2010. március 19-én indult és 28-ig tart a Tavaszi fezstivál Szentendrén. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő rendezvény a BTF országos programjához kapcsolódik. Célja, hogy bemutassa a szentendrei kulturális értékeket is: az idei fesztiválprogramban szerepel a Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beata kórus virágvasárnapi hangversenye, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész életmű kiállítása a MűvészetMalomban vagy Ilosvai Varga István most megnyílt állandó kiállítása a Czóbel Múzeumban.
A helyi alkotók és együttesek mellett a hazai művészeti élet egy-egy kiemelkedő egyénisége, illetve társulata is szerepel a programsorozatban. Idén a város vendége Bogányi Gergely és Lajkó Félix is. Tasnádi István Fédra Fitnessét a Rákóczi Gimnázium tornatermében mutatják be.
PROGRAM
Március 21. vasárnap, 16 óra, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
LIN-CSI VÁNDORLÁSAI – ZENÉS IRODALMI BESZÉLGETÉS SÁRI LÁSZLÓVAL
Közreműködik: Erdélyi Lili Ada és Mohai Gábor előadóművészek, Neichl Norbert (szaxofon és fuvola)
Sári László orientalista, a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségének munkatársa. Népszerűvé lett irodalmi és kultúrtörténeti műsorsorozataival és az általa fordított, gondozott kötetekkel. Többek között a Dalai Láma magyarul is megjelent könyveivel és Lin-csi elmélkedéseinek gyűjteményeivel, amelynek fordításai Bécsben és Prágában is a könyvpiaci 10-es toplistán szerepeltek, és felolvasó színházi közönségtalálkozói komoly nemzetközi közönségsikerrel járják a világot.
E műsorban a hazai közönség is találkozhat e különlegesen léleksimogató, bölcs életszemlélet képviselőjével és közreadójával, Sári Lászlóval és előadóművész partnereivel.
Belépőjegy: 800 Ft
Március 21. vasárnap, 19 óra, Városháza díszterme (Városház tér 1-3.)
BOGÁNYI GERGELY ZONGORAESTJE
Bogányi Gergely 1974-ben született, Vácott. Négyéves korában kezdett zongorázni, hatéves korában különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amelyet kilencévesen meg is nyert. A Zeneakadémia elvégzése után Egyesült Államokbeli Indiana Egyetemen, majd a helsinki Sibelius Akadémián folytatta tanulmányait.
Bogányi Gergely muzsikus szülők és zenész testvérek körében nőtt fel, számos verseny győztese, díjazottja. Legkiemelkedőbb sikerét 1996-ban aratta, amikor a világ egyik legrangosabb versenye, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese lett. 1999-ben fivérével, Tiborral és Kelemen Barnabás hegedűművésszel első díjat nyert a kuhmoi nemzetközi trióversenyen, Finnországban. 2000-től a Magyar Köztársaság Liszt-díjas zongoraművésze, 2004-ben Kossuth-díjat kapott.
Műsor:
Chopin: Variations Brillantes op. 12
Chopin: 2 Nocturne op. 37 nr 1, 2
Chopin: 3 Mazurka op. 50
Chopin: 3 Mazurka op. 56
Chopin: Bolero op. 19
--- --- --- --- ---
Liszt: 15. Magyar Rapszódia
Bartók: Szonáta
Mozart - Liszt: Don Juan parafrázis
Belépőjegy: 2500 Ft
Március 26. péntek, 19 óra, P’Art Mozi (Duna-korzó 18.)
EGY CSÉSZE TEA KUKORELLY ENDRE ÍRÓVAL
TündérVölgy, avagy az emberi szív rejtelmeiről – egy könyv utóélete
Háziasszony : Berényi Marianna újságíró
Előtte 18 órától filmvetítés Kukorelly Endre ajánlásával:
Berlin, egy nagyváros szimfóniája
Fekete-fehér, szöveg nélküli, német dokumentumfilm, 55 perc, 1927
Rendező: Walter Ruttmann
Belépőjegy: 400 Ft (filmmel együtt)
Március 26. péntek, 19 óra, Pest Megyei Könyvtár színházterme (Pátriárka u. 7.)
LAJKÓ FÉLIX: A BOKORBÓL
Lemezbemutató koncert
Lajkó Félix – hegedű
Brasnyó Antal – brácsa
Félix hosszú-hosszú ideje érleli, gyúrja, dolgozza utazását a zenében, lelkének kinyilatkoztatását hegedűn és citerán. Legutoljára megjelent lemeze óta társa ezen az úton a brácsás Brasnyó Antal, aki nem csak kísérője, de őszinte barátja, munkatársa is. Napi 3-4-5 óra gyakorlás, menetelés, bolondozás - muzsikálás viszi őket előre, teszi egyre teljesebbé kalandozásukat. A lemez egy erdei barangolás zenei lenyomata. Tavaly nyáron, a palicsi fák között került rögzítésre. Nyugalmat, természet közeli zenei gondolatokat ébresztő légkörben megfogalmazott dallamokat hallhatunk a legújabb korongon.
A számok címei magukért beszélnek: Az úton (a palicsi erdő útjainak egyikén felvett szám), Az autóban (kihasználva az autó „akusztikáját”, ahol rögzítették), A gödörből (egy gödör helyettesítette a stúdiót), Este (az esti hangok is aktív részesei a felvételnek), Esett az eső (nyári hangulatkép esővel), A bokorból (címadó dal egy palicsi bokorban született!). Lajkó Félix koncertjein a zene kiegészül a pillanat sugallta élménnyel, a hely, a közönség nyújtotta inspirációval, és improvizációval, így válik egy teljesen új egésszé.
www.lajkofelix.hu
Belépőjegy: 3000 Ft
Március 27. szombat, 11-13 óráig, Fő tér (rossz idő esetén: PMK színházterme)
TÖRTÉNELMI KOSZTÜMÖS FELVONULÁS
Szentendre 1000 éves történelmének felidézése kosztümös jelenetek előadásával
Közreműködnek: szentendrei óvodások és iskolások
Narrátor: Fehér Júlia és Kertész József
Március 27. szombat, 18 óra és 21 óra, Rákóczi iskola tornaterme (Rákóczi F. u. 6.)
TASNÁDI ISTVÁN: FÉDRA FITNESS
Az ALKA T és a KOMA társulat előadása
Játsszák: Bánki Gergely, Csákányi Eszter, Jaskó Bálint, Jelinek Erzsébet, Katona László, Lass Bea
Scherer Péter, Zrinyi Gál Vince
Díszlet-jelmez: Vereczkei Rita
Zene: Szemenyei János
Dramaturg: Veress Anna
Produkciós vezető: Gyulay Eszter
Rendező: Tasnádi István
Tasnádi István Fédra Fitnesse, bár határozottan mai mű, nem „teszi át” egyszerűen a 21.századba a királynő tragikus szerelmének történetét, hanem úgy jeleníti meg az ősi legendát mai élettörténetként, hogy egyben hangsúlyozottan össze is köti mítikus gyökereivel: a klasszikus formák és a kortárs nyelv, az archetipikus emberi viszonyok és a mából ismerős figurák, az antik színház megoldásai és a „posztdramatikus” színházi eszközök együttes alkalmazásából, kölcsönhatásaiból és összeütköztetéséből keletkező szöveg kettős fénytörésben mutatja tárgyát, egyszerre nyújtva belátást és rálátást, egyidejűleg ábrázolva a mítoszt, és mai viszonyulásunkat hozzá.
Alkotótársai ebben a munkában a magyar színházi élet kiváló képviselői lesznek: a címszerepet Csákányi Eszter játssza, a társulatot a volt Krétakör nemzetközi hírnevű művészeiből álló ALKA.T (alkalmi társulat) és a kortárs magyar darabok bemutatására szövetkezett KoMa tehetséges fiatal színészei alkotják.
A Fédra Fitness helyszíne is különleges: korunk bálványimádó fiatalság-szépség-egészség kultuszának jellegzetes high-tech környezetében, egy fitness teremben játszódik az előadás.
Megtekintése 16 éven felülieknek ajánlott!!
Belépőjegy: 2500 Ft
Március 28. vasárnap, 18 óra, Református templom (Rákóczi F. u. 14.)
VIRÁGVASÁRNAPI HANGVERSENY
Szentendrei Kamarazenekar és a Musica Beata kórus koncertje
Közreműködik:
Tatai Nóra – szoprán
Ruszó Alexandra – alt
Nagy Anna Ágnes – gordonka
Vezényel: Bokorné Forró Ágnes , Wolfné Kovács Zsuzsa, Fenyő Gábor
Program:
A. Vivaldi: h-moll sinfonia (A szent sírnál)
A. Vivaldi: Gordonkaverseny
G.B. Pergolesi: Stabat Mater – részletek
Rosselli: Adoramus te
Schubert: Salve Regina
Mozart: Ave verum corpus
Mozart: Laudate Dominum
J.S. Bach: Máté passió – Korál „Wer hat dich so geschlagen”
Belépőjegy: 800 Ft
Információ, szervezés:
Szentendrei Közművelődési, Kulturális és Városmarketing Nonprofit Kft.
2000 Szentendre, Duna-korzó 18.
Tel.: 26/312-657; fax: 26/312-647; e-mail: dmh@dunakanyar.net
Web: www.szentendreprogram.hu
Jegyvásárlás:
TOURINFORM SZENTENDRE
Dumtsa Jenő u. 22.
Telefon: 26/317-965; 966
Az INTERTICKET országos hálózatában (www.jegy.hu)
KIÁLLÍTÁSOK:
Március 27. szombat
SZENTENDRE ART + TAVASZ 2010
Négy kiállítás egy napon, egy sétával az óvárosban.
MűvészetMalom, 17 óra: Csíkszentmihályi Róbert életmű kiállítása – megnyitó
Régi Művésztelepi Galéria , 18 óra: Szögart plain-air a Csongrádi művésztelepen - finisszázs
Café Rodin Galéria, 19 óra: Kitekintés - Ernst Oldenburg – megnyitó
Erdész Galéria, 20 óra: Párizs – Budapest – Szentendre — megnyitó
Március 27. szombat, 17 óra, MűvészetMalom (Bogdányi u. 32. )
CSÍKSZENTMIHÁLYI RÓBERT ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁSA
Megtekinthető: május 30-ig, hétfő kivételével, naponta 10-18 óráig
A kiállítást megnyitja: Szakolczay Lajos
Csíkszentmihályi Róbert (szobrász, éremművész) - akinek köztéri alkotásai megtalálhatók idehaza és külföldön, műveit nemzetközi és itthoni közgyűjtemények őrzik - 2010-ben hetven éves. Ebből az alkalomból nyílik meg a MűvészetMalomban az 1964 óta Szentendrén élő és alkotó Kiváló és Érdemes művész visszatekintő életmű kiállítása.
Az alkotó a plasztika minden ágában kiemelkedő életművet hozott létre, a kiállítás bemutatja nagyméretű kő-, bronz- és faszobrait, kisplasztikáit - köztük a különleges Bestiárium sorozatot - és a kortárs éremművészet legjavához tartotó több száz érméből mintegy 140-et.
Március 27. szombat, 18 óra, Régi Művészetelepi Galéria (Bogdányi u. 50.)
SZÖGART PLEIN AIR A CSONGRÁDI MŰVÉSZTELEPEN
A ”Szentendre vendégei a magyarországi művésztelepek” sorozat keretében megrendezett kiállítás finisszázsa.
Március 27. szombat, 19 óra, Café Rodin Galéria (Ady Endre u. 6.)
„KITEKINTÉS” - ERNST OLDENBURG
A kiállítást megnyitja Feledy Balázs művészettörténész.
Ernst Oldenburg (1914-1992) a II. világháború utáni német festészetben a német expresszionizmustól a 90-es évek művészetéig terjedő időszak egyik neves képviselője.
Megtekinthető: április 25-ig.
Március 27. szombat, 20 óra, Erdész Galéria (Bercsényi u. 4.)
PáRIZS – BUDAPEST – SZENTENDRE
Párizs mágnesként vonzotta a magyar művészeket Szentendréről és Budapestről is. Kiállításunk válogatás azoknak a művészeknek a munkáiból, akik mindhárom városhoz kötődtek.
Megtekinthető: április 25-ig.
****************
A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága (PMMI) kiállításai:
Március 5. - április 18. Szentendrei Képtár (Szentendre, Fő tér 6. )
11 ÉV - VÁLOGATÁS A PMMI – FERENCZY MÚZEUMÁNAK ÚJ SZERZEMÉNYEIBŐL
Nyitva: szerdától vasárnapig 14:00 – 18:00 óráig
Kapcsolódó program:
Március 26-án, pénteken 16 órától:
MAZÁNYI JUDIT PhD művészettörténész tart díjtalan tárlatvezetést
2010. március 12-től, Kmetty Múzeum (Fő tér)
ISMÉT MEGNYÍLT A KMETTY MÚZEUM ÚJRARENDEZETT ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
Nyitva: szerdától vasárnapig 14:00 – 18:00 óráig
ILOSVAI VARGA ISTVÁN ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA
Megnyílt a Czóbel Múzeum kiállítótermében (Szentendre, Templom tér 1).
Nyitva: szerdától vasárnapig 10:00 – 18:00 óráig
Kapcsolódó program :
Március 19-én, pénteken 16 órától:
BODONYI EMŐKE PhD művészettörténész tart díjtalan tárlatvezetést
************
Március 21 – április 4. VLS Pinceműhely (Péter-Pál u. 6.)
SZILÁGYI RUDOLF KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: március 21. vasárnap, 11 óra