- Milyen nőként rendezni?

 

- Már az, hogy nőként véleményem van, maga is egy probléma. Komolyan. Olyan visszatetszést kelt a férfiakban, hogy valami őrület. Rögtön keresnek valamilyen módot, hogy lekezeljenek, háttérbe szorítsanak, vagy ellentmondjanak nekem. Szerintem azért, hogy azt gondoljam magamról: nahát, milyen hülye vagyok, már megint nem volt igazam. Bizony. - Honnan van önben a rendezéshez szükséges tartás? Romagyerekeket is képez a pécsi színiiskolájában.

 

Honnan a szociális érzékenység? Támogató családban nőtt fel, vagy épp ellenkezőleg?

 

- Húúúúú, kezdjük az elején: olyan családba születtem – ha már a művészetekről van szó – ahol anyai nagyanyám ágán voltak színésznők, méghozzá operettprimadonnák. Petrás Sári, Pálmai Ilka a század elején nagy nevek voltak. Anyukám tanárnőként végzett, de otthon maradt velünk, édesapám pedig gyerekorvos. Egy nővérem van. A nyolcadik után fogalmam nem volt, mihez kezdhetnék. Szerettem volna kiszakadni a családi környezetből és a külvárosi kerületből, ahol éltünk. XVI. kerületi vagyok, és ez a hatvanas-, hetvenes években még egy csöndes kis hely volt, nagyon elszeparálva mindentől. Az első nagy összeütközésem az volt otthon, hogy olyan gimibe szerettem volna járni, ami a Belvárosban van. Ehhez képest beírattak Cinkotára. Ebből a szempontból kitoltak velem, mert tizennyolc éves koromig ingerszegény volt a környezet. Sok mindent tanulhattam volna, szívhattam volna magamba a tudást. Elkezdhettem volna már akkor színjátszani például, mert ez a mi iskolánkban lenézett dolog volt, szó nem lehetett ilyesmiről. Legfeljebb karénekre járhattam. Kiskoromban állandóan szerepeltem otthon. Nem volt kérdés a szüleimnek, hogy hordozok valamilyen képességet, mert említettem, voltak a családban híres primadonnák, ráadásul magamtól kezdtem el játszani. Összegyűjtöttem a családot, és előadtam nekik valamit. Például, utánoztam az énekeseket. Most ugrok egy kicsit időben - két éve rendeztem egy katalán színdarabot a Pécsi Nemzeti Színházban. Erre a komoly, drámai darabra (Színház és méreg – Színésznők) meghívtam a parodista Bach Szilviát is játszani, aki egyébként kitűnő színésznő is. Nagyot alakított. Neki mutattam meg, hogyan mulattattam a családom korábban. Meg volt elégedve. Csodálom őt, ő az egyetlen női parodista az országban, úgyhogy le a kalappal a bátorsága és művészete előtt. Amikor megismerkedtünk, a tiszteletkörömet lefutottam nála ezért. Kár, hogy nem látni sűrűbben a tévében vagy színpadon. Viszont a Thália színház Új stúdiójában nagy sikerrel játszották a darabját, az Alt-duett-et, amit ő írt és rendezett, az idei könyvhéten pedig már a második könyvét dedikálta. Visszatérve az időben, a gimnáziumi évek után folytatni akartam a családi hagyományt: én is orvos leszek, de apukám lebeszélt erről, főleg azért, mert nő vagyok. Főleg azért. Szerinte: ne legyek orvos, mert a nőknek gyereket kell szülni – ahogy anyukámnak is megmagyarázta, és aztán ő otthon is maradt velünk, pedig szerintem nagyon jó tanár lett volna. Apám elmagyarázta, hogy egy komoly szakmába nem lehet nőket odaengedni. Miután az orvosit nem engedték a szüleim, egyértelmű volt, hogy a színművészetire adom be a jelentkezési lapomat. Nem sikerült az első felvételi, ezért elmentem dolgozni, hogy mégse ligjek-lógjak, hanem pénzt keressek. Körülnéztem, hol egy stúdió, ahová bejárhatnék munka mellett. Egy év múlva a második felvételi sikerült és bejutottam a főiskola musical szakára. A diploma után először a Madách színházba szerződtem, mert ott ment egyedül zenés darab, a Mahagóni, abban kezdtem. Aztán Pécsre költöztem, itt élek azóta is. A Pécsi Nemzeti Színházban játszom és rendezek is.

 

- A rendezéseiben főleg nőket érintő problémákkal foglalkozik. Mi érdekli még?

 

- A romaprobléma is borzasztóan érdekel. Ha valaki romaként tanulni akar, sokkal nehezebb elvégeznie egy iskolát. Ez sajnos tény. Éppen ezért ez esélyegyenlőségi kérdés is. Társadalmi munkában, ahogy tehetjük, nyaranta lejárunk pécsi tanárokkal a közeli Gilfánfára, ahol csak romák laknak. A környező településekről busszal hozták át az érdeklődő romagyerekeket a foglalkozásainkra. Az idén nem volt pénze az önkormányzatnak, hogy megszervezzék az utaztatást, így nem tudom tanítani őket, pedig szükségük lenne rá. Van egy nagyszerű monodráma, egy intézetis romalány napi küzdelmeiről. Visky András írta: Tiramisu a címe. A mű csak Erdélyben jelent meg eddig, de Visky Andrástól tudom, hogy lefordítják cigány nyelvre is. Foglalkozni kell a társadalmi nehézségeket érintő darabokkal, mert nagyon-nagyon mélyen szólnak a nézőkhöz. Van egy álmom – ezt még senkinek nem árultam el –: hogy ezt a darabot egyszer be kéne mutatni ugyanabban az időpontban a nagyvárosainkban, Debrecenben, Győrben, Szegeden, Pécsett, Szolnokon, Budapesten, hogy valami robbanás történjen. Akkor úgy érezném, történt végre valami, amire fölhívnánk a figyelmet. Pécsett színházi felolvasó estet már rendeztem belőle. Nagy sikere volt.

 

- Mire hívná föl a figyelmet?

 

- Például az emberi lelkiismeretlenségre. Ne tegyen meg az egyik ember a másikkal olyasmit, amit ő maga lehet, hogy nem is élne túl, ha vele megtennék. A barátaimat soha nem tagadtam meg, ha megszeretek valakit, akkor amellett kiállok. A véleményemet, azt pedig kimondom! Vagy megírom.

 

Füsti Molnár Éva díjai:

Jászai – díj - 1997

Nívódíj

Nívódíj 2003-ban

Szendrő-díj 2004-ben

 

 

Korábbi szerepei:

A Revizor - Anna Andrejevna, a polgármester felesége

Grace és Gloria - Gloria

Romeo és Júlia - Dajka, Capuleték szolgálója és Júlia nevelőnője

Anconai szerelmesek - AGNESE, a panzió tulajdonosa

Színház és méreg - Színésznők - Maria Caminal - színész és rendező

Ördögök - Varvara (Petrovna) Sztavrogina

Hippolyt, a lakáj - Aranka, Schneider Mátyás felesége

Istenítélet - Rebecca Nurse

Jézus Krisztus Szupersztár - játékmester

Valahol Európában - játékmester

Grace és Gloria - rendező

A Szentek kútja - A helység kalapácsa - dramaturg és rendező