Emlékszikrák a Katlanból
A kisharsányi Kovács Udvarház tereit is birtokba veszi a művészet. A régi istálló színházzá változik, az ólak aprócska szobákká alakulnak: deszkaágy, régi edények az asztalon, fénylő hulladékok, drótok, a gerendákon száradó növények illata. A szalmabálák közt ülve nem tudni, ki néző és ki színész: az istállószínházban Leonce és Léna szövögeti közös meséjét. Később a Light in Babylon extatikus zenéje lelkesíti át az estét. A zenekar tagjai utcazenészek Izraelből, Törökországból és Franciaországból. Bulgáriában találkoztak először, azóta együtt járják be a világot, Isztambultól Kisharsányig. A koncert végül közös improvizációba torkollik, a tábortűznél cigány, magyar, török és izraeli dallamok, emberek, szikrák.
És megint színház. Megnézzük Tasnádi István A fajok eredete című darabját: főszerepben Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Thuróczy Szabolcs és a csirke. „Life is life.” Fejbekólintva ülünk a tornaterem előtt Háy János Nehéz című drámája után: „Nehéz volt. Neki is nehéz volt, hogy visszakerült oda, ahová visszakerülni nem akart. De most már könnyű.”
A Vylyan teraszról borospoháron keresztül könnyű messzire látni. Ragyognak a dombokra fűzött lugasok, a gyümölcsfák, a hamvas fekete szőlőszemek. Visszakerülünk oda, ahova mindig is akartunk… Vörös cuvée: a Kampec Dolores zenéje elegyedik Garaczi László szövegeivel. Tolnai Ottó Ágoston Zoltánnal beszélget a kékítőgolyókkal színezett tengerről, a kisebbségi létről, a gyerekkorról, az idegenlégióról, a kagylókról és a régi kredencekről. Pontosabban a Világítótorony eladó és A tengeri kagyló című prózakötetekről. A Busz-színház (Kapa, Pepe, Göttingerpali, Döme) közreműködésével rendhagyó gyászszertartás keretében eltemettetik egy boroshordó. Emléke szívünkben örökké él.
Jánosa Eszter
Még fesztivál:
http://elofolyoirat.blog.hu/2009/09/22/title_107508
