„Mindenkiben vannak másságok, de a lényeg, hogy mennyire tudatosan tudjuk ezt érzékelni magunkban. Érdekel valakit, hogy megismerje magát? Vajon mennyire meri felfedni a saját rétegeit, és meri vállalni a különbözőségeit?”
Daniela Hernández Faith (1979) Mexikó City-ben született táncos-koreográfus. 2006-ban a Megatánc zsűritagja volt. Az egykori megatánc-zsűritaggal Matruska című előadása kapcsán Láng Judit készített interjút.
Daniela Hernández Faith ingázik a kontinensek között: kortárs táncot tanít Mexikóban és Budapesten, de további előadásokat tervez Madridban is. Anyja és költő nővére, Zuleika Budapesten élnek. A táncos-koreográfus (TV2. Megatánc zsűritag 2006.) sérülése miatt nem léphetett fel a Matruska (Orosz Babák) című táncelőadásban a budapesti Bakelit Multi Art Centerben. A darabot korábban már bemutatták a Millenáris Parkban. Most munkatársával, Carlos Rodero-val újragondolták a darab koncepcióját: az érzelmi megnyilvánulások szempontjából fontos volt, hogy kifejező és hangsúlyos legyen az előadók színészi játéka is, ezért ötvözték a tánckoreográfiát más színpadtechnikai, például clown-elemekkel. A táncos-koreográfus édesanyja magyar irodalmár és szobrász, nemrégiben több, az ínyenc ételkészítéssel foglalkozó könyvet is megjelentetett Mexikóban. Édesapja Mexikó híres költője volt. Daniela Hernández Faith táncos-koreográfust Láng Judit kérdezte.
fotó: Kővágó Nagy Imre
ICA: A Matruska vagy matrioska jellegzetes orosz festett fajáték, amely egymásba rakott, egyre kisebb, kettészedhető babákból áll. Mit akart kifejezni vele?
Daniela Hernández Faith: Különböző szerepszemélyiségeink vannak, ezt jelöli a Matruska, mint metafora. A darab megmutatja, hogyan jelennek meg az életünkben újabb és újabb olyan élethelyzetek, amelyek rámutathatnak valódi kilétünkre. Mindannyiunkat foglalkoztat, hogy melyik szerepszemélyiségünk az, amelyik az utunkat jelöli, és melyik az, amit ezért vagy azért felvenni kényszerültünk, végül melyiknél maradunk és miért, de végülis mindegyik belőlünk jön. Általában ez mindenkire vonatkoztatható, nem csak a nőkre. Ebben a rohanó és egyre csak gyorsuló világban szükségünk van arra, hogy belső utakat tegyünk, vagyis az önismeretre. Ilyen a korszellem is. Mindenkiben vannak másságok, de a lényeg, hogy mennyire tudatosan tudjuk ezt érzékelni magunkban. Érdekel valakit, hogy megismerje magát? Vajon mennyire meri felfedni a saját rétegeit, és meri vállalni a különbözőségeit?
Bátorságra vall, ha valaki képes, és mer, ilyen utazásokat tenni. A keresés nem nőiesség és férfiasság kérdése, hanem minden emberre vonatkoztatható, vagyis univerzális dolog. A nő szempontjából minket az érzékenység és érzékiség érdekelt. A három megformált figura karaktere egyenként is változik, ahogy párhuzamosan, különböző élethelyzetekbe kerülnek a darab során. Tehát, mindegyiknek van egy saját, személyes fejlődése, de valójában ez egy nő története, különböző szituációkban. Nem csak a táncosokkal szimbolizáljuk a Matruskát, hanem az előadás, minden egyes jelenete, egy másik Matruskahéj is.
ICA: Más táncolja az ön szerepét, miért?
Daniela Hernández Faith: Pár hónapja megsérült a lábam, ezért nem táncolhatok, viszont jót tett, és hasznos volt a színpadon kívüli munka. Koreográfusként, objektívebben láthattam az előadás körüli problémákat. A barátnőm hívta fel rá a figyelmem: ha én táncolok, erős a jelenlétem a színpadon. Most, hogy valaki más táncolja a szerepem, kívülről látva, teljesen más megvilágításba került a dolog számomra is, mert a lányok különbözőek, de egyenrangúak! Nem fajsúlyosabb az egyik, mint a másik, ettől sokkal nyilvánvalóbb a darab mondanivalója. Ebben az értelemben jót tett a lábsérülésem. Nem hiába! Az Isten mindig mindent úgy rendez, hogy valahogy jobb legyen. Minden táncos és koreográfus arra törekszik, hogy legyen saját stílusa, amiről felismerhető a munkája. Szerintem rám és a táncosaimra a szenvedélyes mozdulatok és a testiség is jellemző. Szexualitás és testiség. Igen, így gondolom. Van egy saját stílusom. Mindenki erre vágyik. Így van? Nagy dolog, hogy nekem megadatott.
ICA: Mióta dolgoznak együtt Carlos Rodero-val? Hogyan alakul az együttműködésük?
Daniela Hernández Faith: Carlos kilenc éve él Magyarországon, és drámaszínházat tanít gimnáziumokban, de elsősorban inkább rendez. Korábban gondolkodtunk már arról, hogy együtt dolgozunk, de ez az első közös munkánk, ahol ő a színészi megnyilvánulásokat igazgatja, én meg a táncot. Eddig külön, külön ebben éltünk: a táncszínházzal próbálunk új irányt venni a korábbi munkáinkhoz képest. Először vizualizáljuk a színpadi képeket, aztán addig dolgozunk rajta a táncosokkal, míg dramaturgiailag megfelelő lesz, úgyhogy a darab legalább annyira tükrözi Carlos érzékeny látásmódját, mint az én nőiességemet. Persze, mindig van személyes érintettség is, de konkrétan sem róla, sem rólam nem szól a cselekmény. Ügyeltünk rá, hogy humort vigyünk a történetbe, annak ellenére, hogy a darab sokszor radikálisan mutat rá a lélek mély, sötét és érzéki dolgaira. Bármennyire is nehéz a mondanivaló, a humor felold, és az életnek egy bölcsebb szemléletét jelzi.
ICA: A Megatánc zsűrizése óta eltelt három év. Mi minden történt?
Daniela Hernández Faith: Több darabot is szeretnénk színpadra állítani Carlos Rodero-val. A következő munkánkban egy spanyol költő, Miguel Hernandez verseire álmodunk koreográfiát, szintén táncszínházi eszközökkel. Most lesz a születésének századik évfordulója. Miguel Hernandez érdekes költő, hasonlíthatnánk akár Radnótihoz is, mert ő is fiatalon halt meg, nehéz körülmények között. 2010 szeptemberében egy újabb táncszínházi munkával szeretnénk előrukkolni. Ez spanyol-magyar koprodukcióban készül, Sárbatiport Orfeusz a címe, és itthon, valamint Madridban mutatjuk be. Tervezzük, hogy Mexikóban is lesznek bemutatóink. Sokat utazom. Sűrűn visszajárok Mexikóba, mert még nem fejeztem be a munkát két-három darabban. Legutóbb egy érdekes fesztiválra is ellátogattam a piramisokhoz, és a dzsungelben is forgattunk egy táncfilmet. Carlos-szal dolgozom most, de jövök-megyek Mexikó, Madrid és Budapest között. Kísérletképpen egy kicsit másfelé is tekingettem a legutóbbi magyarországi ittlétem alatt, mint a tánc. Részt vettem egy kereskedelmi TV főzőműsorában. Nekem a tánc a mindenem, ez foglalkoztat éjjel-nappal, de hirtelen belecsöppenni egy másik világba, mint például a főzés, ez engem mindig feldob és pihentet. Úgyhogy időnként más dolgok is érdekelnek, de amint meggyógyulok, új tapasztalatokkal térek vissza a színpadra – remélem nemsokára.
Láng Judit
