"Nekem ez a szerelem! Ez, ahogy a szüleim szerették egymást, 32 éven keresztül, folyamatosan. Átlépték azt a küszöböt, amit én nem bírok átlépni sehogy sem. Az önátadás gyávasága az a szerelemküszöb, amiben megbotlok... vagy mit tudom én!"
Szécsi Magda Szerelemküszöb című novelláskötete címadó novellájának első részét olvashatják, a szerzőnő bevezetésével és ajánlásával. A második részt szeptember 14-én, vasárnap közöljük.

"Az irodalmi centrifuga honlapján olvasható novellák - egy kiadatlan kötet anyaga, ami nem kellett a kiadókak. Kettő padlót fogott, egy ingyen akarta, a harmadik hugyér-szarért, a negyedik nem tudott pénzt szerezni rá, ez a Fekete Sas volt, ahol Székely Magda zseniálisnak tartja a kötet minden novelláját." Szécsi Magda

SZERELEMKÜSZÖB

... Anyu minden reggel üres kiflit evett és kávét kortyolt hozzá. Apám ugyanezt tette, csak az ő poharában tea volt. Amikor félig megették a kiflijüket, poharat cseréltek. Közben olyan cinkosan néztek össze, hogy arra a pillanatra árva lettem. Nekem ez a szerelem! Ez, ahogy a szüleim szerették egymást, 32 éven keresztül, folyamatosan. Átlépték azt a küszöböt, amit én nem bírok átlépni sehogy sem. Az önátadás gyávasága az a szerelemküszöb, amiben megbotlok… vagy mit tudom én! Ennek a történetnek csak 1 bibije van Jakab doki, az, hogy nem is emlékszem a szüleimre!

*

Álmomban a tükör előtt álltam, és láttam átváltozni a testemet. Karika lett belőlem. Akkora üres karika, hogy a lovak át tudtak ugrani rajtam. Egyszerűen keresztül ugrottak rajtam...

*

... Azért foglalkozom ennyire gyakran a szerelemmel, mert a szerelem a problémám! Az, hogy nincs, és az, hogy van, mégis mindig, jelennélküliségben élek, és nem tudom, hogy, akarom-e igazán, hogy szeressenek... talán őrültség volt épp hozzád fordulni, hiszen te voltál a leghülyébb az évfolyamon! De azt hiszem, úgy vagyok veled, mint férfiak a kurvákkal, akikkel bármit megtehetnek gátlástalanul, és sosem szégyenkeznek utána. Emlékszel? A Csüri Irmáék még össze is akartak boronálni bennünket, a nevünk miatt: Jakab Dalma és Fejes Jakab egy pár. Ezt kiabálták, mintha még mindig taknyos gyerekek lettek volna. Te persze tiltakoztál, és azt üvöltötted kidagadó erekkel: „Minden cigány nő kurva, sosem tudnám megdugni őket!” Irma meg visongott, élvezte a műsort...
Mekkora állatok voltatok! Emlékszel? Emlékszel! Jól van, ne vörösödj, már nem haragszom rátok. Magamra haragszom. Hogy, megfutamodtam. És két év után leléptem, mert képtelen voltam szemébe nézni a bánatomnak, hát cipeltem, míg tudtam. Mit tudsz te a cigánylányokról mára Jakab? Mert 25 évvel ezelőtt semmit sem tudtál! Az iszonyatot a szemedben, sosem fogom tudni se elfelejteni, se megérteni...

*

A kiflit cserélő pár? Persze! Léteztek, csak nem a szüleim voltak, hanem a bátyám és az élettársa, az Ambrus. Ők neveltek fel. A bátyám lett a gyámom. Öt éves voltam, amikor meghaltak a szüleim, a Tóni meg 24. Most mit csodálkozol? Valami gondod van a melegekkel is? Náluk jobb, senki sem volt hozzám! A mi családunkban nem voltak nők. Anyám egyke volt, apámnak nyolc fiú testvére volt, de nem gyakran találkoztak. Mit értesz te tipikus cigánycsalád alatt? Nekem az volt a tipikus, amiben éltem. Tökéletes volt! Hogy a tökéletlennek a káosz a tökéletes? Na, és? Készen kaptam. Ez volt. Nem volt más. Azaz kívülről, nagyon is másnak tűnhetett a hozzád hasonlóknak, a napon is didergőknek, az ilyen homogén erogéniuszoknak, akik csak egyedül tudnak nemi életet élni a fürdőszobában. Hogy, haragszom? Igen. Rád. Azt hiszem, gyűlik bennem a harag újra, mint a manipuláció áldozataiban szokott.

*

Rendben. Ne is beszéljünk kettőnk rövidke múltjáról! De, ha mégis képbe csúszok áttételesen, nehogy már gázkamrába küldj! Azzal nem tudod megértetni magam, velem… és a végén, még nekem kell kezelnem téged! Na, nyugodj le Jakab! Nem halhatsz meg úgy, hogy nem voltál még nővel. Mert, ugye még nem?! Aha! De én igazi NŐRÖL beszélek és nem az élettársadról, Irma papáról, aki annyira nő, mint egy cipősdoboz belseje! Mindig hajlamos voltál az agyvérzésre! Na, majd folytatjuk kedden… miért kellene most és azon nyomban megbeszélnünk Csüri Irmát?! Van időnk. Micsoda?! Velem? Velem soha nem feküdt le az Irma! Nem attól üres, szar ember, hogy álbiszexuális, vagy, hogy veled él. Attól szar, amit a kollégiumban művelt! Nem tudsz róla? Na, majd egyszer elmesélem, miért rúgták ki az egyetemről, de jobb lenne, ha ő mondaná el neked végre őszintén, vagy kérdezd mag a Budai Flórát a temetőben. Na, kedden jövök.

*

... Ambrust otthon mindiG női ruhában láttam. Senki sem tudta olyan sikkesen viselni a libbenő selymeket, mint ő. Szép volt mindenben. Szebb volt, mint egy született nő. Még smink nélkül is szebb! De ritkán láttam festetlenül. Nála ápoltabb embert nem hordott föld a hátán. Naponta háromszor fürdött, és háromszor kente be a testét krémmel. Ő már a 70-es években borotválta a hónalját, amikor még nem volt divat, és a nők olyan szőrösek voltak, mint az állat. Ambrus tiszta volt kívül-belül, és kecses a maga vékonycsontú apróságában. Mint egy minire szabott Dávid szobor, úgy nézett ki. Ő volt az anyám. Ő fürdetett, főzött rám, mesélt, ellátott, amikor beteg voltam, és vele bármiről lehetett beszélni. Ő tanított meg főzni, táncolni, öltözködni, gondolkodni. Mindenre ő tanított meg. Vele voltam először kozmetikusnál, nőgyógyásznál, és vele láttam először a Trubadúrt, a Rigolettót, a Lohengrint. Imádta a zenét. Ha eljött értem az iskolába, a tanítónő félrehúzott szájjal szólt, hogy „Dalma, itt a nagybátyád…” Ambrus nem volt igazán férfias jelenség, nem is a külsejére gondolok most, hanem az aurájára. Arra a szép gyöngéd nőiességre, ami körüllengte, és el is árulta őt. Mindenhol azt hazudtuk, hogy ő a nagybátyám. Nagyot néztek mindig. Furcsák is lehettünk mi, egymás mellett! A feketehajú, nagyon barna bőrű, dundi kislány, és a harmat vékony, napszőke, tengerkék szermű, férfitestbe rejtett nő. Na, és ott volt Tóni, a bátyám, akiből olyan őserő áradt, hogy elszédültek tőle a nők! Valami baromi módon ájultak el előtte, egyszerűen már attól beindult a libidójuk, ha rájuk nézett. Míg élt, a nők elől menekült. Ez volt az ő keresztje. Annyira taszították a nők, amennyire azok vonzódtak hozzá. De jó szerepjátékos volt! Sosem tudták meg, hogy homoszexuális, és halálosan szeret egy férfit. Ambrus és Tóni szerelme még a gimnáziumban kezdődött. Sosem szerettek mást egymáson kívül. Milyen szerencsések voltak...

*

...Tóni mesélt a szüleinkről, fotókat is láttam róluk, de sosem éreztem semmit! Olyan volt, mintha idegenekről mesélne, és mintha az a kerekarcú nő, azzal a szép férfival a fényképeken, nem is a szüleim lennének. Sosem hiányoztak, amin Tóni csodálkozott, Ambrus meg nem csodálkozott. A szüleim munkásemberek voltak. A gázgyári raktár robbanásakor haltak meg. Úgy látszik, a páros halál, hagyomány a mi családunkban...

*

... Mióta élek, úgy érzem, lenézik az arcomat a fejemről! Mintha lenne ott valami nem oda való, szégyellni való dolog… egy jel, amit a bűn jelének gondolnak, pedig csak cigánynak születtem. A származásunk, úgy oson utánunk, mint éjszaka, a nappal után. Nem tehetünk ellene semmit! Én sem tehetek semmit, de akik lebámulják az arcomat a helyéről, azt várják, hogy tegyek valamit. Azt várják, legyek olyan, mint ők. Nekem fáj, hogy cigányoznak. Fáj, hogy elvárják, ne ez legyek. Fáj, hogy fáj, de minek hordanék vizet a tengerbe? Elég fájdalom, hogy mások hordják...

*

... Tóni mondta, hogy anyám 14 évesen szülte őt, és a szüleink Hajdú-Biharból szöktek el Pestre, mert tiltották őket egymástól. Tóni egy munkásszálló tusolójában született meg, és csecsemőotthonban volt 3 éves koráig, amíg anyámék nem tudtak megszerezni egy szoba-konyhát a IX. kerület peremén, a sínek mellett. Én már a VIII. kerületben, egy panelházban születtem, amit a gyár utalt ki apámnak, de valahogy mégis emlékszem, a bátyám emlékeire, az éjjel csikorgó vagonokra, a síneken kattogó kerekek ütemére. Nem tudom, hogy lehet ez, de itt van bennem minden rémületes zaj, és éjszakai felriadása...

*

... Sokáig nem érdekeltek a férfiak! Nem voltam túl jó eszű, minden erőmet a tanulásra fordítottam, hogy Ambrusnak örömet szerezzek. Végtelenül tudott örülni a jó eredményeimnek. Minden ötöst ünneplés kísért, ölelés, mozi, puding, és egy mese, az ő álma, amit mindig engem átölelve, súgva mondott el, mint aki félt, hogy meghallja a sors, és nem teljesíti be. Azt súgta százszor, ezerszer fáradhatatlanul a fülembe, hogy „szép vagy, okos vagy, orvos lesz belőled, te sem vagy kevesebb másoknál…” én meg ámulva hallgattam, hogy lehet belőlem akár orvos is, és, hogy szép vagyok, pedig az iskolában azt mondták, jó leszek varrónőnek, meg hogy olyan fekete vagyok, hogy még százas égőnél sem látszom. Végig kínlódtam az általánost, a gimnáziumot, és azt a 2 évet is az egyetemen, amit végül tudod jól, otthagytam nem sokkal azután, hogy Irmát kirúgták. Szegény Ambrus álma nem lett valósággá...

*

... Sosem láttam szeretkezni Tóniékat. Meztelenül se láttam őket. Nem! Nem! Még fura hangok sem szűrődtek át hozzám soha! Mit akarsz ezekkel a kérdésekkel Jakab? Semmiféle szexorgiának nem voltam tanúja! Ha elmentek otthonról, vagy megjöttek, megcsókolták egymást, de hát engem is megcsókoltak. Számomra teljesen normálisnak tűnt az életünk, és az is volt. Család voltunk. Tóni taxizott, Ambrus könyvelő volt a Szövetkezeti kirendeltségen, én meg iskolába jártam. Szerettük egymást, odafigyeltünk egymásra. Hangos szó nem esett. Azaz egyszer volt egy hatalmas vita! Akkor, amikor elvesztettem a szüzességemet, 17 évesen. Nem a szüzesség elvesztése volt Ambrus gondja, hanem az, hogy szerelem nélkül adtam oda magam, ráadásul méregből. Valami buta, gyerekes, dacból. Hát, ezt nem vette be az én hím anyám gyomra, és jól megmondta a magáét nekem. Azóta tudom, hogy a szerelem nem játék, nem düh, nem szex... De hogy valójában mi, azt nem tudom a mai napig, bár sejtem. Három férj után, bizony nem sok csak a sejtelemig jutni! De, hát ezért ülök itt, hogy megértsem, mi a baj velem, és mitől van ez a baj velem...

*

Sajnálom, hogy vitátok volt miattam Irmával. EZ NEM IS IGAZ! Örülök, hogy vitátok volt miattam Irmával! Egyszer majd jót fog ez tenni nektek. A kimondott szó jobban tisztít, mint egy ötórás habfürdő. A szó ellenőrzi a lelket. Értékadóvá pedig csak az válhat, amit bármikor ellenőrizni lehet, félelem és hazugság nélkül. Milyen érdekes, hogy tegnap a tiszteletes is épp erről beszélt, a család vonatkozásában. Hogy a családban a szó és tett szétválása, valóság és ideológia ellentéte, még rövidtávon sem rejthető el. A hiány kivallja azt, hogy minek kellene meglennie, és többnyire azt is, hogy mi, miért nem történik meg, pedig meg kellene történnie... Pénteken jöhetek, vagy inkább hagyjuk abba, Irma kedve szerint? Rendben! Akkor jövök...

*

Amikor anyámék meghaltak, Tóni már dolgozott. Buszsofőr volt. Pest és Balassagyarmat között hordta az embereket. Nem a Volánnál. Valami gyárnál. Munkásokat hordott haza, hol Gyarmatra, hol Vácra, de volt, hogy még Mátészalkára is. Taxizni csak később kezdett, a pénz miatt, és jól is járt. Akkoriban, amikor én kislány voltam, még lehetett jól keresni taxisként. Anyámék halála után rászakadt minden. A háztartás a munka mellett, meg én is. Hogy, bírja, akkor költöztek össze Ambrussal. Ambrus gazdag fiú volt. A szüleitől kapta gimnazistaként a lakását itt Pesten, amit aztán kiadott az IBUSZ-on keresztül, az is jó pénz volt. Nem tudom pontosan kik voltak Ambrus szülei. Vidéki emberek voltak, egy kis faluban éltek, és az apja vezető beosztásban volt az ottani TSZ-ben. Ennyit tudok róluk, meg a legfontosabbat, hogy kitagadták a családból, Tóni miatt. Írták neki, hogy miatta küszködtek, ő meg azzal hálálja meg, hogy buzi lett és összeállt egy cigánnyal. Azt gondolom, hogy a „buziságot” még meg tudták volna bocsájtani, de a cigányt, azt soha! De lehet, hogy ezt nem is én gondolom, hanem Tóni gondolta így. Most, hogy visszagondolok Ambrusra és Tónira, azt hiszem többet láttam őket sírni, mint nevetni, mégis éreztem, hogy boldogok, és azt is, hogy helyénvalók azok a könnyek. Annyira szépek voltak ott együtt, ahogy csak álltak és nézték egymást, érintés nélkül, mint a fák levelein átsütő nap. Nekem ők, férfi és nő voltak. Gyakran álltak így egymással szemben, szótlanul. Az asszony a férfi szemeit nézte. Többet látott a feketén ragyogó íriszeknél. A hazáját látta. A múltat és a jelent. Érzéseket, vágyakat, kitaszítottságot, önnön valóságát. Így élnek ők bennem Jakab, és nem úgy, hogy szétroncsolta testüket a vonat...

*

... Tudod, a cigányok sem tökéletesek! Én nem nagyon ismerem a cigány szokásokat, inkább vallás számomra, a szabadság vallása a saját cigányságom, mint életmód. Nagyanyáim szokásairól keveset tudok, de a bátyám elmondta, hogy volt idő, amikor olácigány nem házasodhatott össze muzsikus cigánnyal, és fordítva. Anyánk olácigány volt, apánk muzsikus cigány, hát ezért kellett elszökniük még a megyéből is. Végtelenül szerethették egymást, ha késői gyerekként még engem is bevállaltak. Tóni szerint anyám nem akart sok gyereket, mert soha nem tudta elfelejteni, hogy milyen sokat éhezett, pedig a nagyanyánknak csak ő volt. Ezt nem is értem! Egy gyereket azért könnyebben lehetett etetni, ruházni, de neki, az anyámnak nem jutott semmi! Vajon MENNYIBŐL nem jutott semmi? A SEMMIBŐL? Nem csodálkoznék ezen...

*

„...Jobban szeretnék inkább magyar lenni?” Milyen hülye, SÉRTŐ KÉRDÉS ez Jakab! Hát, az vagyok! MAGYAR VAGYOK! Te nem?

*

A házasságaim olyan rövidek voltak, mint a választási plakátok épsége a falakon 4 évente. Jávor Ábellel unalmas, álmatag. Csányi Andrással durva, viharos. Bátorfi Lacival expressz, és csupa undor, meg hazugság. Minél kevésbé becsültem magam, annál rosszabbul választottam, de mind a háromnál őszintén hittem, hogy szerelmes vagyok, és ők az igaziak. Végül kiderült, hogy emigrált a józan eszem minden esetben, és bánatomban olyan ellenkező előjelű révületbe estem, amitől sajnos negatív szentnek láttam magam, bár Sienai Szent Katalin szerepére vágytam, hogy szeretni és tisztelni tudjam magam, a kudarcok után is. De nem sikerült. Nem tudom miért van az, hogy az ember hamarabb lesz boldogtalan, mint boldog! A nők hamarabb, mint a férfiak. Vagy a boldogtalanság fokának, idejének, módjának eltéréseit csak a megközelítés jelenti?, és egyformán leszünk boldogtalanok? Mert, az biztos, hogy én sem tudtam boldoggá tenni a férjeimet, épp úgy, ahogy ők nem tudtak engem. Nem volt bizalmam bennük! Ambrus mindig azt mondta, hogy a bizalom arányban áll a minket körülvevő problémákkal: kevés bizalom, sok baj! Sok bizalom, kevés baj!

*

... Mióta az eszemet tudom, mindig Ambrushoz mértem magam. Olyan okos, jó és kedves akartam lenni, mint ő. De mindig vesztettem! Még felnőttként sem láttam magam nála jobbnak, szebbnek, okosabbnak, kedvesebbnek, pedig nagyon belehúztam! Hogy miért érzem vesztesnek magam vele szemben? Jó kérdés! Azt hiszem, azért, mert Ambrus nőibb volt nálam, nőiesebb… lélekben is… és valamiért túl akartam szárnyalni őt, pedig szerettem! Végtelenül szerettem. Néha jó lett volna, ha nincs a bátyám, és csak ketten vagyunk. Erre egy időben, kb. 10 éves koromtól sokat gondoltam, de utána mindig olyan lelkiismeret furdalást éreztem, hogy Tóni nagy mulatságára hónapokig állva pisiltem, mint a fiúk. Szerettem Tóni nevetését, és szerettem Ambrus ámulásait. Mert gyakran rámcsodálkozott. A kérdéseimre, a viselkedésemre, és a dühkitöréseimre is, amikor kiköveteltem, hogy velem, és csakis velem foglalkozzon. Nála egy gyerek mindig előnyben volt a felnőttekkel szemben. Képes volt türelemre inteni Tónit miattam, és nem egyszer ott hagyott csapot-papot, ha hívtam, hogy szükségem van rá. Ambrus nagyon jó anya volt! És társnak, szeretőnek is rendkívüli lehetett, mert Tóni, az én drabális, féltékenykedő gyönyörű bátyám minden esetben behódolt a pici, törékeny asszonyférfinak. Azt hiszem, rojtosra szerettük őt Tónival a magunk módján, és úgy tűnt, ő pont erre vágyott. Benne mindig béke volt...

*

Apám után Tóni mindent kidobott, vagy elajándékozott a nagybőgőt, a gitárt és a fotókat kivéve. Anyám után minden úgy maradt, ahogy volt: ruhái a szekrényben, a gyűszűje a gyufásdobozban a tűkkel együtt, a piros esernyője az előszobában, de még a halála napján megkent, félig megevett margarinos kenyerét is megőrizte egy akváriumban, amit külön ez miatt ragasztatott Pulai bácsival, a Rákóczi téri csarnok mellett, és amit a mai napig őrzök, mert megígértette velem. Ebből tudhatod, hogy szerette-e anyánkat, és mennyire...

*

Szeretem a munkámat. A fotózás megköveteli, hogy gyors és lényeglátó legyen az ember. Csak az érzelmi életem tré, itt nem tudok lényeglátó lenni! Kiállításom? Mostanában nem lesz, de dolgozom. Székeket fotózok, különböző terekbe helyezve. Tegnap éjjel találtam a padlásomon egy öreg, repedezett Tonett széket. Valami vegyszert kerestem ott a maratáshoz, amikor megláttam. Percekig levegőt sem tudtam venni a döbbenettől. Olyan volt ez a szék, mint egy ember. Mint én, vagy más, akinek kicsúszott a talaj a lába alól. Mondják, az álmok nem hazudnak. Én azt mondom, hogy a tárgyak nem hazudnak. Megmutatják a mindenkori állapotunkat, mert nem mindegy, és nem véletlen, hogy min akad meg a szemünk. Azt hiszem Jakab, hogy egy tárgyra rácsodálkozni, vagy minden áron magunkénak tudni, előbb-utóbb, de mindenképpen a bűnhődés kategóriájába fog tartozni. A tárgyak is értékelnek minket, ahogy mi is értékeljük, vagy nem értékeljük a tárgyainkat. Az állapotunk az ő állapotuk és fordítva. Szóval, székeket fotózom mostanában...

*

... Szex a férjeimmel? Az első szó, ami erről eszembe jut, az, hogy absztrakt. Rögtön ez után pedig az, hogy nincs szex ellentmondások nélkül! A szex, bennem folyamat. Bennük hirtelen keletkezés volt. Bennem végtelenített közelítés. Bennük védekezés a végtelenítés ellen. Sosem ismertem meg mellettük a szabad emberi kiteljesedés boldogságát. És ők sem ismerték meg mellettem. A szex, kétfejű önfeláldozás, amiben több a belátás, az állásfoglalás, több benne a nem, mint az igen, és az élvezet. Orgazmus? Hát, végig erről beszéltem! Mi az? Mit jelent?

*

Valójában sosem akartam pszichiáter lenni! Mindig olyan munkára vágytam, ahol egyszerre használhatom az agyamat, a lelkemet, és a kezemet, hogy amit létrehozok az én legyek, meg a világ maga. Így együtt. Sosem külön-külön létezve, mint egy megválaszolatlan kérdés a levegőben. Életem során sok kérdésre nem kaptam választ. Ezek a kérdések ott sűrűsödnek a levegőben, és gyűlnek. Óriásira dagadva várakoznak. Talán évszázadokig. Néha arra gondolok, hogy ezek a kérdések fojtogatnak, ha nem kapok elég levegőt. Az emberek megölik egymást szépen, lassan, mert a kérdések felérhetnek egy erőszakos koponyalékeléssel, az elmaradt válaszok pedig, van, hogy nem kevesebbek, mint egy fulladásos halál. Így lenne jó élni, hogy ne szülessen kérdés bennünk, úgy lenne jó, hogy az első lélegzetünkkel magunkba szívjunk minden választ. Bölcsen kellene a világra jönnünk. Túl sok embertől hallottam már azt, hogy „bárcsak ennyi tudással, tapasztalattal újra kezdhetnék mindent...” De nem kezdhetünk újra semmit! Nem lehetünk újra fiatalok. Isten talán úgy gondolja, hogy a nem tudás is fegyver, csak meg kell tanulni jól, és jóra használni, az állatok ártatlanságával. De ma épp annyian nem tudják a jó, és az ártatlanság pontos jelentését, mint ahányan nem tudták Rákosi, vagy Kádár alatt, hogy például mit jelent a keresztény etika aszketikussága. Ambrus hívő katolikus volt, bár nem járt templomba. „A testem az én templomom, de ami nekem tisztának tűnik, nem biztos, hogy az Úrnak is tiszta...” mondta, így hárítva el a kérésemet, hogy lépjen be velem ő is a templomba. De sosem lépett be. Mindig megvárt a lépcsőn ülve türelmesen. Ő szorgalmazta, hogy 7 éves koromtól hittanra járjak, és amikor 14 évesen tudatosan az evangélikus gyülekezetet választottam, szó nélkül rábólintott. Nem kérdezett semmit, és így nekem sem kellett válaszolnom. A munkáim közül mindig az a legjobb, amiről nem kérdeznek semmit, csak nézik, mint önmagukat a tükörben, józanul, csendben. Érted már, hogy miért nem akartam soha igazán pszichológus lenni?

*

Irma elhagyott? Miért hagyott el? Rád haragszik, mert 19 évesen olyan éretlen disznó volt, hogy nem tudta felmérni a lelki következményeit annak, hogy mekkora sérülést okoz Budai Flórának, ha erőszakkal veszi el a szüzességét egy méretes sárgarépával? Ha nincs az a hájfejű apja a miniszterhelyettesi szalonnaszagú székben, nem csak kirúgták volna egy ejnye-bejnyével az egyetemről, de megtapasztalhatta volna a börtönben maga is, hogy milyen érzés, ha nem rendeltetésszerűen feszül ki a lába köze, mondjuk egy széklábtól, mert ott benn szerintem nem gyakran osztogattak sárgarépát... Míg meggyászolod az exkomcsi hercegnőt, elutazom Szabolcsba fotózni. Majd jövök!

*

Megkaptam az smseidet. Nem gondolom, hogy magyarázkodnod kellene Jakab! Az persze érdekes, hogy nem vetted észre, hogy Irma kezelésre szorul, bár elképzelhető, hogy a veled eltöltött 25 év felért egy kezeléssel. Irma viharosan élt a kirúgása után, ez nem titok, és az sem, hogy alkoholista és drogfüggő lett, ami így együtt nem túl gyakori, de a répaügy sem mindennapos történés. Nincs bennem szánalom, engem nem lehet Irmával kapcsolatban meghatni! Ő mindent megkapott az élettől. 50 éves, és az 50 év alatt sosem dolgozott, mindig volt valaki, aki eltartotta, kirángatta a szarból és tisztába tette. Neki soha nem voltak filléres gondjai. Ráadásul szépnek született. A Budai Flóra melósok gyereke volt. És az Isten sem áldotta meg mutatós külsővel azt a félénk prolilányt, aki első diplomás lett volna a családjában, ha fel nem akasztja magát Irma miatt. Persze, hogy hallottál Flóra öngyilkosságáról! És az okát is tudtad volna, ha akartad volna tudni, de nem akartad! Akkoriban sokan gondolkodtak úgy, mint te, hogy jobb nem tudni bizonyos dolgokról. Dehogy! Nem hibáztatlak téged semmiért, pláne olyasmiért nem, ami Irma bűne. Az ő élete most kezdődik! Tapasztalja csak meg, hogy milyen keserves élni magányosan, támasz nélkül, megöregedve, amikor már nem hülyíthet az ágyába egy csettintésre bárkit, nőt, vagy férfit, utána meg nem rúghatja ki röhögve, megalázva a szerencsétleneket. Irma maga mondta el nekem akkoriban, hiszen szobatársak voltunk, hogy nem is a szexet élvezi, hanem a végét, amikor néznek rá bambán, és nem akarják elhinni, hogy csak eszközként használta őket, de szerelemről szó sincs! Veled is megcsinálta, tudom. De te örök vesztes vagy. Mindig visszamásztál hozzá, hogy rúgjon csak beléd. Örülök, hogy magadhoz tértél! Nekem hosszú évekig rémálmaim voltak Flóra miatt... én találtam rá ott a kollégiumi szobában... hát, nem volt mindegy... de nem ám! Álljunk le 2 hónapra? Jól van!

*

Ne kérj folyton elnézést, mint egy rossz alázatos hivatalnok! Jót tett ez a 2 hónap nekem is. Épp elég régóta ismerjük egymást ahhoz, hogy ne udvariaskodjunk feleslegesen. Értelek, és értesz. Beszélgessünk! Vagy miről meséljek neked? Hogy mit álmodtam legutóbb? Minden nap álmodom. Főleg hajnalban, mert akkor szoktam lefeküdni. Gyakran látok feliratokat, írásokat álmomban, amikre jól emlékszem ébredés után. Ma egy fa kérgébe vésett mondatot láttam: HÉT ÉVENKÉNT PARTNERT KELLENE CSERÉLNIE MINDEN EMBERNEK! Ez érdekes, hiszen én az örök szerelemre vágyom, arra az állandóságra, amitől hinni tudom valóban, hogy minden reggel világosság lesz a földön. De vannak őrült, erotikus álmaim is, amik aztán egész nap kísértenek és felzaklatnak. Ezt az állapotot úgy hívom, hogy a Hószagú Csillag Vágya. Nem tudom, miért így hívom. EZ NEM IGAZ! Nem akarom elmondani, hogy miért így hívom, de az biztos, hogy az ilyen álmok után csupa öl és csupa száj vagyok. Még jó, hogy mások ezt nem látják rajtam...

*

Irma Bécsbe ment mosogatni? Ezt úgy közölted, mint aki elfelejtette, hogy a közlés még nem értékelés. Szerintem remekül döntött! A helyén van végre...

*

... Az a helyzet, hogy 2 hónappal ezelőtt beleszerettem egy szabolcsi cigányba, és most se élő, se holt nem vagyok! De erről bővebben még képtelen vagyok beszélni... Na, jó! Akkor még csak annyit, hogy 6 évvel idősebb nálam, és hatszor okosabb, mint én. A szemei olyan feketék, hogy az már jajkiáltás! Lázár Viktornak hívják, és éppen remetét játszik falun, mert padlót fogott. Gyűlöli a „vegyszereket”, éppen valami ismeretlen vegyi állapotú gyűlöletet érez a világ iránt. Szerinte az emlékezés az élet sósava. Dehogy kémikus! Muzsikus... zeneszerző.

*

... A gyűlölet ébrentartása Jakab, tehetetlenségre utal szerintem. Mert téged egyszer megvert két részeg cigány, amikor 16 éves voltál, nem kellet volna egy életre magadba építeni, hogy minden cigány meg akar verni, mint ahogy nem is vertek meg többé cigányok! AZ A BAJ, HOGY SOK EMBER AGYÁBAN LÉTEZÜNK ELLENSÉGES TÖMEGKÉNT, PEDIG ÉPP UGYAN OLYANOK VAGYUNK, MINT MÁSOK! KÜLÖNBÖZŐ TUDATI ÉS ÉRZELMI SZINTEN ÁLLÓ, VÍVÓDÓ, KÖZÖNYÖS, IPARKODÓ, OKOS, BRUTÁLIS, GYENGÉD EMBEREK ALKOTJÁK A CIGÁNYSÁGOT, ÉPP ÚGY, MINT BÁRMELYIK NÉPCSOPORTOT. Sajnos, a magasan képzettek között épp annyi a rasszista, ha nem több, mint a tanulatlan, primitív bunkók között!! Akkora energiákat pocsékoltok el a gyűlöletre, amiből égig érő világítótornyokat építhetnétek. De én haragszom rád, csak nem felejtem el, azt a 25 évvel ezelőtti beszólásodat. Nem azért, mert nem akartál lefeküdni velem, hiszen én sem akartam veled, mégsem tettem sárba tipró, ócska megjegyzést a magyar férfiakra, míg te MINDEN cigány nőt megaláztál, amikor azt mondtad magadból kikelve, hogy „minden cigány nő kurva, sosem tudnám megdugni őket!” Mondtam már, hogy nem haragszom! Ha haragudnék, nem ülnék itt nálad hetente kétszer. Amikor megláttam a hírt az újságban a balesetedről, rögtön tudtam, hogy felkereslek. De arra nem számítottam, hogy elveszítetted a látásodat, és Irma nem vállalja a gondozásodat. Nem mintha Erzsi néni nem lenne kiváló gondozó, és még a bentlakást is vállalta, de hogy Irma 25 évi együttélés során sem változott semmit, az szörnyű! Megmaradt ugyan annak az önző állatnak, aki volt. Örülök, hogy megszabadultál tőle, és annak is, hogy megpróbálsz világtalanul is úgy élni, mint annak előtte. Az smsed nagy szenzáció volt nekem, én nem tudnék vakon sms-t írni, se teát főzni, se színházba járni. Szerintem fantasztikus pasi vagy! És már azt sem kell látnod, hogy milyen színű a bőröm... Hoztam szőlőt. Szereted...

*

A vallás? Hát, nem vágyom angyalszárnyakra, és a testemen sem jelennek meg a Krisztusi sebek, nagyon is két lábon állok a földön, de hiszek egy emberfeletti csodálatos energiában, akinek lehet Krisztus a neve, vagy bármi, ha bennem szeretetté válik. Ritkán járok templomba. Egyre ritkábban, mióta megkeresztelték egyik ismerősöm kislányát, a mise után. De mi, mise előtt érkeztünk, és a katolikus pap azt mondta, hogy „a cigányok hátra üljenek...”, a hívők meg bólogattak...

*

... Miért hiszed, hogy Tóni szeretete anyánk iránt beteges volt? Azok a cigány férfiak, akiket én ismerek, mind így imádják az anyjukat. A cigány nők nagy része rajongva szereti a fiú gyerekeit. Ha lenne fiam, én is így szeretném! Emlékszel, mint mondott Lapy prof? Hogy, az a férfi, aki végtelenül szereti az anyját, az más nőket is képes lesz szeretni. Na, jó ne vicceld el!! Végül is Ambrus nő, akárhogy is nevetsz! Mit? Ja, az nem tudományos, hogy a nagyseggű pasik jó szeretők! Ma, mintha nem lenne kedved rám figyelni...

*

... Sosem fantáziáltam aktus közben. Legtöbbször arra gondoltam, hogy ők mit érezhetnek, mi jó nekik ebben, ha jó, és miért nem veszik észre, hogy nekem nem jó. Tökéletesen kívül maradtam! Néztem őket. A gyötrődésüket. Nekem úgy tűnik, hogy a férfiaknak munka a szex is, amit szeretnének tökéletesen elvégezni, de egyedül! Hiszen, ha az aktuson kívül is csak egy dologra képesek koncentrálni, akkor ez miért lenne máshogy az ágyban? A „dolog”, ők maguk, amin dolgoznak. A nő az csak egy inger, ami munkára serkenti őket. Persze hallottam tűrhető „melósokról” is, akik néha észreveszik, hogy nincsenek egyedül, de ettől mintha elmenne a kedvük, és új nő után néznek, aki képes láthatatlan maradni. Ábel észre sem vette, hogy együtt voltunk, mert néha rákérdezett másnap, hogy „dugtunk, vagy álmodtam?” András úgy kefélt, mint aki nagy erővel falat rak, ami mindig leomlott, és ettől egyre dühösebb lett. A Kínai nagyfal építése rövidebb ideig tartott, mint az ő kielégülése, amitől én,mint szar alapja az ő építményének,folyton nőgyógyászhoz jártam, mert bevérzett még a méhem is, hiszen nem fúrógéphez tervezték, de ő ezt nem hitte el, „hiszen van kurva, aki napi 20 menetet kibír…”, mondta, és olyan gyengédséggel tisztogatta meg a szerszámát, amilyen gyengédséggel hozzám soha nem tudott érni. A Bátorfi Laci sima ügy. Ő úgy volt impotens, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Üvöltött diadalittasan „Na most! Na most!”, aztán sosem sikerült neki, és még képes volt megkérdezni, hogy „neked jó volt?” Választ sem várt: „Persze, hogy jó!”, válaszolt helyettem gyűlölködve, mint akit kihasználtak. Siralmas volt! Á, nem! Azt nem mondhatom, hogy hülyék lettek volna, mert mindhárman sikeresek voltak más területen. Ábel kertészmérnök volt, András tanár, Laci meg reklámgrafikus. Nem, egyik sem volt cigány. Barátsággal váltam el tőlük, de imádkoztam, hogy ne kerüljön nő az ágyukba. De, került! Azóta ők is túl vannak már több váláson, amin nem csodálkozom. Meddig voltam férjes asszony? A három házasság összesen nem tartott 9 hónapig. Tóni és Ambrus ki nem állhatták a férjeimet. Igazuk volt! Tulajdonképpen akkor lettem volna boldog, ha egy kettejükből összegyúrt férfit találtam volna. Ők tökéletesek voltak. Egymásnak...

*

Tóni egyszer lement abba a faluba, ahol anyámék felnőttek. Ez nem sokkal a temetésük után történt, és úgy jött vissza két nap múlva, mint aki a föld alól bújt volna elő. Ambrus mesélte, hogy nem tudta kiszedni Tóniból, hogy mi történt vele. Elintézte a bátyám annyival, hogy minden értelemben nagy ott a por, és a portól nem látott semmit. Soha többet nem beszélt erről...

--------
Folytatása holnap!

A Húsevővirág ide kattintva olvasható.