Rózsaszín szemüveg - Kritikai beszélgetés a női írás hagyományáról
Kiss Noémi és Menyhért Anna sorozata folytatódik 2010. október 29-én, pénteken, 19 órakor a Nyitott Műhelyben. (1123 Budapest, Ráth György u. 4.)
Milyen irodalmi minták állnak a mai női alkotók előtt? Lila ködben tapogatózunk? Hol van a női szerzők helye az irodalmi kánonban? Hogyan olvassuk a régi vagy nem is olyan régi könyveiket? Van-e még (vagy már) felfedezni való? Mennyire határozza meg a női szerzők olvasását a hagyományos – férfi – szempont- és elvárás-rendszer? Tényleg giccses locsi-fecsi a női irodalom? Okoskodó nők és kékharisnyák írják? Lektűr? Lányregény? Konyhatündérek csapongó ömlengése? Leszbikusok félrebeszélése? Unatkozó, macsó szeretőre vágyakozó, házasságtörő feleségek csupán terápiás hasznot hajtó, magánjellegű irományai?
Vendég: Zeke Gyula, író, történész
A beszélgetés vezérfonalát adó kérdés: miért éppen és miért csak Kaffka Margit (1880–1918) lett a maga korában és a mai napig ismert és elismert a Nyugat körüli nőírók közül?
Örömmel jelentjük, hogy az első két beszélgetés szerkesztett anyaga megjelent a Prae.hu-n:
A „férfias” Nemes Nagy Ágnes és Erdős Renée sikolyai írások már olvashatóak!
Kaffka Margit - Vallomás
Habos párnákon vívódik egy asszony.
Szemére halkan, reszketőn suhan
A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
Virraszt a férfi sápadt komoran.
Már alighogy zihál,
A szívverése halkabb lesz, eláll.
A végső percben megmozdul az ajka,
Vonagló szókban, töredezve, rajta
Egy élet kínja, vádja ott remeg:
"Hazugság volt! Soh'sem szerettelek!
Valaki egyszer szívem összetörte,
Elhagyva, árván jártam a világon.
Te akkor boldogságot kértél tőlem,
Én hittem, hogy a békét megtalálom..."
De ezt a hangot fül nem hallja már,
Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
A szók értelme elhal születetlen...
S hűlő kezére ráborul a férj.
„Körülbelül Kaffka Margit a magyar irodalomban az első asszony, akiben az író minden asszonyi kézimunka-dilettantizmustól megtisztulva, igaz művészi mivoltában nyilatkozik meg, de asszonyosságának teljes megőrzésével. Elődei csaknem kivétel nélkül meglehetősen kompromittálták az írónő nevet, amely selejtes minőségű és gyanús jóhiszeműségű írással vált egyértelművé. Kaffka Margitot mindenekfelett írásának becsületessége emeli ki; ő csak magát adja, a maga különös asszonyi lényét, amely kissé még nyugtalankodva, magát jövevénynek érezve mozog az új gondolatok világában, sokon meglepetten csodálkozik, amit a messzebb gondolkodási tradíciójú férfiagy már rég magától értetődőnek tart, sokat újra gondol, ami a férfi számára már régen végig van gondolva, sok olyan problémával elbajlódik, ami már nem is probléma többé, sokat vakmerőség számba vesz, amin a férfigondolkodás már rég túlvan.
Épp ez az asszonyos álmélkodás, a gondolat dolgai iránti szinte gyermekes kíváncsiság adja meg Kaffka Margit gondolatvilágának újságát és frissességét. Sok olyan gondolat, amelyet már rég hátunk mögött tudtunk, őnála új életet kap, mert másféle, másképpen működő, asszonyi agyon szűrődött keresztül. Írása néha úgy hat, mint valakinek hirtelen öntudatra eszmélése, a lelkileg szunnyadó asszonygenerációk hosszú sora ébred fel benne és néz körül a világban, először hályogtalan szemmel. Kicsit meg is részegszik ennek a hirtelen feleszmélésnek a kábulatától s tobzódik újonnan felfedezett látó és gondolkodó ereje élvezésében. Minden eredendő asszonyi képesség felfokozódik ebben a mohóságban és új, eddig sejtett, de egészen asszonyra valló képességek pattannak elő. Ravaszkodó rejtőzködésébe olyan teljes lelki odaadás vágya burkolózik, amely közvetlen egyenértékese a szemérmes, de fenntartás nélküli testi odaadás örök asszonyi erényének. Izgalmak dolgoznak benne, melyek a mai asszonyi nem izgalmai, elégedetlensége, kritikája, lázadása mind az asszonyi sors ellen tiltakozik. Még az irodalmi formái is, mintha nem egy hosszú irodalmi tradícióból származtak volna át hozzá, mintha magától jött volna rájuk. Nincs ilyen asszonyias író több, talán az egész világon.” / Schöpflin Aladár, Nyugat, 1912.
„…a címe Színek és évek s az én érzésem szerint ezzel a regénnyel ő eddigi írói útjának a csúcsára ért s egyszersmind olyan magaslatra, ahova asszonyíró nálunk még soha. Kaffka Margit ebben a regényében kész, pompásan szárnyas, minden ballaszttól megszabadult íróí tehetséggel jelenik meg s egyszerűen felrepül írónő társai közül, akik Ujváry Krisztina óta, a Beniczkynéken át máig, kedves próbálkozásokat, ügyes szemfényvesztéseket produkáltak, vagy az igazi tehetségek kigubózatlan vergődéseit éreztették s igazi értéket csak egyes lelki helyzetekben adtak: mikor tehetségük váratlanul ragyogott meg, a köd résén át ráhulló napfényben … A férfi mindig valami gyöngéd kegyetlenséggel nézi az asszonyt, ha az dolgozik. Mondják, hogy a parasztoknál a nőnek munkára való emancipálásra ősi hagyomány, de a parasztasszony, mikor egész napon át vergődik a dologban, felsóhajt: Egy öklömnyi fiú többet ér, mint egy falka asszony. Viszont vannak női munkák! Vannak olyan elvégezni valók, amelyeket férfi tízszeres munkaerővel, sőt semmi munkaerővel sem tud úgy megcsinálni, mint egy asszony. És a Kaffka Margit regénye után látom csak, hogy az írás: az életnek írásban kiélése éppen úgy lehet asszonyi lehetőség, mint férfiúi. A magyar társadalomnak azt a rétegét, amelyet Kaffka Margit írásban ád: soha senki így nem adta, nem is adhatta. Sőt az emberéletnek ennél különb, asszonyszemmel látott, asszonyélettel átélt, asszonytehetségen átfőzött extraktumát sem adhatták sokan: ez a regény, egy igazi írói tehetségnek szerencsés és boldog kiáradása. A legfőbb érdekessége az én számomra az, hogy asszony írta.” / Móricz Zsigmond, Nyugat, 1912.
„Örüljünk Kaffka Margitnak, mert ő feminizmus már megérkezett magyar diadala, egy asszony-író, akinek nem kell udvarias, hazug bókokat mondani. Erős ember, művész, kinek jó és biztos sorsa van s minden kritikák se tarthatnák vissza az életében adva-adott, kijelölt útjában, mely minden lendületében az övé.” / Ady Endre, Nyugat, 1918.
„A legjelentősebb magyar írónő, s főműve, a Színek és évek az egyik legjobb, legharmonikusabb, legteljesebb magyar regény. Pedig elődei alig-alig tudtak kitörni a "bájos" dilettantizmusból, vagy oly görcsös igyekezettel hirdették nőiségüket, hogy puszta kuriózummá fokozták megnyilatkozásaikat. S még a műveltebb országokban felnőtt nőírók sorsát is az a George Sand jelképezte legtöbb érvénnyel az idő tájt, aki férfinevet viselt és férfiruhát hordott, hogy elismertesse művészetét. Nálunk Kaffka Margit volt az első, aki az asszonyi élet gondjait az általános mondanivalók magasába tudta emelni, anélkül, hogy lemondott volna "eredendő" élményeiről. Életműve, s elsősorban a Színek és évek a legmagasabb mértékkel mérhető. Honnan ered művészi ereje, sikere?” / Bodnár György, A magyar irodalom története, 1965.
Rózsaszín szemüveg
Sorozatunkban megpróbálunk utánajárni, milyen sajátos és szuverén beszédmódokat alakítottak ki a múlt század alkotónői. Szeretnénk új szemszögből közelíteni hozzájuk, megkeresni erényeiket és gyengéiket, vonzó és elrettentő mintákat találni, női irodalmi hagyományt építeni, támaszpontokat keresni saját magunk számára. Levesszük a rózsaszín szemüveget.
További tervezett témák: Palotai Boris, Török Sophie, Tormay Cecile, Czóbel Minka és mások életműve.
A sorozatot a Szépírók Társasága támogatja – a rendezvény A könyv utóélete program része.
A Facebook-on a csoportnak már 236 tagja van! Szeretettel várják az újabb tagokat!
Rózsaszín szemüveg
