Mindig is szeretettem korcsolyázni.
Érezni, ahogyan átfúj rajtam a szél és áramlik lábam alatt a jég. És Lutz, a double flip, a hármas axel, és megtapsolnak. Tudom sikerül, ruhámon hófehér szikrák, a jég-darabkák, sikerült, mert megtapsolnak. Órák-órák után jövő sorozatos munka, a napok, amikor reggel 4.30-kor keltem, csak mert nagyon akartam, eszembe jut, mindig is szerettem áramolni, érezni, ahogyan testemet súrolja a jég, elesem, a hideg, víz, nem baj, tudom, ha elesek a próbán, egy lila folttal több, a gyakorláson nem baj, nem mindig fáj, érzem, már nem fáj, fel tudok kelni, erőt adok, kapok és veszek. Volt olyan idő, hogy esni élveztem, tudtam felállok, röpít a jég, húzom magam után a lábam, kecsesen repülök a széllel, dupla salchow, olyankor nem kell megfelelni, átfúj a tánc, az áramlás a kűrben, két eleven lábamon, két élen, végighasít minden nap a korcsolyámon. A stressz csak akkor jön, ha versenyre indulok, holnap sikerül, majd holnap sikerül, hasít bennem a felismerés, az agyamon át. Too-loop, és az adrenalin, számok az agyamban, nem kell félni, az agyamban már régen megcsináltam ezerszer végighasít rajtam ugyanaz az egyetlen tánc, csak stressz ne lenne, a kűrben a nyomás. Most sikerülnie kell, nem eshetek el, az adrenalin végigárad rajtam, bizsergető érzés, itt lehetek, engem néznek, nincs kiszállás, táncolom, csak nekik, rohanok, az arctalan tömegnek, szép lehetek. A ruhám is persze nagyon jó. Mindig is szerettem áramolni, arcomba idegen fény hull és sár, a víz. Szégyen, ha elesek nyilvánosan, mert estem már annyiszor a próbán, de akkor puhának érzem a jeget, újra fel tudtam állni, újra nem érzékelem. Ha nyilvánosan esek el, darabokra törnek a csontjaim, ráadásul a jég hideg, kemény, ugyanaz a mondat a mozdulat, fáj, legközelebb sikerülni fog, ebben hinnem kell, mert mindig is szerettem korcsolyázni, érezni, ahogyan átmos a víz, a szél, jéggé fagyott arcdarabkák. A testem két élen táncol és száguld, könnyedén, úgy érzem, innen már csak az elcsépelt szó, hogy végtelen, a képzeletbeli, ott marad arcomon a pír, a szégyen le nem mosható, arcomba száll, és ott marad, beleragad. Nincsen más lehetőségem, csak a por kinyitása, mert kiöregszem, akkor trainer leszek, két lábamon repülök messze, mint még soha, csak egyszer nyerjek, egyetlen egyszer:



Carolina Kostner többször nyert, és meg merte engedni magának, hogy nadrágban korcsolyázzon. Egy gyönyörű videó egy koncentrált könnyed jégtáncosról. Amikor nézzük, azt érezzük, olyan könnyű az egész:


Érezni, ahogyan átfúj rajtam a szél, ha felemelem a lábam és kitartom magasra, élek, én mindig túlélem, hátrafelé is ki tudom emelni, eszembe jut, hogy mindez csak 7 perc, a hosszú kűr, egy ugrás és sikerül, egy triple loop, nem tudom, a következő menni fog-e vajon, bíznom kell magamban, mert nő vagyok, forgok, forgok, gyönyörű, a jégen érzem igazán nőnek magam. Elkészítik a ruhám, megfelel a kért rendszereknek, elvárásoknak, a ruhámat is lepontozzák, a finom tüllöket benne, karmazsinvöröst, jó nőnek lenni, érezni, ahogy átfúj a szél, szállni, szállni, ez biztosan tetszik a férfiaknak, szexi vagyok, a szoknya mindig rövid, kilátszik, ami alatta van, a lényeg, ezt is pontozzák, jó élre érkeztem-e vagy esetleg túlforogtam, felveszik videóra és mindent újra megnézhetnek. Vajon letettem a kezem észrevétlenül egyik percben, ha kívánatos női test vagyok, jobban korcsolyázom, szép vagyok, mert korcsolyázom, most nem tudok beszélni az elmondhatatlanról,



arról, hogyan súrolja a testemet a jég, eggyéválok vele, kislánykorom óta korcsolyázom, ha szeretnek, több pontot adnak, a ruhával is kivívhatom az elismerést, ez a legfontosabb, a forgás, fontos, hogy egyedi legyen a programom, megkülönböztethetetlen, ne felejtsenek el a következő évben sem a ringben, a kűrben, onnan már nincs visszaút, a zene továbbvisz, korcsolyázom, érezni akarom, ahogyan áramlik át rajtam a szél, és saját magam adom meg a sebességet, belekarcolok a jégbe, olyan zenét szeretek, ami illik hozzám, ez felkelti az érdeklődést, Göteborg, Zágráb, mindegy hol, jól kell kinéznem, el kell bűvölnöm őket, nem baj, ha erotikus vagyok, mert a verseny teszi a győztest, sokan nézhetik a testem, a kötelező elemeket a rövid és hosszú programokban, ez a célom, minden tánccal, csak a spirálokon legyek már túl, a triplát ne duplának ugorjam meg, ami a próbákon mindig sikerült, sikerüljön most is, a bűvölet és szenvedély bennem sokkal régebbről jön, mint amióta egyáltalán ismerem magamat, a művészet, gyorsan és lassan felállni, továbbmenni, mosolyogni, siklani, mindig csak mosolyogni, senkinek se könnyű, gyorsan oda tudok érni akárhova, ha jégen vagyok, senkinek se könnyű, olyankor hófehér száll mindenhonnan, minél gyorsabban mosolyogni, lássák rajtam, hogy élvezem, nincs aggodalom, nem kell a torta, a szánkó, a lámpasötét és a görkorcsolya sem, csak a saját testem, forogni, forogni gyorsan, egy korcsolyacipő, elmondhatatlan, felkarcolom, minden irányítható, megvan, azért az egy éremért küzdök, ami aranyból van, ezért karmazsinvörös, jól járnak velem, mert esztétikusan tudok kinézni, vannak a jelmeztervezőim és sminkelőlányok, ezt egyedül nem tudom megoldani, a csapatmunka, napokat töltenek szépítésemmel, persze nem volt ez mindig így. Soha nem felejtem, először a szüleimnél kellett végigharcolnom, hogy mehessek versenyekre, kifizették azt a rengeteg pénzt az edzéseimre, az önfeláldozásuk, junior, hogy ideérjek, ráment az életem. Nem bánom, hogy nem mentem egyetemre, hogy nem csináltam mást, csak korcsolyáztam, az egzisztenciám, sohasem mondok le magamról, nem tehetem meg, sosem, akár a gyöngyöket, amikkel rángatnak, ha nyerek valamilyen dobogót, és utána, mert álmodom, éjjel-nappal álmodom, valóra váltottam tényleg minden álmom, jól kell kinéznem, kipihent és koncentrált vagyok, nem szabad izgulnom, akkor nem sikerül a triple Lutz.


A tripla axel kivitelezésének helyes módszere

A könnyű tánc persze más, megmosom reggel a hajam és az arcom, úgy nézek a tükörbe a jéghideg öltözőben, úgy nézek a tükörbe, mint senki más, ugyanaz az arc, ugyanaz a gyakorlás, a következő salchow számlálhatatlan ismétlése, meg tudom csinálni, meg tudom ugrani, a hármas axelt is, anélkül nincs világbajnokság, hogy ott lehessek a színpadon, a kötelező elemek, csillogás és fény, néz a párom és szikrázik a por a ruháimon, amit én, ezt az egészet én terveltem ki magamnak és lámpafeketére festettem, taps és extázis, vége van, közben állandóan könyörgöm egy láthatatlan valakinek, hogy adjon pontot, rettegek, mi van, ha nem sikerül a következő mozdulat. Arcomról leolvad a bőr, a jég, gyerekkorom valótlanszínűre festett álmai, eggyéválok az ovális térrel, nekem teljesítenem kell, a nyár, aki jobban teljesít, az győz, nincs nyár, nincs megbocsátás, ez ösztönöz hogy jobbnál jobb legyek. Mert mindig is szerettem korcsolyázni, érezni ahogyan arcomba fúj az idegen és megkarcolom ruhám, ott hideg van, a bőr megmar, megújul a jég, ott könnyű, csak száguldok, repülök egyre, érzem ahogyan átfúj.


Catherine Hadford és Sebestyén Júlia

A magyar Katherine Hadford 16 évesen:


Szikéi a pornak, üveggyöngy és vacsora, a meleg országokban ruháim porban áztatva, még érzem lüktetését, szikrázik, mert pontokat adnak a testemért, vásárra viszem és nem hibázom, bemondják, hogy hibáztam-e mindig, csak lassítottan végig tudják nézni a videókat újra, megvolt-e az a triple-loop vagy kiforogtam, pontosan honnan indultam és hova érkeztem, perfect, ez nem ugyanaz a látszat, jobb külső, jobb külső, jobb külső, a véremben van, hogy elveszem, nem ugyanaz a tánc, nem ugyanaz a látszat, a tükörbe nézek, az agyamba áramló adrenalin lesz felelős, a csillogás, egyre közelebb léptem, közelebb jöttem és győztem, önmagamhoz akkor vagyok a legközelebb, ha legyőzöm magamat, adrenalin, le kell győznöm a másikat is, de amikor a jégen vagyok, arra kell gondolnom, hogy nincsen senki más, lebilincsel, felkelek, korcsolyázónő, mert nő vagyok.


Sebestény Júlia negyedik lett a 2008-as európai bajnokságon, ruháját Náray Tamás tervezte

Te nem tudod, milyen ez, amikor hazaérek, nem tudod milyen az, amikor nem vagyok, szétszakadok és nem sikerült. Mi van, ha legközelebb sem és elázik a ruha, a tüll, a csipke, nem foroghatok, mindent megcsináltam a próbán, a versenyen mégsem megy, a ruhám megismételhetetlenül szép karmazsinvörösé lesznek. Kislánykoromban fehér ruhát akartam hófehér jégen. Nem emlékszem, mikor kezdtem el korcsolyázni, csak azt tudom, egy dolog vezérelt, a sebesség, igen, repülök szinte, triple Too-loop, szinte jéggé válok, a csodapalotában a jégkirálynővel, gyerekkoromban sokszor eszembe jutott, milyen lenne, ha minden jégből lenne, jégajtók, jégházak, jégszívek és jégapák, színes golyókkal álmodom, ez nem valami hétköznapi dolog. Apukám bámul a tükör mögül a kűrben, kislánykoromban sokszor megfáztam, de utána is ki akartam menni mindig a jégre. Elestem, és megfeleltem, mint az üdvözült galamb, lényegtelen sár, megfeleltem, apukám megdicsért, anyukám is, mosolyra húzódott a szájuk, most félek.



Úgy érzem nem bírom tovább, ha egy egyik ugrásnál nem egészen oda érkezem, ahova kéne, minél feljebb kerülök, annál nagyobb az ellenállhatatlan, a kibírhatatlan, az elmondhatatlan elvárás. Kislánykorom óta nézegetem a korcsolyapályát, a befagyott tavat, nem tudom hogyan kezdődött már, gyorsan akartam siklani, érezni, ahogyan átfúj a szél, és áramolni kezdet a halmazállapotát megváltoztatott vízzel, fehér hull mindenhonnan, megnyugtató fehér áramlik mindenhonnan, beborít a szenvedély, csak nyilvánosan ne essek, mert szeretem, ahogyan a ruhámon végigsiklik a képzelt sár, szeretek nagyokat ugrani és nem baj, ha edzés közben elesem, az is megkacagtató és beütöm lilává a combomat, nem fáj, hogy megkarcolhatom a jeget, olyankor fehér hull mindenhonnan, én azt szeretem, ha megint kislány vagyok és legitimen játszhatok a jégdarabkákkal. Én vagyok jégkirálynő, két lábam súrolja a jég hirtelen és feladok mindent, felpattan és megtanít élni, már felnőtt vagyok, úgy érzem tiszta jég leszek, mert fehér hull mindenhonnan.

Részletek az Ice Princess-ből:



Szép női táncok:
Katherina Hadford 18 évesen
Carolina Kostner 2008
Sebestén Júlia
Trying so hard

Megható párosok:
Marina Klimova és Szergej Ponomarenko
Albena Denkova és Maxim Staviski
Elena Berezhnaya és Anton Sikharulidze