Ezentúl gondolnia sem szabad a pihenésre, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy Álomország irányítása lesz minden öröme, boldogsága, szórakozása, és nem láthatja az áldott Napot, mert akkor aludnia kell, hiszen valamikor a hercegkiasszonyoknak is szükségük van némi kikapcsolódásra, kimerülten nem lehet még Álomországot sem kormányozni.

ICA interkulturális mesesorozatában Várnagy Márta mesél Unistama hercegnő kalandjairól.

Várnagy Márta: Szomszédország hercege

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperencián innen, de az Üveghegyeken túl, volt egyszer egy különös birodalom, Álomországnak hívták.
Itt minden álomból volt, a folyók, a hegyek, a várak, a városok, a falvak, de még a szivárvány is, és itt uralkodott egyes - egymagában  Unistama hercegnő, aki híven őrködött alattvalói álmán. Soha nem pihent, amíg az ország népe álmodott, mert amint megjelent az égen az Esthajnalcsillag, Unistama azonnal megkezdte az álmok vigyázását, s addig nem is nyugodott, amíg a rózsaujjú hajnal szét nem tekintett a birodalmában.
Ekkor aztán nyugovóra tért, és megpróbálta kipihenni a szüntelen országlása fáradalmait, mert az nem volt ám könnyű mesterség, úgy bizony!

Néha megpróbált ugyan kibújni a kötelesség teljesítése alól, többször hivatkozott arra, hogy az égen sűrű, sötét felhők gyülekeznek, nem is láthatja majd, amikor feljön az Esthajnalcsillag, de a birodalom Vénei ezt a kifogást nem találták alaposnak, mondván, az a csillag akkor is megjelenik, ha az eget felhők borítják, legfeljebb nem láthatja emberi szem, és leintették a hercegnőt, neki azzal ne legyen gondja.

Unistama tiltakozott, egyrészt jó lett volna kicsit megpihennie, másrészt kötelességtudó volt, no, meg túlbuzgó is néha, azt hitte, ha ő nem látja, az a csillag meg sem jelenik az égbolton.

A Vének súgtak-búgtak, tanácskoztak, míg megszületett a döntés.

- Adunk melléd egy Esthajnalcsillagvizsgáló legényt, aki táltos paripáján minden este felvágtat a felhők mögé, és azon nyomban jelenti neked, ha megjelenik az égen az a csillag.

A hercegnő elszomorodott.

- Nem lehet nyugalmam egyetlen éjjelen sem? Szüntelen a birodalom lakóinak álmaival kell foglalkoznom? Szívtelen gonoszak vagytok! Nem látjátok, mennyire elfáradtam, pihenni szeretnék, legalább egyetlen éjszaka!

Így könyörgött Unistama, ám ez nem lágyította meg a birodalom véneinek kérges szívét.

- Első a kötelesség! kiáltották teli torokból, már amennyire öreg, reszketeg hangjukból tellett.

Mire a szegény hercegnő felocsúdott, hát uramfia, ott termett előtte Esthajnalcsillagvizsgáló az ő hófehér táltos paripáján, és azt kiáltotta Unistamának:

- Szigorú parancsot kaptam a birodalom Véneitől, hogy amint egyetlen felhő takarná el az eget, azon nyomban keljek útra, és irány az égbolt, s szigorú vizsgálat után pontos jelentést kell adnom neked, Hercegnőm, feljött–e már az Esthajnalcsillag, hogy megkezdhesd a birodalom kormányzását.

Unistama mindezt sűrű könnyhullatással fogadta. Ezentúl gondolnia sem szabad a pihenésre, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy Álomország irányítása lesz minden öröme, boldogsága, szórakozása, és nem láthatja az áldott Napot, mert akkor aludnia kell, hiszen valamikor a hercegkiasszonyoknak is szükségük van némi kikapcsolódásra, kimerülten nem lehet még Álomországot sem kormányozni.

Sírt bizony keservesen, s alattvalói sajnálkozva vették körül, ők szívesen adtak volna egy kis pihenőidőt uralkodójuknak, ám a könyörtelen Vének nem tágítottak, mi több, egyre-másra sorolták a hercegnő mulasztásait.

- Felelőtlen vagy felséges Úrnőm! - mérgeskedett a legöregebb. Legutóbb is elmulasztottad ellenőrizni a szivárványkaput! Észre sem vetted, hogy a boltozata beomlott! Azonnal javíttatnod kellett volna, hiszen ha nem vigyázol, volt-nincs szivárványkapu!

- Az még hagyján! Szörnyű dolog az, amikor nincs gondod az álomfejtőkre! Nincs munkájuk, nincs fizetségük, legutóbb is az Álomi Kincstárból kellett nekik egy-egy holdezüstöt kiutalnom, hogy éhen ne haljanak! - így replikázott a másik.

- Nem csoda, hogy egy sereg Illúziókergető ólálkodik a birodalom körül, alig tudják visszaverni a támadásokat az Álomlovagok! - harsogott a harmadik.

Egymás szavába vágva egyre dühösebben támadtak a szegény hercegnőre, aki csak állt és zokogott, amikor zengő hangon megszólalt Esthajnalcsillagvizsgáló.

- Mit bántjátok szegényt, nem látjátok, mennyire fáradt és kimerült Álomország kormányzásában? Pihenésre van szüksége, vegyétek már észre!
Figyeljetek rám, tudom a megoldást. Én úgyis éberen őrködöm minden éjjel, hiszen jelentést kell tennem a csillagról, figyelnem kell a felhőket, és a rózsaujjú hajnalt is. Mivel amúgy is fenn vagyok, elvégzem a hercegnő helyett az álommunkát is, őt pedig elküldjük Szomszédországba egy kis kikapcsolódásra. Meglátjátok, nem is sok idő múlva újra a régi, gondos Álomhercegnő lesz, méltó a birodalom kormányzására.
Én pedig addig megjavíttatom a szivárványkaput, munkát adok az álomfejtőknek, elkergettetem az álomlovagokkal az Illúziókergetőket, egyszóval rendet teszek Álomországban.
Jó lesz így?

Unistama mosolyogva bólintott, a Vének morogva, de beleegyeztek.

Esthajnalcsillagvizsgáló keze nyomán egykettőre rend lett Álomországban. Ami elromlott, azt megjavították, lett munkája bőven minden alattvalónak, nemcsak az álomfejtőknek, akinek pedig semmi keresnivalója nem volt arrafelé, az Álomlovagok mind elkergették, de még az Álommanók is segítettek nekik.

A hercegkisasszony ezalatt nem győzött betelni Szomszédország szépségeivel. Napközben sütött a Nap, ragyogott az égen, s nem kellett aludnia, hogy éjjel friss legyen a kormányzásra.
Naphosszat beszélgetett, nevetett, dolgozott az áldott napsütésben.
Dolgozott, úgy bizony, mert Szomszédország lakói temérdek munkát adtak neki, minden percre jutott tennivaló. Hol virágszirmokat fésülgetett, hol megitatta a szomjas virágokat, jól el is fáradt estére, s mire megjelent az égen az Esthajnalcsillag, már aludt is, boldogan és álomtalanul.

Telt - múlt az idő, s Álomországból egyszer csak küldöttség érkezett, hogy a hercegnőt hazavigyék. Szalajtottak is hamar két kengyelfutót Unistamáért, aki nevető szemmel, napsütött orcával egykettőre ott termett a küldöttség előtt.
Alig ismertek rá.
A díszes hercegnői ruha helyett kis pettyes szoknyácska, hófehér ingváll volt rajta és uramfia! lássatok csudát, mezítlábasan állott a küldöttek elé, s a hangja csengett, akár az ezüst.

- Nem megyek vissza Álomországba, nem akarok hercegnő lenni többé!

A küldöttség tagjai levegő után kapkodtak, a felháborodásuk nem ismert határt. Csak nézték úrnőjük ragyogó arcát, csillogó szemét, és nem hittek a fülüknek.

- Itt szükség van a munkámra, mivé lennének a virágok nélkülem! Álomországban soha nem láthatom a Napot, mert akkor jár az égen, amikor én pihenek.
Nem megyek vissza, én itt jól érzem magam, vegyétek ezt tudomásul!

- Ostoba vagy! - rikácsolta a legöregebb küldött. Egyedül maradsz és éhen fogsz halni! Álomországban megvolt mindened, csak álmodnod kellett, csak a birodalmat kellett működésben tartanod, más dolgod sem volt!
Itt napestig fáradsz, hát mire jó ez neked? És önző is vagy, nem gondolsz az alattvalóidra, csak magadra! Álomország megsemmisül, ha magára hagyod a néped! Hitvány vagy, Unistama hercegnő!

Ebben a pillanatban egy zengő hang szólalt meg a küldötség háta mögül, és előlépett Esthajnalcsillagvizsgáló.

- Ne higgy nekik, Úrnőm! Nem maradsz egyedül. Ha Álomország megsemmisül is, ne búsulj egyetlen percig sem. Nem kár érte. Amit kellett, eligazítottam, bárki uralkodhatik benne, ha kedve szottyan, az az ország már úgysem a tiéd. Neked a helyed itt van, ahol a Nap süt, és nyílnak a virágok. Sok tennivaló vár rád Úrnőm, el sem tudod képzelni, milyen temérdek. Ha akarod, segítek neked, mint ahogy neked is segítened kell majd nekem. Most, hogy láttalak napsütötte arccal nevetni, már tudom, hogy itt a helyed az én birodalmamban!

- Ki vagy te? - kérdezte a hercegkisasszony meglepődve.
- Szomszédország hercege vagyok, szolgálatodra. Láttalak egyszer alkonyattáján a két birodalom határán sétálni, sápadt és szomorú voltál. Tudtam, megéreztem, hogy napsütésre van szükséged, el is határoztam, hogy a segítségedre leszek. Maradj itt az országomban, szükség van itt rád.
Bár Álomországhoz képest én egy kicsiny hercegséget igazgatok, de amit itt látsz, az minden valóságos, és mindig süt a Nap. Gondold meg a dolgot és maradj a birodalmamban.

- Hercegem! - hajolt meg Álomország egykori hercegnője. Szívében szétáradt valami igen különös érzés.
- Meggondoltam ezt már régen, amikor még azt sem tudtam, hogy te vagy ennek az országnak az uralkodója. Amikor éreztem, hogy kell az, amit teszek, már akkor elhatároztam, hogy itt maradok. Nem uralkodni akarok, csak érezni, szükség van rám, hogy fontos vagyok valakinek.

- Nagyon fontos.- felelte a herceg. A virágok mivé lennének nélküled, s nekem is hiányoznál. Szeretem hallani a kacagásodat.

Azzal magához ölelte a lányt, s csak álltak egymáshoz simulva.

Álomország követei megsemmisülve néztek össze.

- Bolond ez a hercegnő! - mondta az egyik.

- Megbánja hamarosan! - dohogott a másik.

- Gyerünk, nincs már itt keresnivalónk! - dünnyögte a harmadik. Meg aztán keresnünk kell új uralkodót, jól nyissátok ki a szemeteket!- s azzal elindultak Álomország határa felé éppen abban a szempillantásban, amikor Szomszédország Hercege halkan azt súgta a lány fülébe:

- Ugye tudod, Kedvesem, hogy nekem mindig a Hercegnőm maradsz? S ha akarod, ezentúl is minden este meghozom a hírt, ha feljön az égen az Esthajnalcsillag. Ha átölellek, abból tudni fogod. Csak éppen nem szabad szólnod erről senki emberfiának, nehogy Álomországból is itt ólálkodjék a birodalmamban valaki! Maradjon az a mi titkunk! Álomországnak ehhez semmi köze. Ez nem álomtitok.

Unistama nem tudott szólni. Pedig akarta mondani, hogy nem, nem árulja el, kettőjük titka marad, ám a Herceg - biztos, ami biztos -, lezárta az ajkát, és éppen a sajátjával, így aztán egy hangot sem mondhatott szegény, még ezer szerencse, hogy mindent láttam, s szóltam én helyette.