"Mindenkinek van már fürdőszobája, vécéje, csak pont a vasárnapi ebéd szűnt meg családilag. [...] Ma hogy néz ki egy lakás? A nappaliban van a televízió, ez a központ, most itt van a tűzhely."
Láng Judit interjúja Szabó Ildikó filmrendezővel.
Nem hagytam ott feküdni azt az embert – mondja Szabó Ildikó (Zazi) filmrendező, akihez tartva, már az utcán találkoztunk, közel a csillaghegyi otthonához. – Kihívtam hozzá a mentőket, mert összeesett részegen. Ez most történt az imént – meséli kicsit felzaklatva. Lépünk hazafelé. – Adok interjút, de ha nem azt írod, amit én mondtam, akkor megpofozlak – mondja kedvesen. – Összevissza írnak rólam mindenfélét az újságírók, ami nem igaz, de te ne élj vissza a bizalmammal. – Nyitja a kaput, nem messze a ház, kis előkerttel, nyírfácskával és sűrűn beültetve hóvirággal, gyöngyvirággal, a kerítés mellett különleges cserjékkel, és középen két királyliliom-bokorral, egyikükre hajol a nyírfácska. – Na, milyen – kérdi. Mondom, szép, és tényleg az. – Itt mindent én ültettem – meséli. Megyünk hátra a ház mellett, ott még nagyobb a kert, a bejárat is itt van, kis terasszal. Ugyanolyan rendezett minden. Finom és természetes.
– Mi fontos az életben?
– A Hócipő nevű újságot imádom, mert a legelső számai egyikében volt egy rajz. Strandon ül az öreg néni, padon, háttal a víznek, bottal. Oldalt, idős bácsi ugrik egy trambulinról, szakállas, látszik, hogy hetvenéves. Az apóka kiáltása az aláírás: „mama, figyelj!!!” – fontos üzenete van, mert ugyanis ez a lényeg. Mindegy, hogy kinek, de valakinek mutatni akarod: mama, figyelj, én ugrok! Korán meghaltak a szüleim, ezért hosszú éveken keresztül a „mama, figyelj!” csak magamnak szólt.
– Hogyan tudod szeretni magad?
– Soha nem vagyok magammal megelégedve, ezért dolgozom sokat. Természetgyógyászattal foglalkozom évek óta, tudom, kinek mit hogyan kellene tennie az egészségéért, de nem terrorizálom az embereket. Ezt gondolom a gyerekeimmel kapcsolatban is.
– Filmrendező. Hogyan tud nem terrorizálni?
– Egyszer egy ember feküdt a hóban, mellette a kutyája. Morgott rám, őrizte, védte a gazdáját. Leültem a földre, szintbe kerültem vele, és mondtam: figyelj ide, itt a gazdi, valahogy föl kell állítani, mert meg fog fagyni. A kutya néz, folytatom. Értsd meg, és engedd, hogy felállítsam. Jó pár percbe került, míg megszelídült, de ehhez végig ott ültem velük a hóban és a csikorgó hidegben.
– Így dolgozol a színészeiddel is?
– Igen. Addig nem indítom el a jelenetet, amíg nem értik meg. Ez a varázslat. A bűvkörömbe vonom őket, hogy azt tegyék, amit én szeretnék, mert erre szerződtünk, de nem szeretem, ha nem érzik magukat jól körülöttem. Előfordult már, hogy valaki ellenállt a figurának, amit kitaláltam. Nagyon kegyetlen is tudok lenni, azt mondtam neki: figyelj, színész vagy, erre szerződtettelek.
– Milyen tulajdonságokat nem kedvelsz?
– Engem csak az árulás bánt, akkor visszakozom, mert ebből a szempontból nagyon óvodás vagyok. Általában pénzzel szoktak átverni. Minden filmemnek én írtam a forgatókönyvét. Leülök este kilenckor, éjjel kettőig ceruzával megírom, ami bennem van. A legnagyobb gondom: hogyan tudok szerezni valakit, hogy a komputerbe diktálhassam neki, viszont fizetni nem tudok érte. Lehet, hogy nagyon sok rossz tulajdonságom van, de egy nagyon jó biztos van köztük. Ebben a városban én főzök a legjobban, hidd el, mindent tudok. Ha valaki segítene nekem, ezzel tudnám viszonozni. Az egész életemmel normális harmóniában vagyok, csak a villany-, a gázszámla és a gépelés probléma.
– Hol tart a készülő filmed, a „Mi van, Lulukám?”
– Kész a forgatókönyv, már csak pénz kellene a forgatáshoz, de nem értek a megszerzéséhez. Speciális alkat vagyok. Nem tudok irányítva írni vagy alkotni. A kertben hátrébb van egy kicsi, kör alakú trambulin, úgy hívom: tomboló. Kaptam egy kis pénzt, kifizettem a villanyt és a gázt, de azt mondtam, nem érdekel, hogy tízezer forint, és megvettem a tombolót. Ha felmérgesítenek, fölveszem a mackónadrágomat, és öt percig ugrálok a kertben és ordítok, káromkodok, totál leizzadok, itt lehet, nem hallja senki. Leszáradás után már röhögök magamon, milyen hülye vagyok, hogy itt ordibálok a semmibe, de mikor leszállok róla, semmi bajom. Nincs bennem agresszió. Ha megbántott vagy becsapott valaki, akkor azt én így kiugrálom. Nem érdekel, hogy mint egy óvodás ugrálok egy gumiasztalon.
– Miért agresszívek az emberek?
– A félelem miatt. Mindenki fél a villany- és a gázszámlától. Bejön a gázóra-leolvasó, és gyomorgörcsöt kapok. Miért kéne nekem ettől félni? Mégis van egy ilyen: jézusmária, már megint itt a gázóra-leolvasó! A rendszerváltozás lehetne jobb is, mert ugyan sokkal szélesebb a tájékoztatás, van internet is, vagyis a technikai fejlődésnek a kényelmünket kellene szolgálnia, mégis félünk. Mostanában a félelem nagyobb lett. Szerintem a család mint az élet alapja is megbomlott minden szinten. A lakótelepi lakásokban kicsi a konyha, ezért nem lehet ott együtt enni, fizikailag lehetetlen. Mindenkinek van már fürdőszobája, vécéje, csak pont a vasárnapi ebéd szűnt meg családilag. Az emberiség annyira primitív lett, hogy nem ismeri fel ezt az alapigazságot: a konyha, az ennivaló, az ebédlőasztal, amit körbe lehet ülni, szerintem fontos lényege az életünknek. Ma hogy néz ki egy lakás? A nappaliban van a televízió, ez a központ, most itt van a tűzhely. A lényeg: ha nem tudod családon belül megtartani a morális értékeidet, akkor meghalt a világ. A művészeknek ebben van nagy felelősségük. Mi antennák vagyunk, az égi-földi kapocs. Reagálnunk kell a világra, mert ez a dolgunk, különben nem érjük meg a sót, amit megeszünk. Ezt Máté evangéliumából idéztem. Ha nem úgy élsz, és nem azt mutatod, amit jónak gondolsz, akkor továbbadni sem tudod, így nem érsz annyit sem értékben, mint az a csipetnyi só, amit megeszel.
– Sok filmedben foglalkozol cigányokkal. Miért?
– Szeretem a cigányokat, közel állnak hozzám, mert olyanok az életben, mint az énekesmadarak. Lehet, hogy nem hoznak hasznot, viszont nem lehet nélkülük élni, mert az énekesmadár, az dalol. Te meg nem tudsz mindig dalolni. Csak befizeted a számlákat, és kész. Büszke vagyok rá, hogy az utolsó filmemet, a Chacho romot 2500 cigánnyal forgattam, és ők elfogadtak közben engem, még a magyarok ellen is. A film alatt cigány nem vert át, csak gádzsó (mindenki, aki nem roma), de azok rendesen. Cigány soha. Volt egy matematikus férjem, Révész Gábor, gyermekeim apja, már meghalt, akitől rettenetesen sokat tanultam. Azt mondta a romákkal kapcsolatban: nem kell a cseresznyefától elvárni, hogy őszibarackot teremjen. Ha ezt nem várod el, akkor nem csalódsz. Az előítéletekkel kapcsolatban egy kicsi történelem: őshaza, aztán honfoglalás, a magyarok nyilaitól ments meg uram minket, bejöttünk a Kárpát-medencébe. A Szvatopluk nevű szerencsétlentől megvettük az országot egy fehér lóért, vagyis jól átvertük. Erről ennyit.
– Nagyon szép a kert. Sok időt töltesz itt?
– Álmodozó vagyok, fontos a nyugalom. Korábban volt egy öreg kis Ford Escortom, a bal lámpáját összetörték. Kinn állt a kapu előtt 3-4 évig, mert nem tudtam hozzá lámpát szerezni, emiatt mindig kudarcélménnyel jöttem haza. Akkor egy autószerelővel megbeszéltem, hogy elcserélem vele két kerti hintaágyra. Hidd el, én jártam jól, mert kiülök ide, ámuldozom, megírok akármit, és jól vagyok. Érted? Ilyenkor nem zavarnak a világ dolgai.
Láng Judit