"Monitor által, homályosan, avagy miért jó zöld mezőn barna bogárnak lenni?"
Ez Silverfish blogjának fejlécében olvasható. Latin nevén: Lepisma saccharina azaz: ezüstös pikkelyke vagy ezüstös ősrovar (Lepisma saccharina) a rovarok osztályán belül az szárnyatlan rovarok (Apterygota) alosztályába tartozik. A faj az ősidőkből származik, még a csótányok előtt jelent meg a Földön (300 millió éve). Szinonímái: Ezüstös ősrovar, ezüsthalacska, ezüstmoly, cukormoly, cukroska.
"...a kocsma pont a megálló mellett van, szóval bementem, megrendeltem a szokásos 1 dl jägert... és ekkor egy 60 körüli hely lakos (mint később bemutatkozott, Bandi), akin majdnem tökéletesen ugyanaz volt, mint rajtam, (terepgyakorló) odajött beszélgetni..."
Ma ICA egy jóbarát blogbejegyzését ajánlja figyelmetekbe.
Mint falusi helyeken általában, a buszközlekedés Perőcsényben (ahonnan indultunk, és ahova vissza kellett mennem) sem folyamatos - szóval volt három üres órám, miután visszataláltam a megállóhoz. Szerencsére a kocsma pont a megálló mellett van, szóval bementem, megrendeltem a szokásos 1 dl jägert... és ekkor egy 60 körüli hely lakos (mint később bemutatkozott, Bandi), akin majdnem tökéletesen ugyanaz volt, mint rajtam, odajött beszélgetni. Ez meglepett, mert Pesten ilyen csak úgy nem történik. Kikérdezett, hogy kerültem ide, ki vagyok, satöbbi - mi több, meghívott magához ebédre. Kb. 20 perces ismeretségről van szó - civilizált helyen alighanem elszaladtam volna, de mivel tényleg semmi dolgom nem volt, a bácsi nem látszott veszélyesnek és a magammal hozott száraz kenyér sem volt valami reménykeltő, elmentem vele.
Az ebéd maga valami isteni csülkös bablevesből, rántott almából és rántott krumpliból állt, amihez persze (a régiónak megfelelően) minőségi vörösbor járt (és ha én megittam, az tényleg minőségi lehetett, mert különben a bort nem szeretem). Közben pedig elbeszélgettünk - azt mondta, hogy ha kiblogolom az esetet, azt is tegyem hozzá, hogy 5 éve özvegy és barátnőt keres, szóval hölgyeim, ha jó szakács férjet keresnek, itt a lehetőség. Ez megint megdöbbentő volt, mert persze a barátaival (meg az apjával) megbeszéli az ember a szívügyeit, na de egy idegennel? Lehet, hogy ezért is esett olyan jól. De még nincs vége! Egy igazi borospincébe is lementünk (ahol meg lettem dicsérve, milyen jól bírom az ivást - nos, ezt apámnak köszönhetem, sőt, még (életemben először) lövöldözhettem is (igaz, csak edényekre, de akkor is). Bátorítást is kaptam, hogy ne adjam fel, ha valami balul sül el, próbáljam meg újra - amivel persze a környezetem állandóan rágja a fülem, de tőlük valahogy nem volt ilyen hiteles. Kaptam két almát búcsúajándékként, és mentem haza - a Határ úttól gyalog, amit azóta rendszeresítettem is.
Az esemény mérlege: vesztettem némi pénzt, egy bicskát, és jócskán visszavettem az arcomból; viszont nyertem két almát, egy csodás ebédet, egy szarvas-lábszárcsontot, és egy elképesztő emberi élményt. A durva az a dologban, hogy először minden idegenhez azzal az elvárással közeledtem, hogy ilyen jóindulatú emberek, és később, nagyon keményen és fájdalmasan tapasztaltam meg, hogy bizony a legtöbb pont az ellenkezője. Már el is felejtettem, hogy vannak rendes emberek is. Márpedig vannak. És ez azért nem semmi.
És még valami - szinte biztos, hogy fogok még járni arrafelé, ugyanis a busz áthaladt Letkésen, ahol is megláttam egy 2. világháborús magángyűjtemény reklámját - ismertek, vonz az ilyesmi, mint legyet a méz. És ha már ott vagyok, miért ne látogatnám meg újdonsült barátomat.
Élményblog: http://silverfish.blog.hu
