"A szilánkok engem is elértek, felhasítottak, ajtókat és ablakokat vágtak, csak repültek ide-oda a teremben..." - 2008. november 6-án este héttől Ladik Katalin és Czapáry Veronika voltak az Irodalmi Centrifuga vendégei. Előadott performanszukról és a beszélgetésről Bumberák Maja beszámolóját olvashatják. A performanszról és az estről szóló teljesebb képriportot mai másik cikkünkben nézhetik meg. A Centrálban legközelebb november 20-án találkozunk, akkor Kiss Judit Ágnes lesz ICA vendége.Bumberák Maja: Életszilánkok
„A folyamat"
A szilánkok engem is elértek, felhasítottak, ajtókat és ablakokat vágtak, csak repültek ide-oda a teremben, és légáramlás szabadult fel a lezárt nyílásokból, hogy mondtad, közlekedőedény, hát közlekedett itten sokminden, ez nem duál volt hanem multi, és nem folyékony, hanem légnemű... elindult a légáramlás, benne szavak, betűk himbálóztak egymásba kapaszkodva, magukat szívünkbe szőve, meg tojás, meg hiper-multi-funkcionális-mangán, színes tükrök, Tükörnő, tükörbanya, tüköranya, tükörkurva... Meg a jégmadár, aki NEKEM énekelt, csak elzavarták, szegényt.
„1. szilánk Az összművészetinőség"
Hogy hogy? Hogy akkor hoogy? Nem hallottam jól? Hogy hoogy, hogy akkor hoogy? Hogy akkor színésznő, ja miii, akkor az kurva, aranyom, nem hallottam jól, hogy akkor el kellett válni, a háziasszony nem lehet kurva (de, néha legyen, csak ne vigye tulzásba, tudja meddig van az addig!), a kurva nem lehet háziasszony, a színésznő lehet kurva, ja igen, persze mer' az kurva, de az írónő nem lehet, az ííírónő nem lehet kuuurva, azaz szííínésznő, mer' akkor összeomlik az íszteblismönt, akkor én most váljak el, akkor én most váljak el, akkor ez egy halva született ötlet?? Egy egy egy egy zéró összegű játszma? legyek inkább kuurva, a kuurva életbe, ez nem vicces...
„2. szilánk az anyám"
Vinnélek, vinnélek, csak tudnám, merre vinnélek... hát hogy mertek ti az anyámmal jönni? Hát hogy mer ez a kérdés egyáltalán előtolakodni, dolgozom az ügyön, na, mit akartok? Rajta vagyok, ICA, most miért csinálod ezt velem? Különben csináld, azt akarom, hogy csináld, érzem, hogy élek, és mennyiféleképpen, hát csak ennyi az ijesztő, meglátni ezt a sok réteget, ott benn a sebben, jé, ilyen vagyok, amikor megszorít a tenyere, az ICA tenyere, a Józsi tenyere, a Flóra tenyere, hát ki gondolta volna, hogy annyi minden megindul alatta.. látjátok, terelem a szót, hát nem az anyámról kéne? de az anyámról nem lehet, az anyámat ha valaki megsérti, ha az anyámat valaki felsérti, annak vége, annak én saját kezemmel tekerem ki a nyakát...
az anyám kalapácsujját lefűrészelték, az anyám bütykét lefűrészelték, áááááájjujáááááá, még mindig igazgatja a második lábujját, valahogy nem jól állították a helyére, az anyámat nem bánthatja senki, csak én, én sem akarom… az anyámhoz nem férhetek hozzá, mert abba bele kell halni, nem lehet kiárasztani semmit, nem lehet közlekedni, csak elviselhetetlen búrában érezni a szeretetet, de nem lehet szabadjára engedni, mert egy nagy hányás lesz belőle, amibe bel kell fulladni. Marad a duálbúra.
Magamat már meg tudom tartani, de az anyám esetleges összeomlását az őszinteség következtében, nem tudnám túlélni. Mi az, amit nem lehet kimondani?? Mi az, amit nem lehet kimondaniii? Az én Hófehérke anyám, akiért a herceg eljött a herceg fekete lovon, hát milyen jogon ébreszthetném fel őt, hát milyen jogon szakíthatnám ki a tündérmesék világából? Ez az ő választása! Anyám, könyörülj!
„3. szilánk én"
Elbújni, elbújni, de hova, az írásaimba, feloldódni mint a hipermangán, lilára, kékre zöldre színezni ezt a világot, de a testi jelenlét feszélyező üvegbúra, tekintetek találkoznak, látom a tekintetekben magam, és ez nem egyezik azzal, amit belül érzek, ott tátong közöttünk a léggel teli tér, amit belehelünk, én csak beledadogok néha, bár már nem zavar annyira a kontraszt, mint régen, csak figyelem, milyen nagy a szakadék, maradok, mert sírhatnékom van, és ezek az emberek is tanúi voltak annak, amitől sírhatnékom van, az ő hasadékaik sem zárultak be még talán, és lehet,hogy nekik meg nevethetnékjük van, igen, zavar ez a hülye búra, belül már írom, de nem tudom kimondani, nem tudom megkérdezni, zombi-lét – amin lyukat ütött a toll (meg a word).
„4. szilánk űrbelőve"
Kéne valami jó kis sebösszehúzó, nem, ne varrjátok be, elég, ha el tudom látni az otthoni teendőket, még dolgom lesz a sebekkel, oly sokat tudnak mesélni ezek. Még várni kell...
"A többi szilánk"
még nem szedtem ki
(Azon gondolkodtam, mihez van szokva az ember, elmegy egy irodalmi estre, és hazamegy egy szeretetcsomaggal, jól felpakol, aztán otthon horkol az ágyban. De itt ezt nem lehetett, itt élesben ment, mindenki bőrét viszi a vásárra. Hallelujah, van feltámadás.)
A szilánkok engem is elértek, felhasítottak, ajtókat és ablakokat vágtak, csak repültek ide-oda a teremben, és légáramlás szabadult fel a lezárt nyílásokból, hogy mondtad, közlekedőedény, hát közlekedett itten sokminden, ez nem duál volt hanem multi, és nem folyékony, hanem légnemű... elindult a légáramlás, benne szavak, betűk himbálóztak egymásba kapaszkodva, magukat szívünkbe szőve, meg tojás, meg hiper-multi-funkcionális-mangán, színes tükrök, Tükörnő, tükörbanya, tüköranya, tükörkurva... Meg a jégmadár, aki NEKEM énekelt, csak elzavarták, szegényt.
„1. szilánk Az összművészetinőség"
Hogy hogy? Hogy akkor hoogy? Nem hallottam jól? Hogy hoogy, hogy akkor hoogy? Hogy akkor színésznő, ja miii, akkor az kurva, aranyom, nem hallottam jól, hogy akkor el kellett válni, a háziasszony nem lehet kurva (de, néha legyen, csak ne vigye tulzásba, tudja meddig van az addig!), a kurva nem lehet háziasszony, a színésznő lehet kurva, ja igen, persze mer' az kurva, de az írónő nem lehet, az ííírónő nem lehet kuuurva, azaz szííínésznő, mer' akkor összeomlik az íszteblismönt, akkor én most váljak el, akkor én most váljak el, akkor ez egy halva született ötlet?? Egy egy egy egy zéró összegű játszma? legyek inkább kuurva, a kuurva életbe, ez nem vicces...
„2. szilánk az anyám"
Vinnélek, vinnélek, csak tudnám, merre vinnélek... hát hogy mertek ti az anyámmal jönni? Hát hogy mer ez a kérdés egyáltalán előtolakodni, dolgozom az ügyön, na, mit akartok? Rajta vagyok, ICA, most miért csinálod ezt velem? Különben csináld, azt akarom, hogy csináld, érzem, hogy élek, és mennyiféleképpen, hát csak ennyi az ijesztő, meglátni ezt a sok réteget, ott benn a sebben, jé, ilyen vagyok, amikor megszorít a tenyere, az ICA tenyere, a Józsi tenyere, a Flóra tenyere, hát ki gondolta volna, hogy annyi minden megindul alatta.. látjátok, terelem a szót, hát nem az anyámról kéne? de az anyámról nem lehet, az anyámat ha valaki megsérti, ha az anyámat valaki felsérti, annak vége, annak én saját kezemmel tekerem ki a nyakát...
az anyám kalapácsujját lefűrészelték, az anyám bütykét lefűrészelték, áááááájjujáááááá, még mindig igazgatja a második lábujját, valahogy nem jól állították a helyére, az anyámat nem bánthatja senki, csak én, én sem akarom… az anyámhoz nem férhetek hozzá, mert abba bele kell halni, nem lehet kiárasztani semmit, nem lehet közlekedni, csak elviselhetetlen búrában érezni a szeretetet, de nem lehet szabadjára engedni, mert egy nagy hányás lesz belőle, amibe bel kell fulladni. Marad a duálbúra.
Magamat már meg tudom tartani, de az anyám esetleges összeomlását az őszinteség következtében, nem tudnám túlélni. Mi az, amit nem lehet kimondani?? Mi az, amit nem lehet kimondaniii? Az én Hófehérke anyám, akiért a herceg eljött a herceg fekete lovon, hát milyen jogon ébreszthetném fel őt, hát milyen jogon szakíthatnám ki a tündérmesék világából? Ez az ő választása! Anyám, könyörülj!
„3. szilánk én"
Elbújni, elbújni, de hova, az írásaimba, feloldódni mint a hipermangán, lilára, kékre zöldre színezni ezt a világot, de a testi jelenlét feszélyező üvegbúra, tekintetek találkoznak, látom a tekintetekben magam, és ez nem egyezik azzal, amit belül érzek, ott tátong közöttünk a léggel teli tér, amit belehelünk, én csak beledadogok néha, bár már nem zavar annyira a kontraszt, mint régen, csak figyelem, milyen nagy a szakadék, maradok, mert sírhatnékom van, és ezek az emberek is tanúi voltak annak, amitől sírhatnékom van, az ő hasadékaik sem zárultak be még talán, és lehet,hogy nekik meg nevethetnékjük van, igen, zavar ez a hülye búra, belül már írom, de nem tudom kimondani, nem tudom megkérdezni, zombi-lét – amin lyukat ütött a toll (meg a word).
„4. szilánk űrbelőve"
Kéne valami jó kis sebösszehúzó, nem, ne varrjátok be, elég, ha el tudom látni az otthoni teendőket, még dolgom lesz a sebekkel, oly sokat tudnak mesélni ezek. Még várni kell...
"A többi szilánk"
még nem szedtem ki
(Azon gondolkodtam, mihez van szokva az ember, elmegy egy irodalmi estre, és hazamegy egy szeretetcsomaggal, jól felpakol, aztán otthon horkol az ágyban. De itt ezt nem lehetett, itt élesben ment, mindenki bőrét viszi a vásárra. Hallelujah, van feltámadás.)
