Bánki Éva új könyvéről M. Kovács Laura írt:

Fordított nők – fordított idők

Bánki Éva regényének sajtókampánya amolyan „női lovagregényként” népszerűsíti a Fordított időt. Természetesen a regényben ábrázolt VIII-X. században még nem léteztek igazi lovagregények (sőt, ami azt illeti, igazi lovagok sem), de a Jelenkor gondozásában megjelent, a kora középkort bemutató mű tényleg igazi próbatételes kalandregény, amolyan posztmodern lovagregény.

Minden test üzenet – mondja a mű egyik szereplője Rioldának, mikor a Fordított idő hősnője partra száll a regény végén, a saját szigetén, hogy visszatérjen az övéihez, és megszülje végre a saját gyerekét.

Igen, minden test üzenet, de miféle üzenet? A Fordított időben az emberi testeket nemcsak az eltelt idő, a növekedés és a kopás, hanem a kommunikáció is átformálja: az őslakos szorgok a megvetéstől púposak és satnyák lesznek, a férfiak megnőnek a jó „szavaktól”. Az emberi test az előttünk élő nemzedékek üzenetét is közvetíti, hiszen a másikban „ráismerhetünk” az illető nagyapjára vagy nagyanyjára. De ebben a regényben más módon is megbélyegezhet saját biológiai létezésünk: a Fordított idő Rioldáját egy elátkozott szigeten élő dán hercegnő, Urraca küldi el a két, kontinensen élő nővéréhez a tenyerébe írt furcsa üzenettel.

Hogy mi is pontosan a tenyérbe írt üzenet, hogy mit akart pontosan tudatni a hercegnő a testvéreivel, azt soha nem tudjuk meg. Pedig Riolda teljesíti a mitikus küldetést, eljut Marcendához és Bilgerdishez, a két királyi nővérhez, majd visszatérvén a saját szigetére átveszi az uralmat, beteljesítvén ezzel másik örökségét, az anyjától örökölt névben, a Rioldában (királynő) rejlő mitikus ígéretet. A regény keretes szerkezetét kétség kívül meghatározzák ezek a mitikus, lovagregényekből is ismerős, nagyon ügyesen variált sablonok, ám Riolda fejlődéstörténete mégis ezek ellenében bontakozik ki. 

Fordított idő hősnője nem szokványos „hölgy”. Idegenként, anyátlan-apátlan gyerekként,  alávetettként él a normann udvarban, és csak a józan eszében, a talpraesettségében bízhat a „szőkék országában”.  Kezdetben még sok ezer, sőt egész rajnyi Rioldáról álmodozik, de kénytelen tudatosítani, hogy csakis magára számíthat a normann udvarban, ahogy egyedül önmagában bízhat az arab támadást követő menekülés során.  De a mítoszok még ezt a gyakorlatias, minden helyzethez könnyen alkalmazkodó  lányt is utolérik: vándorlása végén, mint régi ír hősmondát, hallja vissza a saját történetét, és ez egy pillanatra el is bizonytalanítja.(„Talán örökölte volna másvalakitől a múltját? Vagy ami vele történt, az mindig mindenkivel megtörténik?” 187.) De a konkrét történelmi helyzetek mindig konkrét történelmi válaszokat kívánnak, Riolda ezért sem cselekedhet soha mitikus hősnőként. A hazatérést csak a mítoszoktól való eltávolodás és lassú öneszmélés segítségével valósítható meg.

Természetesen az „igazi” lovagregények sem létezhetnének női szereplőgárda,amolyan  női univerzum nélkül.  Hiszen a lovagi küldetés célja sokszor egy hősnő „megszabadítása”, ami során a lovagot nemcsak férfiak, hanem csodatevő lányok, pl. tündérek is segíthetik vagy akadályozhatják. Épp ezért  a lovagi panteonban mitikus funkciók alapján csoportosíthatjuk a nőket: hercegnők, tündér-segítők, tündér-csábítók, jóságos úrnők vagy intrikus udvarhölgyek – mert női hős ebben a világban csakis a férfi kiegészítőjeként létezhet. Igazi női látásmód akkor sem érvényesülhet, ha nő a lovagregény főhőse (A csonkakezű királylány). És bár olykor nő is juthat vezető szerephez, de önálló politikai döntést még a királynők sem hozhatnak a lovagregényekben, mert hiszen ők is hagyományos nőkként vannak jelen, és többnyire kóbor lovagoknak kell megmenteni őket.

A Fordított idő Rioldája is hatalomhoz jut, még ha az ő „királynősége” egészen nevetséges a regénybeli nagyhatalmak, Normandia, Hispánia, Dánia jelentőségéhez képest. Riolda egy aprócska szigeten, három férfin és néhány szorgon „uralkodik”, de azzal, hogy egyenrangúként levelet ír az angolszász királynak, és hogy végre megtöri az „átkot” – azaz a mitikus történetmondást –, politikai döntést hoz, vagyis autonóm szereplőként cselekszik.

De nem Riolda az egyetlen nő, aki kinövi a mágiát és a varázslást, hanem szép lassan így tesz a regénybeli többi nőszereplő is. A regénybeli meggyilkolt, megerőszakolt, száműzött asszonyok vagy mitikus varázslónők helyét elfoglalják a történelemben jól-rosszul döntő, autonóm női szereplők. A fián keresztül elégtételt szerző, megerőszakolt nők (Aldora) után a társadalmi reformmal kísérletező (Bilgerdis), országokat újjáépíteni, vagy csak fifikásan túlélni akaró (Hildi) asszonyok következnek. Riolda két halálosan beteg kamaszlánnyal is találkozik. Az első gyereklány még „nem találja a száját”, nem mer a sérelmeiről beszélni, a második viszont már eljut saját sorsával való valódi szembenézésig, a mitikus történetmeséléstől a konkrét történetmondásig. És a „nyugat” győzelmét a regény krónikás-hőse számára is az ilyen felszabadult asszonyok jelentik, aki mikor Cádizban az időgépen át belefeledkezik egy kilovagló nő látványába, így kiált fel: „Mi győztünk.” (182.) Ezt az állandóan változó nőképet szépen tagolják a rejtélyes (talán a jövőből üzenő?) N. herceg költeményei is.

De nem kizárólag az északi, germán és kelta világ kísérletezik a „nő” felfedezésével. A regény egyik izgalmas, már-már sci-fit idéző vonulatában („Tengeralattjáró dobozok! Virágok módjára szaporított nők!” 180.) Hákim, az arab feltaláló a kommunikáció és a hadviselés új formáit kutatja a női test és női érzékelés felfedezésével: „– A testek – magyarázta – furcsa hullámokat bocsátanak ki, amelyek vibrálását izgalmi állapotban mindannyian érezzük. Mindannyian, de a nők a legjobban. Mert még tudnak rajban gondolkodni.” (198.)  Hákim nem női individumot akar teremteni, hanem a női érzék segítségével a diadalmasan előretörő mór sereg kommunikációján javítani, a hit által egybekovácsolt harcosokból egy eleven organizmust alkotni.

Egy gyermek megszületésével kezdődő, majd záruló regényben felértékelődik a szülést, születést (visszatérést) lehetővé tevő női szerep. Azt is mondhatjuk, a mitikus és történelmi időben is bemutatott női test ennek a pompás elbeszélésnek az igazi tétje.

***

Forrás:
Bánki Éva: Fordított idő. Budapest. Jelenkor kiadó. 2015. 

Részlet a regényből:
http://centrifuga.blog.hu/2015/10/30/a_tortenelem_fantasy 

Bánki Éva a Centrifugán: http://centrifuga.blog.hu/2007/10/29/a_szerelem_tobbertelmusegevel_szerettem_volna_jatszani