A fiatal művészek azon generációjának képviselője, melynek tagjai közül sokan külföldre mentek szerencsét próbálni. Markó Iván együttese, a Fesztiválbalett, a Gérard Michael Bohbot fémjelezte neoklasszikus Art Ballet és a Pécsi Balett után Kozár Eszter is külhonban, a darmstadti táncszínházban talált utat az önkifejezéshez. Legújabb feladata az Ulrike Meinhof – a Vörös Hadsereg Frakció nevű nyugatnémet kommunista terroristacsoport alapítója és ideológusa – életéről szóló mű címszerepe, melyről igen pozitív kritikák születtek a mértékadó német sajtóban. Láng Judit interjújának első részét olvashatjátok.
Sokszor halljuk, mi játszódik le egy színészben a világot jelentő deszkákon. Egy táncosnő mit érez a színpadon?
Színpadon lenni csodálatos dolog. A tudatosság mellett képes vagyok elfeledkezni önmagamról. Egy jó előadáson ez egyszerűen csak megtörténik velem, mert élvezem a mozgást, a szabadságot, a fizikai teljesítményt, a varázslatot, amit néha sikerül elcsípnünk. Amikor hallom, hogy csönd van, érzem a nézők koncentrált figyelmét, és tudom, hogy velem vannak egy-egy komolyabb szólónál.
Rádiósok mondják, hogy a mikrofonláz sosem múlik el. Ön is izgul még annyi év színpadi lét után?
Fellépések előtt mindig van bennem egy kis drukk, de ez normális, és inkább segít, mint gátol. Jógázom, színpadra lépés előtt légző gyakorlatokat végzek, ezzel is oldom a lámpalázamat. Fontos, hogy a darab előtt legyen időm mindent átgondolni, ellenőrizni a kellékeket, a színpadot, hogy aztán elengedhessem gondolatban az egészet és hagyjam, hogy az előadás, amire annyit készültem, csak megtörténjen. Átadom magam, miközben megnyugtat a tudat: közvetítek a néző és a mű között. Ez nem szerénység, hanem pozitív alázat.
A tánchoz inkább alázat vagy önmegmutatási vágy szükséges?
Az élet minden területén szükségünk van egészséges egóra ahhoz, hogy tudjuk, valóban érdekesek és megismételhetetlenek vagyunk, pláne egy olyan világban, ahol bizonyos értelemben gyakran egymás riválisaiként kell élnünk. Ezért fontos, hogy higgyünk magunkban. A szakmánkban természetes a jó értelemben vett exhibicionizmus. Kell, hogy legyen bennünk vágy a megmutatásra, ez rendben is van. Viszont nem szabad elfelejteni, hogy bármi, amit megmutathatunk, adomány, és a „nagy egész” egy része.
Mik a táncos szakma mindennapos hátulütői?
A fizikai fájdalom. Pörgök, forgok a színpadon, azután hazasántikálok csendesen mosolyogva. Így szoktuk mondani: a táncos a szabadidejében beteg. Amikor eltűnik az adrenalin, kiderül, hogy a porcok kopnak, de hát a tánccal jár ez is. Szóval tényleg tudunk illúziókat kelteni.
Hogyan épít fel egy produkciót?
Szerepe válogatja. Ha konkrét dramaturgiával rendelkező darabról van szó, mint például a legfrissebb szerepem, az Ulrike Meinhof, vagy a sokat játszott Schwanengesang, akkor olvasgatok, utánanézek, majd leszűröm az én egyéni verziómat, hogy nekem mi a lényeges ebből a karakterből. A darmstadti táncszínházban a főnököm egy tajvani asszony, Mei Hong Lin, ő a táncosok kreativitásából dolgozik, ez a módszere. Megad egy témát, mi kitaláljuk, aztán a végén összeszerkeszti a jeleneteket. Ilyenkor az embernek rengeteg szabadsága van a próbafolyamat során. Nemcsak a lépéseket, a mozgást, de a figurát illetően is.
A darmstadti színházban már készített néhány koreográfiát is. Ilyenkor milyen témából merít?
Ha ez a színházi munkán kívül esik, akkor azt az adott felkérés határozza meg, ha meg magam dönthetem el, mint például a koreográfus esten, akkor abból, ami éppen izgat. Gyakran merítek a gyökereimből, a magyar költészetből, zenéből, és az otthonról hozottakból. A versek nagyon inspirálnak. Nemrégen készítettem egy szólót Pilinszky egy költeményére. A színház stúdiójában vették fel a verset, egy német színész kolléga mondta németül, én magyarul, játszottunk a szavakkal, összemostuk, szétválasztottuk, majd erre, illetve Lajkó Félix zenéjére táncoltam. Egyébként minden élményt, benyomást, ami a hétköznapokban ér, fel tudok használni. Ezért is jó táncosnak vagy színésznek lenni, mert minden minket érő rossz hasznosul.
Hogyan látja a hazai táncművészek helyzetét?
Három együttesben táncoltam idáig: a Magyar Fesztivál Balettnél, az Art Ballet Budapestnél, ami egy neoklasszikus együttes volt, és a Pécsi Balettnél, onnan kerültem Darmstadtba. Ismerem a hazai előadókat, nyomon követem a munkájukat, amennyire az internet és a kevés hazalátogatásom alkalmával ezt megtehetem. Van pár koreográfus, akikkel szívesen dolgoznék a későbbiekben. Elég nehéz a helyzet, nemcsak a szabadúszóknak, de sok együttesnek is. Pénzt találni, pályázni egy-egy projektre sosem könnyű, A kultúra, s ezen belül a tánc sincs még megfelelően megbecsülve. Nagyon nehéz talpon maradni.
Hosszú távra tervezi németországi karrierjét?
Sok lehetőséget kaptam itt Darmstadban, koreografáltam darabokon belül, és a színházon kívül is. Felszabadult bennem egy alkotási kedv, teret is kaptam hozzá. De mivel táncosként már nem számítok olyan fiatalnak, nagyon meg kell gondolnom, hogy a hátralevő éveket hol töltöm el. Meglátjuk, mi lesz, mert ajánlatot kaptam egy másik német városból, de az biztos, hogy az irány a táncszínház. Több évet szeretnék kinn táncolni, ebből még egy évet biztosan Darmstadtban.
És mik a távlati tervei?
Sok mindenhez lenne kedvem. Majd ha jön a lehetőség, akkor tudni fogom, mit kell tennem, nem döntök el előre mindent. Nemcsak táncolok, de koreografálok, akár operát is, például nemrég A Féltékenység, bolondságot. Taníthatnék táncot is esetleg, de nem gyerekekkel dolgoznék, hanem egy felnőtt együttessel, akár asszisztensként, tréningadóként vagy próbavezetőként. Bár elkezdtem a Táncművészeti Főiskola Tanárképző szakát, egy évet el is végeztem, de a külföldi munkám miatt nem tudtam folytatni. Nem bánom, mert nem is ez a vonal érdekel igazán. Ennek ellenére minden tiszteletem a balettmestereké. Amikor egészen kicsi voltam, tízéves, a mesterem, Stimátz Gabriella csúszott-mászott közöttünk, a lábainkat igazgatta egyenként, elképesztő türelemmel alapozta meg a technikánkat. Nagyon szerettem őt. Én inkább felnőttekkel dolgoznék szívesen. A tanárképzőn a neveléstörténeti tanár úr mondta, hogy tanítanom kellene, mert ilyen alkat vagyok, látja bennem a fantáziát. Valószínűleg akkor kerül majd ez előtérbe, amikor az aktív tánc már leáldozóban lesz az életemben.
