„Az, ugye, közhelyes dolog, ha a buggyant szerző viccesen közli, a cím csak annyiban köthető az alatta megjelent szöveghez, amennyiben ő és a végzet egymás alá rendelte őket.[…]
A szar ellenkezője is lehet szar” - mondta nem sokkal halála előtt a tévés Déri János. Ennél bölcsebbet és igazabbat nem hallottam a rendszerváltás óta.”
Bozzi Vera jegyzetét olvashatják.
Az, ugye, közhelyes dolog, ha a buggyant szerző viccesen közli, a cím csak annyiban köthető az alatta megjelent szöveghez, amennyiben ő és a végzet egymás alá rendelte őket.
Még a hét közepén riadtam erre a madárnévre, nem tudom, mit álmodhattam, egyes álomközlőkkel ellentétben én nem szoktam emlékezni az álmaimra, a félálomban gondoltakat viszont, ha az első kávéig el nem felejtem, mindig tudom azonosítani éber paranoiáimmal.
Ezt nemhogy nem felejtettem el, de napokig kísértett, és ezért eldöntöttem, cím lesz.
Kopasznyakú keselyű.
Lehet, hogy puhány pestiként csak az viselt meg, hogy napokon keresztül nem volt meleg vizünk, és amikor végre lett, akkor elzárták a gázt, és nem volt fűtés. Mondtam is a rokonaimnak, akikkel együtt lakom, nem kell betojni, ez még nem a háború.
Lehet, hogy az október 23-ai „forradalmi” felfordulástól féltem, nem lehet nem emlékezni a 2006-os húgyszagú őszre. Az azóta is hangoskodó „Kossuth tériek” már kevesen vannak, és inkább a Vértanúk terén koszolnak.
Lehet, hogy az a felismerés riasztott nagyon, sátánmosolyú Krisztináék demokratikusan választott európai politikusokként vonulnak ide hozzánk, a Kossuth térre, ítéletet mondani a védhetetlenül korrupt kormányra. Vigasztal az engem, hogy azóta megtanultak kulturáltan üríteni?
„A szar ellenkezője is lehet szar” - mondta nem sokkal halála előtt a tévés Déri János. Ennél bölcsebbet és igazabbat nem hallottam a rendszerváltás óta.
Tíz éve vettünk egy palóc parasztházat a girbe-gurba Nógrádban, most készülünk lemenni szűk egy hétre, elzárni a vizet, házipálinkát inni, főzni valamit, amit csak ott lehet. Élni, mintha élnénk.
Időbe telt, míg megszerettem a falut. Ásóval és bányászcsákánnyal feltörtem a köves talajt, beültettem például lila akáccal, vagy ahogyan Szép Ernő írta, ákáccal. Mert „minek a szív, ha, úgy fáj?
Bozzi Vera
