekvő nőket jellemzik szoknyasuhogtatókként.
Sebastian Piñera chilei elnök egy csúcstalálkozó végén mondott anekdotával váltotta ki hazája politikusnőinek tiltakozását, akik szerint az ilyen viccek húsz évvel repítenek vissza az időbe, s bántóak a nőkre nézvést. Piñera azt kérdezte az egybegyűltektől, mi a különbség a politikus és egy hölgy között. A politikus, mondta, ha igent mond, az talán, ha talánt mond, az nem, s ha nemet mond, akkor nem politikus. Egy hölgy, ha nemet mond, az talán, ha talánt mond, az igen, s ha igent mond, nem hölgy.
Hillary Clinton (kép forrása)
A listára kilencedikként Hillary Clinton és a őt ért atrocitások kerültek: a választási küzdelemben számos tévé- és rádióriportban, a nyilvános vitákon, de nem csak a jobboldali lapokban, hanem valamennyi lapban foglalkoztak vele őt politikusként sértő módon. Nem erős, hanem egy szuka; nem dühös, hanem sikítozik - néhány hangoztatott vélemény. Vagy az volt a gond, hogy túlontúl érzelmes (azaz, mint a cikk szerzője utal rá, a klasszikus hisztérikai jelzőjével illették), vagy épp az, hogy nem elég érzelmes, azaz egyáltalán nem feminin. Képeire diótörőket rajzoltak, egy huligán a nyilvános megszólalásain folyamatosan a 'Vasald ki az ingem!' bekiabálással gazdagította a közösséget. Marc Rudov a rádióban azt állította, ha Obama beszél, a férfiak azt hallják, 'Fogjatok össze a jövőért', ha Hillary, akkor azt, 'Vigyétek le a szemetet!'. Glenn Beck simán 'letipikuskurvázta', majd megkérdezte, négy éves elnöksége alatt "nem bolondulna meg minden amerikai férfi?!". Rush Limbaugh egy rádióműsorban vendégeskedve azt a kérdést tette fel, "valóban akarja-e ez az ország napról napra végignézni egy nő öregedését". A cikk írója szerint Obama is hajlamos a szexista tapintatlanságra, így Hillaryval kapcsolatban azt nyilatkozta, látni, ahogy Clintonnak karmai nőttek s bizonyára használja is majd őket, ha elszomorodik.
Tizedikként került a listára Ausztrália első miniszterelnöknője, Julia Gillard, akit az évek során szintén számos támadás ért - főként azt a felvállalt döntését kárhoztatták, hogy nem szül gyereket. Az ilyen ember mit sem tud az élet valódi értelméről, mondta Bill Hefferman 2007-ben, 2012-ben pedig Mark Latham, a munkáspárt korábbi vezetője mondta el, hogy nézete szerint aki ilyen döntést hoz, híján van az empátiának, s sosem lesz annyi szeretet az életében, mint egy gyermeket vállaló édesanyának. Tony Abbott, Gillard ellenfele 2012-ben egy politikai döntés kapcsán hozakodott elő ugyanezzel - "ha a kormány sokkal tapasztaltabb lenne ezen a területen", mondta, "akkor nem állt volna elő olyan költségvetési javaslattal, mely az új szülőknek szóló kifizetéseket akarja leállítani". Abbott ugyanakkor vissza is kapott valamit éveken át tartó fricskáiból, mikor Gillard erőteljes beszédet tartott a nőgyűlöletről, melyben felsorolta Tony Abbottnak az évek során elhangzott szexista kijelentéseit. A beszédet gyakran emlegetik az ausztrál feminizmus jelentős pillanataként.
Osztolykán Ágnes (kép forrása)
Hogy a magyar példákkal se fukarkodjak: idén februárban Osztolykán Ágnes kavarta fel a vizet a neki tett megjegyzések közszemlére bocsájtásával. Blogbejegyzéséből idézünk: "Hullafáradtan, éhesen kivánszorogtam az ülésteremből, amikor ráébredtem, hogy se autóm, se pénzem. Képviselőtársaim a folyosón üldögéltek, így feltettem a klasszikus kérdést: „nem tud valaki hazavinni?”
Utólag már tudom, klasszikusan rossz kérdés.
Érkeztek a válaszok, „hazaviszlek, de magamhoz”, én meg mosolyogtam, gondolván, egyszer úgyis abbahagyják. Tévedtem. Belelendültek. Sőt. Jobbikos képviselőtársam például így szólt: „attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!”"
Lett aztán vita, tiltakozás, egyet nem értés, s az oda-vissza érvek egész sora, megengedhető-e egy ilyen megjegyzés, s minek is minősítsük azt. A szociálkonzervatív blog nézetével nem állt egészen egyedül: "Osztolykán lerakta az aknát, az olvasótábor rálépett, a detonáció széttépte a józan észt, s a balliberális, zöld liberális és feminista tábor harsogta a szokásost. Nőgyűlölet és cigányellenesség. Mert ugyebár Osztolykán Ágnes nő és cigány. Miközben persze nem volt nőgyűlölet és nem volt cigányellenesség. Nőgyűlölet? Néhány férfi a parlamentben a maguk barbár és primitív módján kifejezte csodálatát a képviselőnőnek. Suttyó módján közölték vele: „szép vagy”. Igazából ebben a szituációban nem is Osztolykán a sajnálatra méltó, hanem azok a férfiak, akik nem tudnak kulturáltan udvarolni egy nőnek. Szegények!"
Míg e szegény, udvarolni nem tudó férfiakat magam is sajnálatra méltónak tartom, nem tudom nem észrevenni az 'attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek' mondatban megbúvó implicit rasszista tartalmat - ha muszáj, az arisztotelészi logika szabályai szerint le is vezetem ezt.
Az origo az eset kapcsán mindjárt képes összefoglalót is készített - megkérdezte a képviselőnőket, ők mit tapasztaltak munkájuk során itthon:
Aztán jött a 'vak komondor esete', hogy borzolja a kedélyeket: ezután jelent meg egy interjú Wirth Judittal a párkapcsolati erőszak törvényi tényállásba foglalása kapcsán a magyar társadalom szexizmusáról a Népszabadságban, amit itt olvashatsz.
Példák tehát bárhonnan hozhatók: s úgy tűnik, nehéz átvinni azt a tényt, hogy adott esetekben nem a nők nőiségének magasztalásával van gondjuk a politikusoknak, sokkal inkább azzal, hogy nem egyenjogú partnernek tekintve akarják nőszámba venni őket, amitől a bók azonnal sértéssé fajul.
Györe Gabriella
