Büky Anna zarándoklatának első napja előtt, még Düsseldorfból, a reptérről írt; sorozata új részében az anyaságtól indulva szövi tovább története szálait,s e szövetben az Olimpiára éhes ICA-olvasók sem csalódhatnak: egyelőre a kihívás még a szerző előtt áll ugyan, de a sportoló már most sem hiányzik az írásból.Büky Anna: Szent Jakab útja – a Csillagok mezején
2008 augusztus 16.-án nekiindultam egy óriási túrának. Nem merném azt mondani, hogy életem legnagyobb kihívása előtt állnék, mert az évek során már sokszor éreztem úgy, hogy a mostani... „Na, ez lesz a legnehezebb”. Visszagondolva, a fiam születése mindenképpen hatalmas fordulatot jelentett egész addigi világlátásomban. A harminc óra vajúdást úgy éltem meg, hogy „aki ezt a fájdalmat kibírja, az mindenre képes”. Akkor jöttem rá, hogy micsoda hihetetlen erők szunnyadnak a testemben, és hogy ezeknek eddig csak egy nagyon kicsi kis töredéket használtam, illetve fogalmam sem volt mibenlétükről. (Másrészt a szülés, az újjászületés ideje alatt értettem meg annak jelentőségét, hogy osztozom egy élményben valamennyi nővel. Ezt soha ne felejtsük el! Ezt a Nőknek soha nem lenne szabad elfelejteniük!)
Sandro Botticelli: Vénusz születése; Dana Schutz: How to give a Birth
Kisfiam születése után lassan-lassan elkezdtem olyan fizikai teljesítményeket is kipróbálni, amelyek addig számomra teljesen elérhetetlennek tűntek. Azt hittem, ahhoz más embernek kell lenni, gyermeki módon úgy gondoltam, olyan Nagy Embernek, valamilyen különlegességnek kell lennünk ahhoz, hogy beállhassunk a gladiátorok közé... Ma már, tizenhárom év távlatából, tudom, hogy még mindig nem értem el a csúcsra. Imádom a sportot, és azt az érzést, hogy egészséges testben élek. Számomra ez rendkívül megnyugtató és egyben nélkülözhetetlen tudatállapot: „tessék itt ez a burok, ami-aki engem takar, és számíthatok rá”. Ezért aztán nagy becsben is tartom. Néha kicsit olyan ez az érzés, mintha nem is egyedül lennék. Ketten vagyunk, a test és én, az előbbi folyamatos karbantartást igényel, s akkor én tudhatom, hogy ő nekem rengeteg örömet okoz. Ezért aztán vigyázok is rá, eljárunk rendszeren orvoshoz, nehogy idő előtt baj legyen vele. Persze azért néha ki is tolok vele, olyat kérek tőle, amibe legszívesebben belegebedne, de akkor jövök megint én, és azt az érzést adom neki, hogy: „Figyelj csak, kíváncsi vagyok rád, arra, hogy mire vagy képes, próbára tesszük magunkat!”
Most, amikor írok nektek, itt ülök a reptéren Düsseldorfban, és várom a gépet, amellyel Bilbaoba érkezem, hogy onnan aztán busszal utazzak tovább zarándokutam első állomáshelyére, Roncesvalles-ba. Az első nap lesz − úgy tervezem −, a bemelegítés, tizenegy kilométer gyaloglás. Gondolom, ez még kellemesen érint majd minket: a testemet és engem. A bakancsomat viszont már előre betörtem. És itt kell elmondanom Nektek, ami nem mellékes, hogy egy gyönyörű férfivel együtt törtem be a bakancsomat. Egy hete ismertem meg! Pont most, a túra előtt. Nem vártam, és nem is gondoltam már rá, és mégis belépett az életembe. Mintha megálmodtam volna. Egy sportoló! Egy igazi! Életem első sportolója! Hát tessék, én érzem, hogy a csúcsidőszak következik.
Csak éljem túl ezt a zarándokutat! 850 kilométer!
Sandro Botticelli: Vénusz születése; Dana Schutz: How to give a Birth
Kisfiam születése után lassan-lassan elkezdtem olyan fizikai teljesítményeket is kipróbálni, amelyek addig számomra teljesen elérhetetlennek tűntek. Azt hittem, ahhoz más embernek kell lenni, gyermeki módon úgy gondoltam, olyan Nagy Embernek, valamilyen különlegességnek kell lennünk ahhoz, hogy beállhassunk a gladiátorok közé... Ma már, tizenhárom év távlatából, tudom, hogy még mindig nem értem el a csúcsra. Imádom a sportot, és azt az érzést, hogy egészséges testben élek. Számomra ez rendkívül megnyugtató és egyben nélkülözhetetlen tudatállapot: „tessék itt ez a burok, ami-aki engem takar, és számíthatok rá”. Ezért aztán nagy becsben is tartom. Néha kicsit olyan ez az érzés, mintha nem is egyedül lennék. Ketten vagyunk, a test és én, az előbbi folyamatos karbantartást igényel, s akkor én tudhatom, hogy ő nekem rengeteg örömet okoz. Ezért aztán vigyázok is rá, eljárunk rendszeren orvoshoz, nehogy idő előtt baj legyen vele. Persze azért néha ki is tolok vele, olyat kérek tőle, amibe legszívesebben belegebedne, de akkor jövök megint én, és azt az érzést adom neki, hogy: „Figyelj csak, kíváncsi vagyok rád, arra, hogy mire vagy képes, próbára tesszük magunkat!”
Most, amikor írok nektek, itt ülök a reptéren Düsseldorfban, és várom a gépet, amellyel Bilbaoba érkezem, hogy onnan aztán busszal utazzak tovább zarándokutam első állomáshelyére, Roncesvalles-ba. Az első nap lesz − úgy tervezem −, a bemelegítés, tizenegy kilométer gyaloglás. Gondolom, ez még kellemesen érint majd minket: a testemet és engem. A bakancsomat viszont már előre betörtem. És itt kell elmondanom Nektek, ami nem mellékes, hogy egy gyönyörű férfivel együtt törtem be a bakancsomat. Egy hete ismertem meg! Pont most, a túra előtt. Nem vártam, és nem is gondoltam már rá, és mégis belépett az életembe. Mintha megálmodtam volna. Egy sportoló! Egy igazi! Életem első sportolója! Hát tessék, én érzem, hogy a csúcsidőszak következik.
Csak éljem túl ezt a zarándokutat! 850 kilométer!
(Adams csúcs, Sri Lanka)
Szeretettel: Anna
