A második felnőttmesénk Elekes Dóra A muter meg a dzsinnek c. könyve. Elekes egy olyan élethelyzetet dolgoz fel, mutat be, egyedi nézőpontból, sajátságos módon, melyben a gyermeknek édesanyja alkoholizmusával kell szembenéznie, együtt élnie. A műről Mészáros Márton…
Szabó Imola Julianna májusban megjelenő Kinőtt szív című új könyve egy felnőttmesekönyv. A könyv első meséje egy gyászoló kislány naplója: ez a Szélkislány firkantásai. A második mese, a Zsilike kabátja egy megvakuló kislány naplója, mely a Magyar Vakok és Gyengénlátók…
Juhász Tiborral Nagy Csilla irodalomtörténész, kritikus, a Palócföld folyóirat szerkesztője készített interjút.
Juhász Tibor (1992, Salgótarján) költő, versei 2012-től jelennek meg folyóiratokban. A Debreceni Egyetem hallgatója. Tavaly októberben a kulter.hu…
Győrfi Katával Nagy Kata készített interjút.
Bach Máté felvétele (2013, Budapest)
Csendben karneválozni
Egy szép nyári éjszakán, egy sörfesztiválon találkoztunk először. Mi jut eszedbe erről a szóról: karnevál?
Milyen érdekes, hogy pont ezt kérdezed.…
Szőcs Petra interjúja Dunajcsik Mátyással.Korai Zsolt felvétele, 2014
Nyílt tengeren
Milyen érzés izlandi magyarnak lenni?Jó és furcsa, megnyugtató és nyugtalanító. Rengeteg minden egyszerre. Amikor a párommal úgy döntöttünk, hogy ide költözünk, az egyik fontos…
Murányi Zitával Pataky Adrienn készített interjút.
Törtsúlyú csillogás
Interjú Murányi Zitával
Murányi Zita neve kétkönyves íróként már ismert lehet az irodalmi körökben, azonban verseskötete eddig még nem jelent meg, noha több mint egy évtizede ír és…
Szabó Tibor Benjáminnal Szabó Imola Julianna készített interjút.
Szabó Tibor Benjámin - a háttérben az Északi vasúti összekötő híd
A „könyves junkie"
Szerinted miben más az író, a szerkesztő és az irodalomtörténész Szabó Tibor Benjámin?
Mindegyik…
Nagy Katával Deres Kornélia készített interjút.Deres Kornélia (1987) költő, szerkesztő, a KRE BTK oktatója. Az ELTE BTK-n doktorált, első verseskötete (Szőrapa, 2011) elnyerte a Makói Medáliák-díjat. 2003 óta publikál. Verseit eddig cseh, német, szerb, szlovén és bolgár…
Írásbeli beszélgetés Gerőcs Péterrel, 2015. január. Kérdező: Márton László (Budapest, 1959) író, drámaíró, műfordító, esszéista, tanár.
Először arra kérlek, beszélj a családodról és a környezetről, amelyben nevelkedtél. Nehéz egy pár…
Miklya Annával Szőcs Petra (Kolozsvár, 1981) költő, filmrendező, egykori lakótársa készített interjút.
Miklya Anna a Vásárcsarnokban
Mindig az a kérdés, ki vagyok én igazából
Amikor megismertelek, versekkel foglalkoztál. Miért regénnyel debütáltál mégis?…
Hartay Csabával Bajtai András készített interjút. Bajtai András költő, újságíró, 1983-ban született Szegeden. 2002 és 2008 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom, illetve összehasonlító irodalomtudomány szakos hallgatója volt. Alapító tagja…
Turi Tímeával Szegő János (1982) irodalmár, a Magvető Kiadó szerkesztője készített interjút.
Vagány Históriák, Bach Máté felvétele
Túlzok, mint a színpadi smink
Az elmúlt néhány évben, mióta irodalomértelmezőből költővé is avanzsáltál, változott-e számodra a…
Csutak Gabi interjúja Nagy Márta Júliával. Csutak Gabi prózaíró, kulturális újságíró, a litera.hu szerkesztője. Írásait főként a Műút, a Tiszatáj, a Látó és a litera.hu közölte. Szereti hallgatni mások történeteit és közben új városrészeket felfedezni, például…
Interjú Csepregi Jánossal. Fotó: Faragó Tibor
„Kölyökképű sorozatgyilkos”
Régóta ismerjük egymást, sok közös projekten dolgoztunk, felolvasáson vettünk részt, mégis megközelíthetetlen maradtál számomra. Egy kedves, mosolygós, kiváló humorérzékkel megáldott,…
Kemény Zsófival Borda Réka készített interjút.
Fotó: Pereszlényi Erika
Nyílt láng használata
Tizenhét éves voltál, amikor megismertelek. Emlékszem arra az önbizalomhiányos, szerény, szárnypróbálgató Zsófira, és látom a mostani felnőtt, magabiztos…
Kemény Lilivel Kemény Zsófi író, költő, slammer készített interjút.Badaling - Kína
„Utálom csinálni, de nem adnám át senkinek”
Megfordultál egy-két helyen az utóbbi pár évben. Hol tudnál élni?Berlinben nem, mert sötét van és túl közel van, Londonban nem, mert…
A szerzővel Mán-Várhegyi Réka író, szerkesztő készített interjút.Kiss Tibor Noé - Selfie
„Magadnak nem tudsz hazudni”
Kiss Tibor Noé első regénye, az Inkognitó egyszerre volt megrázó önvallomás és nagyszerű irodalmi alkotás. Amikor egy-két évvel ezelőtt…
Zilahi Annával Őze Eszter készített interjút.
Őze Eszter művészettörténet-esztétika szakon végzett az ELTE-n, jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet mesterszakos hallgatója.
Szabó John fotója
800 kiló robbanóanyag
Most kezdted el az Intermédia…
Nemes Z. Márióval Tóth Kinga készített interjút.
Preparáló prímás
Jelenleg Solitude ösztöndíjjal Stuttgartban, az Akademie Schloss Solitude-ben dolgozol. Mesélnél az ösztöndíjról, a kinti munkáidról? Az akadémián minden művészeti ág…
Pál Dániel Leventével Tóth Ditta készített interjút.
Pure Poetry sorozat I.Fotó: Bach Máté
A zombitámadás után is megőrzött humor
A verseidben sokszor megjelenik egy elfojtott szexuális dinamika, ami kíváncsivá tesz. Szeretnék beszélgetni veled ezért arról a…
Deres Kornéliával Izsó Zita készített interjút.Deres Kornélia
Helyet hagyni a meglepőnek
Mióta írsz, és mikortól vált ez tudatossá? Egyáltalán, melyik volt az a mozzanat, amikor eldőlt, hogy költő leszel? Vissza tudsz emlékezni a legelső előtti versedre? Az első verset…
Interjú Bokodi Balázzsal.
„lehengerlő és ellenállhatatlan”
2012-ben Szuicidrománc c. regényed megjelenése alkalmából Illényi Mária készített veled nagyinterjút a Könyvhét folyóirat számára. Azzal a kérdéssel nyitott, hogy: „Mit lehet tudni Bokodi…
Bokodi Balázs novellájával indul a Centrifuga három részből álló új sorozata, az X-MEN! A fiatal férfi irodalmárok bemutatásából nemcsak az derül ki, hogy milyen szerzők, hanem az is, hogy milyen férfiak költőink, íróink, mennyire izgalmas, sokoldalú személyiségek,…
Izsó Zitával Fenyvesi Orsolya készített interjút.
A jelenlét hiánya
Belső kényszer, terápia, küldetéstudat – ilyen és ehhez hasonló meghatározásokkal szeretnek élni azok, akik próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant: ”miért írsz?”…
Fenyvesi Orsolyával Deres Kornélia költő, irodalomtörténész készített interjút.
Fotó: Bach Máté
Aminek foga van
Mit akarnak tőlünk a tükrök állatai?Meglehetősen békés természetű állatok, és mert nem léteznek, megelégszenek azzal, ha észreveszik őket. A tükrök…
Katona Ágotával Kele Dóra író, költő, az InstaVers szerkesztője készített interjút.
Érzékeny látásmód
Katona Ágota érzékeny, kreatív és együtt érző - legalábbis így jellemezte magát három szóban. Szerinted mik a verseid főbb jellemzői?- …
Kalapos Évával Haraszti Ágnes költő, szerkesztő készített interjút.
Nagyon sok mindennel foglalkoztál már: éneklés, színház, újságírás. Hogyan lettél végül sikeres író? Mi a történeted?Amikor ezt kérdezik tőlem, mindig azt érzem, hogy valami nagy sztorit várnak,…
Kiss Mirellával Muladi György újságíró, televíziós és rádiós szerkesztő-riporter, műsorvezető készített interjút.
Mira, a futómindenes
,,Én kaput nyitok, amin bárki beléphet..."
Futó, szervező, nagykövet, barát, ismerős, masszőr, író, költő, utazó,…
Mán-Várhegyi Réka interjúja Bencsik Orsolyával. Mán-Várhegyi Réka (1979, Románia) Budapesten élő JAKkendő-díjas író, szerkesztő.
Bencsik Orsolya és Tolnai Ottó az Akció van! szabadkai könyvbemutatóján
Apám nem hívott soha Antalnak
Bencsik Orsolya Akció van!…
Novák Zsüliettel Nikl János rádiós újságíró, szerkesztő, riporter, hírolvasó készített interjút.
Disznó vallomások
Komoly, sötét hajú nő ül előttem. Mégis azokra a mai rajzfilmekben látható csinos, copfos kislányokra emlékeztet, akik nagy szemükkel pislognak a…
Pintér Kitti interjúja Tilli Zsuzsival.
"Mind a füvészkert lakói vagyunk."
Ha választhatnál egy színt, melyik volna az, amelyikkel azonosítanád a verseidet? Miért?Azt hiszem, a lilát mondanám. Ez egyébként a kedvenc színem is. A magyarázat az, hogy mindig valamiféle…
Filó Mariannal Dr. Nagy Csilla irodalomtörténész, a Palócföld irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat szerkesztője készített interjút.
Középkezdés (Könyvhét, 2013) - Nagy Csilla, Filó Mariann, Juhász Tibor
Távlatok, lehetőségek
Ritkán fordul elő, hogy egy költő már…
Borda Réka bemutatását Katona Ágota a szerzővel készített interjújával folytatjuk.
Konstelláció
Mennyire vált az identitásod részévé, hogy verseket írsz?Ha úgy nézzük, hogy kilencévesen írtam az első (mondjuk úgy) versem, és ez a grafománia azóta sem hagyott alább,…
Hordható irodalom? Szabó Imola Julianna és Bajzák Anna közös projektjéről és Imola Varratok c. kötetéről.
A VARRATOK jó lenne ha nem csak egy könyv lenne. Nem csupán egy tárgy, ami elfér a polcon. Inkább egy érzés lenne. A hiány, a keserkés és édes szürrealitás pulzáló…
Zentai Sára interjúja Décsy Eszterrel.
Fotó: Zsiga Pál
Tengerbiológia, filmezés, tetoválás, írás, újságírás, és még sorolhatnám. Hogy lehet, hogy ennyi mindenbe belekezdtél, és hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz? Mi a vezérfonál?Nincsen vezérfonál. Útkeresés van és…
Szabó Imola Juliannával Tótha Kinga készített interjút.
Baki Júlia filmje alapján
A szöveg hídjai
Elsősorban íróként, szövegalkotóként ismerhetünk, de a tánc talán még régebb óta jelen van az életedben. Mikor és hogyan találkozott ez a két műfaj egymással?
Nem is…
Baki Júlia interjúja Tóth Kingával.
Vizuális versek, képperformansz, ALL MACHINE projekt, Stuttgart.Fotó: Molnár Gergely
- Sokféle szerepben érzed otthon magad mint alkotó. Hogyan hatnak ezek a szerepek egymásra?
Írok, rajzolok, énekelek, három éves korom óta ezt csinálom,…
A Remegés című sorozatában nemi erőszak helyszínei mellett a rendőrségi aktákból vett idézetekkel mondja el a történetet. A Szégyenlős lányok-ban a reklámok diktálta szépségideállal fordul szembe és a portréfotó hagyományait újítja meg az aktfotók világában. A Future…
"A test szabad. A legyek rajzanak." - idézet Pál Dániel Levente Hogy éltünk, nem hiába című kötetének egyik verséből. Aki a tegnapi bevezetés után arra is kíváncsi, mi az, amiről a költő nem szeret beszélni, az interjú ma közölt, második részében ezt is megtalálja. (Az…
Hogyan kell pár hét alatt megtanulni spanyolul, mit jelent a fraktalizálható olvasástechnika, mi a közös Jókaiban, Borroughs-ban, Kerouac-ban és de Sade-ban? Ezekre a kérdésekre is válaszol Pál Dániel Levente költő, tanár, szerkesztő, a prae.hu folyóirat és művészeti portál…
"Ebben az évben egyelőre öt szerző kötete várakozik kiadásra nálunk: Fenyvesi Orsolya, Bicskei Gabriella, Farkas Arnold Levente, Gyáni Levente, és a JAKKENDŐ díjas Szil Ágnes készülhet a kemény, mentálisan megterhelő szerkesztési folyamatra." - mondta Sopotnik Zoltán, a jelenlegi…
„A földet nem nagyapáinktól örököltük,hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
Jean Paul Jaud francia filmesként egy súlyos daganatos megbetegedése után fordult a táplálkozásunkkal kapcsolatos kérdések felé. 2008-ban készült filmjét, a Vigyázat! Ehető-t is az Anjou Lafayette…
"Nincs olyan, hogy férfi meg nő, ezt csak úgy kitaláltuk [...] nagyon fontos, hogy ne felejtsük el, miben vagyunk teljesen ugyanolyanok!" Az idézet Fliegauf Bence megnyitóbeszédében hangzott el a 2013. március 13-tól április 28-ig a Mai Manó Házban látható Konyhában, ágyban,…