342. § A nagyvilági ember kézszorításával pontosan kifejezésére tudja juttatni az a viszonyt, amely közte és új ismerőse között fennáll. A könnyű és tartózkodó kézfogástól a szívélyességig száz árnyalat áll rendelkezésére. De soha senkinek sem fogja hanyagul odanyújtani kezét és kamaszos hévvel megrázni a másik jobbját sohasem. A kézszorítással elérkeztünk a köszönéshez. Neked kell tudnod, hogy kinek kell köszönnöd. Mi itt csak a köszönés módjáról akarunk szólani.

343. § Hogy kissé meggondolkoztassalak, az illemszabályok relativitása felöl, ideírom, hogy míg nálunk a kalap levétele a tisztelet jele, vannak népek és esetek, amelyeknél és amelyekben nem tiszteletlenség, ha valaki nem veszi le kalapját. Az angol parlamentben, pl. a képviselők kalappal a fejükön tárgyalnak. Az amerikai globetrotter, a stockholmi Rydarholm s a koppenhágai Miasszonyunk templomában – feltéve, hogy nincs istentisztelet – kalapján a fején nézegeti az ereklyéket. Az Északamerikai Egyesült-Államok polgárai: az irodában nem veszik le kalapjukat. A zsidók imádkozáskor meg éppen felteszik.

Zsidó temetőben, templomban levetett kalappal járni illetlenség, sőt: tilos. Ebből is láthatod, hogy az illemszabály nem megváltoztathatatlan dogma, hanem egy bizonyos társaság tagjai között létrejött megegyezés afelől, hogy bizonyos helyzetek- ben milyen magatartást kell tanúsítani. Alkalmazkodj ehhez a megegyezéshez, tartsd be a megállapodásokat, melyeket a magyar úri társaság magára kötelezőnek fogadott el. De ne törj pálcát a fölött, aki, valamely oknál fogva, vét egyik vagy másik szabály ellen, ha feltehető róla, hogy nem szándékosan vétett. A tudatlanokat inkább sajnálni kell.
344. § Ha Magyarországon lépsz be hivatalba, irodába, üzletbe, feltétlenül vedd le fejedről a kalapot és vedd ki szádból az égő szivart vagy cigarettát.
A távoli és egzotikus népek s a rég eltűnt nemzedékek szertartásos köszönési módjai sehogy sem illenek hozzánk. Nevetségesek. Az a nyegle és felszínes mód azonban, amellyel a mai fiatalemberek egy része köszön ismerőseinek, neveletlen, sőt bosszantó.

345. § Neveletlenség idősebb embereket tisztelettel teljesen köszönés helyett, könnyed fejbólintással üdvözölni.
346. § Jelszóvá lett, hogy nem kell túlságosan sokat udvariaskodni. De jól jegyezd meg: sikeresebben semmi sem egyengeti utadat az emberek között s az érvényesülés felé, mint ha szíves vagy, előzékeny és szeretetreméltó. Épp ezért:
347. § Barátságosan köszönj!
348. § Ha szóval is köszönsz, hölgyeknek azt mondd: kezét csókolom! Veled egyenlő rangúnak: jó napot kívánok! Magasabb rangúnak: van szerencsém! Nagyon magasrangúnak: alázatos szolgája. ajánlani ne ajánld magadat.
349. § Kalapodat ne csak billentsed, hanem vedd le tisztességesen, amint illik. De itt is kerüljed az ellenkező végletet. Vannak, akik túlzott udvariasságból köszönéskor a földig lengetik kalapjukat, s kétrét hajolnak. Elég, ha a kalapot egy arasszal emeled le fejedről. Ha az utcán köszönsz valakinek, na hajlongj.
350. § Ne azzal a kezeddel emeld meg kalapodat amely a felé esik, akinek köszönsz, hanem a másikkal és köszönéskor keresd az általad üdvözölt ember tekintetét.
351. § A köszönéssel ne várj az utolsó pillanatig. Régen azt mondták, hogy az igazi úriembert arról lehet megismerni, hogy köszönésben nem lehet őt megelőzni.

352. § Meg kell emlékeznünk egy szép pesti szokásról: az „álköszönésről” is. Az álköszönő, ha meglát, kalapmagasságig emeli kezét, hogy azt a hiedelmet keltse bennünk, hogy köszönni akar. Erre mi, természetesen gyorsan lekapjuk kalapunkat. Az álköszönő mozdulata azonban csapda volt. Amikor beleestünk és köszöntünk neki, ő a kalapját még akkor sem veszi le, hanem úgy köszön vissza, hogy kezével int a kalapja mellől. Ez az eljárás nemes jellemre és előkelő gondolkodásra vall.
353. § Inkább háromszor köszönj hiába, mint hogy egyszer elmulaszd.
354. § Ha nincs fejünkön kalap, amelyet megemelhetnénk, meghajlással köszönjünk.

Folytatjuk.

• A könyv: AZ ÚJ IDŐK ILLEMKÓDEXE Budapest, 1911. • Szerző: Ilse Meister és az Új Idők • Kreatív szerkesztő: iCa és munkatársai • Dizájn&vízió: Evu •