Deák Csillag és Külös Lajos
Szabó Noémi SZNONO képeiről
Deák Csillag -- Sebek és forradások
Csontváz asszonyt ígér a kiállítás. Nem látni a vázat, a csontvázat, hanem húst, lábakat, karokat, női testrészeket. Húsba vágón érint a látvány. Fejek, arcok sehol. A vastagon, kollázsszerűen felhordott sérülések elrejtik, mi van a sebek mögött, alatt. Csak részleteket látunk a testből, valami hiányzik, féloldalas, egységét keresi. Férfikar és -láb nyúlik be a képbe, de ez is arctalan, nem fedi fel kilétét. Antik, barokk mintázatú tapéta képezi a háttér egy részét, majd mintha színházi díszletek közé keverednénk, a látvány csillogóvá válik. Éosz, a hajnal istennője és Klimt bujkál az aranyozás alatt. Adj helyet magad mellett, a színes mozaikok és eozines bevonatú, irizáló háttér keretezi az egyik alakot. A bronz és arany betétek visszaköszönnek az előbbi képeken is, csillámló simaságukkal, ellensúlyozzák a feltépett, érdes testfelületeket. Álmomba te ringass képen az arc egy részlete is felbukkan, a megszületendő gyereknek a lábait látjuk. Burokban.
A hiány, a keresés a címekben is kifejezésre kerül. A kiállítás címét Szabó Noémi az irodalomban találja meg. Túl a névadáson, a nő, az anya lelki állapotát materializálja, anyagba foglalja. A tétlenséget áthatja a vágy, hogy ne legyen egyedül, önmagába zárva, feleződik, hogy újra eggyé váljon, de már egy másik személlyel. Amikor a Nővel foglalkozom, magammal vagyok; e folyamat eredményeként születő művem egy-egy megmentett lélekdarab a festészet eszközein keresztül. Ez a legteljesebb kitárulkozás számomra, melyben mindig újabb réteget igyekszem felhozni a magam mélyéről. Nem akar istennőt ábrázolni, de tudja, minden nő Aphrodité. Csábít és vonz. A művésznő máshonnan közelít a női testhez. Darabol, testet, végtagot, de mégis harmonikusnak látjuk, amit látni enged és megmutat.
A máz fényez, világosít, nemessé tesz és gyöngéddé, néha gyöngévé. Nem fedjük fel arcát, álarcát. A Nőt látjuk, sok alakban és az anyát. Ha a vegyes technika torzít is, eltávolít a magazinok embertelen világától, itt tudatos a távolságtartás, miközben ott a bravúr, mégis kívánatos és szép idomokat látunk. A térbe foglalt test mintha Pompeiben tárták volna fel, nem sokkal a hamueső után, égési foltok, a hús is látszik, rézvörös és rezes szín, zöld, kék, éretlen és érett gyümölcs, részegít és józanít is egyszerre. Az érzékiség érdessége, bujasága kap helyet a képeken, a kitüremkedések által. Nem visszereket látunk a lábakon, csak sebeket, amelyek már ott vannak az ifjú testben és testen, a lélekben mindenképpen.
A valóság képe, amikor reggel kinyitom a szemem című képen a festő szemével látjuk az épületek homlokzatát. Nincsenek egyenes vonalak, hullámzik, tükröződik a látvány, Hundertwasser köszön ránk. Tündérmesék-et hallhatunk.
Testünk egyben környezetünk is. Bármilyen szépnek is születünk, bármennyire is ki akarunk válni a világban, önmagunk erejét csak megtapasztalni tudjuk, mert kevés a tudásunk, hogy egyből saját utunkra találjuk, hogy önmagunk is eligazodjunk az útvesztők sokaságában. A Csontváz asszony is keresi önmagát. Útja során, legyen az valóságos vagy álombeli út, megtelik hússal, vérrel, élettel, érzésekkel és vágyakkal. Arctalansága nem zavar, ha figyelmesen olvassuk meséjét, fejünkben összeáll a kép, egész alakot látunk. Benne önmagunkat és álmainkat.
Forrás:
A fiatal festőnő, Szabó Noémi "SZNONO" vegyes technikával készített képein a NŐ sokféle szerepét mutatja be
A kiállítás címét ("Csontvázasszony") Clarissa Pinkola Estés magyar származású amerikai pszichológus szimbolikus meséje ihlette, amely a befejezés és kezdet kapcsolatát, körforgását jeleníti meg.
"Minél tovább énekelt, csontjai annál inkább megteltek hússal. Hajért, jó szemekért, szép, telt kezekért énekelt. A lábai között melegségért, mellekért, s minden olyasmiért énekelt, amire egy nőnek szüksége van."