„Ez volt az első közös sétánk Londonban, erre érkeztünk, hogy láthassunk egy szabad meleg felvonulást, amelyen nem fenyítenek, és nem mocskolnak… Megkülönböztethetetlenek vagyunk, ez a 8 milliós város, London ezen az egy napon mintha felöltötte volna szivárványait: itt mindenki színpompás..! Külföldieknek szóló különítmény nincsen, és mikor választanunk kellene egy kasztnit, kissé bajban vagyunk: a büszke magyar melegek nem vonulnak, és az őket támogató csoportnak sincsen zászlaja… A királynő óvja a melegeket is - csodálkozunk rá, s közben Londonban és itthon is úgy tudjuk: a felvonuló melegek képviselnek láthatatlan melegeket, családtagokat, munkatársakat, fiúkat és lányokat, mindannyiunkat, mert mind érintettek vagyunk: mindegyikünk van meleg rokona, ismerőse vagy titkos őse, hiszen mindannyian átszőjük a társadalmat munkánkkal, szeretetünkkel, rokonságunkkal és felelősségünkkel.”

 

Ez volt az első közös sétánk Londonban, erre érkeztünk, hogy láthassunk egy szabad meleg felvonulást, amelyen nem fenyítenek, és nem mocskolnak. Szaporázzuk, három magyar költők: Aletta Vid, Györe Gabi, Gordon Agáta. Transz-, bi-, hetero- és leszbikus töredékeink miatt vagyunk jelen, és azért, hogy emlékeztessen minket, a 2008. július 5-i budapesti pride megerőszakolására. Amelyen szintén részt vettünk, ártatlanul és fenyegetetten.

Baker Street. Híres, mert egy nyomozó, Sherlock Holmes lakhelye. Tömeg a metrónál, színes aktivisták és szivárványárusok ¬- kalapok, sípok kerülnek a kézbe -, meg a nézelődők tömegei, a menet már elindult, az utolsó kamionnál latin zene, dívák és travik, táncosok és sokaság. Örülnek.

Laza kordon a sugárút két oldalán, derékig ér; a tömeg mocorog kívül és belül, kinn és benn ugyanolyanok: mosolygósak, szivárványosak, integetnek és jókedvűek. Figyelek körös-körül, nem tudom, a kordonon kívül vagy belül van-e több meleg, leszbikus, bi- vagy transz: kinézetre ugyanolyanok.

Megkülönböztethetetlenek vagyunk, ez a 8 milliós város, London ezen az egy napon mintha felöltötte volna szivárványait: itt mindenki színpompás..!

                                          Kis magyar női különítmény, álmélkodva szaporázzuk lépteinket, és végigsietünk a felvonulás teljes hosszán. Meleg tanárok, meleg rendőrök - egyikük egyikünkre kedvesen kikacsint -, meleg tűzoltók, meleg orvosok és ápolók, meleg katonák, idős melegek, testépítő fiúk, emberi jogokért harcoló melegek, meleg főiskolások, meleg baseballosok, vagy olyasmi, teniszezők, egyebek. Külföldieknek szóló különítmény nincsen, és mikor választanunk kellene egy kasztnit, kissé bajban vagyunk: a büszke magyar melegek nem vonulnak, és az őket támogató csoportnak sincsen zászlaja. Végül a Stonewall elé állunk.

                                      Addig még látjuk a felvonuló mentőautókat, a nő vezette katonai különítményt alakzatban megállni és masírozni, az öreg melegeket és travikat lila flitteres hosszú ruhában vagy semleges szürke kisnadrágban és piros pólóban, mintha mindennapi munkába mennének, és a többieket, a szexmunkások jogaiért harcolók zászlóvivő fiúját piros bőrruhában, tangában, az aids-esek jogaiért küzdő kamiont, a tanárként magukat vállaló melegeket és a szavazatokért küzdő politikai pártokat a melegeket támogatásukról biztosító táblákat vivő aktivistáikkal.

Vonulnak a kamionok és a piros buszok, kötelékben a fegyveres testületek képviselői, lazábban az egyenpólókba öltözött csoportok. Integet, éljenez, kacag és füttyög az egész sokadalom. London a szivárvány alatt nyüzsög, és a rendezvény kibomlik.

A Trafalgar térre érünk, a sokaság ellepi a teret, kivetítők, színpad, büfék, zene, tánc a környező utcákban mindenütt. 3,60 egy üveg almasör, büfések és sípárusok sorakoznak a tér sarkaiban a rózsaszínre ékített Natonal Gallery előtti lépcsőkorlát alatt: Bisexual, Mayor of London, Trans feliratok a korlátokon. Az ünnepi program a felvonulással nem ért véget, a város sok mindennel készült: koncertek, színpadok, még a Hyde parkban is hallatszik a zene.

Nelson admirálistól kb. 500 méterre (kb. mint Hősök tere - Műcsarnok), a Nemzeti Portré Galériában új kiállítás nyílt Gay Icons címmel. Megnézzük a portrékat - tíz vállaltan meleg ember választotta ki hat-hat ikonját, akik szexuális identitása és kora lényegtelen, csak ikonként legyenek fontosak a választóknak, s legyen róluk egy elfogadható portré, nem kell, hogy híres fényképész műve legyen. A galéria közönsége elmélyülten elemzi a portrékat, olvassa a kísérőszövegeket - külföldiek, múzeumlátogatók, melegek vagy nem melegek, szexuális identitásuk épp annyira lényegtelen, mint az ikonoké, akik letettek valamit az asztalra, amiért aztán tisztelni kezdték őket más ikonok. A válogatók feje Sandi Toksvig, itt nem sokat mond, ott híres dán komikus. Válgatott Waheed Alli, aki Bob Geldoffal és barátjával alapította a Planet 24 produkciós irodát, később a Lordok Házának tagja lett munkáspárti képviselőként. Alan Hollinghurst regényíró, 13 évig a Times Literary Supplement munkatársa, a 2004-es Man Booker Prize nyertese, Elton John zenész, Jackie Kay regényíró, Billie Jean King teniszezőnő, Ian McKellen színész és a Stonewall UK egyik alapítója, Chris Smith a kultúra és a környezetvédelem terén dolgozó politikus, Ben Summerskill újságíró, a Stonewall egyik vezetője és Sarah Waters regényíró. Öt fontba kerül a belépő, megéri, az egész intézménybe is ennyiért jut be bárki, aki a nemzeti portrégalériára kíváncsi a királyoktól a tudósokig és politikusokig meg festőkig, hogy arcról ismerje választott hőseit. Album is készült, kétféle borítóval, K. D. Lang és Joe Dallessandro, egyként huszonöt font, választható fiú-lány.

                                            A királynő óvja a melegeket is - csodálkozunk rá, s közben Londonban és itthon is úgy tudjuk: a felvonuló melegek képviselnek láthatatlan melegeket, családtagokat, munkatársakat, fiúkat és lányokat, mindannyiunkat, mert mind érintettek vagyunk: mindegyikünk van meleg rokona, ismerőse vagy titkos őse, hiszen mindannyian átszőjük a társadalmat munkánkkal, szeretetünkkel, rokonságunkkal és felelősségünkkel.

 

Gordon Györe Videó a londoni Prideról