Burma nevét 1989-ben a katonai junta Mianmarra változtatta, de a demokratikusan megválasztott parlament soha nem ülhetett össze, hogy jóváhagyja a módosítást. Az ellenzék azóta is a Burma alakot használja, s a Mianmar alak megmaradt a totalitárius katonai rezsimnek. Az 1991-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett, és a világ száz leginspirálóbb asszonya közé beválasztott Ang Szán Szu Csí azért harcol, hogy egy napon valóban egy demokratikus Burmában élhessen honfitársaival.
Már édesapja is Burma szabadságáért küzdött, és ő lett volna az ország első szabadon választott elnöke, ha nem esik áldozatul egy merényletnek 1947-ben. Ang Szán Szu Csí Indiában nőtt fel, majd az oxfordi egyetemen szezett diplomát filozófiából és politikai gazdaságtanból. Ott is élt férjével és fiaival 1988-ig, amikor hazautazott, hogy édesanyját meglátogassa. Addigra már évek óta kutatta édesapja munkásságát és Burma történelmét. Az ottani véres eseményeket látva rövidesen előadta első nyilvános beszédét, amelyben a demokratikus Burmáért vívott harcra buzdította az embereket, s nemsokára megalakította a Nemzeti Liga a Demokráciáért nevű pártot. Az 1989-es választásokon nem engedték elindulni, egy évvel később a párt nagy fölénnyel nyert a választásokon, a katonai vezetés azonban nem ismerte el az eredményt. Ekkorra Szu Csí már egy éve házi őrizetben volt, s ennek csak 2010-ben vetettek véget.
Tavaly novemberi szabadulása után többek között a Guardian és a Spiegel készített intejút vele, ezekben mesélte el, hogy a rabságban töltött időt igyekezett hasznosan tölteni. Internetje, telefonja nem volt, orvosa és ügyvéde látogathatta meg havonta egyszer. Egyébként nem bántották, őrzői udvariasak és segítőkészek voltak. Napi öt-hat órát rádiózott, hogy lépést tartson a világban zajló eseményekkel, és rengeteg könyvet elolvasott - többek között a Harry Pottert is, hogy ha egyszer lehetősége lesz találkozni az unokáival, ne legyen teljesen "süket" a témában.
Fogságában az a különleges, hogy sokszor elhagyhatta a házat, így számtalanszor lehetősége lett volna megszökni - valójában a katonai vezetés reménykedett is benne, hogy ilyen módon végre megszabadulhatnak tőle. Ő mégis maradt, önszántából, egyedül, fiai és férje nélkül 15 évig. Férje közben meghalt. Mégis azt mondja, az ő helyzete nagyon is jó azokéhoz képest, akiket kínoztak, bántalmaztak, megöltek a szabadságért folyó harcok közepette.
Azt mondja, nem érezte rabságnak az őrizetet. "Azt hiszem, a szabadság olykor lelkiállapot. Olykor, de persze nem mindig. Nem hiszem, hogy az emberek ebben az országban például szabadnak éreznék magukat. A törvény szempontjából az, ami itt zajlik, elfogadtatlan. Ha ilyen mértékű sérelem éri az emberek jogait, az ahhoz vezet, hogy egyre kevésbé érzik magukat emberinek. És ha egy országban hosszú ideig ez történik, akkor az ember nem érzi jól magát.Ön elmehet innen néhány napon belül, de nekünk, akik az életünk hátralévő részét itt kell, hogy töltsük, az élet sokszor nagyon fáradságos."
A júliusi hírek arról szóltak, hogy az új kormány, miután figyelmeztette Szu Csít, hogy állítsa le tevékenységét, és ne nyilatkozzon a nemzetközi sajtónak, végül is tárgyalásokat kezdett az asszonnyal. Mindez az után történt, hogy Hillary Clinton Burmáról szóló beszédében reformokat sürgetett. Sokan reménykednek, hogy a hatalom végre elismeri Szu Csí tevékenységét, mások azonban félnek, hogy csak újabb "leállítási kísérlet" áll a háttérben, és semmi nem fog változni.
Szu Csí mindenesetre kitart: 66 évesen is humorral és méltósággal viseli a nehézségeket. Arra is fel van készülve,hogy megint őrizetbe kerül; amíg nincsenek rendes törvények az országban, mondja, minden megtörténhet.
Magyari Andrea