"Ám ha elcsitul bennem a gyermekes dacés szólok és kérlek és feltekintek,
nem lehet nem látnom mosolyod" - Forgácsolódó kisebbségi nemzedékek hátrányai szorzódtak fel az életében. Nincstelenséget, gyökértelenséget és kitaszítottságot örökölt tőlük.
Szilárdan hitt a Jóban.
Irodalomtörténetileg a cigány-magyar szegény női sors hiányzó láncszeme, valahol Tersánszky Józsi Jenő női párja, a népi írók között a helye.
Tandari Éva utolsó verseiből. "No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot."
„Mintha kegyetlen gyermekkorom bizonyos „előkészítő tanfolyam” lett volna, hogy egyáltalán túléljem azokat a kegyetlen éveket, melyeket a Pokolban kellett eltöltenem…”
A pokol a kis magyar valóság, amelyben árva, cigány, alkoholista hajléktalan női sorsot kell megélnie, negatív identitásokat. Segítségül elhivatottságát kapta.
Szüleit nem ismerte. Állami gondozott kislányként 14 évesen férjhez ment, négy gyermeket szült, mindet elvették tőle. Húsz évesen az alkoholt választotta, harminc évesen a hajléktalanságot, negyven évesen szociális hálóba került, ekkor az írást. Szellemtudományokkal foglalkozott, tanítványai támogatták. Minden éjszaka dolgozott, elméjén harmincezer oldalnyi tanítás ömlött át.
Forgácsolódó kisebbségi nemzedékek hátrányai szorzódtak fel az életében. Nincstelenséget, gyökértelenséget és kitaszítottságot örökölt tőlük.
Szilárdan hitt a Jóban.
Irodalomtörténetileg a cigány-magyar szegény női sors hiányzó láncszeme, valahol Tersánszky Józsi Jenő női párja, a népi írók között a helye.
Utolsó verseit röviddel halála előtt Gordon Agátának adta át.
Búcsúzásában a szilárd hit extázisa.
Tandari Éva honlapja
KI VAGY Öröktől
(Égi Anyácskámnak)
Ezerszer bukom el: lásd most is
sűrű sár fedi arcom, lélek-ruhám;
s Te mégis értem nyújtod kezed,
hogy újra s újra felemelj s vigyázz reám.
Ezerszer hunyom le makacsul pillám,
csak hogy azt mondhassam: nem látlak...
Tán nem is vagy itt, nem ügyelsz reám
s ha gond gyötör, hányszor de hányszor
fordítom el tőled konokul orcám...
Ám ha elcsitul bennem a gyermekes dac
és szólok és kérlek és feltekintek,
nem lehet nem látnom mosolyod
és nem lehet nem érzenem: karod
mint emel, mint ölel gyengéd-lágyan,
és mint ringat örökkön Szíved:
Ekként ringattad egykor a Gyermeket...
S akkor már örömódát zengene vad szívem,
hogy letöröljem érettem - miattam hullt
megannyi könnyed én Tündöklő, Drága
Szent Lélek Máriám...
Ki Vagy Öröktől és leszesz Örökkön
Áldott és szerető
Égi Édesanyám.
2.
Szabaddá tesz...
A Fény Világa hív és vár
kitárja karját és csókra
nyújtja ajkát a Kegyelem
Szabaddá tesz és feloldoz
a Máriában való
és Máriától született
Mindenség - Szerelem.
3.
Baráti szívetek
Velem vagytok: ó.
mennyire érzem!
Semmi kis erőm
szívetek ereje emeli
s támogatja, mint
anyák hite s mosolya
a lépni sem tudó
gyenge fiakat
mint apró csillagok
láng-akarását
az örökkön fénylő Nap.
Úgy ad nékem hitetek
s imátok e Földön
Égbe emelő szárnyakat.
Ki vagyok én...? - kérditek.
Ki lehetnék - kérdem én -
ha erőtök nem éltetné bennem
a rettegni tanult szívet és öntudatot?
Ki lehetnék..?
Mit is tehetnék én:
semmi kis porszem,
hitvány földi féreg
ha Baráti szívetek
nem késztetné élni
hinni tenni és remélni
az Istentől lett Szellemet,
s az Embertől való Akaratot.
4.
Hitel
Két magzat beszélget egy anya hasában:
– Te hiszel a születés utáni életben?
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
– Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.
– Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.
– De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– De hát onnan még soha senki nem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.
– Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.
– A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?
– Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.
– Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
– No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.
