"Mert bármilyen életet élt is mielőtt a kolostorba került, aligha hihető, hogy barátai repülni tudtak volna! Márpedig Krizosztóm irataiban repülő emberek, négymellű nők, törpék, beszélő múmiák, éneklő kutyák, emberekkel párzó hattyúk, maguktól száguldó szekerek, égen úszó békák, vitatkozó nadályok, lázadó giliszták, gyalogló fák, és ki tudja még, mi minden szörnyűség szerepelt. Krizosztómra nyilván máglya várt."
Centauri Kék angyal (2008, Magvető) című novelláskötetének első, Kút a Nap alatt című novellájából készült az azonos című kisjátékfilm, melyet Kapronczai Erika rendezett, s 2010 november harmadikán, 18 órakor, az Uránia Nemzeti Filmszínházban (1088, Budapest, Rákóczi u. 21) mutatnak be - a vetítésre mindenkit szeretettel várnak, a belépés ingyenes.
"Az iratok többsége pallérozott, gördülékeny stílusban, majdnem kifogástalan latinsággal írott, gondosan rendezett jegyzet volt. Becsületére vált volna a legigyekvőbb, legokosabb teológusnak is. Ugyanakkor vérlázító gondolatmenetek foglalata volt mindegyik. Az apát nem értette: pietizmustól miként juthat el valaki az okkultizmusig, spiritizmusig, telekinézis emlegetéséig! Hogyan lehet ilyen címet adni: Skolasztika és slamasztika? Csupa eretnekség, istenkáromlás, sőt! Az utolsó két év iratai már nem is egyházi dolgokról szóltak. Mindenféle emberekről, történetekről, de nem a szerzetestársakról vagy a monostor történéseiről, hisz arról Krizosztóm jó ideje semmit se tudhatott. Leginkább még a monostoron kívüli életről, de arról se igen. Mert bármilyen életet élt is mielőtt a kolostorba került, aligha hihető, hogy barátai repülni tudtak volna! Márpedig Krizosztóm irataiban repülő emberek, négymellű nők, törpék, beszélő múmiák, éneklő kutyák, emberekkel párzó hattyúk, maguktól száguldó szekerek, égen úszó békák, vitatkozó nadályok, lázadó giliszták, gyalogló fák, és ki tudja még, mi minden szörnyűség szerepelt. Krizosztómra nyilván máglya várt. [...]