Sapphire: Push!
Olvasd ingyen, szerdán és szombaton!
Életmentő Írás.
Ereje megtöri a női nemzedékek trauma-láncát.
Sors és tehetség egysége.

A Push! az amerikai irodalom számára valódi knock out-tal ért fel. Addig nem ismert kendőzetlenséggel, nyers egyszerűséggel és szókimondással szólt egy fiatal lány küzdelmeiről, a női kiszolgáltatottságról, a szexuális erőszakról, a testiségről és mindenekelőtt az írás hatalmáról. Sapphire, eredeti nevén Ramona Lofton 1950-ben született a kaliforniai Fort Ordban egy középosztálybeli katonacsaládban. Három éves korában apja megerőszakolta, s alig volt tizenhárom éves, mikor alkoholista anyja elhagyta a családot. A New York-i City University-n, majd a Brooklyn College-on szerzett diplomát.

Előző fejezet

24. rész.

KISKOROM

írta Rhonda Patrice Johnson

      Kiskoromat tulajdonképpen Jamaikában töltöttem, ahonnan a családom is való. Én voltam, a bátyám, az anyám, meg az apám, akiket Ancinak meg Apcinak hívtunk. A dolgok rendben mentek míg Apci meg nem halt, aztán nem volt pénzünk, úgyhogy az Államokoba költöztünk. Nekem ekkor kezdődtek a gondok. Hogy mi a gond, azt nehéz elmondani, de a öcsémmel volt.

      Az anyámnak volt egy étterme a Hetedik sugárúton, a 132-dik meg a 133-dik között, nyugat-indiait árult az utcára. Reggeltől estig abban az étteremben dolgoztam. Még suliba se jártam. Egy kicsit tudtam írni meg olvasni, de mikor ide jöttünk már tizenkét éves voltam, és már hosszú ideje nem jártam suliba Jamaikában. Úgyhogy az anyám azt mondta, már majdnem felnőttél, mi értelme. De Kimberton, ő az öcsém, járt iskolába. Kimberton mindent megkapott ruhát, biciklit, elemes játékot. Egy évvel fiatalabb, mint én. Én mostam fel a konyát, súrolom ki a lábasokat, fazekakat, sütőt, mindent! Kimentem Ancival a nagybani piacra. A zöldségpiacra is kimentem vele a Lexingtonra. Én csináltam a rizibizit, a rotit, a panírozott tonhalat, currys bárányt, mindent! Azoknak, akik helyben akartak enni, volt két kicsi asztalunk, a kiarakat előtt. Én szolgáltam ki az embereket.

  Tizennégy vótam, mikor Kimberton rám szállt. Nem tudtam máshogy elmondani.

 -Anci, Kimberton mindig rám száll.

-Mit beszél?

-Piszkál.

-Hagyd békén az elemes játékát, és nem fog hozzányúlni a babáidhoz.

      Ezt csinálta Jamaikában is mindig, letörte a babáim fejét vagy a karját. Most valami mást csinált. Akkora volt, mint én. Megpróbáltam ellenszegülni. Egy szobában aludtunk. Megvárta, míg elalszom. Arra ébredtem, hogy Kimberton fölöttem áll, olyan meztelenül, mint születése napján. Olyan a micsodája, mint egy szamárnak. Nem akarom. Libabőrös leszek. Nem tudom, hogy attól van-e. Nagy súly nehezedik rám. Mindig csöndes lány vagyok. Nem mondok SEMMIT ha nem kérdeznek.

      Akkor mondtam el Ancinak, mikor egyszer, mikor tizenhat lettem. Kimberton tizenöt volt, de kihagyott egy osztályt az elemiben, úgyhogy most másodikos a középiskolában. Orvos lesz. "Orvos leszel!" mondogatta neki az anyám. "Mit gondolsz, mér dolgozok? Azé, hogy istenverte taxis legyé!?" én meg azt kérdezem magamtól, én miért dolgozok.

      -Anci!

      -Mi van!

      -Kimberton molesztál éjjelente.-Nem tudtam, hogyan mondjam el. Nem mondhattam, hogy megerőszakol, a fiúk nem azt csinálják a lánytestvéreikkel.

      - Molesztál? Miféle beszéd ez?

      - Tudod...

      - Nem, nem tudom! Kis Liba.

      - Átjön az én részemre és közösül velem.

      Mélyen elhallgat. Érzem, hogy párolódik a currys kecske, a rizibizi. A hűtő üvegajtaján át látom a gyömbéres, 7UP-os, kólás meg málnás üvegeket.

      -Mondd meg miről beszélsz.

      Megmondom.

      Azt mondja, azonnal tűnj el a házból. Azt mondom, de Anci! Most azonnal, elkezd kiabálni, hogy mit tettem a fiával. Mocskos kurva, éjszakai leselkedő ördög, így nevez. Megdöbbenek. Azt hiszem, néha még mindig az a döbbenet van rajtam.

      De néha úgy van, tudod. Évek alatt megfejtettem, hogy sose tudod, hogy fognak reagálni az emberek. Azt várnád, a józan ész majd az én oldalamra állítja. Tudod, anya, lánya, de nem így történt. Azt üvöltötte, hogy én vagyok az idősebb, és le tudtam volna, le kellett volna állítanom. Én meg azt hiszem, azt gondolta, hogy Kimberton egyszer nagy orvos lesz és nem hagyja, hogy éjjel-nappal dolgozzon. Oszt ha valakinek mennie kell, hát nem ő lesz az.

második rész

FELNŐTT ÉVEIM

      Huszonnégy éves vagyok, nyolc éve, hogy - elmentem (azér írom így, mert tudod, hogy hogy mentem el) az anyám házából. Kimberton fogorvos. Legalábbis az volt, lehet, hogy most is az, lehet, hogy megnyerte a pert -beperelték egy kislány szülei, mert megpróbálta bedugni az ujját (meg még ki tudja, mit) a puncijába, mikor a fogait kellett volna megjavítania! Lehetetlen, nem? Anci mesélte így. Nem mentem el látogatóba, de találkoztam vele az utcán, mikor vásárolni volt. Úgy beszéltünk egymással, mintha a lánya lennék, aki férjez ment és elköltözött, vagy mintha egészségügyi iskolába mentem volna, vagy ilyesmi. Nem tudom, csak játszom az ő játékát. Anci azt mondja, tiszta hazugság, a kislány szülei csak megpróbálják zaklatni. De én azt gondolom, hogy rossz alanyt választott a szarságaihoz. Nem tud mindent megúszni mindig mindenkivel.

      Az első pár év az utcán volt a legrosszabb. Abból, hogy Anci keze alatt dolgoztam, bár mindent én csináltam, igazán nem tudtam, hogyan kell munkát keresni, hogyan beszéljek a családsegítővel - mi az egyáltalán? Úgyhogy csak odakint voltam. Elmentem pasikkal kocsmákba, ittunk, hazamentem velük, reméltem, hogy ott maradhatok éjszakára - hogy nem mondják, hogy menjek el, mikor ők már elmentek. Aztán megcsináltam ó, öt vagy ötven vagy száz pasival. Kezdtem szétmállani. Nem tudom máshogy elmagyarázni. Kemény nő vagyok, ha látnál, elhinnéd. Rézbőrű, mondják az amerikaiak, van egy kis színe, mondanák a jamaikaiak. Egyhetven magas, erős testalkatú, vagy más azt mondaná, hogy kövér. Kimberton (aki sötét) azt mondja, úgy nézek ki, mint egy mutáns, bármi is az. De a nem tudom hány pasi után kis darabokra kezdtem törni, és a pasik kezdtek fura alakot ölteni, mintha kukacok nőnének ki a testükből, kukacok, amik kis péniszekké változnak, míg el nem hányom magam a Harlemben sétáló faszoktól. Mindenhol van egy tapizó kéz, egy fasz, ami azt suttogja, gyere ide, gyere ide.

      Nem tudok szállókon aludni. Egyszerűen nem megy, tiszta bolondok háza. Úgyhogy csak rovom az utcákat, itt-ott szerzek egy kis pénzt. Találkoztam egyszer egy pasival, aki egyszer adott annyi pénzt, hogy ki tudtam venni egy kis szobát, meg azt mondta, hogy kérjek segélyt. Megnéztem magamnak. Nagyon undorítóak velem, nagyon sok különféle helyre elküldenek mindenféle papírért, olyan dolgokért, amikről azt se tudom, hogy szerezzem meg! Nincs születési anyakönyvi kivonatom hacsak az anyámnak nincs meg, de tudom, hol születtem - a jamaikai Kingstonban. 1963 szeptember 22-én. Azt mondom, csesszék meg az egész segélyt. Hülyeség. Kihúzok az irodából, de előbb betöröm az egyik fehér nő orrát. El akart küldeni tébékártyáért. Megmondom neki a számot, de azt mondja, nálam kell hogy legyen a kártya, menjek és kérjek egy másolatot a belvárosi irodából. Mire visszaérek a belvárosból, ahol a 125-diken van egy iroda, ahova mehetek, már rajta van a kabát és azt magyarázza nekem, hogy a mai napra befejezte, megy haza. Tudod, csak úgy foghegyről! Menjek vissza holnap és hipp-hopp megoldjuk a kérdést. Amit beszél, pedig tudja, az az, hogy aludjak még egy éjjel a halál szomszédságában. A padon a parkban, a metróban, a háztetőn, fagyjak meg, szúrjanak le, erőszakoljanak meg; én megyek haza. Bedühödök oszt úgy megütöm a kurvát, hogy az egész szoba hallja, hogy reped a csontja.

A motelba az a trinidadi nő elmeséli, hogy Brighton Beachben van egy fehér vénasszony, akit gondoz, de nemsoká ott kell hagynia, mer van egy jobb helye Upper West Side-on, egy orvos gyerekeit kell a parkba kocsikáztatnia. Azt mondja, ő majd beajánl, nem is kell tébékártya meg semmi.

      Úgyhogy egy öreg fehér asszonynak dolgozok, akinek valami leépüléses betegsége van, és az agya is ugyanolyan. UTÁLJA a feketéket, mindig az megy, hogy "ti iyenek meg olyanok vagytok". A lánya után Swortkrausnak nevez! "Swortkraus egy kicsit lassú ma", miféle istenverte szarság ez. De tudom, hogy öreg meg tehetetlen, úgyhogy sokat elnézek neki. Azt hiszem, meg is fojthatnám egy párnával, senki nem tudná meg, senkit nem érdekelne. De én nem tudnám, meg nem is lenne munkám. Akkor megyek el, mikor nekem vágja, megpróbálja nekem vágni az éjjelit (a végén magára borítja) mer az unokája, akit az egyetemen taníttat, nem jött el hozzá látogatóba, mikor megígérte. Jó dühös.

      Visszamegyek a szoctámhoz, azt mondom most magamnak, vagy szerzek egy kis pénzt, vagy megyek a börtönbe. Minden Puerto ricói, meg amerikai néger kap valamit - fehérek is kapnak. Én meg mér nem?

      A biztonsági őrök akkor kapnak el, mikor az ujjaim rákulcsolódnak a fehér ördög torkára. Azt mondják, nyugi kisanyám! Nem vagyok az anyátok! Minden vörös ködben úszik előttem, most vetek véget a kurva életednek! Leszednek róla, vannak vagy négyen. Így se visznek börtönbe. Hanem adnak munkát! Az egyik fekete fickó, akinek még saját asztala sincs, odaad egy kicsi kártyát, amin van egy név meg egy cím, azt mondja, menjek el oda. Állást kapok, egy öreg fehér férfit kell gondoznom, akiből csövek állnak ki. Nem olyan rossz, de gusztustalan. Azt akarja, hogy mossam meg a péniszét, és csináljam tovább is. A falakon, az összes falon van egy kép, mármint Michael Jordan képe. OK, tizenhat fal, kitaláltad, 16 kép Michael Jordanről.

      De fizet. Van egy szobám fürdőszobával, egy ideig jól állnak a dolgok, tudod. Aztán a vén faszfej meghal. Egy idő után megint nagyon nehéz. Kapok egy figyelmeztetést, hogy fizessek három napon belül, vagy költözzek ki. Mit csinálok most? Nem vagyok az az ember, aki leül és megvárja, hogy kidobják. Van egy pár óriási szemeteszsákom, elkezdek a kukákban fémdobozokat gyűjteni. Eltart egy ideig, míg megtöltöm a zsákokat, mer a harlemi utcákon kisebbfajta verseny folyik ezekért az üvegekért meg dobozokért. De én erős vagyok és kétségbeesett. Úgy nézek ki, mint egy domború hátú bogár, vagy mi a két nagy teli szemeteszsákkal a hátamon. Az Adam Clayton Powell Jr. Sugárúton vagyok, amit általában el szoktam kerülni, mer' ott van Anci étterme, "ROTI ÉS MÁS FINOMSÁGOK- edd meg nálunk, vagy vidd haza". De ma nem érdekel. Nem akarok megin hajléktalan lenni. Ha még egyszer megtörténik, lehet, hogy sose szedem össze magam. Csinálnom kell valamit.

Folyt. köv.

Előző részek:

http://elofolyoirat.blog.hu/2009/09/05/amerika_legfelzaklatobb_noi_regenye_23