"A saját születésemkor mintha nem is lettem volna jelen: ahogy megláttam a napvilágot, az orvosoknak egymás után háromszor kellett újjáéleszteni. Talán ezt próbálom most pótolni: mindenhol ott lenni, mindenre odafigyelni, mindenre késznek lenni – megtalálni a verseket, aztán, amikor kell, elengedni. Ha az ember mozgássérült, a gyerekkora jó részét egy kisvárosban tölti, végül elmegy egy nagyvárosba orvostudományt hallgatni, megtanul az a pillanatok színére és visszájára is odafigyelni. És nemcsak az esőre, a napsütésre, a hóesésre, hanem mesteremre, Emily Dickinsonra is. Több verset, több dalt ismerek, mint ahány embert. De huszonkét éves vagyok, és mindenki azt mondja, előttem az élet. Előttem, mögöttem, bennem, fölöttem… majd meglátjuk. Jó dolog reménykedni."
Fekete Anna az iCa visszatérő szerzője. Most négy újabb versét adjuk közre.
Szív, bocsánat
Ordítás, lárma, benzingőz. A felvonó minden emeleten
nyekken egyet, közben meg-megakad. Látod, megjöttünk,
kiáltjuk befelé, és rázárjuk az ajtót a kinti lármára.
Egy haldoklónak jó képet kell vágnunk, nem szidhatjuk
előtte a liftet, sem ezt az ócska, szeles időt, ami a szuszt is…
Na de hol a vécé? Te szent Isten, hol lehet? Várjatok meg!
Egy percig húzzuk az időt. Aztán belépünk, mi mást tehetnénk.
Január, te szép vagy
Nézd, a fagy prédának hagyta itt.
Mint a feldúlt ágy, olyan a dédmama kertje.
Hósipka alatt tántorgó bokrok, fehér
hepehupák, vadul vonagló színek, fölöttük
az ég diadalmas, könnytelen kékje, és mintha
a hó vérezne, a díszbokrok sejtelmes pirosa.
No de nem illetlenkedem. Csúszkálgatok egy kicsit
az udvaron. Aztán beköszönök a dédmamának.
Óhaj
Milyen igazságtalan,
ahogy a nyár betör hozzánk,
végigcsörtet a kerten, veri az ajtónkat,
szárazsággal fenyeget, és már ontja,
ontja halálos hevét. Amerre jár, töpörödött,
sértődött levélkék.
Húszéves vagyok. És alig múlt el a tél.
Ballagási kép 2007
Milyen fiatal ez a rózsa, és mégis
bíborba hajlik, telve szerelemmel, tele
az alvadt vér szagával. Én vele szemben
étlen-szomjan, fehéren-feketén, szalagos, fehér
blúzban, a combjaimra fagyott nejlonharisnyával.
Műszálas, koravén árvácska.
(A Szív, bocsánat, Január, te szép vagy és Óhaj című versek első megjelenési helye: Holmi, 2011/4.)
