„Közelebb férkőzvén tudósítónk arra lett figyelmes, hogy a harminc lelkes fiatal egy tizenöt éves cigánygyereket igyekszik épp jobb modorra nevelni – mégiscsak felháborító, hogy valakik azt hiszik, minden további nélkül békésen nézhetik a tűzijátékot a szigeten a Duna-parton, pedig tizenöt évesek és sötét a bőrük! – gondolhatták a lelkes fiatalok, s öklükkel adtak gondolataiknak nagyobb biztonságot, evilági tőkesúlyt.”Megtörtént, aminek meg kellett történnie.
Sikerrel lezajlott az augusztus 20-i rendezvénysorozat. Hiller István Sólyom László nevében kitüntetéseket osztott és Szent Istvánra emlékezett (4 tiszti-, 33 lovag-, 19 arany érdem-, 35 ezüst érdem-, és 25 bronz érdemkereszt adatott ma át az antiklerikális állam kezeiből, melyekhez és egyéb érdemekhez mindemellett szívből gratulálunk), a tiszteket felavatták (bár nem a Kossuth téren, hanem a Hősök terén, ami mégis más, mert Kossuthoz csak akkor kell menni, ha még egyszer azt üzeni, a hősök meg… hát… azok többnyire túlvannak az elmenésen), a Szent István parkban szolíd civil megemlékezés, délután a Duna fölött légiparádé, és volt tűzijáték is. S, igen, ez sem maradhatott ki, volt bakancsos felvonulás – most szolídabb keretek között, csak harminc ifjú feketeinges vonult fel a Margitszigeten, estefelé, a tűzijáték alatt, hogy mindenki jól láthassa őket – kiküldött angyaltudósítónk is.
Tudósítónk, egy álruhás Angyal békés, családias keretek között élvezte az égi tüneményt, mikor nem messze tőlük feltűntek a fekete ifjak, akik, nagyon előzékenyen, hanggal is jelezték közeledtüket: kiabálásuk betöltötte a teret, de előszörre nehéz volt kivenni, a hangjelzés maga-e a cél, vagy tettében távolabbra néz a kis csapat.
Angyaltudósítónk és társunk, inkognitóban lévén, igyekezett kis családját a tett színhelyétől arrébb navigálni, ám aztán a hangzavar valahogy felerősödött, s bonyolultabbá vált – mintha más hangok is vegyültek volna a lassanként megszokottá váló, felismerhető titánokéi közé. Közelebb férkőzvén tudósítónk arra lett figyelmes, hogy a harminc lelkes fiatal egy tizenöt éves cigánygyereket igyekszik épp jobb modorra nevelni – mégiscsak felháborító, hogy valakik azt hiszik, minden további nélkül békésen nézhetik a tűzijátékot a szigeten a Duna-parton, pedig tizenöt évesek és sötét a bőrük! – gondolhatták a lelkes fiatalok, s öklükkel adtak gondolataiknak nagyobb biztonságot, evilági tőkesúlyt.
A tizenötéveshez tartozott egy kisebb család is: huszonhat év körüli anya és két karonülő korú kisgyerek. A nő nem tudott segíteni a fiúnak – fiának?, hanem igyekezett menteni, amit lehet: a két kicsit.
Angyaltársunk, inkognitó de vagy oda, mégiscsak úgy döntött, szól a közeli Holdudvar biztonsági embereinek, hogy a közelükben akadt egy kis munka: a két biztonsági szolgálatos (akiknek innen is angyali kézszorításunkat küldjük) komoly fölényben lehetett (tán angyalszárnyak suhogtak felettük?), mert érkeztükre a harminc fiatal lendületesen inalt el az Árpád híd irányába, amerre aztán a nem sokkal ezután telefonon a helyszínre invitált rendőrök is elindultak, mikor megérkeztek.
Angyaltudósítónk, nem lévén kommandóban, most a hátramaradott áldozatok mellé szegődött, s mentális segítséget nyújtva várt végig velük néhány buszt, hogy kis nyugalmat teremtsen a lelkekben. A tizenöt éves fiú komolyabb külsérelmi nyomok nélkül távozhatott a családdal – néhány lila folt marad majd az arcán, s néha még, a villamosból a Sziget felé tekintve biztos összerezzen majd.
Az Angyalok pedig lehetőség szerint máskor is segítenek. A legfontosabb azonban, hogy kiderült, harminc fekete ruhás, bakancsos suhancot két átlagos testalkatú, békés kávézóélethez szoktatott biztonsági őr is képes hatékonyan kezelni, s mindannyiunk részéről csak egy kevés odafigyelés és akaraterő kell hozzá, hogy aminek nem kell megtörténnie, az ne történjen meg.
