Hatásos felütés, ráadásul tudományosan is alátámasztott; Ensler a könyv végén a forrást is feltünteti. Kamaszlányok titkos élete, így szól az alcím, az eredetiben benne van az is, around the world, az egész világon. Azaz akárcsak a Vagina-monológokban, megint világ körüli utat teszünk Enslerrel, s az, hogy felhőtlenül fogunk szórakozni, biztos nem garantált. Ensler ötlete volt a V-day, ami azóta világméretű mozgalom lett, s melynek legfőbb célja a nők ellen elkövetett erőszakos cselekedetek felszámolása. Az írónő, hogy a mozgalmat népszerűsítse,
számtalan országot bejárt, s akárcsak a Vagina-könyv esetében, itt is célja, hogy egyfajta keresztmetszetet adjon, ezúttal a kamaszlányok lelkéről. A könyv kicsit nehezen kezdődik el, már a 27. oldalon járunk, mire hozzájutunk a szövegekhez; számomra nem igazán érthető, mire fel ez a nagy óvatosság, miért szorulnak rá ezek a szövegek arra, hogy az ajánlás után külön lapon mottó, újabb külön lapon a szerző megjegyzése a szövegek műfaját illetően, majd egy kiadói előszó, eztán pedig még egy szerzői előszó is következik, de hát így volt már a Vagina-monológoknál is, azt hiszem. (Hát igen, követni kellett volna az anyai tanácsot – az enyém ugyanis még gyerekkoromban elmondta, ő sokkal jobban szereti utólag olvasni az előszót. A sorrend: lent a hab, rajta a sör, fent a pohár talpa, mondja Örkény, és mégse ömlik ki.)
A forma nem változott: itt is rövid, lírai, fiktív monológokat kapunk, ezúttal kamaszlányok monológjait, melyeket Ensler szövegezett, egyes részei elhangzott beszélgetésekből származnak, más részek kitaláltak. A könyv eredeti címe: I am an Emotional Creature, ez kb. annyit tesz, érző lény vagyok. Az angol cím azonban tartalmaz egy olyan pluszt, melyet a magyarban nehéz lenne visszaadni; az „emotional” szónak ugyanis van, lehet egy negatív konnotációja is, kb. talán „hisztisnek” adhatnánk vissza, épp amennyiben kamaszlányok ellen akarjuk fordítani. Esetleg azt mondjuk: ne légy már olyan érzékeny! S épp erről van szó: Ensler megint az elnémítás, elnémulás ellen lép fel. A lányok elnémításának egyik legfőbb eszköze pedig az, hogy reakcióik, érzelmeik kifejezését 
feketeponttal értékeljük, adott esetben hisztisnek, kezelhetetlennek nevezzük őket. Ez a negatív jutalmazás pedig, úgy tűnik, nagyon is hatékony lehet a lányok esetében: ahogy a szerző felhívja figyelmünket, a statisztikák szerint „100-ból 74 lány érzi úgy, hogy annak nyomása alatt él, hogy mindenkinek megfeleljen”. (Amerikai statisztika, de úgy vélem, az európai hasonló mutatókat produkálhat.) A címbeli kijelentés tehát úgy értelmezhető, mint a hallgatás megtörése, a belső világ vállalása, a zsilip felnyitása. „Könyvemmel arra szólítalak fel benneteket, hogy ne tetszeni, hanem kérdezni akarjatok” – írja Ensler, ebbe pedig nehéz lenne belekötni. A másik rejtett jelentés ott van, hogy az angol olvasó az "emotional" ellentéteként az "intellectual" szóra asszociál (ez a szó a címadó szövegben konkrétan meg is jelenik), tehát az állító mondat a patriarchátus társadalom ellentétében megfogalmazott öndefiníció is egyben. Lerágott csont, mondhatnánk, de nem biztos, hogy egy kamasz lány számára is az.
Kérdés marad azonban, hogy mennyire szólhat ez mindenkinek. Mennyiben szólhat épp a 35 fiktív szereplő legalább negyedének, akik totális kiszolgáltatottságban élnek, akiket ahhoz, hogy egyáltalán eljussanak saját belső világukhoz, először a rabságból – szexuális rabságból,kényszermunkából – kellene kiszabadítani. Ensler könyve nem könnyű olvasmány, ne adjuk kiskamasz lányunk kezébe közvetlenül lefekvés előtt. A könyv 204 oldalas, jegyzetekkel és köszönetnyilvánítással együtt, de a „jó részek” csak a 150. oldal után kezdődnek. A szövegek rövidek, könnyen olvashatók, de épp ebben rejlik a dolog veszélye, mert egyáltalán nem könnyen emészthetők. Az amerikai gimnazista lány monológjából, akit barátnői terrorizálnak, ugyanakkora szenvedés árad, mint a Barbi-babákat összeszerelő kínai lányéból (a könyv egyik legerősebb szövege ez), a palesztin lányéból, akit öngyilkos merényletre akarnak rávenni, vagy a bolgár kamaszéból, akit elrabolnak, és szexrabszolgaságban senyved. Az utolsó néhány szövegnél aztán némileg enyhül a mellkasi szorítás – megtudjuk végre, miért jó lánynak lenni -, de addigra mintha már késő lenne. Hát ezért kellene rátenni a könyvre a 12-es karikát, tudniillik, hogy jobb szülői felügyelet mellett olvasni. (Persze, itt már megint a saját példámból indulok ki, meg abból, hogy az ICA-olvasók között nem szokás gyereket eladni, de még verni se. Nem kellene elfelejteni, hogy a magyar kamaszlányok egy része szintígy mesélhetne a szenvedéseiről. S ebben az esetben egész mást jelenthet egy ilyen könyv elolvasása.)
Simone de de Beauvoir-nak van egy vékonyka regénye, magyarra Képek, káprázatok címen fordították. Főhőse egy 33 éves fiatal nő, Laurence, a 60-as évek Párizsában él. Szép ház, szép gyerekek, szép férj. Szép szerető. Reklámszövegíróként dolgozik, fegyvere a nyelv és a kép, s főként a kettő manipulatív módon előállított kombinációjából megalkotott világ, ahol minden szemet és fület gyönyörködtető. Egyik nap a nő azzal szembesül, hogy 10 éves lánya, akit, eddig azt hitte, sikerült minden rossztól megóvnia, azt kérdezi, miért élünk, ha ennyi a szenvedés. A regény végén a családtagok hangos tiltakozása ellenére Laurence úgy dönt, lánya kérdései, érzései „normálisak”, nem engedi, hogy a gyereket kezelésnek vessék alá, s teljes mértékben elzárják a valóságos világtól, azaz a szenvedésről való tudástól. Minden szülőnek fontos kérdés ez: mit, s mennyire kell beengedni, meddig lehet hinni, ha nem is a Mikulásban, de abban, hogy az embereken lehet segíteni. Hogy a dolgok változhatnak, hogy a világ lehet jobb. Ensler válasza erre az, hogy könyve azért íródott, hogy ne nőjenek fel olyan nemzedékek, amelyekről aztán újra meg lehet írni majd a Vagina-monológokat. Egy könyv persze ehhez vajmi kevés, de ha már itt van, éljünk vele. Jó alkalmat teremthet egy, vagy több beszélgetésre, akár otthon, akár az iskolában. (Azt gondolom egyébként, hamar kötelező darabjává válhat a drámapedagógusok olvasmánylistájának is.)
Magyari Andrea
Eve Ensler: Érző lelkek. Kamaszlányok titkos élete. Nyitott Műhely, 2010.
