avagy költők, feledjétek el a nyugágyakat! Ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.
Szintetikus lírapatronok helyett valódi életet, mert az Irodalom él!

Nyájas olvasó! Lapozz bele a Szép Versek 2005-be, és ezt találod: kinnfeledt nyugágyak és ragyavert vicinálisok a magyarugaros állomásokon.
Ilyennek tűnik a mai magyar líra, meggyőződésem szerint prózánk érzelemgazdagságának hű mutatója.


Költők, ébresztő!

Minden második versben van egy kinnfeledt kerti szék, zömükben egészen konkrétan.
Mit jelent ez? Jövőkép vagy nosztalgia?
Vagy csak nem vették észre a költők jól bélelt költői sziklavackukon, hogy ez a lemez picit unalmas..?
A nyugszékes költők egy része író.
Ez a fajta műszavász mindig kinn van feledve, minden sorában. Mindig olyan, mint a HŰLT HELY.
A NYUGSZÉKES MŰSZAVÁSZ ÉLETÉBŐL VALAKI HIÁNYZIK, AKI ÉLNE. Többnyire maga a szerző. Ezt persze elégikusan vetíti...

Unomazi... Unomazi... Unomazi...

KLÓNOZOTT KÖLTŐK!

Csak a sablont látom a lírában, az érzelmi közhelyeket igen-igen sablonos formákban, ahol már az is sablonos, ahogyan elmaszatoljuk a vérvalót, vérvalónak meg ugyancsak HŰLT HELYE.
A RANDOMIZÁLT KUTYULÁS, amit PNL csinál, lendített keveset a dolgon, mondjuk létrehozott egy fura katalógust a fentiekből.
Leleplezte a líra sablonjait, és a költőket, a nyugszékes műszavászokat, akik egyszerű futószalagmunkát végeznek: nagy elődeik példáján osztják az általuk ismert érzések nyelvi hordozóit, az érzéseket is ezekből, azaz csak közvetve ismerik.
Író-költő ül a monitor előtt, kezében végtelenített paletta a billentyűzet, és zsonglőrködik. Nyelvi Zsonglőr. Jó. Miért szeretjük a zsonglőröket? A virtuózokat? Hogyan viszonyulunk? Mit tanulunk? Vannak nagy találatok és felszínes nyegleségek, de mindegyikben szemfényvesztő a technika.

Csakhogy ez nem művészet. Petőfi ma a levegő, és az összes romantikus tananyag. Ez a nyelv A Nyelv. Ezen tanultunk meg mindent elgondolni, és így. Nem érthetjük, mi ebben a művészet, mert újdonsága száz éve átszivárgott a hétköznapiba. Bármikor tudnék ilyeneket írni, gondoltam már akkor, amikor belémtömték az Anyám tyúkját, ha nem örökké azokat kéne olvasnom, akik már megírták ugyanezeket. (Hogy bizonyítsak magamnak, írtam egy eposzt. Ugyanolyan unalmas volt eposzt írni, mint olvasni.) De vannak azért költők, akik nem hervadnak. Sappho vagy J.A.

József Attiláig egyedül Ady próbálta kicsit noszogatni a négyökrös magyar költészetet, ám azóta eltelt száz év!
A lírai patronok már szintetikusban is unalmasak.
Egy csúsztatott analógia: ha a pornót nevezhetem szintetikus szexnek, a szintetikus lírát gondolhatom líraprostituálásnak.

Felejtsük el a nyugágyakat!!!
Az irodalom él! Híves patakok rohannak...!