A stigma és ellenszere

"A roma kultúra fő identitás-problémája: az önstigmatizálás belső elfogadása.            Olyan sokszor mondták róluk, nekik, hogy rosszak, tolvajok, hogy oda jutottak, maguk is így hiszik immár. Az önbélyegzett Én–nel kapcsolatban kellene segíteni nekik. Rávezetni őket a helyes önismeretre. Tudatosítani, hogy „Nemes eredetünk van. A romani nyelv indiai eredetű. Egy nagy népből származunk. Életrevalók vagyunk. Nehéz történelmünk volt, és meg kell ismernünk önmagunkat, hogy felfedezzük ami jó és ami rossz – bennük, és minden emberben.” Ez a segítség, persze, mások esetében is elkelne. – Oberten János írása.

A cigány kifejezés a görög nyelvből származik, az athinganos vagy athinganoy szó változata az átvevő nyelvekben, ami „pogányt”, illetve „érinthetetlent ” jelent. A cigány szó tehát előbb az uralkodó valláson kívülit, később a társadalmi hierarchián kívüli szociális státuszt jelentett. Miért roma és nem cigány? Az előbbi a helyes megnevezése az etnikai hovatartozásnak. A romani nyelvben a cigány szó nem létezik. A kifejezés a görög nyelvből származik, az athinganos vagy athinganoy szó változata az átvevő nyelvekben, ami „pogányt”, illetve „érinthetetlent ” jelent. A cigány szó tehát előbb az uralkodó valláson kívülit, később a társadalmi hierarchián kívüli szociális státuszt jelentett.
Európában 14-20 millió roma él, Romániában nem hivatalosan 2 millió. A roma kultúra szóbeli. A romani nyelv szerkezete, illetve az alapszókincs indiai eredetű, amelyhez hozzáadódtak a bizánci és balkáni kultúrából átvett szavak. A romáknak nincs államuk, csupán nyelvük és hitük. Saját közösségükön kívül nem tisztelik a törvényeket.
 

A romák szimbólumai
 

Lobogójuk 24 küllőjű, sárga színű kerék (24 óra, az időkerék?), háttérben két kék színű szalag, egy fent, egy lenn. A Nemzetközi Romanap április 8. (Buddha születésnapja?) Legfontosabb nemzetközi szervük az ENSZ mellett konzultatív státussal rendelkező Nemzetközi Romani Szövetség Himnusz: „Zselem, zselem longone dromencar, maladilem bahtale romencar...”
(Elindultam hosszú, hosszú útra, találkoztam boldog cigányokkal...). A piros nem erotikus szín a cigány nőknél, hanem az áldozaté, mivel a házasság nem szerelem következménye, hanem a közösség, a nemzetség, a törzs iránti kötelesség kifejezése. A romáknak nincs időérzékük. Időfelfogásuk körkörös (mindegy mikor jössz, fő az, hogy megérkezzél).

A jelenben élnek. Nincs történelmi látásmódjuk, ez az iratlan kultúra következménye. A roma történelem tulajdonképpen a család történelme, amely nem régebbi, mint 2-300 éves.
Kialakult egy nomád kultúra, nomád modell, nomád lelkiállapot. Útjukban elfogadják a jót és a rosszat is, dualista koncepció szerint. Erősen hisznek a szó erejében. A férfi hozza a jövedelmet. A nő belső gazda, nála van a pénz.
Szimbólumértékű a kendő, a szoknya, a sál, a kalap. A szoknya jelzi, hogy a test alsó része nem azonos a felső résszel. Az előbbit tisztátalannak, az utóbbit szelleminek tartják. Ezért nem lehet a tisztátalant a fejen keresztül emelni, felvenni, levetni, ezért nem szabad ruhát viselni. A szoknyát nem is szabad a többi fehérneművel együtt mosni.

Születés, gyerek

Gyermek születése egy családban különleges társadalmi esemény, mivel hozzájárul a család fennmaradásához; többletmegbecsülést biztosít a családnak a közösség szemében. A roma család istene a gyerek, az abszolút tisztaság megtestesítője, a nemzetség folytonosságának biztosítéka.
A tisztesség normái megtiltják a nőnek, hogy egy férfi előtt haladjon el, köteles elhaladását arakh (félre!) vagy ambold (fordulj meg!) szavakkal jelezni, mire a férfinak másfelé kell fordítania a tekintetét, hogy szabad utat engedjen a nőnek. Viszont a nő, gyermekkel a karján bármikor elhaladhat a férfiak előtt, mivel úgy gondolják, hogy a gyermek jelenléte által az anya megtisztított lett.
Több rituálé vonatkozik a gyermek apa által való elismerésére. Bizonyos esetekben az újszülöttet pelenkába csavarják, amelyre előzőleg apjának néhány vércseppjét helyezték el. Egyes közösségekben az anya a gyermeket a földre helyezi, az apa felemeli, majd egy piros zsinórt helyez a gyermek nyaka köré. A keresztelést szintén mágikus purifikálási aktusnak tekintik.
Egyes roma családoknál a hagyomány szerint a gyermek három nevet kap. Az első a titkos neve, amelyet az anya a keresztelés pillanatában mormol, suttog a csecsemő fülébe, és csak ő ismeri, és sohasem használja. E névnek az a szerepe, hogy a gyermek valódi identitását eltitkolja, elrejtse a rossz szellemek elől. A második név a gyermek roma neve, amit a közösségen belül használnak A harmadik pedig a hivatalos név.
A nevelés a kölcsönös segítség, valamint a másokért való felelősség szellemében történik. A romák nevelési alapelve, hogy a gyerekeket miniatűr felnőttnek tekintik: akarattal, vágyakkal, emóciókkal és intelligenciával rendelkeznek, egyedüli hiányosságuk a tapasztalatlanság.

A romák házassága

A romák csökkentett jelentőséget tulajdonítanak a házassági ceremóniának. Az egyszerű tény miatt, hogy a két fél úgy döntött, hogy együtt fognak élni, a családjuk jóváhagyásával, elég ahhoz, hogy házastársaknak érezzék magukat. Léteznek esküvői szertartások, de nagyon egyszerűek.
Például a vőlegény és a menyasszony egy-egy darab kenyeret vesz a kezébe, amelyre egy-egy csepp vért ejtenek a vérükből. Ezután megeszik egymás kenyérdarabját. Néha két család, amely atyafiságra óhajt lépni, elhatározza gyerekei összeházasítását, még azok megszületése előtt.
A fiatal korban kötött házasság szokása (a lányok 12-13, a fiúk 14-15 éves korban) ma is érvényben van a romák kb. 5-10 százalékánál. A meny tulajdonképpen az új lány a családban – különösen, ha nagyon kicsi, 8 éves. A romák felfogása szerint a lány, ha 12 éves, könnyebben illeszkedik be az új családba, mint ha 30 esztendős lenne.
A gyermeklányt a jövendőbeli férj családja egyszerűen örökbe fogadja, a lányuk lesz. Egy ágyban alszik az anyóssal. Szó sem lehet róla, hogy néhány évig oda tegyék a másik gyerekhez, aki majd a férje lesz, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek. Erre csupán akkor kerül sor, amikor mindketten készen állnak egy igazi egybekelésre.

A két család tagjai kötelesek kölcsönösen támogatni egymást, minden helyzetben. Nem utasíthat vissza semmit egyik család a másiknak, és teljes bizalommal kell lenniük egymás iránt.
A hagyományos kultúrában az egyén java (mint a szerelem), nem fontos. Lényeges a kollektív haszon. A családok gondolják el az egyén sorsát, főleg a lány esetében, hiszen patriarkális társadalomról van szó. Megegyezik a két család, atyafiságra lép. Többről van szó, mint egy-két személy közötti egyszerű házasságról. Szövetség jön létre két család között.
A férj és feleség közötti kapcsolat nagyon összeforrott. A férj olyan, mint egy testvér. Miután a lány 8-10 évet töltött a férje családjában, testvérként tekinti őt.
A fiú (csávó), illetve a lány (csaj) csak a házasságon keresztül lépnek be a nemzetség soraiba: rrom (a mi emberünk, férj, roma) valamint rromni (a mi asszonyunk, feleség, roma nő) lesz belőlük.
A hagyomány szerint a nő szerepe egyre fontosabbá válik, amint gyermekei lesznek és öregszik. Férje kivételével az egész családot vezeti. Az idős nő, aki gyereket hozott világra, rendkívüli státuszt kap.
A fiú családja biztosítja a fiatalok számára a lakást, a menyasszony családja adja a hozományt, amely arany ékszerekből, a nő számára szükséges öltözékből áll (ajánlatos 10 évre ellátni őt szoknyával), továbbá bútorból és háztartási tárgyakból. A vőlegény családja „menyasszonyár”-at fizet az ara családjának, ez egyfajta honorárium a jövőbeli gyerekekért, akik a férj családját gyarapítják.
A modern világban gyakori a válás. A hagyományos roma családban nem így van. Persze itt is megtörténik, hogy a férfi kegyetlenül megveri a feleségét, vagy megcsalja, de közbelép a família. Az általános felfogás szerint a férfinak joga van házasságtörést elkövetni, a nőnek nincs.
Mind a férj, mind a feleség bizonyos viselkedési módot alkalmaz. A két család állandó megfigyelés alatt tartja őket. A pár függetlensége nem terjed ki arra, hogy rosszat tegyen. Így biztosítják a két család közötti szövetség folytonosságát.

Idős korban

A hagyományos roma kultúrában valóságos kultusza van az időseknek, ez a gyermekkultusz pandanja. Soha egy roma család nem fogja beadni öregjeit az öregek otthonába, bármilyen fényűző is lenne. A szociális otthon, menhely, aggok háza szerintük kirekesztés, az öregek szellemi-spirituális megölése, vagyis halálos bűn. Egy idős és beteg körül mindig ott található két-három unoka, türelemmel kezeli őt, gyöngédséggel enyhíteni próbálja annak szenvedéseit, tartja benne a lelket, társaságot biztosít számára.
Válságos időben, amikor az egész család éhségtől szenved, mégis mindig akad étel az öregek számára. Az idős asszony az istenítéshez közeli megbecsülésnek örvend: a szexualitás tisztálatlanságától megszabadulva, de megőrizve az anyai csodát, ő felel az unokák neveléséért mint „phuri daj”, idősebb mama.
A közösségben tekintélynek örvend, befolyást gyakorol. Felsőbbrendűnek számít a férfiaknál is. Az idős nőnek joga van dohányozni, a férfiak előtt elhaladni, velük egy asztalnál enni és inni. A megtisztulási rituálékat ő vezeti.

 Igazságszolgáltatás

A romáknál elsősorban a az áldozat kompenzálása a fontos és a társadalom visszaegyensúlyozása. A hagyományos roma igazságszolgáltatás nem büntető, mint a modern társadalomé, amely a vétkes megbüntetésében látja a fő célt. A romák minden alkalommal megpróbálják a feleket összebékíteni, amit az áldozat kártalanítása, majd a békülési evés követ.
A Criss a Legfelsőbb Roma Bíróság, a kollektív bölcsesség és a társadalmi lelkiismeret kifejezése; a legfelsőbb törvényes és morális hatóság és a legfontosabb ellenőrző szerv az élet minden területén. A bíró nem tartozhat egyikhez sem a konfliktusban álló családok közül. Pártatlan kell legyen, nagy élettapasztalattal rendelkező és megbecsült személy.
A zsűrit (az esküdteknek megfelelő) semleges megfigyelő csoport alkotja, amely felügyel a per lefolyására, és ha a felek nem egyeznek meg, kérhetik a per újratárgyalását. Más bíróval. A különböző családokon belül jelentkező konfliktusokat a család feje oldja meg.
A Criss ma is nagyon fontos, ott, ahol még működik, a hagyományos roma közösségben. A Criss tagjai, a bírók nagy tiszteletnek örvendnek, ők a megbízható emberek a közösség számára.
A roma igazságszolgáltatás disztributív, sokszor mindkét félnek igaza van, illetve egyaránt vétkesek. Általában az derült ki, hogy mindenkinek igaza van, és mindannyian kissé bűnösök is. Mindenkinek elégtételt nyújtanak, miután nem létezik abszolút igazság; a bizalom, a kölcsönös tisztelet képezi a kommunikáció és a közösség alappilléreit.
Amikor a konfliktus egy roma és egy közösségen kívüli között áll fenn, a pereskedést nem lehet megvalósítani. A belső ítélkezések főleg a megcsalási és házastársi veszekedéseket érinti.
A Criss súlyos esetekben, árulásért vagy más, nagyon káros tettért egy személyt maxrimenak (kiejtése: ‘mahrime’) – vagyis tisztátalannak, szennyesnek nyilváníthat. Ez a tény kiközösítést von maga után, ami nem jelenti azt, hogy az illetőnek át kell költöznie egy másik közösségbe. Viszont nem hívják meg a közösség eseményeire, a lányai nehezen tudnak férjhez menni, kulturális páriává válik. Az ügy súlyosságától függően maxrimenak nyilváníthatják csupán egy időre, ami után bocsánatot nyer.
A Criss döntését mindenkinek tisztelnie kell. Megtörténik, hogy a közösség tagjai nem nyugodnak bele, zajonganak, verekedni kezdenek. Ekkor léphetnek közbe az idős nők, akik azzal fenyegethetik a verekedőket, hogy bemocskolják őket a szoknyájuk könnyű felemelésével. Ez azt jelenti, hogy valamennyi jelenlevő, bűnös vagy ártatlan, maxriménak nyilváníttatik. Ezért inkább megnyugodnak, mert óvakodnak attól, hogy beszennyezettek legyenek.
A legfontosabb ügyek, amiért a Crisst összehívják: a házasságtörés miatti válás, a házastársi kötelesség be nem tartása, botrány vagy verés, irigységből fakadó veszekedés, az adott szó be nem tartása csere vagy haszon elosztása alkalmával, az üzleti tisztességtelenség, a partnertől való lopás, a közösségben való csalás és lopás.
Csalás, sértés, átok, gyilkosság, házasságtörés esetében a bűnöst szigorúan büntetik, tisztátalannak nyilvánítják. Mindezek árulásnak minősülnek, és a közösségből való teljes, visszavonhatatlan kirekesztést vonják maguk után, ami egyenlő a spirituális halállal.

A romák hitvilága

A két elemből álló világlátás, amely magába foglalja a tisztát és a tisztátalant, megtalálható a természetfelettivel való kapcsolatban, manicheista típusú hitben, ahol a jó erőit abszolút módon Isten (Devel) képviseli, a rosszat az ördög (Beng), és kiegészítik egymást, mindketten szükségesek a világ harmóniájához. (Hasonlít a kínai yin-yanghoz.)
Azt mondják, hogy a nő fejlettebb időérzékkel rendelkezik, konzervatívabb, tovább adja a hagyományt, és mivel az idő múlandó és látható jeleket hagy maga után, a nő a valóságban horgonyozik, ő a működtető kéz. A férfi az akarat, amely mögötte áll ennek a kéznek, a kreatív gondolkodás, az új javaslata. A férfiben a térérzék a fejlettebb, a nomád életformának köszönhetően. De a nő őrzi a közösségi memóriát.
Az Istennel való kapcsolatban a romák Szűz Máriát imádják. Legfontosabb ünnepük szeptember 8-ika, Mária születésnapja A legerősebb esküt Szűzanya ikonja előtt teszik. Előnyben részesítik a feszülettel szemben, amely szerintük a halált jelképezi, még akkor is, ha Jézus Krisztus függ rajta; a halál pedig tisztátalanak számít.
Igen fontos a romáknál a sorsban való hit, ami ekvivalens a szerencsével, mindkét fogalom a Baxt komplex elképzelésbe illik, amelyben megtalálhatók olyan elveszett hiedelmek, mint a reinkarnáció, s az egyén szerencséjét megmagyarázza vagy igazolja az előző életéből való jó vagy rossz cselekedetek felalmozódása.
Egyes nemzetségek, mint a rézművesek megőrizték a párkákban való hitet. Ezek istenségek, amelyek elhatározzák az újszülött gyermek sorsát, és akikhez az anya kéréseket intéz a gyermek egészsége, boldogsága és szerencséje érdekében. Három párka van. Az egyik jó sorsot biztosít, mert szereti az embereket; a másik gyűlöli az embereket, ő adja a bajt és a szerencsétlenséget; a harmadik semleges, igyekszik összebékíteni a végleteket, kompromisszumot hoz létre.

A stigma és ellenszere

A roma kultúra sokat alapoz a szégyen ideájára épített imázsra. A szégyen jegyében nevelik a gyerekeket. Állandóan ezt hangoztatják nekik: „Ne tégy nevetségessé bennünket, ne hozz szégyenbe bennünket!” Manapság épp ez a fő identitás-problémájuk: az önstigmatizálás belső elfogadása. Olyan sokszor mondták róluk, nekik, hogy rosszak, tolvajok, hogy oda jutottak, maguk is így hiszik immár.
Az önbélyegzett Én–nel kapcsolatban kellene segíteni nekik. Rávezetni őket a helyes önismeretre. Tudatosítani, hogy „Nemes eredetünk van. A romani nyelv indiai eredetű. Egy nagy népből származunk. Életrevalók vagyunk. Nehéz történelmünk volt, és meg kell ismernünk önmagunkat, hogy felfedezzük ami jó és ami rossz – bennük, és minden emberben.” Ez a segítség, persze, mások esetében is elkelne.

Oberten János