Hát eljött az idő, hogy meg szeretnék menteni egy csecsemőotthont.

 

Mióta korai fejlesztése járunk, heti programom a csecsemőfejlődés és a fejlődés-követés. Különben nem akarok túl jó anyuka lenni, semmit sem várok, mégis muszáj egy-két dolgot teljesíteni a gyerekeknek, hogy a neurológus is rábólintson. Úgyhogy leginkább csak távolról figyelem őket (ebben biztosan egyet értek Pikler Emmi nénivel). Ha baj van, irány a rendelő, és hát egyszer volt már baj. Felismertem, de ugyanúgy el is mehettem volna mellette, hiszen senki sem tanítja meg az anyának a csecsemőfejlődés minden buktatóját, pedig könyvtárnyi a szakirodalom, csupa ellentmondás. Inkább ösztönösen követek. 

 

Fogalmam sincs, hogy jó, mi és ki a jó, de ahogy telnek a hónapok, egyre kevésbé aggódom. Általában nagyjából megegyeznek a módszerek, melyik hónapban mit kell tudniuk a babáknak, de nem a tudás a lényeges, talán leírhatom ezt, és nem is a (gyakran erősen pszichologizáló) anya-baba kommunikáció, hanem a szabad mozgás. Az idegrendszer az első évben a mindenes, azt pedig az izmok tartása stimulálja. A világ felfedezése kézzel, lábbal, szemmel és szájjal. Fordulva, kúszva, mászva, ülve és végül szabad kezekkel, szépen járva. A gyereket hagyni kell, nem kell erőltetni semmit. Lehet neki ezt-azt mutogatni, egyengetni, ingerelni, dicsérni és rosszallni. De semmi többet.

 

Mikor utánanéztem, vajon mióta tudjuk, hogyan fejlődő lény egy csecsemő, elég hamar rábukkantam Pikler Emmi klasszikus módszerére. Pikler családorvos volt, aki a negyvenes években speciálisan állami gondozott gyerekek számára találta ki módszerét, amit a családokban megélt és látott orvosi tapasztalata alapján alakított ki. Pszichoanalitikus gyökerű gondolatai szerint három éves korig a legfontosabb ezeknek a gyerekeknek a későbbi lelki fejlődése szempontjából, hogy az anyai kötődést mesterségesen előteremtsük. Brrr. Ez persze nem hangzik túl jól, de kutatások bizonyítják az állami gondozás előnyeit, főleg, ha bántalmazott gyerekekről van szó, egyértelműen egy ilyen otthon a megfelelő számukra. Mielőtt bárki azt mondaná, hogy ez lehetetlen, vagy csak a családban lehetséges, a jelenlegi állás szerint erre az a válasz, hogy Pikler módszere még mindig „jó”, és igenis képes biztosítani az intézetben nevelt gyermekek lelki fejlődésének egyensúlyát*. Beleásva magamat és elnézegetve ikreimet, végül én is megbarátkoztam vele. (Most itt semmiképpen sem szeretném vitatni azt, vajon hogyan pótolható az anya gondozónővel, szőranyával, de vannak lehetőségek és eredmények. A gondozónő szeretetkapcsolat, mely időben korlátozott, érzelmileg nem. Mivel az ilyen intézetekbe elsősorban hátrányos helyzetű, sokszor beteg babák kerülnek, ez a tény önmagában elég ahhoz, hogy szükség legyen szőranyára.) De miért érdekes most ez az egész? Azért, mert bár a világban elég meglepő módon évek óta egyre terjed és még inkább hódít Pikler Emmi módszere (Párizsban 2007-ben teret neveztek el róla és szobrot avattak neki), a kormány most áprilisban bezáratja a róla elnevezett csecsemőotthont.

 

Miért? Mi vele a baj? Ezt sajnos nem tudtam meg, csak tippelni lehet. Mindenki döntse el maga. Állami nevelésbe kerülő babák szép számmal vannak. Anyátlan, apátlan, bántalmazott gyerekek minden nap a médiában. Hová visszük őket? Pikler Emmi elég érzékenyen és jól berendezett otthonba tenné őket.

 

A baloldali kötődésű Pikler Emmi 1946-ban alapított egy saját módszerrel dolgozó otthont a budai hegyekben, államosított telken, jó levegőjű, ám elég szűkös helyiségekből álló villaházban. Az otthon a mai nap még működik, de pár hét múlva meg fog szűnni. A ház valóban elavult, régi nagypolgári házaspárra mérték, belambériázva, átalakítva, lelakva, a szocializmus nyomai, néhol elég ingerszegény. Elmúlt felette az idő, vagy legalábbis nagy felújításra szorulna, ezek tények. De miért kellene bezárni? Eltörölni? Miért azonnal megszűntetni egy világhírű módszer intézetét és egy így-úgy működő otthont? Nem kellene inkább kitalálni, hogyan mehetne tovább? 

 

Csak néhány gondolat: lehetne a módszert aktualizálni, újraépíteni az otthont, átköltöztetni, és persze kitalálni, hogy az igencsak áldozatkész munkatársak hogyan tudnának ebben építő módon részt venni. Hiszen ők az egész életüket a csecsemőgondozásra tették fel, ahogy Emmi néni megkövetelte tőlük. Más, személyes: Pikler módszerével a mai napig igen klasszul lehet tutujgatni babákat, néhány kísérletet tettem rá ikreimmel, és bevált.

 

A tavalyi év őszén olvastam Szabó Máté ombudsman jelentését, ami arról szólt, hogy Magyarországon elavultak és rosszul működnek a csecsemőotthonok, a Pikler is, hiába híres, hiába járnak hetente mai napig külföldi csoportok eltanulni a Pikler-módszert, hiába egészségesek a gyerekek, akik kikerülnek onnan, túlélve a hányattatást, szüleiktől való elszakadást. Elhatároztam, hogy elmegyek megnézni. Közben januárban egy kormányhatározat mondta ki a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány megszűnését**.  A neten is elterjedt a hír, hogy szétverik a közalapítványokat, nemrég pedig egy belga képviselő emelt szót a Pikler Alapítvány megszűntetése ellen. 

 

Fogalmunk sincs, mi lesz velünk, vonja meg lassan a vállát a csecsemőotthon munkatársa, pedig jó lenne tudni, hol dolgozom szeptembertől. Belgák, svájciak, most meg sokan Peruból, mind ide akarnak jönni, eltanulni a módszerünket. Ezt is mondja Papp Szilvia, kedvesen, segítőkészen. Ő fogadott az intézetben. Előzékenyen, pedig lehetett volna szomorú, fásult vagy bármi más.  Inkább lelkes, magabiztos és finom, biztosan jól bánik egy babával, rögtön azt figyeltem, vajon milyen keze, hogy foghat meg egy csecsemőt. A villa mögötti faházban van a szobája, a januári hidegben meleg, de huzatos odú, a falon foglalkoztatók, játékok, gyerekrajzok, könyvek. Szilvia óvatos, nem szeretné, ha megzavarnám a gyerekeket. Óvatosak a mondatai is, főleg, ami a jövőt illeti. Bizonytalan, és talán nem is igazán szeretne panaszkodni, vagy bárkit gyanúsítani, hogy az értékes telken lévő otthont vissza kell esetleg majd szolgáltatni az államnak, hiszen ő a tulajdonos. Pedig nyilván mindenkinek a Lipót jut eszébe. Az, hogy valakinek kell ez a ház.

 

Elindulunk a csigalépcsőn. Az otthon lakóival véletlenül találkozom, megnézhettem a mászókájukat és a JátékTerüket. Klassz, nem ingerszegény, ez nem jutna eszembe, inkább csak régimódi. A kinti fagyban álló rácsos ágyakat is megtapintom, iszonyú hideg. Éppen alváshoz készülődnek a gyerekek. Bundába csavarják a babákat és kirakják. Emmi néni utasítása. Szilvia a néhány éve léthozott alapítványi bölcsődében dolgozik, jelenleg negyven gyerekük van, és már csak hét állami gondozott, őket nevelőszülők kapják majd meg, sikerült elintézni. 

 

Vagyis nincs jövő. Mert senki nem tud semmit, vagy ha igen, akkor sem szívesen beszélnek róla. A bölcsőde marad és az oktatási központ talán marad. Ezentúl a Piller módszert a családokkal szeretnénk megismertetni, nekik segíteni. De lehet, hogy az is csak ideiglenes lesz. Meglepődöm, mennyi alkalmazott van itt-ott a villa kisebb szobáiban. Több tízen dolgoznak, bürokrácia, örökbe fogadás, elhelyezés, gyám, gondozók, gyógypedagógusok, hiszen ez a Pikler módszertani központ és csecsemőotthon itt együtt él. Minden héten vannak csoportok, és van egy ún. JátékTér is, ahol „civil” szülőknek szóló programot nyújtanak. Szilvia szerint azért népszerű újra Emmi néni szemlélete, mert egyre többen megismerik, és valahogy az utóbbi években elterjedt a világban, rengetegen felkeresnek minket, szeretnék megismerni, eltanulni. A mai nevelés-elmélet ilyen irányba megy.

 

Elég részletesen átmegyünk a Pikler módszer elemein, mint csecsemős anyuka elfogadom a jogosságát, különösen azt a tézist, ami a szabad mozgásról szól. A mozgás a tanulás és az érzés alapja. A piklergyerek belső indíttatásból cselekszik, a világot pedig a mozgás által fedezi fel és sajátítja el, vagyis csak onnan indul el, amit el tud érni. Végül átmegyünk az intézet másik házába, a JátékTérbe. Ülnek a terem szélén az anyukák, ők nem mehetnek tovább, beszélgetnek a gondozóval, a babák a körön belül játszanak, famászókák, dobogó, kockák, karikák. Hol bizonytalanul, sután, hol nevetve, négykézláb, sírva, állva, csorgó nyállal, vagy csak éhesen, itt most, anya nélkül. Felfedezni a világot, tanulni, egyedül lenni. A biztonság körön kívül van. Az anyáknak ez nagyon nehéz.

 

 

A Pikler által vezetett intézetben négy alapvető nevelési elv határozta meg a munkát:

–a gyerek saját kezdeményezésén alapuló önálló 

aktivitás értékelése; 

– a gyerek stabil személyi kapcsolatainak, ezen belül egy kiemelt személyhez fűződő kapcsolatának és a kapcsolat jellegzetes formájának és tartalmának támogatása;  

– állandó törekvés arra, hogy minden egyes gyerek önmagát mint személyt megélve, fejlődési fokának megfelelően kiismerje magát helyzetében, személyi és tárgyi környezetében, az őt illető eseményekben, a jelenben, a közeli és távoli jövőben;

–a gyerek szomatikus egészségének elősegítése és fenntartása, ami részben alátámasztja az említett elvek megvalósítását, de következik azoknak jó alkalmazásából is. 

 

 

  * Részlet a 2001-es Thalassa folyóirat előszavából, ami a Pikler módszer mai nemzetközi megítélésével foglalkozik. 

 ** Magyar Közlöny 2010. 198. szám: „A Kormány megbízza az állami vagyon felügyeletéért felelős minisztert és a kormányzati tevékenység összehangolásáért felelős minisztert, hogy a közalapítványok és alapítványok által ellátott feladatok felett szakmai felügyeletet gyakorló miniszter bevonásával tegyék meg a szükséges intézkedéseket az alábbi közalapítványok és alapítványok megszüntetése érdekében azzal, hogy az érintett alapítványok, közalapítványok céljainak meg valósítása, feladatának további ellátása központi költségvetési szerv, illetve egyéb közfeladatot ellátó szervezet által történik. Az átalakítás során a megszüntetésre kerülő alapítvány vagy közalapítvány által ellátott feladatok tekintetében a szakmai szempontú döntéshozatali mechanizmus megerősítése érdekében tanácsadó testület hozható létre a megszüntetésre kerülő alapítvány vagy közalapítvány kuratóriumának bázisán.