Elgondolkodtató kis történet...
Augusztus van. Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy panzió, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik az eső, ezért elég rosszul megy a bolt..., és persze mindenki marhára el van adósodva.
Ekkor szerencsére belép egy gazdag orosz turista a kis hotelbe, a recepcióhoz megy és kér egy szobát. Lerak egy 100 euróst az asztalra, majd elirányítják a szobába, ami a harmadikon van.
A hotel tulajdonosa fogja a 100 Eur-t és szalad vele a hús beszállítójához, hogy megadja neki a tartozást. A hentes azonnal fogja a 100 Eur-t és siet a nagykereskedőjéhez, hogy megadja neki a l00 Eur-t.
A nagykereskedő nem rest, vágtat egyből a termelőhöz, Etienne gazdához, hogy kifizesse neki a disznót, amit még korábban hitelre kapott tőle.
Etienne gazda pedig fogja a pénzt, és sebes malacvágtában viszi Sophie-nak, a helyi prostinak, aki még a múlt hónapban nyújtott neki hitelben szolgáltatásokat…
Sophie pedig boldogan sétál be a 100 Eur-val a mi kis hotelunkba, hogy kifizethesse végre a szobát, amire felvitte a pasikat az elmúlt hetekben. Leteszi a pultra a 100-ast.
Ebben a pillanatban lejön a harmadikról a gazdag orosz. Kijelenti, hogy ez a szoba neki nem felel meg, Kéri vissza a pénzt. A tulaj odaadja, ő pedig fogja a 100-ast és távozik.
Nos: VÉGÜL NINCS KIADÁS ÉS NINCS BEVÉTEL, ÉS MÉGIS MINDENKI KIFIZETTE AZ ADÓSSÁGÁT!
Vagyis semminemű mozgás nem történt a pénzpiacon, ami mikroszintről makroszintre váltva, a magyar gazdaság aktuális helyzetét ismerve, pláne a világgazdasági válság kellős közepén, elég riasztó lehet.
A körbetartozás intézménye jelenleg az építőipart sújtja leginkább, az itt felhalmozott tartozások összege 2006-ban mintegy 500-600 milliárd forintra rúgott. Hogy hosszútávon hová vezethet az a kölcsönös bizalmatlanság, mely a körbetartozások folyományaként óhatatlanul is uralni fogja a gazdasági szférát, nehéz volna pontosan meghatározni, de hogy egyre több cég és vállalat fogja lehúzni a rolót következtében, az szinte bizonyos. Probléma inkább akkor van, ha a fizetésre nem hajlandó társulások új égisz alatt folytatják piacbénító stratégiáikat, tevékenységeiket. Különösen akkor, ha az uniós támogatásokkal történik visszaélés, ahogy azt már sajnos, számos esetben megtapasztalhattuk.
Belegondolni is rossz, milyen következményei lehetnek annak, ha a magyar vállalkozásokkal kötött üzleteket egyöntetűen kockázatosnak ítélik. Ugyan léteznek már különböző számítástechnikai rendszerek, melyek segítségével leinformálhatjuk az adott vállalatokat, a tényleges megoldást mégis a fizetési morál megváltozása jelentené. Addig, amíg itt nem számíthatunk pozitív fejleményekre, a védekezés valóban kifizetődőbb, mint a támadás. Vagyis még a majdani busás profit reményében sem érdemes kétes kimenetelű üzletekbe bonyolódni. A mese tanulsága szerint olyanoknak kölcsönözni, akiktől „csodás” fordulat híján, bizony hiába is várnánk adósságaik törlesztését.
Másfelől a mese a pénz látszatvilágát is remekül illusztrálja. Az egymásnak tett szolgáltatásokért felesleges papírt kérni, ha felhalmozására semmi esély. A haszonszerzés lehetősége eleve kizárt, hisz a pénz tulajdonostól tulajdonoshoz vándorol, anélkül, hogy képes volna megfialni. Amit az egyik kezünkkel kapunk, a másikkal már adjuk is ki – ugye ismerős a helyzet? Világvége vagy kreatív jövő című sorozatunk egyik
korábbi cikkében foglalkoztunk már az alternatív és/vagy helyi pénzekkel, melyek bevezetése megoldást jelenthetne a jelenlegi válságos helyzetben is. Sokan a kalákarendszer feltámasztását is szorgalmazzák, mely kísértetiesen hasonlít a mese által vázolt történetre, feltéve, hogy a 100 Eur-t kiiktatjuk belőle.
A történetben mindenki dolgozott, leszámítva a pénz birtokosát, az oroszt. Ha ő nem lenne, senki sem rendezhetné tartozását. S bár az adósságok végül kielégítetnek, változás nem történik. Távoztával kezdődhet minden előröl. A körbetartozás ördögi láncolatát maximum a pénz mellőzésével volnának képesek kiiktatni, ha a nem közvetlen egymásnak tett szolgáltatások egyenértékűek volnának egymással, s az időbeli különbség sem zavarná őket. Ha…
Igaz, az is lehet, a prostitúcióba rejtett szeretet, követelés és szolgáltatás generálja az abszolút értéket... S ez az érték, vagyis munka, vagyis szeretet, amit a nők adnak folyamatosan, az ellensúlya az összes létező és potenciális "pénz"nek.
Hogy mi tehát a megoldás? Elcsépelt közhely, de mindenestre sok igazság szunnyad benne, a legjobb, ha addig nyújtózkodunk, amíg takarónk ér. Ha kiadásaink nem haladják meg szűkös bevételeinket.
Elgondolkodtató kis történet... Augusztus van. Egy dél-franciaországi kisvárosban vagyunk, egy panzió, a turistaidény kellős közepén. De sajnos már régóta esik az eső, ezért elég rosszul megy a bolt..., és persze mindenki marhára el van adósodva… Végül nincs kiadás és nincs bevétel, és mégis mindenki kifizette az adósságát! – újabb tanulságos netköltés az ICÁ-n, pénzről, szeretetről, válságról és a nagybetűs megoldás lehetőségeiről.
