A HALDOKLÓ REPÜLŐGÉP
madárnak álmodta magát...


HÁBORÚT JÁTSZOTTUNK
a háborúban

aztán bevonultak
a gyerek-katonák
igazi háborúval
a vállukon

ez már
a béke volt


SZÉTTÁRT KAROKKAL
A BÁCSI
harminc évvel
a háború után
egy üdvözült falattal
a fogai közt
könyökéről kétoldalt
szaggatott vonalban
folyik a tetű


TEMETÉS ELŐTT
szétválogatták
a halottakat

ez német
ez nem az
ez német
ez nem az

a többieket
egymás mellé
temették szépen:
románokat szerbeket
oroszokat magyarokat

a fejfát tarkónlőtte
egy elkésett ágyúgolyó


A LECKÉT MEGTANULTAM
bármilyen nyelven
fel tudom mondani
a nyomort

ha már senki sem érti
meghalhatok

KIT ÉRDEKEL AZ UTÓKOR
s az iskoláskönyvekbe
préselt
tompa taps?

a vakáció
két vers között?

előtted a tábla:
célbatalálni
pontosan

mielőtt
rád nem céloz
a csönd

A KÍGYÓ

az almában volt a kígyó
és a kígyó Évába harapott

Ádám ottmaradt
a kiűzettetésben

Lucifer
szabadságra ment

ott fenn
pedig nem volt
senki


A JÁMBOR ÖRDÖG

a jámbor ördög leitta magát
hitt a feltámadásban

aztán valahogy hazatalált
éppen főtt a katlan

bedobálta a címeket
felbélyegezve

aztán vörösbort ivott
fehér rémületben

mi lesz ha elvétett valakit
a följelentőlistán

a jámbor ördög elterült
a katlan meg főtt lustán


ASSZONY

szatyrába tette a napot
a paradicsomot zöldpaprikát

és elindult keresni
valami szabályt

de valahogy
eltévedett

elvesztette
a villamosjegyet

és felült
egy másik vonatra


SZÖGESDRÓTKERÍTÉS

egy krumpliágyás
és egy napraforgótábla
között

megperzselt
kukoricalevél

nem merek átlépni
a kerítésen

látom magam
a közös gödörben
Európa mélyén

ahol ott se voltam

mi – mondom csakazértis
fogcsikorogva
újra és újra

s hitetlenül
várom a csodát

hogy újjászülessen
a szerelem leheletében

HÁNY ALMA

ÉS HÁNY SZÁMŰZÖTT
EMBERPÁR
AZ EGYETLEN
PARADICSOMBÓL?

A PISZKOSZÖLD
PARADICSOMBAN
az önmagára görnyedt
ember
a fa alatt

aztán
nyolckézláb
egy patak
két oldalán
a kettőjükre hajló
fa alatt

végül
a kiűzetést
kitalálva

bűntelenül
a távolodó
fa alatt

A FÖLDÖN
ahol egy mosoly
megmentett
a haláltól

MI – MONDOM
és látom az elesett felkelőt
az esőben
az igazság sáros szegfűjével
a fogai közt

s az elsötétült tereken
felmorajlik
a tömeg ítélete

az aszfalton
összetiporják
egymás lábnyomait
és egymás csontjára feküsznek
a végleges halottak:
az elfeledettek

mi – írja a szelíd barát
diktálásra ügyelve
a névtelen aláírást
a mécsesfény alatt
boldogan
de odakünn
a tömegkivégzések
gótikus lángjai égnek

mi – éneklik
eszterláncba fogódzva
a gyermekek
és füstté válnak
füstkarikává...

mi – vág egymás szavába
a százféle dadogás
rekedten ismétli magát

miközben írok
s csak emléked veti
eltorzult árnyát
a papírra