Dányi Dániel műfordító angol nyelvből és -ről fordított itthon. 2009. december 12-én partnerével Barcelonába indultak. A kintlét napjait és érzéseit, eseményeit és reményeit, sikereit és megakadásait rögzíti a Hódolat Katalóniából című blog bejegyzéseiben katalonia.blog.hu, melyet kiutazásuk idejétől vezet. Jelen helyzetükben márciusi hazatérést diagnosztizál ugyan, de reméljük, hogy netről pottyant fordítások vagy bármi más út segíti majd őket abban, hogy folytathassák a kísérletet és a blogot. Ennek bejegyzéseiből válogattunk egy csokorra valót, hogy a szerző nyelvi ízei itt is felvillanhassanak a katalán téltörésben.
2009. 12. 12. Tengerérzés
"első spanyolországi délelőttünkre ébredve kimentünk a partra, és meghallottuk a tengert, és ez olyan volt, mintha egy háttérillusztráció hirtelen életre kelne, észrevéve a közeledőket, hogy saját horkoló-horzsoló moraj hanggal magyarázgasson türelmesen és érthetetlenül. homok és törmelék végestelen-végig a szinte kihalt, téli napfényes parton, a hullámok habot vetnek. egy-egy magányos kocogó, vagy kutyát sétáltató helyi, mintha mi lehetnénk itt talán a legutolsó turisták."
"Montgat kicsi, tiszta és nyugodt, dombos vidék ez is, a városszélén nagy narancsligetek és szőlők, néhány tanya, ugatós házőrzők, beljebb pedig lakóparkszerű sorházak, tengeri panoráma, lejjebb a parton sikátorok és éttermek, kávézók, Montgat állomás, sínek és beach. Tihany a tengeren, bár innen úgy tíz perc vonattal Barcelona, mégse megyünk be, inkább hazacaplatunk. a parton hatalmas félbehagyott építkezés, valami köves-homokos védmű a hullámok felé, nyilván aligpár évtized alatt lenyaldosnak sétányt, töltést, síneket... a válság miatt leálltak a munkával, nagy belvíz-pocsolyák sötétlenek a kráterekben. pecáznak kinn a homokon, sorbaállított botokkal, odább egy homokvár amortizálódik a víz és szél között, és mindenfelé találni ilyen tökéletes kagylóhéjakat, de már napok óta nem veszek róluk tudomást.
az El Masnou-i piac tele van hallal, jégen kínálják a tenger gyümölcsöskertjét, más standokon szárazföldi termések, jószágok, rengeteg szokatlan áru: a már említett disznóláb-sonkák, articsóka, édeskrumpli, és a kedvencünk: egy kaki nevű paradicsomgyümölcs, nagyon finom. az árusok vidámak, mindent áthat egy tűrhetően friss halszag. a közért is nagyon tanulságos, semmi sem drágább, mint otthon, viszont van, ami feltűnően olcsó: olajbogyó, csoki, olaj, bor, zöldségek. 40 cent egy dobozos sör, az éhezés felejtős. első egzotikus ételélmény egy mélyhűtött Palitos de Mar (kb tengeri halpogácsa), azt nem tudom ugyan, mi a rendeltetésszerű felhasználás, de én kisütöttem fűszerrel és paprikával, mennyei lett.
a piac mellett is gyűjtöttem pár kriptikus graffiti-feliratot, elég sok van mindenütt, a katalán politikai közélet radikálisabb törekvéseit nagyjából szemléltetik. (persze, fontolva haladást és a törvényes kereteken belüli mérsékelt reformokat itt se fújnak a falra símaszkos középutasok.) tizenharmadikán lesz egy nem törvényi erejű népszavazás, Katalónia függetlenségéről lehet ikszelni, bár mivel nem várható semmilyen konkrét hatás, a dolog inkább szondázásnak vagy közvéleményfelmérésnek tűnhet. a katalán politika is van olyan önidentitás-kényszeres, mint az otthoni. "Independéncia í Socialismé! Estatut no!" (függetlenséget és szocializmust! nem a szövetségre! - értsd: a spanyolországi területek szövetségére)."
2009. 12. 12. Barrio Sant Ildefons
"kicsit aggódva nézegettem először a Google Maps térképén ezt a barrio-t, nyolc és negyed kilométer a beach, két autópálya szegélyezte betondelta, na mi lesz itt, ajjaj... Barcelona belsőbb területei nem csak anyagi megfontolásból estek ki: azért is kerestünk valami kiesebbet, hogy ne kelljen egy dübörgő metropolisz nyüzsgő szívét szagolni minden áldott nap. viszont az Elköltözésből egy hét Couch-szörfölés után farokbehúzva hazaballagni éppúgy rémes kilátásnak tűnt, mint egy paneldzsungel nehézipari betonbelébe kebeleződni. ha már nincs ott a tenger, legalább lepusztult ne legyen, stresszes és lélekölő...
és ez meglepő mód az utolsó esélyként felbukkant Sant Ildefons-nál pont bejött. franc se hitte volna, de nyugi van itt, egy 80 ezres külváros lakótelepén, mérsékelt a forgalom, körülöttünk panelházak és pálmafák, a szomszédban pedig a helyi rendőrség fő-főhadiszállása. (a katalán rendőri feladatokat 2005 óta a spanyol Guardia Civil helyett egy militárisból levedlett önkéntes Mossos d'Esquadra őrszervezet látja el, rendesen. ez is egy katalán autonóm dolog.)"
"elsőre kimentünk a negyed szélére, ki az új építésű és épülő blokkok, a fűvel benőtt villamossínek, a bútorboltok és csomópontokon is túl, ahol már ipari volt valóban a város, indusztriális, gyárudvarok és graffiti, kihalt utcák vasárnap, csak egy napszemüveges néni jött már gyanúsan régóta a nyomunkban. talán ő is sétál, mondta Móni. szerintem biztos még a Franco-rezsim alatt lett besúgó, és azóta kiöregedett, rutinból, kényszerből maradt önkéntes-spicli, tisztes távolságból követ és jegyzetel egy kis vonalas noteszba, rádiójeleket küld a Guardia központba, brékó (vagymit mond, nem tudom) két gyanús külsejű fiatal, külföldiek, a gyárnegyed felé épp kelet-északkeletnek halad... megállunk, kamuból graffiti feliratot sillabizálva megvárjuk, hogy lehagyjon minket, aztán követjük az utca túloldalán, de az öreglány felhagy a sétájával, visszavitorlázik a lakott világ felé. mi pedig ki, egészen a sínekig, túl pedig zöldülő hegyek. a visszaúton már nem kémkedek."
"Lett lakótársunk is, egy leselejtezett szobanövény, egy nagy barcelonai áruház mögött kornyadozott szegény az eselék között, gondosan bezsákoltam, hazahoztuk, köszöni jól van, kis pálmafajzat. és mi is jól elvagyunk, Móni dolgozik, csinos a csíkos felsőjében, én meg nem nagyon töröm magam, főzőcskézek, olvasgatok, egyre biztosabb lábbal sasszézok az ildefonsi telep körül. persze nem vakációzunk, de azért jól esik a pihenés, olvasás. azon a Pynchon regényen rágcsálom át magam, ami nemrég jelent meg magyarul is Súlyszivárvány címmel, Móni meg Woolf-ot, csak tudnám mi lesz, mikor ezek kiolvasódnak, nagyon gyorsan rá kell szokni majd a spanyol szövegre. megkérdeztem egy hatalmas barcelonai antikváriumban, van-e Libres Inglés, naná hogy nincs, nemhogy magyar. mondjuk a neten sokminden hozzáférhető. ez most a legnagyobb bajom, és ez is csak örvendezésre ad okot. az eddigi élményáradat-hullámvasút alapján itt is meg tudunk majd lenni, dolgozni, fordítani, filmfeliratozni, nyelvet tanulni, utazni és felfedezni, szerényen létezni: megérkeztünk."
2009. 12. 16. palau és corte
"kiderült az is, hogy három kerület határán lakunk, (vagyis független municipalitás, bár valójában Barcelona külső kerületei is lehetnének). elég rossz híre van a L'Hospitalet de Llobregat zónának, állítólag éjjel a hét minden napján kerülendő, ehhez egyelőre nincs mit hozzátennem, a lakótömbtől pár perc séta viszont az az Esplugues városrész is, ahol a karácsonyi bazárt találtuk. az árusok nagy része indián külsejű, és karácsonyi cucc mellett sok hétköznapi árut is kipakolnak a ponyvás pultokon, ruhát, bizbaszt, külön rasztás-bobmárlis-csegevarás stand is virít, plusz még anarchista jelszavakkal ékes lobogót meg katalánnemzetiszínű mousepad-ot is vásárolhat szeretteinek az ünnepi nagyérdemű. ám a legfurább tárgyak a katalán ünnepi hagyomány két kultikus toteme, a Tió de Nadal és a Caganer.
a Tió, az egy fatuskó, két pálcikalábon nyomja ki magát fekvőből, és kerek festett arcából bájosan mosolyog cifrapiros leple alól. dec 8-tól lehet installálni a hagyománytisztelő otthonban, naponta etetni (hogy mivel, az nem egészen világos: sósmogyoró, fűrészpor?) és takargatni, lásd színes tartozék. a régebbi népszokás szerint karácsonykor tűzre került a dísztelen tuskó, ahol ütlegelni kell (a piszkavassal, gondolom) és kakálásra bíztatni egy célzatos kakáltató dalocskával: caga tió / caga torró, / avellanes i mató, / si no cagues bé / et daré un cop de basto. / caga tió! (vagyis "kakálj tuskó, kakálj tortát, mogyorót és édestúrót! ha nem kakálsz jól, bottal verlek. kakálj tuskó!"). a karácsonyi kakálás másik bajnoka a Caganer ("kakáló") nevű kisfigura, aki a betlehemi jászol apokrif katalán kelléke, egy vidám guggoló kertitörpe, akinek hátul lehúzott nadrágján kivillan a valaga, bokájánál pedig friss szarkupac tekeredik. mindenféle okos és kevésbé okos elméletről olvastam, hogy ez miért és hogy van, szerintem mindenki értelmezze ízlése szerint. a katalán szarómanót még a valamikori illegalitásból is visszakövetelte a hagyományőrző népakarat, rengeteg kivitelben gyártja a Katalán Manóüzem, és állítólag a tavalyi USA elnökválasztás után rögtön feltűntek az Obamafejű Caganerek. végezetül hadd idézzek egy bölcs mottónak beillő katalán versikét: menja bé, caga fort / i no tinguis por la mort - szabadon fordítva: "egyél jót, nagyot kakálj, / s ne félj, ha eljön a halál"."
2009. 12. 22. nadal glühwein
"hazafelé a hypothermia jelei: nadrágszár alatt szúró tűk, hideg bokszkesztyűvé gémberedett ujjak nem nyitják a zárat, hirtelen felértékelődik a Melegvíz, és már érzésre tudod, mikorra ér a csaphoz a bojlerből a forró. mostanában annyit esett és fújt, hogy egy-két derűs koradélutáni sétát leszámítva, az időnk nagy részét itthon töltöttük. mûködik a téli, mérsékeltövi medveösztön: hibernálni, bekuckózni, meghúzódni. ilyen bennüldögélõs napokon főleg olvasni és dolgozni lehet, ám hősugárzónknak hála, legalább nem fázva - amúgy a világ nagy része errefelé fűtetlen. attól még sóvárgással vegyes kárörömmel nézegettük a neten a Kárpát medence idelátszó jegét, havát. Állítólag (elsődleges forrásunk cornellai lakos, ő már csak tudja) itt emberemlékezet óta nem esett hó, nem kelt el hólapát, korcsolyázás esetleg műjégen, hóembert max homokból. andorra viszont pár óra autóval, síelhetõ havas hegyek."
2009. 12. 28. Bellevue
" [...] Arra volna szükségem, hogy úgy szeretve érezzem magam, ez pedig többé-kevésbé szerethetetlen már önmagában is, de az se segített, ahogy viselkedtem szegény barátaimmal. Most végre teljesen értelmezhetetlen, hogy én itt közkedvelt, társasági lény legyek, de még a jófejség is legalább pár heti nyelvtanulásra van. A blogírás utolsó, elkeseredett rúgás volt, már ami a mozgatórugókat: a becsvágyat és büszkeséget illeti. Egész önmegvalósítgató életemben különféle becstelenségek, lemondások és különutak kerülőin tepertem a saját becsvágyam után, és büszkeséget próbáltam csiholni passzivitásból, időnként reménytelenségből is. Büszkének lennem arra, hogy nem vagyok büszke, meg hasonló bűvészmutatványok.
Szerencsére most semmiféle alkalmam nincs büszkeséget kicsikarni bárkiből is. Sajnos legnagyobb megdöbbenésemre valami bénító tehetetlenséget érzek. Mintha egy rozsdás vasmacska lennék, a tenger medrénél visszanézek a hosszú barázdára, hogy na most aztán, sosem fogok úszni. Egy rozsdás kismacska pedig része fent a mediterrán tájnak, ahogy a Carrer de Montserrat emelkedőjén kúszik felfelé, a nehézkedés erejét kis macskaléptekkel leküzdve könnyedén.
Szóval araszolok teknőstempómban, lassan a harminc felé, és ahogy küzdöm le a nehézkedést és a tehetetlenségem, úgy jövök lefelé a paranoiáról. Az a nyelv, dialógus- és szövegösszesség, amiben eszemtudja mióta tapicskolok, hátramaradt valahol mögöttem egy ellangyosodott ősleveses katlanban (teknőben). Folyton feloldódni egy tápláló, kocsonyás szeretetplazmában, ebből kellett kikecmeregni, az nem volt nehéz, és aztán (na ez) egyben maradni, és egészen furcsa, hogy még valami jövőképet is feltételezni kell hozzá. Szóval a jellemfejlődés, személyes evolúció, vagyis dehogy, hiszen a legkevésbé volt az én szólómutatványom, ami idáig vezetett. Benne van minden, mindenki. Talán ezért is lehet posztolnom róla.
Nem maradt ideje, terepe a Nagy Énfilmnek, a paranoiának, a minden-rólam-és-általam-hozzám-szól lehetetlen kaleidoszkópjának. Annyira szétesett már ez a végestelen, vághatatlan, szerkeszthetetlen anyag, szinte betemet. Ez árulás, az én saját árulásom, ebből őszintén nem jön ki az ember. Vagyis kijövök, ide. És visszaírok, végülis mindent elhoztam magammal, visszacsinálhatatlanul."
2010. 01. 05. serra y río
"apránként kirajzolódik, mennyire fontos Katalóniában a foci. például fogalmam sem volt mostanáig, hogy Barcelonáé a világ egyik legjobb futballcsapata, és hogy azért nem indulhat katalán válogatottként az európai meg világszintű mérkőzéseken, mert Katalóniát hivatalosan nem ismerik el független fociországnak. egész új értelmet nyer a nacionalizmus, miközben már három focipályát tudok negyedórásjárótávon belül, egyiken a Sant Ildefons csapata edz, másikon a szomszédos Esplugues. a (-z időrendben) harmadik pedig a közeli L'Hospitalet önkormányzat külterületének egy elvadult parkerdőcskéje melletti pálya, ahol az F.C. Can Buxeres címere virít.
ez a Can Buxeres pedig egy újabb palota és gyönyörű kert, ápolt és körbekerített, a kerítésen túl lakótelepek és a L'H dübörgő szíve. innen mi kicsavarogtunk az autóút túloldalára, egy lerobbant templomszerűség felé (azóta sem tudjuk, ki lakja, közelebbről már eltemplomiatlanodott), döbbenetes látvány, lehetetlen panoráma tárulkozott. a völgy először leginkább növényburjánzással küzdő illegális nyomortelepnek látszott: egymás hegyén-hátán bódék és bodegák, indákkal és sövénnyel benőtt klausztrofób kerítések útvesztője a város és az autóút között, amerre a szem ellát. a völgyön át odalent egy... egy viadukt! egy ősi, keskeny kőhíd, alatta pedig szántóföldek! minden út vállszélességű, legfeljebb öszvér férne el a kistelkek között kitaposott ösvénykéken. konyhakertlabirintus! zöldséges és szőlő, napraforgó, kaktusz, trágyaszag, pálinkafőzdék, hagyma- és rebarbarasorok, körben a csend, csak madárcsivit és nem-túl-távoli autózaj. itt akarnánk majd munkát kapni, ha lehet, a tősgyökeres katalán kiskertek valamelyikén turkálni, gyomlálni. ide egyhamar biztosan nem épül bevásárlóközpont."
2010. 01. 17. perroquia con limon
"annyira szeretünk kirándulni, hogy az időjárás teljesen eldönti, mi lesz ma. megint esik, semmire sem a legjobb ez a nap, azért blogot lehet írni. az olvasókat annyira szeretem, hogy hadd örüljenek, azért egy kis esőt is írok Havajról vagy honnan.
a munka mellett a benti foglalkozások kimerülnek egy nehéz fémrúd ritmusos emelgetése, benti torna, gépesített játékok, zenehallgatás és fájlmegosztás, retrófíling spanyolul és magyarul, Manu Chao és Budapest Bár. még délelőtt felharsan az utcáról a szobákba egy jól felerősített töröksramli, vasárnap délelőtt vonul a lejmkaraván - vagy a cirkuszt reklámozzák, de szerintem az előbbi. egy perc néma csenddel adózunk nekik, felidézi a vadkeleti lakótelepek hangszórós gerillamarketingjét, a "krumplit vegyenek" platós IFÁkat, nosztalgiáttessék. [...]
búcsúzásul a Krampusz megcsodálta a kastélytemplom parókiális citromfáit, és démoni csavargatással leműértett egy ágrólszakadt hatalmas sárga (amarillo) citromot. ezután sietve távoztak a kiskapun. hazafelé alaposan elkavarodtak, olyannyira, hogy több nappal korábbi sétájuk egyik váratlan helyszínén, egy filléres használtboltban találták magukat. Móni ruhákért jött be, ám a Krampusz könyvespolcot is lelt a többtermű boltbohózat mélyén, itt elszántan nekiestek a spanyol használtirodalomnak, hátha van valami angol, német vagy újsumér nyelven is olvasható iromány. végül több rétegnyi polcmélységet átfogó hosszas buszkárolás* után nagy fogásokkal merültek fel a mélységekből: egy igazi Agatha Christie bűnügyi regényt talált a Móni, a Krampusz meg bizonyos Susan Faludi "Backlash" című feminista mérföldkövét papírkötésben. a két könyvet díszcsomagolásban vitték haza, potom 77 Eurócent összköltséggel. máig is boldogan élnek, olvasnak és írnak örömükben. aki nem hiszi, járjon utána.
* az év vagy évtized angol szava közfelkiáltásra a "to google", ehhöz képest a HK blog szerkesztői egyhangúlag megválasztották az elmúlt hat hét szavának a "buszkárolni" spanyol jövevényszót, jelentése: keresni, főleg ha online: guglizni."
2010. 01. 26. días oscuros
"egy hülye internetes mém szerint január 25-e az év legrosszabb napja... hol kezdjem? Barcelonában szezonon kívül is működnek zsebtolvajok, a katalán billentyűzet nem ismer hosszú ő-t és ű-t. ordasan izgalmas idökkel nézünk farkasszemet. rossz esetben haza kell kullogni márciusban, de még nincs minden veszve, addig sok víz folyik le a Llobregaton, és olyan se volt még, hogy ne lett volna úgyse. látunk még sok szép dolgot, csak most jövőképet nem, az meg vagy rejtőzik, vagy nincs, ilyen felnőttes bújócskázás, az van. ennyit a szorongásról.
ami a helyi vonatkozásokat illeti, Barcelona köszöni, jól van, és igaz minden szó, ami szépségét stb regéli. voltunk további dombokon, talán legelmesélhetőbb a Montjuis, amit "a Földközi-tenger gyöngyének" tart az idevágó ének - és ami (hoppá-hoppá) a "zsidók dombja" jelentést is hordozza, emellett múzeumokat és kerteket, nemzeti palotát miegymás. este másztuk meg mozgólépcsőztünk fel a katalán nemzeti galériához. ide nem volt lelki erőm betotyogni (bár ingyenes és este fél hétkor simán nyitva van, majd legközelebb,) inkább kigyönyörködtük magunkat kilátásban, ami borosüvegen át egészen kaleidoszkopikus. aztán levalcoltunk a domboldal gyéren világított kanyarösvényein. A Jardins del Claustre szökőkutjai például alig látszanak a sötétben, sok láthatatlan látványosság árnyékában végül elbotorkáltunk a Görög Színház kertjébe, ahol csak egy fiatal pár csókolózott rajtunk kívül. más pedig nem volt egy lélek se, máskor biztos népes kórus skandálását hordja az aktuális klasszikus szellő disztichonokban az amfiteátrum felől, de a január ilyen, diszkréten néptelen minden.[...]
a másnapra virradó szomorú vasárnapra özön eső esett, az égből alászállt az ibériai tél monszunszelleme, halak és tintahalcsápok hulltak a lakótelepi utcakőre, valakik bárkát kezdtek ácsolni a kukák mellé hordott bútorlapokból, pókszerű esernyőcsontvázakat mosott a csatornákba a torrentiális áradat, a letöltések cseppfolyósan patakzottak végig a villámló monitorokon. aztán a monitor is elsötétült... most szerelőt kerestem, holnap viszem újraélesztetni életem laptopját.
sajnos ezek beárnyékolták napsütéses napjainkat is, pénzünk megcsappant, munka egyelőre nincs annyi, hogy derűs márciusi előrejelzésekbe bocsátkozhatnék: ha megoldjuk is a szitut, februárban tervezhetjük is a hazautat. bár iratpótlásra és kajapénzre, lakbérre és szerelési költségekre bontva a dolgokat, épp elkelne most valami nagyon sürgős alkalmi meló. esetleg nem kell gyorsan valakinek szakszerű német vagy angol fordítás? hogy megszámíccsuk okosba?
addig is nadrágszíjhúzó versenyt játszunk, és a blogbejegyzéseken kívül mindenen spórolni, spórolni, sp. aztán meglátjuk, hátha megkönyörül a Katalán Monszunszellem, és leadja a Mossos-nál azt a nyomorult személyit, laptop nélkül végülis eléldegélek valahogy, csak múlna már a morózus micsodába ez a molochi makula, mondjuk a montdzsuik is derülne ki."
