"Amikor a népszerű 'Ex-neonáci'-könyvet kikérte egy olvasó, akkor... elkezdte szidni a romákat az ex-neonáci férfinak, aki már teljesen szakított korábbi nézeteivel, és nem tudta meggyőzni az olvasót, vitázni kezdtek. Ekkor az 'Ex-neonáci'-könyv odahívta a 'Roma'-könyvet, hogy hárman beszélgessenek, vitáztak egy nagyot, de fizikai atrocitás nem volt."
Antje Rothemunddal az Élő Könyvtár kapcsán Gubicskó Ágnes beszélgetett.
Az igazgatónő, aki könyv is volt már
Interjú Antje Rothemunddal
Antje Rothemund a Rózsadombon fekvő Európai Ifjúsági Centrum igazgatónője. Az "Élő Könyvtár" program kidolgozójaként is számos kisebbségi csoporttal érintkezik. 2009. szeptember 25-én előadást tartott az „Emberi jogok. Igen!” című konferencián, amelynek a BEIK adott otthont, így a szünetben irodájában beszélgettünk.
– Hogyan került ehhez a szervezethez?
– Az Európa Tanácsnál dolgoztam. Az Európa Tanács legfőbb célkitűzése az emberi jogok védelme, s mint ilyen, 1991-ben úgy döntött, hogy nyit az új tagállamai felé: létre akartak hozni egy közép-kelet-európai központot, s ez Budapesten valósult meg, 1997-ben, azóta dolgozom itt.
– És inkább az emberi jogok vagy inkább a fiatalok miatt?
– Mindkettő. Régóta foglalkoztattak a különböző csoportok – nők, fogyatékkal élők stb. – problémái, de arra csak később jöttem rá, hogy én emberi jogokkal foglalkozom. A szakmám is ehhez kapcsolódik, felnőttképzési tanulmányokat végeztem. A fiatalokkal pedig nagyon jó együtt dolgozni, nyitottabbak, kreatívabbak. Szerencsés ember vagyok: nem nézek az órámra, mikor mehetek haza.
– És miért pont Budapesten?
– Mert Magyarország nyert. 1992-ben az Európa Tanács pályázatot írt ki, amelyre Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia nevezett. A legkedvezőbb körülményeket – ezt a szép és minden szempontból megfelelő házat – Magyarország ajánlotta, ezért esett a választás Budapestre. Igaz, Szlovákiában is szép házat kaptunk volna, csak közben Csehszlovákia kettészakadt, és Szlovákia nem lett tagállam. Ha nem szakadt volna ketté, akkor talán most nem itt lennék, de itt vagyok.
– Az „Élő Könyvtár” ötlete Dániából származik, de Ön fejlesztette ki a programot. Előfordult már atrocitás?
– Ritkán, és azok sem voltak veszélyesek. Amikor a népszerű „Ex-neonáci”-könyvet kikérte egy olvasó, akkor például. Ez az olvasó elkezdte szidni a romákat az ex-neonáci férfinak, aki már teljesen szakított korábbi nézeteivel, és nem tudta meggyőzni az olvasót, vitázni kezdtek. Ekkor az „Ex-neonáci”-könyv odahívta a „Roma”-könyvet, hogy hárman beszélgessenek, vitáztak egy nagyot, de fizikai atrocitás nem volt.
– Nem gondolja, hogy az „Élő Könyvtár”-t inkább nyitott gondolkodású emberek látogatják?
– Nem. Például amikor én is voltam könyv, én voltam az „Európabürokrata”, akkor odajött hozzám egy fiatal férfi, és a demokráciát kezdte szidni. Pedig teljesen intelligensnek tűnt, diplomás, ápolt, helyes, talpig fess férfi, és nem lehetett meggyőzni.
– Az „Élő Könyvtár” eredményességét tudják valahogy mérni?
– Igen. Egyrészt van a kvantitatív mérés, mikor melyik könyvet hányan kölcsönözték. Azután vannak kérdőíveink, amelyeket a „könyvek” és az „olvasók” is kitölthetnek. Itt van az összes mappákba gyűjtve, ha gondolod, megnézheted. De a legjobb, amikor bejönnek ide az emberek, és mesélnek az élményeikről. Van, aki mindenáron könyv szeretne lenni. Egy jogász például, mert „ő egy kisebbség”, és „miért nincs ilyen könyv és olyan könyv”?
– Már magyarul is megjelent a Kompasz [Iránytű] és a Kiskompaszk, ezek az oktatás számára készített emberi jogi képzési kézikönyvek, amelyek kiadásában Ön is közreműködött. Ezek eljutottak az iskolákba?
– Ezek nem kifejezetten tankönyvek. Elsősorban iskolán kívüli képzésekhez készültek mint segédanyag, de a tanárképzésben is használják, és szívesen forgatják az általános iskolákban is.
– Vannak visszajelzések?
– Nagy sikere van, bár minden országban más. Már 26 nyelvre fordították le, itt sorakoznak a polcomon.
– Beszélne a jövőbeni terveiről?
– Ha a következő 10 évet veszem, akkor Európában szeretnék emberi jogi neveléssel foglalkozni továbbra is. Homoszexuálisok, fogyatékkal élők, más kisebbségek jogi kérdéseivel. De az nem valószínű, hogy nyugdíjas koromig Budapesten maradok.
Gubicskó Ágnes