"Mohás Lívia szerint a női szerepet a szolgálatnak kell kiteljesítenie, mely azonban elengedhetetlen, hogy kölcsönös legyen mindkét részről. Nem mehetünk át lábtörlőbe, mert az rossz alázat, és napjainkban, mikor a férfi is gyereket fürdet, nincs is erre szükség. Lux Elvira továbbmegy, szerinte mióta mi nők is beszálltunk a létfenntartás mókuskerekébe, kinyílt a csipánk, azóta vált fontossá az orgazmus is, előtte az asszonyi kötelességben hittünk." - Április 26-án vasárnap délelőtt mutatták be Révai Gábor: Beszélgetések nem csak szexről című Lux Elvírával és Mohás Líviával készült könyvét a Könyvfesztiválon. A könyvbemutatón tudósítónk, Murányi Zita vett részt.A Révai Gábor által jegyzett könyv bemutatója a Könyvfesztivál vasárnapi programjainak sorát gazdagítja. Noha az álmos, szeles délelőttön még csak lézengenek a könyvbarátok a Jövő Háza folyosóin, a piros műanyagszékekkel megpakolt Márai Sándor-teremben már tizenegy magasságában pezseg az élet. A beszélgetés kényes témáját tekintve fiatalokra számítottam, a közönség zömét mégis az idősebb korosztály képviselői adják. Összeszokott társaság – állapítom meg, az ölelkezésekből, üdvözlő puszikból látszik, itt mindenki ismer mindenkit. Lux Elvira már a kerek asztalnál mosolyog, a lassan arcát betemető virágcsokroknak hamarost váza is kerül. Már csak Mohás Lívia és Révai Gábor hiányzik, meg a pótszékek, és kezdünk.
A Corvina Kiadó igazgatójának felvezetőjéből megtudjuk, hogy az a beszélgetős könyvtípus, melybe a most debütáló Beszélgetések nem csak szexről című is tartozik, közel két éve szélesíti a kiadó profilját. Mivel az emberi tudás hallatlan érdekes része éppen beszélgetésekben manifesztálódik, kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy a jó dolgok, az érdekes megnyilatkozások ilyen formában is rögzítésre kerüljenek. A beszélgetés elsőbbségét az íráséval szemben Révai is osztja: „Azért nem írok saját könyvet, mert beszélgetni jobban tudok” – jegyzi meg frappánsan. A bon mot után aztán nem szégyenlősködik, ha vízen lennénk, mindjárt a legharagosabb hullámok közé csapna. „Hogy letettek szexuálpszichológusok?” – fordul elsőként Lux Elvira felé, aki ettől persze nem jön zavarba.
A szaktekintély ’39-ben az Angolkisasszonyok Gimnáziumában kezdte pályafutását, ahol Mohás Lívia is tanult. Előbb mindketten testkultúrával kezdtek foglalkozni, majd csak eztán jött a képbe a pszichológia. „Lux baba” – ahogy akkoriban a háta mögött hívták, 69-70-ben frissdiplomásként a női klinikán kapott státust s mivel a nőgyógyászathoz szervesen kapcsolódik a szex is, a téma megkerülhetetlen volt. „Úgy nyomták a kezembe, mint Kháronnak az evezőt!” – hadarja még mindig szüntelen mosolyogva. „Pszichológus körökben egyébként is elterjedt nézet, hogy két szentháromság van, az Atya, Fiú, Szentlélek mellett a Freud, Szex, Pszichológiáé”. Bár Lux három egyetemet végzett, azt mondja, sokat nem kapott e nagyra becsült intézményektől. A szakmai intelligencián túl két dolgot tanult meg: érdeklődni és türelmesen végighallgatni a pácienst. Minden mást a gyakorlatban kellett elsajátítania, s hogy az elment = orgazmus sem volt mindjárt magától értetődő. Negyven év óta van a szakmában, kiemelten foglalkozik a meddőség problémájával, 400 gyerek köszönheti neki világra jöttét, akiket kis Jézusokként visznek hozzá bemutatni. Kell ennél több szakmai elismerés? Aligha.
A válasszal már csak Mohás Lívia adós, akinek kicsit kacskaringósabb életpálya jutott, ugyanis testnevelő tanárból lett pszichológus. Utóbbi tárgyát már 15 évesen megszerette, volt is rá esélye, hisz a képzőben, ahová az Angolkisasszonyok után nyert felvételt, Mérey műve is a kötelező olvasmányok között szerepelt. Az egyetem gondolatától, izgága kamasz lévén, mégis borsózott a háta, az egyetlen alternatívát a Testnevelési Főiskola jelentette, még akkor is, ha a történelemből és irodalomból egyaránt kiemelkedő bakfis választása megbotránkoztatta Mater Benest. „Anatole France után Miasszonyunk bohócának nevezett” - idézi vissza a pillanatot szelíd mosollyal. Érzi, a bősz mater szavaiban mégiscsak szunnyadhatott némi előrelátás, Lux Elvira idővel ugyanis beleunt hivatásába, estin a „pszichót” is elvégezte. Egykori irodalomszeretete pedig regényeiben mutatkozik meg, melyek gyerekkori élményekből táplálkoznak, de róluk nem beszél szívesen.
Akárcsak személyes szexuális élményeiről, melyeket a soron következő pimasz kérdés feszegetne. A hány évesek voltatok, mikor elveszítettétek a szüzességeteket és az eddig hány kapcsolatotok volt, Lux Elvirából is tettetett dühöt vált ki csak, „Mi köze hozzá!” – csattan fel, de hanghordozása elárulja, nem szabad komolyan venni. Kerek perec hatvan esztendeje él monogám házasságban, és akkoriban bizony még a szűzen lépni a szent kötelékbe erkölcsének, hitének, meggyőződésének hajtott fejet mindenki. Lívia ezt úgy összegzi, hogy a beléjük nevelt óvatossággal az ő életüket megnehezítették, s bár Elvirával együtt a szüzességet maga sem hozná vissza, azt azért a mai napig fenntartja magnak, hogy testünk Isten temploma, ahová nem lehet csak úgy minden csámborgót beengedni.
Az ’50-es évek és a mai kor fiatalsága közötti releváns különbségeket két dologban látják. Egyfelől az a morális attitűd, ami a szüzességet is kikívánta tőlük, s egyszersmind megtanította őket bánni a férfiakkal, mára amorálissá lett, másfelől materiális síkon a fogamzásgátlás mikéntje is megváltozott, az ’50-es évek ifjai még tudták, hogy peteéréskor kell vigyázni. Mohás Lívia szerint a női szerepet a szolgálatnak kell kiteljesítenie, mely azonban elengedhetetlen, hogy kölcsönös legyen mindkét részről. Nem mehetünk át lábtörlőbe, mert az rossz alázat, és napjainkban, mikor a férfi is gyereket fürdet, nincs is erre szükség. Lux Elvira továbbmegy, szerinte mióta mi nők is beszálltunk a létfenntartás mókuskerekébe, kinyílt a csipánk, azóta vált fontossá az orgazmus is, előtte az asszonyi kötelességben hittünk.
A legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy a mai lányok nem tudnak bánni a férfiakkal, túl korán ágyba bújnak a kiszemelt áldozattal, és aztán szívük szerint cselekszenek. Ha a vad lefekszik a vadász előtt, oda a varázs. A Lux-recept erre is hathatós megoldást kínál. A húzd meg, ereszd meg elvén a taszító erős és a vonzó gyenge ingerek között kell libikókáznunk, melyek megfelelő porciózása magától újrateremti a vadászösztönt. Az anyai ösztön miatt erre a nők eleve képesek, egy férfinak viszont meg kell tanulnia bánnia a nővel. Mielőtt megnyugodva csapnánk össze a tenyerünk, vagy épp kényelmesen hátradőlnénk piros foteljainkban, kénytelenek vagyunk végighallgatni az ellentábor véleményét is.
A hallgatóság soraiból szólásra emelkedő férfi, mint mondja, nem hiszi el, amit idáig hallott. Nem ismer rá a férfinemre. Nem osztja a szexuálpszichológusok azon nézetét sem, hogy egy férfi nem barátkozik olyan nővel, akit nem akar coitálni. Szerinte az egyéjszakás kalandok a nőknek nagyobb kielégülést és örömöt okoznak, mint nekik, férfiaknak. Elvira hasztalan próbálja elütni a dolog élét egy „nem értitek ti ezt”-tel, a férfi makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a szakemberek csak a problémás eseteket látják. „Nem igaz, hogy a férfiak minden nőt le akarnak vadászni!” – szinte már ordításként harsan az éterbe, mi nők nem tudjuk, ennek most örülni kellene, vagy épp ellenkezőleg, búsulni fölötte. „A szerelembe úgy jöjj, mintha mennél!” – összegzi az iménti hang a beszélgetés velejét, mire Révai beismeri, hogy egy picit talán valóban egyoldalú a könyv, de hát most nőkkel beszélgetett. „Azért a férfiakat nagyon szeretjük!” – kiáltja Lívia boldogan és ez az a pont, ahol már mindnyájan érezzük, ha törik, ha szakad, össze kell csapjuk tenyerünket.
A Corvina Kiadó igazgatójának felvezetőjéből megtudjuk, hogy az a beszélgetős könyvtípus, melybe a most debütáló Beszélgetések nem csak szexről című is tartozik, közel két éve szélesíti a kiadó profilját. Mivel az emberi tudás hallatlan érdekes része éppen beszélgetésekben manifesztálódik, kézenfekvőnek tűnt az ötlet, hogy a jó dolgok, az érdekes megnyilatkozások ilyen formában is rögzítésre kerüljenek. A beszélgetés elsőbbségét az íráséval szemben Révai is osztja: „Azért nem írok saját könyvet, mert beszélgetni jobban tudok” – jegyzi meg frappánsan. A bon mot után aztán nem szégyenlősködik, ha vízen lennénk, mindjárt a legharagosabb hullámok közé csapna. „Hogy letettek szexuálpszichológusok?” – fordul elsőként Lux Elvira felé, aki ettől persze nem jön zavarba. 
A szaktekintély ’39-ben az Angolkisasszonyok Gimnáziumában kezdte pályafutását, ahol Mohás Lívia is tanult. Előbb mindketten testkultúrával kezdtek foglalkozni, majd csak eztán jött a képbe a pszichológia. „Lux baba” – ahogy akkoriban a háta mögött hívták, 69-70-ben frissdiplomásként a női klinikán kapott státust s mivel a nőgyógyászathoz szervesen kapcsolódik a szex is, a téma megkerülhetetlen volt. „Úgy nyomták a kezembe, mint Kháronnak az evezőt!” – hadarja még mindig szüntelen mosolyogva. „Pszichológus körökben egyébként is elterjedt nézet, hogy két szentháromság van, az Atya, Fiú, Szentlélek mellett a Freud, Szex, Pszichológiáé”. Bár Lux három egyetemet végzett, azt mondja, sokat nem kapott e nagyra becsült intézményektől. A szakmai intelligencián túl két dolgot tanult meg: érdeklődni és türelmesen végighallgatni a pácienst. Minden mást a gyakorlatban kellett elsajátítania, s hogy az elment = orgazmus sem volt mindjárt magától értetődő. Negyven év óta van a szakmában, kiemelten foglalkozik a meddőség problémájával, 400 gyerek köszönheti neki világra jöttét, akiket kis Jézusokként visznek hozzá bemutatni. Kell ennél több szakmai elismerés? Aligha. 
A válasszal már csak Mohás Lívia adós, akinek kicsit kacskaringósabb életpálya jutott, ugyanis testnevelő tanárból lett pszichológus. Utóbbi tárgyát már 15 évesen megszerette, volt is rá esélye, hisz a képzőben, ahová az Angolkisasszonyok után nyert felvételt, Mérey műve is a kötelező olvasmányok között szerepelt. Az egyetem gondolatától, izgága kamasz lévén, mégis borsózott a háta, az egyetlen alternatívát a Testnevelési Főiskola jelentette, még akkor is, ha a történelemből és irodalomból egyaránt kiemelkedő bakfis választása megbotránkoztatta Mater Benest. „Anatole France után Miasszonyunk bohócának nevezett” - idézi vissza a pillanatot szelíd mosollyal. Érzi, a bősz mater szavaiban mégiscsak szunnyadhatott némi előrelátás, Lux Elvira idővel ugyanis beleunt hivatásába, estin a „pszichót” is elvégezte. Egykori irodalomszeretete pedig regényeiben mutatkozik meg, melyek gyerekkori élményekből táplálkoznak, de róluk nem beszél szívesen. 
Akárcsak személyes szexuális élményeiről, melyeket a soron következő pimasz kérdés feszegetne. A hány évesek voltatok, mikor elveszítettétek a szüzességeteket és az eddig hány kapcsolatotok volt, Lux Elvirából is tettetett dühöt vált ki csak, „Mi köze hozzá!” – csattan fel, de hanghordozása elárulja, nem szabad komolyan venni. Kerek perec hatvan esztendeje él monogám házasságban, és akkoriban bizony még a szűzen lépni a szent kötelékbe erkölcsének, hitének, meggyőződésének hajtott fejet mindenki. Lívia ezt úgy összegzi, hogy a beléjük nevelt óvatossággal az ő életüket megnehezítették, s bár Elvirával együtt a szüzességet maga sem hozná vissza, azt azért a mai napig fenntartja magnak, hogy testünk Isten temploma, ahová nem lehet csak úgy minden csámborgót beengedni. Az ’50-es évek és a mai kor fiatalsága közötti releváns különbségeket két dologban látják. Egyfelől az a morális attitűd, ami a szüzességet is kikívánta tőlük, s egyszersmind megtanította őket bánni a férfiakkal, mára amorálissá lett, másfelől materiális síkon a fogamzásgátlás mikéntje is megváltozott, az ’50-es évek ifjai még tudták, hogy peteéréskor kell vigyázni. Mohás Lívia szerint a női szerepet a szolgálatnak kell kiteljesítenie, mely azonban elengedhetetlen, hogy kölcsönös legyen mindkét részről. Nem mehetünk át lábtörlőbe, mert az rossz alázat, és napjainkban, mikor a férfi is gyereket fürdet, nincs is erre szükség. Lux Elvira továbbmegy, szerinte mióta mi nők is beszálltunk a létfenntartás mókuskerekébe, kinyílt a csipánk, azóta vált fontossá az orgazmus is, előtte az asszonyi kötelességben hittünk.
A legnagyobb problémát mégis az jelenti, hogy a mai lányok nem tudnak bánni a férfiakkal, túl korán ágyba bújnak a kiszemelt áldozattal, és aztán szívük szerint cselekszenek. Ha a vad lefekszik a vadász előtt, oda a varázs. A Lux-recept erre is hathatós megoldást kínál. A húzd meg, ereszd meg elvén a taszító erős és a vonzó gyenge ingerek között kell libikókáznunk, melyek megfelelő porciózása magától újrateremti a vadászösztönt. Az anyai ösztön miatt erre a nők eleve képesek, egy férfinak viszont meg kell tanulnia bánnia a nővel. Mielőtt megnyugodva csapnánk össze a tenyerünk, vagy épp kényelmesen hátradőlnénk piros foteljainkban, kénytelenek vagyunk végighallgatni az ellentábor véleményét is. A hallgatóság soraiból szólásra emelkedő férfi, mint mondja, nem hiszi el, amit idáig hallott. Nem ismer rá a férfinemre. Nem osztja a szexuálpszichológusok azon nézetét sem, hogy egy férfi nem barátkozik olyan nővel, akit nem akar coitálni. Szerinte az egyéjszakás kalandok a nőknek nagyobb kielégülést és örömöt okoznak, mint nekik, férfiaknak. Elvira hasztalan próbálja elütni a dolog élét egy „nem értitek ti ezt”-tel, a férfi makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy a szakemberek csak a problémás eseteket látják. „Nem igaz, hogy a férfiak minden nőt le akarnak vadászni!” – szinte már ordításként harsan az éterbe, mi nők nem tudjuk, ennek most örülni kellene, vagy épp ellenkezőleg, búsulni fölötte. „A szerelembe úgy jöjj, mintha mennél!” – összegzi az iménti hang a beszélgetés velejét, mire Révai beismeri, hogy egy picit talán valóban egyoldalú a könyv, de hát most nőkkel beszélgetett. „Azért a férfiakat nagyon szeretjük!” – kiáltja Lívia boldogan és ez az a pont, ahol már mindnyájan érezzük, ha törik, ha szakad, össze kell csapjuk tenyerünket.
Murányi Zita
