Sapphire: Push!  25. rész

 "HARLEMI BIKA

                     írta Jermaine Hicks

Mér akarsz pasi lenni?

Mér akarsz pasi lenni

pasi

lenni

mér akarsz

pasi lenni?

mér akarsz

pasi

pasi

lenni?

Nézd, sose jutot az eszembe, hogy pasinak öltözzek! Azistenszerelmére, az meg mi a fasz? Úgy öltöztem, hogy én legyek."  

Na, szóval kint vagyok a sugárúton(ami sétány is egyben) a 134-dikhez közel, kukáról kukára haladok a 133-dik fele. Elmegyek a Roti és társai mellett. Felnézek oszt látom, hogy ki van rakva: KIADÓ, a tábla mellett meg ott van Kimberton. Találkozik a pillantásunk. Ő megrémül, én meg meg a nyakába akarok ugrani, testvérem! Az első emlékem az erőszak előttről van róla, aztán az emlék bekúszik, mint a köd. Látom, hogy kImberton álla leesik a rémülettől, hogy görnyedten lát, két kezemben fekete zsákokkal. Emlékszem, hogy a keiem kókuszt reszeltek, rizst mostak, borsót kavartak, zsíros, hideg vízben edényt súroltak, öreg férfi péniszéből húztak ki kattert, a vén Mrs Feld foltos öreg seggét törölték tisztára. Visszanézek rá. Nem szégyenkezek. Enyyi idő alatt már meg is halhattam volna. Elönt a düh. Kimberton szeme rádioaktívan sugároz az agyamban, a légy-szemei, elnyom az ágyra a kezével, évekig. Évekig. Kimberton az ajtóhoz jön. Van rajta valami drága ruha, amitől nagyon jól kéne kinéznie, de csak idegen meg sovány meg sötét. Nem néz ki úgy, mint egy amerikai, ahogy szeretné. Bámulom. Ez egy pasi, aki megbaszta a nővérét, és aszonta, hát aztán. Ez egy pasi, aki fogorvosnak tanult, mikor tizenhat évesen elvégezte a gimnáziumot. Családjának és fajának szellemi tőkéje, mondja Anci. De én is a családja és faja vagyok, vagy nem?

     –Mit akarsz?–aszondja.

     Nem szólalok meg.

     –Ancit már eltemették. Senki se talált meg, hogy megmondja neked.

     Anci meghalt? Valami köd ereszkedik le rám. Kimberton odalép hozzám, kivesz egy százdolláros bankót a tárcájából. Hogy elvegyem, le kéne tennem a zsákokat. Lenézek Kimberton narancsszínű bőr cipőjére, az idétlen hegyes orra, aztán fel a fejére, ami már kezd kopaszodni.

     Azt gondolom, jobb lesz indulnom, mielőtt a köd túl sűrű lesz, és nem találom meg a kiutat. Kimberton most mögöttem jön, és hülyeségeket beszél. "Aggódtunk érted." Olyan, mint valami nyáladzás, a hangja, ami a köd tetejére száll. "Te is épp annyira akrtad, mint én!" Hogy mondhat ilyet. Megyek tovább, nagyon sokat kell még mennem.

     Egy fickó a leveskonyhán, egy ásziai, a Fiatal Hajléktalanoktól megtudja, hogy dolgoztam már, szerez nekem irodatakarítási munkát Kelet-Harlemben. Szerzek egy szobát a Convent sugárúton egy öreg fehér pacáktól, akinek van egy nagy háború előtti lakása, oszt kiadja a szobákat. Aszondja, mikor az anyja adta ki a lakást, Marcus Garvey főbérlője volt. Azt kérdezem, Marcus Garveynak volt fűtése? Az albérletben találkoztam Rita Romeróval, aki az osztályba jár, aki mesélt nekem az iskoláról, és így kerültem bele ebbe a könyvbe.

     vége, nem ELKEZDŐDÖTT

harlemi bika

írta Jermaine Hicks

Mér akarsz pasi lenni?

Mér akarsz pasi lenni

pasi

lenni

mér akarsz

pasi lenni?

mér akarsz

pasi

pasi

lenni?

     Nézd, sose jutot az eszembe, hogy pasinak öltözzek! Azistenszerelmére, az meg mi a fasz? Úgy öltöztem, hogy én legyek.

     Én.

     7 vagyok:

     –Siess! Öltözz, elkésel az iskolából!–kiabál az anyám. Száz, hogy az egész ház hallja. Olyan a szája, mint egy expressz vonat. Nyolcra már kint kell lennie a lakásból, hogy biztosan ne késsen el a fehér nőtől, akinek dolgozik. Hatkor az apám már nincs otthon. Minden reggel. Lenézek az emeletes ágy tetejéről a bátyám üres, rendetlen ágyára. A lepedő egy szürke kupac, ami összegubancolódott a tengerkék műanyag takaróval. A barna kordnadrágja vörös zászló, ami valamit jelez az én hétéves lelkemnek. leugrok az ágyról, fogom a nadrágot és magamra húzom. Ez tizenhét éve történt. Nem az én nadrágom volt, de úgy éreztem, annak kéne lennie. Én, hogy is írhatnám le azt a mély érzést, mint egy folyó? Hogyan tévedhetne egy folyó?

     –Vedd le azt a nadrágot!

     –Nem!

     –Az a bátyád nadrágja.

     –Vegyél nekem is.

     –Nem vagy nőies.

     –És aztán?

     –Nem helyes!

     –Miért?

     Hogy tévedhet egy folyó

     egy folyó, ami megduzzasztja a csiklóm

     és betölt?

.       .       .

Ms Rain, a folyók, mitől folynak

a folyók?

–Mi?

Folyó, mitől fut, folyik?

–Hát, nem igazán tudom. Sosem tanultam a folyókról a főiskolán. Mármint, gondolom, van valamiféle gravitáció miatt, a folyóágy víztaszítása miatt; tudod, vízesés,

a víz lefelé folyik a hegyről...

Volt már, hogy eltévedt egy folyó?

–Mi?

Eltévedt, hogy egy folyó eltévedt?

–Hát, kiöntenek –árvizet okoznak.

(megblukott  .

Igen, ez az a szó,   megblukott,

könyörtelenül megblukott Ms. Rain igaziból.

–1811-ben a Mississippi visszafelé folyt egy földréngés miatt.

Ha lenne priuszom, jelentkeznék tengerésznek.

VÍZEN lennék, VÍZBEN egész végig!

(Már hónapokkal, nem, egy évvel ezelőtt eltehettem volna az érettségit. Ms Rain dühös, hogy nem megyek neki. Ha nekimegyek, el kell mennem az osztályból.)

Még mindig 7 vagyok:

egy fiú lefog

a húgyszagú

lépcső alatt

(pisinek mondtam volna hét évesen)

megpróbálja belém nyomi

a farkát.

8 vagyok:

mikor először

bedugom a nyelvem

Mary-Mae szájába

(ugyanott)

9:

az ujjaim

10:

a nyelvem de most

ott dugom bele

ahol a fiú

próbálta belém

13:

hozzá simulok

a falat támasztva

a szobájában

rá fogunk esni

a pár heylen még rózsaszín

plüss ágytakaróra

Az ujjam vonat, átsiklik az ő

sötét alagúthján

Most fogunk...

APU! APU!

Gyere NÉZD mit csinál

Mary-Mae meg Jermaine!

BUZIKURVABUZIKURVABUZIKURVABUZ

KURVABUZIKURVABUZIKURVABUZIKURVA

jönnek a hangok mint a programozott

üzenetek a metróban idő

kiszámíthatatlan zavaróan hangos

számítottunk rá

de most jön

Mary-Mae apja aki

elkap egy este hogy megmutassa

mi egy FÉRFI, mi egy nő

mikor felkelek az új tudással

az egyik első fogam eltörött

Az orvos majd megmondja anyámnak

megkárosítottak

de nem mondom meg, ki

     Még sosem mondtam el az életemnek ezt a részét, mert utálom látni, hogy a szögletes agyukban kigyúlik a fény, "Ó, hát azért! Már értem! Értem..."

     Nem! Nem érti! Mielőtt még kifogtak a levegőből, mint egy pillangót, letörték a szárnyam. Azelőtt csak azt csináltam, hogy becsúsztattam az ujjam egy másik gyerek édes nedveibe és letérdeltem, hogy megnyalogassam a combjait. Nem a férfiak tettek ilyenné. Semmi sem történt, ami miatt ilyen lettem. Bikának születtem!

     14 voltam:

     anyám egy vallási mozgalom. Nem tudom másképp leírni, egy két lábon járó templom. Egy felkelő, elalvó, baszó, ordibáló picsa szentfazék. Hányok tőle. JÉZUS ez, JÉZUS az, bazd meg.

    Mind megvagyunk, de szegények

     mi négyen

     anya, apa, lány, fiú ülünk a fehér viszosvászon terítős asztal körül, Kis aranyszínű pöttyök sütnek ki a ehér műanyagból, mint a nap. Reggelizünk, ami egy kevés szardínia, amit a pléhdobozból kaptunk a tányérunkra meg pár szelet pirítós, ami estéről maradt. Apu kiment egy kis kávéért, Anyu meg azt mondta: –Lukács evangyélioma 9. rész 16: Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit...[1] –és Apu karja kipattant, mint egy bohóc a fadobozból, elkapta a bibliát és KEMÉNYEN az arcába vágta. Megütötte a szemét. A vérvörös folt megnőtt és hét napig beborította az egész szemét. Mire bement a balesetire, ő is csak egy újabb ostoba szinesbőrű nő volt, akinek hamarabb kellett volna jönnie, nem tehetünk túl sokat, hacsak nem hívjuk ide a medikusokat az egyetemről, hogy megbámulhassák, milyen ostobák maguk emberek és hogy egy szemmel is majdnem olyan jól meg lehet tanulni látni, mint kettővel.

     Úgyhogy az anyám–félszemű, pasi nélkül, két gyerekkel meg a bibliával.

     Ami jobban fájt, mint az Apu után maradt sötét űr, mint hogy Mary-Mae apja megerőszakolt, mint az, hogy láttam, hogyan nő a folt Anyu szemében, mint egy radioaktív paradicsom, az az volt, hogy a metróban kellett őt látni, amint a bibliáját szorongatva a feje fölött rikácsol: "POKOL! A pokolra juttok! Ha nem fogadjátok el Isten egyetlen fia, JÉZUSNAK igéjét! JÉÉÉÉÉÉZZZZUUUUUUUUSSSS!!! A vonat keresztülrobog a sötét alagúton, a nevető, lesajnáló, lefáradt szemek–az utasoké; és az anyám vak szem, egy fikaszínű márványgolyó cskoládébarna arcában, azt sikítja: "JÉZUS! JJJÉÉÉÉÉZZZZZZZUUUUSS!!!44

     17 vagyok:

     mikor ránk nyit, mikor Mary-Maevel szexelünk. Nem látja, hogy szerelmesek vagyunk?

     Nem, nem látja.

     Elkezd habzani a szája, sikítva átkozódik Isten nevében. MOCSKOSBETEGSEGÍTSÉGNEMÉNNEVELTELEKILYENNEKMOCSKOSMOCSKOS   A szavak átsiklanak meztelen testünkön, mint mérges gázok felhői. Úgy hullanak ránk, hogy besározzák Mary-Mae hosszú bronzszínű lábait, sima gyermektelen testét. Illatunk édes, szagos, a szex szagától dús, elhal a levegőben.

     Szeretem Mary-Maet.

     Felhúzom az alsónadrágom, az ingem, a cipőm, mindet egy látszólag leehtetlen mozdulattal. Mary-Mae nem tér magához. A méreges gáz megszégyeníti, elbizonytalanítja. Együtt repülünk a szobából, aztán a lakásból. Mary-Mae az apja lakása felé veszi az irányt. Én addig megyek, míg ki nem érek az utcára. Soha többet nem látom Mary-Maet.

     Tizenhét vagyok, szabadon a szülőktől. Egy emancipált kiskorú. Úgy értem, az apámat nem volt nehéz megtalálni. Egy kis garzonban Queensben, ahol "Addig maradhatok, amíg akarok." De éjjel, mikor leveti magát az összehajtható ágyra, amit a metróban ötszáz dollárért reklámoznak, egy vékony szivacson van helyem az ajtó mellett, és hallgatom, hogy maszturbál. Azt gondolja, már alszom? Reggel, a főtt tojásos és szardíniaszagú lazacpogácsás reggelinél megkérdezi, nem túl kemény-e a padló. A szardínia arra emlékeztet, milyen gyors és hosszú a karja. A nap, ami besüt az ablakán, egy vérvörös folt, ami eltakarja az eget.

     Úgyhogy aznap reggel kilépek az utcára, a magam ura vagyok, mint Huck Finn vagy ilyesmi, és ez így van azóta is–Harlem, a Village, Bronx, Queens–ismerem a járást. Kocsmáros vagyok, taxit vezetek, szervízelek. Nagyon jól elvoltam a 126-dikon meg a Madisonon három évig. De többet akarok, mint egy kibaszott seprűt tologatni, vagy tüzesvizet locsolni más sprűtologatóknak. Úgyhogy visszajöttem az iskolába. Az első naptól kezdve tudtam, hogy az érettségizők közt lenne a helyem, de tudom, hogy sosem írtam volna meg ezt a történetet azok közt a faszfejek közt. Nem is maradtam volna ott.

     Az arcom? A szemem, fülem? Ms Rain azt mondja, talán akarsz írni arról is? Írj hat felnőtt férfiról.

     19 vagyok: addigra. Mit mondhatnék azon túl, hogy nem hagytam magam. Meg aztán hat pasas az azt jeletni, hogy fölteszed az öklöd és megpróbálod megütni legalább az egyiket mielőtt megölnek. Ritával vagyok, arról egy pár dolgot meg sem kell említeni. Például hogy milyen a hangja, mikor egy szá kilóval megtámogatott ököl tömören a szemedhez csatlakozik. Vag yarról, hogy a beton nem enged, mikor ajakkal, orcával, orrcimpával találkozik. És a borotva, mikor a legközeledd van hozzád olyan, mintha nagyon fáznál. Hideg, olyan hideg, hoy forró, egy lézervágó.

     A harlemi kórházban ébredtem föl. Félszeműen, mint Anyu, a fülem is tönkrement. De a biblia nem védett meg. Én védtem meg magam. Most is védem. Az volt a második eset, hogy a pasik vittek be az iskolába. Most mikor nincs nálam pisztoly, akkor van, mikor alszom, és még akkor is Rita-Mae, ahogy a botomat hívom, nics messze.

     Még nincs vége!

Jermaine