„A forradalmár irányregények (s Godwin nem az egyetlen, aki ilyent írt) akaratlanul is Fieldinghez, Smolletthez kapcsolódtak. Ezzel megőrizték a reálisztikus hagyományt, s előkészítették útját a modern, életfestő regénynek. S a romantika legvadabb presztízse és tombolása közben váratlanul megszületett ez a regény is. Mindjárt szinte tökéletes formában, egy nő tollából! Aki az irodalmi presztízsektől és hatásoktól talán inkább független tudott maradni. S belemerülni élő és közvetlen környezetének megfigyelésébe. Törekvése különösen elüt irodalmi kortársaiétól; nem csoda, hogy csak nehezen s késve kapott kiadót, s még nehezebben s lassabban közönséget.

Ez a nő Jane Austen.

Művei most kezdtek megjelenni. De némelyik már jóval régebben íródott. Igazában inkább a Wordsworth korához kapcsolódnak, mint a Scottéhoz s Byronéhoz. Nem mintha Wordsworthék világszemléletét osztaná, s például neki is különösebb érzéke lenne a természet iránt. A szcenéria nála mindig csak mellékes. De a mindennapi élet apró jelenségeihez tapad ő is, szereti az egyszerű, kicsi igazságot, irtózik a retorikától és póztól. A modern költészet megújítója, Wordsworth, így hatott közvetve a regény megújulására is, amely talán sohasem mert volna teljes figyelmet fordítani a mindennapira és kicsinyre, ha e lírai irányzat föl nem bátorítja.

S így segített egy nőíró megteremteni azt a műfajt, amelyhez, úgy látszik, a nőíróknak különös képességük és hajlamuk van: a naturálista regényt. A nő kisebb körben él, mint a férfi, s fontosabb neki a mindennap. Jobban érdeklik a körülötte élők egymás közti viszonyai is. S mi egyéb a modern regény egy bizonyos fajtája, mint a pletyka művészetté emelése? Viszont a nagyhangú s könnyen politikába vagy metafizikába lendülő romanticizmus nem női dolog. Miss Austen nőiesebb jelenség, mint Madame de Staël. Mondják, hogy nem rokonszenvezett Madame de Staëllal, s nem akart találkozni vele, mikor erre alkalma lett volna! A németeket nem szerette, s a rousseau-i lírizmus idegen volt tőle. De hőseinek legtitkosabb gondolatait ismeri, legvéletlenebb szavaikat, legkisebb cselekedeteiket. Ebben mindentudó és csalhatatlan. Akár Shakespeare vagy Tolsztoj.” – írja róla Babits Mihály Az európai irodalom történetében (forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár).



„Az 1810-es évek Angliájában még nem tudatosodott, hogy a kor legélesebb szemű megfigyelőjét és elemzőjét veszítették el Jane Austen személyében. [...] Élete során egyetlen érdemeihez méltó kritikát kapott. Sir Walter Scott írása az Emmáról a Quarterly Review 1816. márciusi számában jelent meg, melyben a névtelen írót, mint a modern regény kiváló képviselőjét üdvözölte az új, realista hagyományban.

A többször megismételt történet, mely egy fiatal nőről szól, aki a szerelemtől a házasságig vezető úton eljut az önmegvalósításig, többnyire az élet jól beazonosítható aspektusaira összpontosít. Ez a jellemre, személyiségre, a hősnők és a társadalom közötti feszültségekre vetített figyelem emeli ki regényeit a tizennyolcadik századi hagyományokból.” (e-kultura.hu)

233 éve született.

A lap.hu Jane Austennek szentelt oldalán részletes linkgyűjteményt találunk, Austen életéről, egyes műveiről, azok feldolgozásairól, kortársairól, követőiről, s a neki szentel olvasóközösségekről - egy, az írónővel foglalkozó szörfölés kezdőpontjának kiváló.

Művei közül a Büszkeség és balítélet (hangoskönyv-formában is), az Emma, az Értelem és érzelem, A klastrom titka, A mansfieldi kastély és a Meggyőző érvek tölthetőek le ide kattintva.