„Én csak mondtam, amit gondolok” – válaszolta néhány hete, 2011 márciusában a csaknem 80 éves Nawal El Saadawi huncut mosollyal, amikor Laura Flanders rákérdezett, miért is került cenzúrázásra az, amit előzőleg Christiana Amanpour-nak mondott egy interjúban az ABC News, az egyik legnagyobb nézettségű amerikai hírcsatorna műsorában, amikor az egyiptomi forradalom kapcsán a stúdióba hívták.
Az élénk arcú idős hölgy, akinek neve a fundamentalista halállistákon is szerepel, a videofelvételeken boldogan sétál a Tahrír téren. Erre a forradalomra várt, ezért dolgozik gyerekkora óta. És a nők szabadságáért. Úgy is nevezik, az egyiptomi Simone de Beauvoir.
A Guardian százas listájáról mára Nawal El Saadawit választottuk.
Az elhíresült nyilatkozatban Nawal El Saadawi Bush elnököt Osama bin Laden „ikertestvérének” nevezte, s azt állította, az USA globális politikája szorosan összefügg a nők elnyomásának ügyével. Érthető (vagy éppen nem érthető) módon a csatorna hírszerkesztői jobbnak látták, ha ez a nyilatkozat nem kerül nyilvánosságra, noha sokra nem mentek ezzel, mert Saadawi néhány nappal később úgyis elmondta, amit akart, Flanders műsorában. És elmondja bárhol, ha kérdezik.
A párhuzam persze elsőre erősnek, talán leegyszerűsítőnek is tűnhet, ha azonban megismerkedünk Saadawi munkásságával, érthetővé válik, mire is gondolt. Kilencgyermekes egyiptomi család legidősebb gyermekeként született, apja részt vett az 1919-es, britek ellen vívott gyarmatellenes felkelésben, így aztán hamarosan száműzték hivatalából. Mindig arra tanította lányát, hogy ne féljen elmondani, amit gondol, és tanulásra buzdította. Saadawi orvosi egyetemre járt, ahol a nők betegségeit tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a fizikai és lelki gyötrelmek nagyrészt az elnyomó kulturális hatalommal hozhatók összefüggésbe. Erről később, 1972-ben könyvet is írt, Woman and Sex címmel, és ez, valamint a már akkor is következetesen hangoztatott nézetei együtt már soknak bizonyultak: eltávolították állásából. (Akkoriban már az Egészségügyi Minisztériumban dolgozott.)
Könyvében Saadawi a nőket érő brutális bánásmód, valamit a genitális csonkítás ellen lépett fel. Saadawi gyermekkorában maga is átesett a szörnyű műtéten, s évtizedek óta következetesen harcol nemcsak a lány-, de a fiúgyermekek genitális csonkítása ellen is. Azt mondja, a gyermekeket védeni kell, s szörnyű bűn kitenni egy ilyen testi tortúrának „Isten nevében”. Még kezdő orvosként látta azt is, mennyi nőn, s milyen körülmények között végzik el a szűzhártya-visszaállító műtétet, hogy amikor férjhez mennek, szűznek tűnjenek. Ő maga sohasem volt hajlandó egyik fajta műtétet sem elvállalni.
1981-ben Saadawi Anwar al-Sadat elnöksége alatt börtönbe kerül. Az írást itt sem hagyja abba; kalandos körülmények között szerez vécépapír-tekercseket, s azokra írja önéletrajzát. Azt mondja, a börtönőrök megfenyegették: ha papírt és tollat találnak nála, az nagyobb baj lesz, mintha fegyvert rejtegetne. Őt azonban szinte lehetetlen megtörni. (Harmadik) férje, akitől a gyermekei születtek, szintén politikai rab volt 13 évig. 1988-ban Saadawi az iszlám fundamentalisták fenyegetése miatt száműzetésbe kényszerül, és egy ideig Amerikában és, ír és tanít.
A forradalom kapcsán arra hívta fel az európai és amerikai nők figyelmét, hogy ők sincsenek biztonságban. „A nőket nem lehet egy kapitalista, patriarchális, militarista társadalomban felszabadítani. Én sem az USA-ban, sem Európában nem láttam demokráciát.” Amíg osztályok, nemek és országok között ekkora különbségek vannak, mondja Saadawi, addig nem beszélhetünk demokráciáról. „ A demokrácia ugyanis nem csupán a szólás szabadsága. A demokrácia az élés szabadsága is.”.
S itt válik érhetővé a Bush-bin Laden párhuzam: Nawal el Saadawi szerint a patriarchális világ vezetői mind ugyanazon mechanizmus szerint működnek. „Istenre van szükségük ahhoz, hogy igazolják az igazolhatatlant.” Isten akarta, hogy szegény légy, hogy nő légy, hogy körülmetéljenek, mondják a diktátorok, mi pedig elnémulunk: ki merné kritizálni az Istent? A fundamentalisták és amerikai (meg más) elnökök is ennek a maguk által kreált istennek a védőszárnyai alatt végzik áldatlan tevékenységüket. Az ördögi körből nincs kiút, míg meg nem szabadulunk a kapitalista, patriarchális, militarista rendszerektől, mondja Saadawi. Ehhez először a nőket kell felszabadítani: „egy háztartáson belül a nőnek hatalma kell, hogy legyen. Ez nem könnyű – hiszen nemcsak politikai jogról, hanem gazdasági függetlenségről és tudásról is szó van.” Az anyagi függetlenség lehetővé teszi például a válást, vagy a házasság elutasítását – sok helyütt még ezek a mozzanatok is hiányoznak. De ha ezek a folyamatok valahol elkezdődnek, mondja Sadawi, „úgy terjednek, mint a vírus”. Suzanne Mubarak betiltotta az Egyiptomi Nők Szervezetét, a „járványt” azonban, a Tahír téren történteket elnézve, már nem lehetett visszaszorítani.
Saadawi nem hisz a jótékonykodásban és a segítségnyújtásban. Főleg nem a nagyhatalmakéban. „Elegünk van az USA kolonializmusából – mondja. Egyiptom csak magán segíthet.” Amikor pedig arról kérdezik, mit üzenhet az egyiptomi forradalom az amerikai vagy európai nőknek, azt mondja, seperjen csak mindenki a maga háza táján. Ezek a nők elsősorban a saját országaikban kell, hogy harcoljanak, mert még ott is rengeteg tennivaló van. Nincs több világ, nincs harmadik világ, mondja Saadawi. Egy világ van, amely még mindig tele van nyílt vagy rejtett diktatúrákkal, és ahol mindenkinek a maga dolgát kell végeznie. Az emberek pedig, ha összefognak, óriási dolgokra képesek. „Ha Önök összefognának, és kimennének az utcára – göcög az egyik interjúban – akár Obamát is távozásra kényszeríthetnék.” (Ezt a mondatot nem cenzúrázták. Talán nem vették elég komolyan?) Nawal El Saadawi számtalan könyvet írt, azt mondja, az írás az egyetlen, amiről soha nem tudna lemondani. Önéletrajzának A Daughter of Isis (Ízisz lánya) címet adta.
Magyari Andrea
(Idézetek forrása:blip.tv/file/4856006)
