Svédország új krimiíró üdvöskéje, Camilla Läckberg első regényét a modern, bestseller krimirecept köntösébe bújtatta. A történet középpontját egy öngyilkosságnak álcázott gyilkosság adja, mely felforgatja a nyugat-svédországi Fjällbacka hétköznapjait. Vérbe fagyva találnak rá a faluban híres és sikeres mecénás fiatalasszonyra, Alexre, a történtekre pedig látszólag nincsen magyarázat. Az ügyön az ígéretes  nyomozói képességekkel megáldott helyi “szürke” rendőr dolgozik naphosszat, aki mindeközben megküzd dilettáns főnökével, az ügyben érintettekkel, saját magánéleti válságával és férfiúi ösztöneivel. Beleszeret abba a furfangos írónőbe, aki rátalált az áldozatra, és aki végig segíti az ügy felgöngyölítésében.  

Tájleírások, pofonegyszerű párbeszédek, felszínes lélekábrázolás. A történet vonalvezetése ugyan nem unalmas, de a miértek megadása, a régmúlt felelevenítése vontatott, ennek köszönhetően a cselekmény időnként érthetetlenül megtorpan. Akárcsak Stieg Larsson, Camilla Läckberg maga is Agatha Christie köpönyegéből bújt ki, de mintha ott is ragadt volna: a nyomozati technika fejlődésének érzékeltetése elmarad, nem hoz újat a krimiirodalomba e téren, de voltaképp a történet megformálásában sem. A jóval komplexebb és vaskosabb Millenium trilógiához jóllehet nem célszerű hasonlítani a fiatal írónő első detektív regényét, mindazonáltal aki e két skandináv krimit olvassa csak, annak sajátos képe alakulhat ki a svédek egészen különös, létező vagy nem létező aberrációiról.

E történet során is találkozhatunk a kettős író esetével, hiszen a főhős maga is írónő, ezzel az eszközzel pedig önmagát hitelesíti a szerző. Azonban a könyvben meglehetősen kidolgozatlanul és patetikusan jelenik meg ez az oldal, és mivel Läckberg első regényéről van szó, természetes-hovatovább elvárható-, hogy önmaga alteregója is visszaköszönjön a történetben (a főszereplő, Erica alakja a szerzőnek feleltethető meg). Läckberg másutt sem tudta megállni a valós körülmények beemelését: a történet Fjällbackán játszódik, az írónő maga is ott nevelkedett fel. Ennek tudatában egyrészt autentikussá válik a környezet leírása az olvasó szemében, másfelől igencsak megkönnyítette az első regényét író Läckberg dolgát, mivel közvetlenül meg is tapasztalta az általa leírtakat.

A tájleírás hűvös egzotikuma tehát egyértelmű pozitívum, ez viszont már nem mondható el a karakterek jellemzéséről. A szereplők nem mondhatóak érdekesnek és nem cizelláltak. Az író nem fordít különösebb gondot arra, hogy belülről alaposan ábrázolja a szereplőket; ha pedig mégis, az fájdalmasan mesterkélt lesz, akárcsak egy mesekönyvben. Többnyire az (amúgy ördögi) társadalom felé mutatott viselkedésük alapján jelennek meg a történet során.

Mindezek alapján meleg szívvel ajánlható a regény azoknak, akik a Miami helyszínelőkben látottakra emlékeztető, kissé kiszínezett epizóddal szeretnék a metrón töltött időt kitölteni, és olyanoknak is, akik az irodalomtól - szórakoztató oldalán túl ­ nem várják el annak igényes megjelenését.

A svéd kurátorok szakmai kompetenciáját az igényes olvasó szemében megkérdőjelezi, hogy a 2005-ben hazájában Az Év Írójává választott Läckberg a Bridget Jones bugyi-jelenetére fél oldalon át már-már filozófiaként hivatkozik, majd szinte át is veszi az ominózus részt. Eleddig legalábbis merőben szokatlan volt, hogy egy hasonló kaliberű női szórakoztató regény intertextualitás forrásaként szolgáljon. Nem mellékesen pedig a 2009-es magyar kiadás zavaróan bővelkedik helyesírási és tipográfiai hibákban, az olvasás és átélés folyamatát pedig igencsak megnehezíti, hogy ránézésre nyomdai fércművet tart kezében az olvasó.

Ocskai Tímea