2011. január 24-én hétfőn este hattól Szöllősi Mátyás és Nyerges Gábor Ádám lesznek vendégek a Szent István Társulat Irodalmi Kávéházában a Háló Közösségi Központban (1053 Bp., Ferenciek tere 7-8., III. lépcsőház II. emelet). A beszélgetés a Találkozásaink hívószóra épül: a meghívott költők e témát beszélik át verseiken, meglátásaikon keresztül.
Szöllősi Mátyás Aktív kórterem című verseskötete a Parnasszus Könyvek Új Vizeken sorozatának 37. darabjaként 2010-ben jelent meg - e kötetből közlünk három verset. Nyerges Gábor Ádám kötete, a Helyi érzéstelenítés az Orpheus Kiadónál jelent meg - ebből egy verset közlünk ízelítőként.
Szöllősi Mátyás: Aktív kórterem
A tágas kórteremben
nyugszunk, ízlelgetjük a várakozást.
A valódi mozgás kiváltság joga –
nekem mégsem öröm az öröm.
Túlélők vagyunk, akiknél a fogyás
megkezdődött.
Mikor ötödik társunk vért hányt,
az nemcsak szájízünket bolygatta meg.
Tiltott mezőre lép, aki a kórteremben
félelmet okoz.
Legnehezebbek a szagok.
Közös helyiségben közös ocsmányságok.
Magyarázkodásnak nincs helye.
Sóvárognak utánad, ha a folyosón lebzselsz.
Cél vagy és egyben eszköz.
Érdeklődésük fiatalságod felé
legalább őszinte:
te még nem a halállal játszol,
és ez gyűlöletük alapja.
Mert te vagy az egyetlen, aki még
testileg fel tudod venni a versenyt
az élőkkel.
Az esti szezon mozgalmas
a köréd épített gyásszal és öregséggel.
Két ágytál. Hét egység vér. Egy katéter.
Ilyen apró dolgokon osztozunk.
Szöllősi Mátyás: Akkord
„Megnyugszol, hogyha minden bűnt bevallasz.”
Párévnyi múltból hangzik fel a mondat.
Azt hittem az vagyok, kit elfogadsz –
egy gyermeknek nem egyszerű a gondja.
Megroppant bennem minden áhítat
irántad – régen vonzott még a házad.
S látványul szolgált minden kárhozat,
mi példaként emelte bent a lázat.
Hová üljek most, kivel beszéljek?
Főleg, tudod jól, mi vár odakint.
Akkor lennék tökéletesen árva,
hogyha csak benned bízhatnék megint.
Társat akarok és érezni azt;
nekünk nemcsak a közöny szabhat gátat.
Állíts meg. Hihessük bizalmunkat.
Egyszer lássam, hogy végzed a munkádat.
A kérdésektől már megszabadultunk.
Az ünnep az, mikor mellém lefekszik;
és tudd, a böjt, az minden este böjt.
Végem. A teste negyven napja tetszik.
Azóta készülök, hogy elkövessem,
miről megoszlanak a nézetek.
Csupán feloldódás a küzdelemben,
hogy újra élhessem az életet.
A tudás terhe nemcsak engem ért el.
Mégis, fájdalmam csak bennem szorít.
És hogy várjam el, hogy más is megértse?
Vágyam: mindenki engem boldogít.
Mit kápolnádban nem találtam egykor,
mit tegyek, ha magamban sem találom?
Biztos belőlem hiányzik az akkord,
mi áthangzik egy szimpla öncsaláson.
Szöllősi Mátyás: Tiszta emlék
Azt hittem, itt hagytál, de el se jöttél.
Csak vonzódsz és kötődsz, de nem szeretsz.
Az érzéketlenséged nem valódi;
inkább idegződés, korábbi minta ez.
Mit tud az ember ilyenkor csinálni? –
Felajánlja az indulást a lábam.
Csupa tettvágy és csupa akarás kéne.
Cigaretta, neonvilágítás van.
Rám néztél, s bennem minden felszakadt.
Főleg, mikor kimondtad: ismered.
Iszonytató volt hallani, miként
öntöd rám neki szánt gyűlöleted.
Ő folyton csak ivott. Még tiszta emlék.
Látom, hogy szenvedsz – és én is veled.
Mindent feljegyzek és leírok, látod.
Hozzá hasonlít emlékezeted.
Én felrovom; hogy is lehetsz ilyen,
hisz ismerem, s örökre meghatároz.
Azt kívánnám: bárcsak mi, hogy előbb… –
a feltétel mellékhatása káros.
Időben megmondtad, hogy nem szeretsz.
Becsüllek és tisztellek is ezért.
Bár, néha jó volna még játszani,
mozdulatot adni mozdulatért.
Ahogy az ajkadba harapsz, és nézni,
mikor a lábad keresztbe veted,
(hiába, hogy feljegyzi, mégsem érti)
látnom kell. Kevés az emlékezet.
Hazudtam. Mert, ha megszánnál, az volna jó.
Ha bűnt követnék el, csakis miattad.
Ha meggyaláznál és ki is nevetnél –
ha egyszer adtad, mindörökre adtad.
Aki miatt most elveszítelek,
azt még nálad is jobban szeretem.
Ezért bocsáss meg. S csak hogy tudd: nehéz
a barátsággal járó fegyelem.
-------------------------
Appendix
(Aktív kórterem)
unnak a gyomorfájós nappalok
hol támolygó mozgás menedékem
talán nem is vagyok csupán a megszokás
öblíti arcom melegével
így egyre tehetetlenebbül
húzódom bármihez közel
és tarkóm zsibbad ahogy elmerül
gondolataimban a semmivel
kívülről látom fölkelek
már reggel izzadozva fázom
és kényszeredetten törölgetem
mindenem hogy tisztának látsszon
(Akkord)
„Nem oly nagy bár házam Isten előtt,
mégis örök szövetségre lépett velem,
s az szilárd és biztos teljesen,
mert mindabból, ami üdvösségem,
s mindabból, ami kívánságom,
semmi sincs, ami meg ne valósuljon.”
(Sámuel 23. 5.)
Nyerges Gábor Ádám: Muszájlesbia
Magamnak (kapcsolódó szóviccet nem elfelejteni:
ajánlom magam-nak)
akkor már hónapok óta nem láttam
nem éreztem az illatát nem beszéltünk
no nem az örök stróman Lírai Én bizonyos Lírai Tenek
hanem ÉN (fett kurziv aláhúzott kék tintával legalább húszas betűmérettel)
NEKED (detto, fakuló vöröses szedésben, még nagyobb betűkkel)
Én Magam, az a bizonyos életrajzi magánember
amelyik nem rímel ha szerelmes és
kávét sem hekszameterben kér
és esküszöm, hogy tényleg ölelésnek indult
az a bátortalan mégmegérintenisemmerlekhisznemszeretsz mozdulat
amiből aztán az az esetlen pikasszói laokón lett, ami végül
én csak bele akartam ölni a hibernált hónapok
korgó deficitjét egy kivételesen emberi
mármint kivételesen (hangsúly) emberi mozdulatba
emlékszem úgy nézett rám mint egy beszart gnú
mint egy nem rendeltetés szerint használt
magas feszültség feliratú vasszekrény (hogy is hívják ezeket)
de akkor már nem volt visszaút itt ölelve kellett lenni
ha már körénkült popkornnal és kólával
atlétában bokszerben távkapcsolóval a kézben
a főcím alatt seggvakaró egész múzeumkörút
olyanok voltunk mintha egy polip találkozna
fejjel lefelé Sívával
megsokszorosodtak a végtagok mégse volt rend
(egy posztmodern szerző itt azt is versbe venné hogy a gép önkényesen rend-eltetésre egészíti ki a szót beírási ajánlat címen. végülis úgy is stimmel, az se volt.)
próbált úgy tenni mintha nem undorítaná a fizikain túl
valahogy belülebbről (kurziv) is ez a minimális testi kontakt
én meg mintha ez amúgy is így volna rendjén mondtam is majdnem egyenként a járókelőknek
hogy mifelénk így szokás ezt
ha mindenképp egy mozdulatot kéne választanom emlékül rá (Rád!)
ez lenne az
mint a legkifejezőbb
de nem kell,
(a vers alábbi része szavak hiányában sajnos nem megjeleníthető)
Tudod, már nem muszáj, Lesbia.
További versek itt.
